A feltámadás bámulatos ténye
Urunk nemcsak szóban írta le a feltámadás ígéretét, hanem minden tavaszi levélen is.
Luther Márton
Ma azt mondanám, hogy a feltámadásra vonatkozó állítás hatásosabb, mint a vallásos konkurencia bármely kijelentése.
Antony Flew[1]
Kedves J!
Köszönöm újabb válaszaidat. Jó tudni, hogy gondolkodsz ezeken a dolgokon, és ilyen sok kérdésed van. Sajnálom, hogy a múltkori levelemben fölvetettem a pokol fogas kérdését, de ha nem bánod, későbbre hagyom az ezzel kapcsolatos kérdéseidet. Mielőtt azonban továbblépnénk, beszélnünk kell két dologról, melyeket említettél.
Az első azzal kapcsolatos, ahogy a „bűn” szót használom. Tudom, hogy ennek fogalma valódi paradigmaváltást igényel részedről. Azt írod: „David, olyan borúlátóan szemléled az embereket, hogy hozzád képest Leonard Cohen optimistának látszik! Annyira lehangoló az a nézeted, hogy minden ember »bűnös«! Muszáj hinnem abban, hogy minden ember alapvetően jó.” Köszönöm az őszinteséged. Elfogadom, hogy ez a meggyőződésed, de bátorkodhatom-e jelezni, hogy ez részedről nagyon kevés bizonyítékra épülő hitvallás? Az álláspontom rosszabb, mint gondolod, mert az úgynevezett „teljes romlottságban” hiszek. Vagyis abban hiszek, amit a Biblia tanít – a bűn minden egyes embert a lénye minden részében befolyásol és megfertőz. Nem arról van szó, hogy olyan rosszak vagyunk, amilyenek csak lehetünk – mindig van helye a további romlásnak –, és nem is arról, hogy nincs bennünk jó (Isten bennünk levő képmásának egyes elemei lehetővé teszik, hogy rendkívül szép és jó dolgokat is tegyünk és tapasztaljunk). Arról beszélek, hogy egyéni és közösségi életünknek nincs olyan területe, amelyet meg ne rontana és be ne szennyezne a bűn csúfsága. Ez a meggyőződésem, és merem állítani, hogy bizonyítékom is van erre.
Egyszer egy könyvesboltban tartott alkalmon megkért ennek bizonyítására egy világi humanista, aki hozzád hasonlóan azt mondta: „Muszáj hinnem az emberi jóságban.” A válaszom egyszerű volt: „Menjen e könyvesbolt történelmi részlegéhez, vegyen ki egy tetszése szerinti könyvet, és megmutatom önnek az emberiség embertelenségének bizonyítékait.” És ez nemcsak a történelemben figyelhető meg. Fölvehetem az újságot, nézhetem a híradót, vagy gondolhatok saját tapasztalataimra, mélyen magamba nézve. Mindent összevetve az emberi bűnösség bizonyítékai olyan vitathatatlanok, hogy különleges vakság kell a figyelmen kívül hagyásukhoz!
A jó hír így foglalható össze: Sokkal rosszabb vagy, mint gondolod, és jobban szeretnek, mint valaha el tudtad volna képzelni. Jézus azért jött, hogy mindkettőt megmutassa nekünk.
A második kérdés valójában inkább e levelek céljához kapcsolódik. Arra kérsz, hogy szolgáltassak „kétségtelen bizonyítékot” sok állításomra, melyeket megfogalmaztam. Őszintén szólva nem tehetem. Ezeknek a leveleknek nem ez a céljuk. Hogyan bizonyítható például egy ilyen állítás: „Jézus a bűneinkért halt meg”? Nincs laborvizsgálat, nem készült videofelvétel a szűztől születő Jézusról, és nem kapunk mennyei telexüzenetet az összes bizonyítékkal. Ám nagyon fontos látnod a bizonyítékok különböző fajtái közti különbséget. Állításaimra rengeteg bizonyíték van. Föl sem tudom sorolni őket. Egész könyveket írtak olyan témákról, amelyeket néhány mondattal intéztem el! De amikor olyan kérdésekről beszéltünk, amelyeket magad szeretnél megvizsgálni, akkor igyekeztem felhívni a figyelmedet a bizonyítékokra. Ezért említek annyi könyvet – nem mintha azt várnám, hogy mindegyiket elolvasod, hanem hogy magad járhass utána bármely esetleges kérdésednek. Mindenesetre van egy dolog, amely bizonyítható – vagy legalábbis van elég bizonyíték ahhoz, hogy az elfogadása legyen az egyetlen észszerű álláspont. Meglepne, ha azt mondanám, hogy ez az egy dolog Jézus Krisztus feltámadása?
