A bibliai teológia és a szexualitás válsága

A nyugati társadalomban jelenleg egy olyan folyamat zajlik, melyet erkölcsi forradalomnak nevezhetünk. Társadalmunk erkölcsi kódexe és kollektív etikai értékelése egy adott kérdésben nem kis kiigazításon, hanem teljes fordulaton ment keresztül. Amit egykor elítéltek, azt most ünneplik, és az ünneplés elutasítását elítélik manapság.

A jelenlegi erkölcsi és szexuális forradalom abban különbözik a korábbi erkölcsi forradalmaktól, hogy példátlan sebességgel zajlik. A korábbi generációk évtizedek, sőt évszázadok alatt éltek meg erkölcsi forradalmakat. Ez a mostani azonban „hipersebességgel” zajlik.

Miközben a keresztyénség igyekszik reagálni ezekre a változásokra, ne felejtsük el, hogy a szexualitásról szóló jelenlegi viták olyan válságot jelentenek az egyház számára, amely szükségszerűen és elkerülhetetlenül teológiai jellegű. Ez a válság felér az olyan típusú teológiai válságokkal, mint amit a gnoszticizmus^[1] jelentett a korai keresztyénség számára, vagy a pelagianizmus^[2] Augustinus idejében. Más szóval, a szexualitás válsága kihívás elé állítja a keresztyénségnek az evangéliumról, a bűnről, az üdvösségről és a megszentelődésről alkotott felfogását. Az új szexualitás szószólói a Szentírás metanarratívájának^[3] teljes átírását, a teológia teljes átrendezését és az egyház szolgálatáról való gondolkodásunk alapvető megváltoztatását követelik.

Benne van a „transznemű” szó a konkordanciában?

A konzervatív protestáns keresztyének, akik igyekeznek a teológia helyreállításának és újrafogalmazásának stratégiáját követni, erre a kihívásra adott első reflexe a szentírási szövegek (azaz „bizonyító szövegek”) keresése. Ez a hermeneutikai reflex egyfelől természetes dolog az evangéliumi keresztyének számára, mert hisszük, hogy a Biblia Isten hibátlan és tévedhetetlen szava. Tudatában vagyunk annak, ahogy B. B. Warfield mondta: „Amikor a Szentírás szól, akkor Isten szól”. Egyértelművé kell azonban tenni, hogy ez a reflex nem teljesen helytelen, de nem is teljesen helyes. Azért nem teljesen helytelen, mert a „bizonyító szövegek” némelyike valóban konkrétan és jól azonosítható módon szól bizonyos kérdésekről.

Vannak azonban nyilvánvaló korlátai is ennek a teológiai módszernek – amit én „konkordancia-reflexnek” szoktam nevezni. Mi történik akkor, ha olyan teológiai kérdéssel kerülünk szembe, amelyre nem szerepel megfelelő szó a konkordanciában? A legfontosabb kérdések közül sok nem egyszerűsíthető le pusztán a megfelelő szavak és a hozzájuk tartozó versek megtalálására a konkordanciában. Próbáljuk meg megkeresni a „transznemű” kifejezést a szójegyzékben! És mi a helyzet a „leszbikus” szóval vagy az „in vitro megtermékenyítéssel”? Ezek biztosan nem találhatóak meg a Bibliánk végében.

Nem arról van szó, hogy a Szentírás elégtelen lenne. A probléma nem a Szentírásban, hanem a Szentíráshoz való hozzáállásunkban rejlik. A konkordancián alapuló megközelítése a teológiának ugyanis egysíkú Bibliát eredményez: kontextus, szövetség és főnarratíva, három olyan hermeneutikai alap nélküli Bibliát, amelyek nélkülözhetetlenek a Szentírás helyes megértéséhez.

A test bibliai teológiája

A bibliai teológia feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a keresztyénség megfelelő választ tudjon adni a jelenlegi szexuális válságra. Ennek érdekében meg kell tanulni a Szentírást a kontextusának megfelelően olvasni, beágyazva a főnarratívába, ahogyan az fokozatosan feltárul a szövetségi keretek mentén. Meg kell tanulni minden teológiai kérdést a Szentírás metanarratíváján keresztül értelmezni, amely a teremtésről, a bűnbeesésről, a megváltásról és az új teremtésről szól. Különösen az evangéliumi keresztyéneknek van szükségük a test olyan teológiájára, amely a Biblia saját, lépésről lépésre kibontakozó megváltástörténetén alapul.

Teremtés

Az 1Mózes 1,26-28 szerint Isten az embert – a teremtés többi részétől eltérően – a saját képmására teremtette. Ez a szakasz azt is bemutatja, hogy Isten célja az emberiséggel a testi létezés volt. Az 1Mózes 2,7 is kiemeli ezt az állítást: Isten a porból teremti az embert, majd beleleheli az élet leheletét. Ez azt jelzi, hogy már azelőtt test voltunk, mielőtt emberré váltunk volna. A test, mint kiderül, nem mellékes a személyiségünk vonatkozásában. Ádám és Éva azt a megbízatást kapja, hogy szaporodjanak és hajtsák uralmuk alá a földet. A testük teszi lehetővé számukra, hogy Isten teremtése és szuverén terve alapján betöltsék képmáshordozó feladatukat.