Mielőtt erre rátérnénk, tűzzük ki ismét a jelzőtáblákat az eddig megtett utunk mentén. Jézus Krisztus Szűz Máriától született. 30 évesen kezdte szolgálatát, és miután három éven át tanított és csodákat tett, a zsidó és római hatóságok megfeszítették (nem polgári vagy köztörvényes bűncselekmény miatt, hanem istenkáromlással vádolták). Vége a történetnek… de mégsem. Múltkori levelemben láttuk, hogy a Biblia tanítása szerint Jézus céllal halt meg: hogy elhordozza a bűneinket, s bűnbocsánatot szerezzen és adjon nekünk, ha elfogadjuk. Ezen a ponton elkerülhetetlenül fölmerül Jézus istenségének egész kérdésköre. Ennek sarkalatos bizonyítéka az Ő halálból való feltámadása. Ez annyira fontos, hogy abban reménykedtem, hogy ezzel fogjuk kezdeni. Hiszen ha elolvasod az Apostolok cselekedeteit, látni fogod, hogy a korai tanítványok gyakran a feltámadással kezdték a jó hír hirdetését. Ágoston azt mondta a korai tanítványokról: az általuk hirdetett igazságoknak „legnagyobbika pedig az, hogy Krisztus halottaiból föltámadott, és a halhatatlanságot elsőként mutatta meg testének föltámadásában, melyet nekünk is… megígért”[2]. Ez az, ami végképp megváltoztat mindent. Ha a feltámadás igaz, akkor minden megváltozott. Amint Jaroslav Pelikan mondta egyszer: „Ha Jézus Krisztus feltámadt a halálból, akkor semmi más nem számít. Ha Jézus Krisztus nem támadt fel a halálból, akkor semmi más nem számít.”
Ezért gúnyolják és támadják annyira a feltámadás gondolatát. Kérlek, ne dőlj be a gyakori „zombi Jézus” motívumnak, amely egyes ateista komikusaink szerint oly mulatságos és elmés! A 2009-es Edinburghi Könyvfesztiválon Christopher Hitchens az egyik mentorommal, John Lennoxszal vitázott. John mindig jól felkészült, és előzetesen megbeszéltünk néhány taktikát és érvet, amely hasznos lehet. Az egyik javaslat az volt, hogy egyszerűen említse meg a feltámadást mint tényt, és figyelje, mi történik. Tapasztalatom szerint általában olyan ez, mint amikor meggyújtjuk a kék gyújtópapírt: az ember hátralép, és várja az elkerülhetetlen robbanást! Lennox a beszéde végén csakugyan megemlítette Jézus feltámadásának tényét! A moderátor – John Humphrys – válaszadásra kérte Hitchenst, jelezve, hogy öt perce van. „Nincs szükségem öt percre, hogy válaszoljak olyasvalakinek, aki hisz a feltámadásban” – mordult fel Hitchens. Ez a megszokott taktika – a feltámadásban hívő embereket azokkal teszik egyenlővé, akik a lapos Földben, a Mikulásban vagy Skócia bajnokságában hisznek, és így az embernek gondolnia sem kell a bizonyítékokra, nem is szólva azok megvizsgálásáról. Ismétlem, hálás vagyok érte, hogy ennél valamivel nyitottabban gondolkodsz!
A feltámadással szembeni fő ellenvetés egyszerű. Nem szoktak feltámadni emberek. Ám itt meg kell állnunk. Egyetértek. Teljesen. Épp ez a lényeg. Nem szoktak feltámadni emberek. Ellenkező esetben Jézus feltámadása nem volna nagy ügy. Mintha csak azt mondanám: „Jézus Isten Fia, mert felgyógyult betegségéből.” A gyógyulás gyakori; a feltámadás nem az. A dolgok rendje és módja szerint nem történnek feltámadások. Ám a Biblia azt állítja, hogy nem a dolgok rendje és módja szerinti eseményről van szó, hanem a rendkívüli események netovábbjáról. Ezért ahelyett, hogy elvetnénk, meg kell kérdeznünk, mi történt és milyen bizonyítékaink vannak, majd át kell gondolnunk a következményeket.
MI TÖRTÉNT?
Jézus meghalt. Ez azoknak fontos, akik az „ájuláselmélet” mellett kívánnak érvelni. A történelem különböző pontjain fölvetették ezt az elméletet, melyet ma is előnyben részesítenek azok, akik mindenáron igyekeznek kitérni a feltámadás bizonyítékai elől. E mítosz szerint Jézus nem halt meg, de ezt senki nem vette észre. Megkorbácsolták, órákra egy kereszthez szögezték, átszúrták az oldalát, illatszerrel vonták be, és lepelbe burkolták. De magához tért, szépen összehajtogatta a temetési lepleket (a sírt rendben kell otthagyni, mert „rend a lelke mindennek”), elhengerítette a követ, legyűrte a római őröket, és elment. Nem túl valószínű, igaz? Az evangéliumokban szereplő egyik részlet szerint a római katonák nem törték el Jézus lábszárát, mert látták, hogy már meghalt. Ezek az emberek már sok kivégzést és halálesetet láttak, és világosan tudták, mikor halt meg valaki. Valószínű-e, hogy Jézus átverte őket azzal, hogy egyfajta kómás állapotba került, majd felélesztette magát?
Eltemették Őt. A kereszthalála után egy Arimátiai József nevű gazdag ember a farizeus Nikodémus segítségével elvitte Jézus testét a saját sziklasírjába. Ez egy családi sírhely volt, melyet gazdag emberek eltemetésére használtak volna. Otthagyták a holttestet, miután egy nagy kőtömbbel lezárták a sírt. A Jézust követő asszonyok távolabbról figyelték őket, mert a zsidó szokást követve fel akarták öltöztetni a halottat. De nem tették meg azonnal, mert beesteledett, és ekkor már szombat volt. Úgy döntöttek, hogy vasárnap jönnek vissza elvégezni a feladatot. Közben a zsidó szanhedrin (egyfajta vallási bíróság) megkérte Pilátust, a római helytartót, hogy állítson őrséget a sírhoz, melyet azután lepecsételtek.
Vasárnap, a hét első napján az asszonyok (köztük a magdalai Mária, Johanna és Mária, Jakab anyja) fogták az illatszereket, és elmentek a sírhoz, ám a követ elhengerítve találták, és a holttest eltűnt. „Fénylő ruhájú” férfiak azt mondták nekik, hogy Jézus nincs ott, hanem feltámadt, amint előre megmondta. Szóltak a tizenegy tanítványnak, akik nem hittek nekik. Péter ezután elment a sírhoz, és látta a test nélküli halotti leplek bizonyítékát. A különböző beszámolókban azt olvassuk, hogy Mária beszélt Jézussal, Jézus megjelent egy teremben a tanítványok között, és ezután további jelenései is voltak – egyik alkalommal egyszerre több mint ötszáz embernek jelent meg. Ettől kezdve a korai keresztyénséghez elengedhetetlenül hozzátartozott, hogy a közösséget olyanok alkossák, akik hitték, hogy Jézus valóban feltámadt a halálból. Ez az állítás; ezt hisszük ma is. Nem egy halott Urat imádunk, nem egy hajdani kiváló tanítót tisztelünk, és nem is egy nagy vezető emlékét próbáljuk „életben tartani” magunk között. Amikor Jézus Krisztust imádjuk, egy élő Személlyel tesszük ezt. Tehát az a kérdés, van-e alapunk arra, hogy így gondolkodjunk.
BIZONYÍTSD BE!
Először is rendelkezésünkre állnak a szemtanúk beszámolói. Az evangéliumi beszámolókat nem mitikus elbeszélésekként írták meg – „Egy földbe vájt üregben élt egy hobbit”. Szemtanúkra épülő történeti beszámolókként írták meg őket, és ilyen minőségben kell őket megítélni. Ha alaposabban meg akarod vizsgálni ezt, térj vissza ahhoz a könyvhöz, amelyet korábban javasoltam: Bauckham, Jézus és a szemtanúk.[3] Nem könnyű olvasmány, de nagyon érdemes kitartani mellette; közli a tudományos és történelmi bizonyítékokat.