A Teremtés könyve arra is utal, hogy a test szükségletekkel jár. Ádám éhes volt, ezért Isten neki adta a kert gyümölcseit. Ezek a szükségletek annak kifejeződései, hogy Ádám a teremtés rendje szerint véges, valakitől függő és származó személy.

Továbbá Ádámnak szüksége volt társaságra, ezért Isten feleséget adott neki, Évát. Mindkettőjüknek egyaránt teljesíteniük kellett Isten megbízatását, hogy szaporodjanak és töltsék be a földet Isten képmásaival azáltal, hogy megfelelően használják testük szaporodási képességét, mellyel meg lettek teremtve. Ehhez párosult az a testi öröm, amelyet mindketten megtapasztaltak, amikor ketten eggyé, egy testté váltak.

A Genezis elbeszélése azt is bizonyítja, hogy a nemi hovatartozás része Isten teremtése „jó voltának”. A kétféle biológiai nem nem pusztán egy szociológiai konstrukció, amelyet az emberekre kényszerítettek, akik egyébként bármilyen más felállásban megállapodhattak volna.

A Teremtés könyve ezzel szemben azt tanítja, hogy a nemeket Isten a mi javunkra és saját dicsőségére teremtette. A nemek az emberi élet kiteljesedését szolgálják, és a Teremtő elhatározása szerint vannak kijelölve – ahogyan azt is Ő határozta meg, hogy mikor, hol és hogyan létezzünk.

Összefoglalva, Isten testtel rendelkező személyként teremtette meg képmását, az embert. Mint testben létezők, magától Istentől kaptuk a szexualitás ajándékát és annak helyes használatát. Úgy vagyunk megalkotva, hogy ebben is Isten céljairól tanúskodjunk.

A Teremtés könyve ezt az egész témakört szövetségi perspektívába is helyezi. Az emberi szaporodás nem pusztán a faj fennmaradását szolgálja. Ehelyett azt a tényt emeli ki, hogy Ádámnak és Évának azért kellett szaporodnia, hogy betöltsék a földet Isten dicsőségével, amint az az Ő képmásaiban tükröződik.

Bűnbeesés

A bűnbeesés, ami a megváltás történetének második mozzanata, megrontja Isten jó ajándékát, a testet. A bűn megjelenése halandóságot hoz a test számára. A szexualitás tekintetében a bűnbeesés felforgatja Isten jó terveit a nemek egymás kölcsönös kiegészítésére vonatkozóan. Éva vágya az, hogy uralkodjon férje felett (1Móz 3,16), Ádám vezetői szerepe pedig kemény munka lesz (3,17-19). Éva fájdalmat fog megtapasztalni a gyermekszülés során (3,16).

Az ezt követő elbeszélések bemutatják az eltorzult szexuális gyakorlatok kialakulását, a poligámiától (többnejűségtől) a nemi erőszakig, amelyekkel a Szentírás figyelemre méltó nyíltsággal foglalkozik. Ezeket a genezisbeli beszámolókat követi a törvényadás, amelynek célja az aberrált (természetellenes) szexuális viselkedés megfékezése. A törvény szabályozza a szexualitást és a nemek kifejezési formáját, egyértelmű kijelentéseket tesz a szexuális erkölcsről, a nemnek megfelelő öltözködésről, a házasságról, a válásról és számos egyéb testi és szexuális kérdésről.

Az Ószövetség a szexuális bűnt a bálványimádással is összekapcsolja. Az orgiákkal társuló istentisztelet, a templomi prostitúció és Isten jó ajándékának, a testnek más szörnyű torzulásai mind a bálványimádás szerves részét képezték. Az ezek közötti összefüggést Pál apostol is megfogalmazza a Rómaiakhoz írt levél 1. fejezetében. Miután „az örökkévaló Isten dicsőségét felcserélték mulandó emberek, madarak, négylábúak és csúszómászók képmásával” (Róm 1,23), és miután „Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a Teremtő helyett” (Róm 1,25), a férfiak és nők felcserélték természetes kapcsolataikat a természetellenessel (Róm 1,26-27).

Megváltás

Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy megváltásunk egyik legfontosabb vonatkozása, hogy egy testet öltött Megváltó által történt meg. „Az Ige testté lett, és közöttünk lakozott” (János 1,14; vö. Fil 2,5-11). Az ember megváltása a megtestesült Isten Fia által valósult meg – aki örökké testet öltött marad.

Pál jelzi, hogy ez az üdvösség nemcsak a lelkünkre, hanem a testünkre is vonatkozik. A Róma 6,12 a „halandó testetekben” uralkodó bűnről beszél – mellyel előre utal a jövőben megtörténő testi megváltás reménységére. A Róma 8,23 jelzi, hogy eszkatológiai^[4] reménységünk része „testünk megváltása”. Már most, a megszentelt életünkben is azt a parancsot kaptuk, hogy élő áldozatul szánjuk oda testünket Istennek okos istentiszteletként (Róma 12,1). Továbbá Pál a megváltott testet a Szent Szellem templomaként írja le (1Kor 6,19). Egyértelmű tehát, hogy úgy kell értenünk a megszentelődést, hogy az a testünkre is hatással van.