Gyakran rámutattak, milyen nagy a jelentősége annak, hogy asszonyok voltak a legfontosabb első szemtanúk. Egy nő tanúságtételét olyan megbízhatatlannak tartották, hogy csak akkor ért föl egy férfiéval, ha volt még egy nő. Ha a tanítványok találták volna ki Jézus feltámadásának történetét, akkor a legkevésbé sem választottak volna elsődleges tanúnak nőket. Egyébként ez a hozzáállás nemcsak az első századi zsidó kultúrában érvényes, hanem ma is tapasztalható. Tavaly húsvétkor kaptam egy Twitter-üzenetet egy kifogástalan liberális bizonyítvánnyal rendelkező ateistától, aki azért támadt nekem, mert hiszek néhány hisztériás női prostituált tanúságtételének! A nőgyűlölet a mai világban is virágzik.
E téren egy általam megbecsült történész további bizonyítéknak tekinti az evangéliumokban följegyzett eltérő részleteket. Talán kissé furcsának találod ezt. Amikor az ember elolvassa a négy evangéliumot, eltérő változatoknak tűnnek. Egyesek szemében ez gyengíti a bizonyítékot. Hiszen mindegyik történet egyforma lett volna, ha a valóságot írja le, nem? Egyáltalán nem. Szeretjük azt hinni, hogy minden múltbeli dologra pontosan emlékszünk. Az igazság az, hogy nagyon szelektív a memóriánk, és gyakran kiszűrünk dolgokat – nem azért, mert hazudunk, hanem azért, mert korlátozott az agyi kapacitásunk. A jog területén van egy Moorov-doktrína nevű tan. Tegyük fel, hogy valaki ellen elkövetett testi sértéssel vádolnak, és ilyen értelmű feljelentést tesznek ellened. A sértett tanúskodásán kívül nincs bizonyíték. Ennek alapján nem ítélhetnek el. Ám tegyük fel, hogy előáll még három ember ugyanezzel a feljelentéssel – ez már bűnvádi eljárás alapját képezheti. Ám a bűnvádi eljárás meghiúsul, ha a négy följelentő minden részletében azonos történettel áll elő. Ez azt jelezné, hogy a négy ember találkozott, és nagy valószínűséggel összebeszéltek. Az összejátszás jóval kevésbé valószínű, ha négy különböző történet van eltérő részletekkel, de ugyanazzal a lényegi tartalommal és ellentmondás nélkül. John Wenham Húsvéti rejtély[4] című könyve átgondoltan és megfontoltan tárgyalja ezt, további olvasás céljából javaslom.
Nem térhetek ki a feltámadás utáni összes megjelenésre, de a kedvencem a Lukács 24-ben van följegyezve, ahol Jézus két tanítványnak jelenik meg az emmausi úton. Azért szeretem ezt különösen, mert a részletek annyira emberiek, és amint azt oly gyakran látjuk, a tanítványok nem valami hízelgő fényben tűnnek föl.
Mindig nagyobb eséllyel igaz az a könyv, amely ilyen kedvezőtlen fényben ábrázolja a főszereplőit, mint az, amelyben a jó fiúk mindig tökéletesek.
AZ ÜRES SÍR
Hogyan magyarázzuk ezt? Az ájuláselmélet mellett vannak más elképzelések is. Először vegyük az úgynevezett összeesküvés-elméletet. A tanítványok lopták el a holttestet. Ennek első változatát Máté jegyzi fel, aki elmondja, hogy a főpapok és a vének „sok ezüstpénzzel” megvesztegették a római katonákat, hogy hazudják azt, hogy elaludtak, és közben a tanítványok odalopózva ellopták a holttestet. Ebben nem nehéz hibát találni. Először is, a római katonák nem aludtak el szolgálat közben; ha megtették, az rendkívül súlyos büntetést eredményezhetett – általában halált. Ebben az esetben miért egyeztek bele a katonák a főpapok tervébe? Mert – amint Máté közli velünk – biztosították őket afelől, hogy a főpapok gondoskodnak védelmükről a helytartó előtt. Ám annak ellenére, hogy az összeesküvés-elmélet nem túl észszerű, sose felejtsük el, hogy egy összeesküvés-elmélet hívővel vitatkozni majdnem olyan, mint feltámadni a halottak közül! Ők hajlamosak minden szavunkat az összeesküvés részének tekinteni.
A második elméletet nevezhetjük az „elszúrás” elméletének. Az asszonyok és a tanítványok rossz sírhoz mentek. Üresen találták, majd kieszeltek egy történetet arról, hogy látták az élő Jézust. Az a gond, hogy ennek megcáfolásához a hatóságoknak elég lett volna elmenniük a megfelelő sírhoz, és bemutatniuk a holttestet. Hiszen ez a sír feltűnő helyen volt, egy nagy kővel zárták el, és katonák őrizték. Ráadásul mindkét említett elmélet némi tervezést és lelkierőt feltételez a tanítványok részéről, ami igencsak valószínűtlen. Ők legszívesebben hazamentek volna, elfelejtve az elmúlt három évüket mint sajnálatos tévedést, és semmiképpen nem voltak olyan állapotban, hogy végül a halálukhoz vezető történeteket találjanak ki.
JÉZUS FELTÁMADÁS UTÁNI MEGJELENÉSEI
Ezeket az eseteket gondosan felsorolták. Jézus a Galileai-tónál megjelent a tanítványoknak, egy alkalommal több mint ötszáz embernek; Jakabnak egy pünkösd előtti étkezés során; valamint amikor a mennybemenetelekor visszatért oda, ahonnan jött. A megjelenései különböző helyeken és időpontokban történtek, fizikaiak, nem drámaiak és példátlanok voltak. Ugyanaz és mégis más Jézus jelent meg. Nem kollektív hallucinációkról vagy tömeghisztériáról volt szó. Ezt pszichológiailag nagyon nehéz volna megmagyarázni, és ez továbbra sem adna magyarázatot az üres sírra. Nem kísértetjárás történt. Nagyon szeretem a Lukács 24,42-43-ban olvasható részleteket: „Erre adtak neki egy darab sült halat. Elvette és szemük láttára megette.” A kísértetek nem esznek sült halat. Sokkal több volt ez holmi jelképnél.
N. T. Wright amellett érvel, hogy akár az üres sír, akár a feltámadás utáni megjelenések ténye önmagában elégséges indok volna arra a korai keresztyén meggyőződésre, hogy Jézus feltámadt a halálból, de a kettő együtt igen erőteljes bizonyítékot képez.
Az állítások ismét szükséges és elégséges feltételek formájában fogalmazhatók meg. Jézus tényleges testi feltámadása (nem pusztán feléledése, hanem átformáló feltámasztatása) egyértelműen elégséges feltétele a sír ürességének és a „találkozások” megvalósulásának. Ezt valószínűleg senki nem vonja kétségbe. Ha egyszer elfogadjuk, hogy Jézus valóban feltámadt, helyére kerül a korai keresztyénség történeti kirakójátékának összes darabja. Az állításom erősebb: Jézus testi feltámadása ezen dolgok szükséges feltétele; más szóval semmilyen más magyarázat nem felelhet és nem is felel meg. Szükségképpen kudarcot vall minden erőfeszítés, mely alternatív magyarázatok keresésére irányul.[5]
E témában nem olvastam jobbat N. T. Wright remekművénél, melyet nagyon érdemes elolvasnod, ha valóban részletesebben meg akarod vizsgálni ezeket a bizonyítékokat. Szerintem egy másik kulcskérdés a következő: Az apostolok hazugok voltak? Gondold végig. Észszerű ez a feltevés? Az emberi szív ingatag, változékony és megvesztegethető. Elég lett volna, ha a börtönnel, kínzással és halállal való fenyegetés hatására egyikük bevallja a csalást, és minden elvész. De nem tették. Az apostolok kiindulópontja a feltámadás. E meggyőződésért készek voltak meghalni, és meg is tették – nem azért, mert fanatikusok vagy becsapottak voltak, hanem mert igaz volt, és mivel igaz volt, mindent megváltoztatott, saját halálukat is beleértve. Ha Krisztus nem támadt fel a halálból, és ők tudták ezt, akkor teljesen más az egész játék.
Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.
(1Korintus 15,17-19)
Gyakran figyelmen kívül hagyott tényező a szombat egész kérdésköre. A zsidó nyugalomnap szent és sérthetetlen volt. Elválaszthatatlanul hozzátartozott a tanítványok kultúrájához és hitéhez, de áttették szombatról arra a napra, amelyet az Úr napjának neveztek el. Miért? Mert Krisztus ezen a napon támadt fel.