A szexuális etika az Újszövetségben, akárcsak az Ószövetségben, szabályozza a nemek és a szexualitás kifejezését. A szexuális erkölcstelenség, a porneia minden formáját kategorikusan elítélik Jézus és az apostolok. Hasonlóképpen Pál is világosan jelzi a korintusi gyülekezetnek, hogy a szexuális bűn – a testben elkövetett bűn (1Kor 6,18) – olyan, ami a Gyülekezetet és az evangéliumot rossz hírbe hozza, mert a figyelő világnak azt hirdeti, hogy az evangéliumnak semmi hatása sincs (1Kor 5-6).

Új teremtés

Végül elérkeztünk a megváltástörténet negyedik és egyben utolsó felvonásához – az új teremtéshez. Az 1Korintus 15,42-57-ben Pál nemcsak saját testünk feltámadására irányítja figyelmünket az új teremtésben, hanem arra is, hogy Krisztus testi feltámadása jelenti az ígéretét és erejét ennek a jövőbeli reménységnek. A feltámadásunk az örök dicsőség megtapasztalása lesz testben. Ez az új test a jelenlegi testet öltött létünk átalakult, beteljesedett folytatása lesz, ugyanúgy, ahogy Jézus teste ugyanaz, amely a földön volt, mégis teljesen megdicsőült test.

Az új teremtés nem egyszerűen a kert újjáteremtése lesz. Jobb lesz, mint az Éden. Ahogy Kálvin megjegyezte, az új teremtésben Istent nemcsak Teremtőként, hanem Megváltóként is ismerjük majd – és ez a megváltás a testünket is magában foglalja. Krisztussal együtt fogunk uralkodni testi formában, mivel Ő a testet öltött Uralkodó, a világmindenség Ura.

Ami a szexualitásunkat illeti: míg a nemek megmaradnak az új teremtésben, a szexuális tevékenység nem. Nem arról van szó, hogy a feltámadásban a nemiség semmissé válik; inkább arról, hogy beteljesedik. A Bárány eszkatologikus menyegzői vacsorája, amelyre a házasság és a szexualitás is rámutat, végre elérkezik. Többé nem lesz szükség arra, hogy a földet képmásokkal töltsük meg, ahogyan az 1Mózes 1-ben történt, hanem a földet úgy fogja betölteni Isten dicsőségének ismerete, ahogyan a vizek elborítják a tengert.

A bibliai teológia nélkülözhetetlensége

A szexualitással kapcsolatos válság sok lelkipásztor teológiai módszerének kudarcát feltárta. A „konkordancia-reflex” egyszerűen nem képes olyan következetes teológiai gondolkodásra, amelyre ma a szószékeken szükség van. A lelkészeknek és a gyülekezeteknek meg kell tanulniuk a bibliai teológia nélkülözhetetlenségét, és gyakorolniuk kell a Szentírás saját belső logikája szerinti olvasását – egy olyan történet logikája szerint, amely a teremtéstől az új teremtés felé halad. Az előttünk álló hermeneutikai feladat nagy, de egyúttal nélkülözhetetlen a társadalommal való hűséges evangéliumi kapcsolatteremtés szempontjából.

Al Mohler

9marks.org

Mit gondoljunk a házasságról?

Niilo & Päivi Räsänen – 14×17 cm, 80 oldal

„Férfivá és nővé teremtette őket.” Két évezreden keresztül a keresztyénség egyöntetű véleménye az volt, hogy a házasságot egy nő és egy férfi alkotja.
A Biblia álláspontja a házasságról nem zavaros vagy homályos, hanem teljes mértékben egyértelmű és világos. Miért olyan nehéz mégis erről a témáról beszélni?

[1] A gnózisz kifejezés görög eredetű, jelentése: tudás. Alapvetően az üdvösség elnyerésére irányuló rejtett tudást értették alatta.

[2] A pelagianizmus Pelagius (IV.-V. század) szerzetes és teológus által alapított irányzat. Azt hirdette, hogy ember természetében megvan a jóra való képesség, és az akarat önmagában elég erős a döntéshez. Elutasította az eredendő bűn átöröklődését. Magát a tanítást csak az ellenfelek cáfolatából ismerjük.

[3] „Nagy elbeszélés”, azt az egyetemes értelmezési keretet jelenti, amely alapján egy adott korban tájékozódunk a világban. Rendezi és megmagyarázza a történelmi tudást, az isteni és emberi cselekedeteket. Keretet biztosít a kezdetektől a végig, melyben válaszokat ad és utat mutat az emberiségnek, megmagyarázza a történelem összefüggéseit.

[4] Eszkatológia (gör. eszkaton „végső, legutolsó” és logosz „tan” szóból): a teológiának az egyén és az emberiség végső sorsát tárgyaló része.