E tényezőkhöz hozzávenném a Gyülekezet tartós létezését is. Annak legjobb magyarázata, hogy a Gyülekezet nemcsak létezett, hanem virágzott, és végül túlnőtte és túlélte a hatalmas Római Birodalmat is, a feltámadt Krisztus jelenléte. Gondolj Saul (ismertebb nevén Pál apostol) bizonyságtételére. A feltámadt Krisztussal való találkozása vezetett a megtéréséhez, ezt követő szolgálatához – melynek során sok gyülekezetet alapított a Római Birodalom különböző pontjain –, valamint a legtöbb újszövetségi levél megírásához. Nagyon tetszik, ahogy Ágoston ír erről:
Tehát már három hihetetlen dolog létezik, mely mégis megtörtént. Hihetetlen, hogy Krisztus testben támadott föl, s hogy égbe testtel ment föl; hihetetlen, hogy a világ oly hihetetlen dolgot elhitt; hihetetlen, hogy néhány alsó osztályú, tapasztalatlan ember, oly hihetetlen dolgot sikeresen elhitethetett a világgal és annak tudósaival.[6]
Majd amellett érvel, hogy az apostolok csodái Krisztus feltámadását tanúsították, s az e csodákat el nem fogadó szkeptikusoknak is szembe kell nézniük egy nagy csodával: „hogy a földkereksége ezeket minden csoda nélkül hitte el”[7]. Az ábrándok kergetése nem ad magyarázatot a Gyülekezetre.
NA ÉS?
Tudod-e, miért nincs feszület (kereszt a megfeszített Krisztus alakjával) a protestánsok többségénél? Mert a kereszt üres – Krisztus feltámadt. Egy pillanatra fogadjuk el a feltámadás igazságának lehetőségét. Tim Keller a The Gospel Coalition 2013-as konferenciáján érdekfeszítő kijelentést tett: „A feltámadás teszi a keresztyénséget a világ legbosszantóbb vallásává.” Miért van ez így? Mert az ember kifulladásig érvelhet az erkölcsről, a tanokról, a szertartásokról; az emberek úgyis azt hihetnek, amit akarnak. Mit számít ez? De a feltámadás azt jelenti, hogy minden megváltozott. Ha Krisztus nem támadt fel, akkor a keresztyének szánalmasak, mert elfecsérlik az életüket. Ám ha Krisztus feltámadt, akkor ez azt jelenti, hogy őrültség volna figyelmen kívül hagyni Őt és állításait.
Rob Bell is olyan író, aki mintha nem fogná föl a feltámadás csodáját: „Amikor tehát a Biblia írói arról beszélnek, hogy Jézus feltámadása új életet hoz a világba, nem új fogalomról beszélnek, hanem olyasvalamiről, ami mindig is igaz volt. Így működik a világ.” Nem, a világ nem így működik. Megmondom, hogyan működik a világ. Állj meg a Skót-felföld egy domboldalán egy fiatalember sírjánál. A látvány drámai; az idő zord, hideg és szeles. Épp az imént temetted el ezt a fiatalembert. Hogy működik a világ? Így. A fiatalember teste a sírban van, és elrohad. A keresztyén embernek más reménysége van. Lewis szigetén az apósom sírjánál álltam más gyászolókkal együtt, amikor hallottam, hogy a lelkész fesztelenül beszélgetve így szól: „Itt buli lesz a feltámadás napján!” Döbbenten hallottam, hogy egy meglehetősen konzervatív lelkész így beszél a feltámadásról; de igaza volt.
Az énekes és dalszerző Garth Hewitt szavaival élve:
Bár megérnéd, hogy saját sírodon táncolj,
Bár megérnéd, hogy egész éjjel rázd a rongyot!
Egy másik alkalommal egy 27 évesen hirtelen meghalt barátom összetört szívű szüleit elvittem a hullaházba, hogy azonosítsák a holttestet. A teste ott volt, de ő nem. A materialista világnézet szerint ennyi. Ez a vég. Finito. Ám a lelkünkben minden azt kiáltja, hogy nem így van. „Mindent szépen alkotott Isten a maga idejében. Az örökkévalóságot is az emberek szívébe helyezte, de úgy, hogy elejétől a végéig nem foghatják föl mindazt, amit Isten cselekszik.”[8] Tudjuk, hogy van még valami. Amikor igyekeztem ateistává válni, megpróbáltam felfogni a nemlétet, de lehetetlen volt. Miért? Mert emberi lényként Isten képére vagyok teremtve, és Isten a szívembe helyezte az örökkévalóságot. A belső bizonyságtétel tudtomra adja, hogy a halál nem a vég. A feltámadás tudtomra adja, hogy a halál egy dicsőséges új élet ajtaja lehet.
A feltámadás jövőt és reményt ad nekünk. Személyes, bizonyos és elképzelhetetlenül csodálatos. A gyülekezetünkben gyakran éneklünk egy dalt a következő szöveggel: „Ámultan állok a názáreti Jézus színe előtt… mily bámulatos!” Ezért jelentette ki Kálvin: „Azt azonban, mint bizonyos dolgot elmondhatjuk, hogy Krisztus iskolájában csak az tett igazi előhaladást, ki úgy a halált, mint a feltámadás napját örömmel várja.”[9] Arra is biztatott minket, hogy szüntelenül elmélkedjünk a feltámadáson: „csak az tett kellő előmenetelt az evangéliumban, aki hozzászokott a boldog feltámadásról való szüntelen elmélkedéshez.”[10] De elfogadom, hogy még nem tartasz itt. Még vizsgálódsz. Talán jól tennéd, ha itt kezdenéd a dolgot.
Ezért a feltámadás a megfelelő kiindulópont, ha kielégítő hitet keresel, melyre életedet alapozhatod. Ne pazarolj sok időt arra, hogy minden vallást a nap alatt megvizsgálsz, az animizmustól a hinduizmusig. Vizsgáld meg inkább a Jézus feltámadását alátámasztó bizonyítékokat. Ha Ő feltámadt, akkor nem kell tovább keresgélned.[11]
Addig is javasolhatom, hogy vess egy pillantást John Betjeman „Három kereszt” című, rádióban elhangzott 1956-os versére, amely szavakba önti a feltámadás által hozott csodálatos reménységet?[12] Ezt a reménységet gyönyörűen fejezi ki Townend és Getty „Nézd, micsoda reggel” című dicsérő éneke, melynek utolsó versszakával búcsúzom.
S Vele együtt feltámadunk
A halál halott, győzött a szeretet, győzött Krisztus
S Vele együtt uralkodunk
Mert Ő él: Krisztus a halálból feltámadott.[13]
Üdvözlettel:
David Robertson
Jézus ekkor ezt mondta neki:
„Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él;
és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha.
Hiszed-e ezt?”
János 11,25-26
Fenséges rögeszme – Miért nagy(szerű) Jézus?
David Robertson – 124×183 mm, 216 oldal
„Megszokott lendületes és megnyerően személyes módján részletesen bemutatja, miért hitelt érdemlő intellektuálisan, erkölcsileg és érzelmileg a keresztyén tanítás. Ez a könyv nemcsak arra való, hogy elolvassuk, hanem arra is, hogy továbbadjuk. Ezért javaslom, hogy vegyünk belőle annyit, amennyit csak tudunk.”
John Lennox
matematikaprofesszor, Oxfordi Egyetem
[1] Antony Flew, There is a God (Van Isten) (New York: HarperCollins, 2008), 187. o.
[2] Szent Ágostonnak az Isten városáról írt huszonkét könyve (Boldini R., 1859–61, ford. a pesti növendékpapság magyar egyházirodalmi iskolája [mai helyesíráshoz igazítva]), XXII. könyv, X. fej. vége,
[3] Richard Bauckham, Jesus and the Eyewitnesses: The Gospels as Eyewitness Testimony (Grand Rapids, Michigan, and Cambridge, U.K.: Eerdmans, 2006).
[4] Easter Enigma (Exeter: Paternoster Press, 1984).
[5] N. T Wright, The Resurrection of the Son of God (Isten Fiának feltámadása) (London: SPCK, 2003), 717. o.
[6] Szent Ágostonnak az Isten városáról írt huszonkét könyve, XXII. könyv, V. fej., 342. o.
[7] Uo., V. fej. vége, 343. o. (A ford.)
[8] Prédikátor 3,11; (ÚRK)
[9] Kálvin János, Institúció (1559), 3.9.5.
[10] Uo., 3.25.1.
[11] Michael Green, The Day Death Died (A nap, melyen meghalt a halál) (Leicester: InterVarsity Press, 1982), 60. o.
[12] Poems in the Porch: The Radio Poems of John Betjeman (Versek a csarnokban – John Betjeman rádióban elhangzott versei) (London: Bloomsbury, 2008), 115. o.
[13] „See, What a Morning” (Nézd, micsoda reggel – dicsérő ének a feltámadásról). A szöveg és a zene szerzője Keith Getty és Stuart Townend. © 2003 Kingsway Thankyou Music