Az algoritmusok csalárd és hamis intimitása

Az algoritmusok csalárd és hamis intimitása

Az algoritmusok csalárd és hamis intimitása

A közösségi internet olyan, mint a vélemények és a szórakozás nyüzsgő piactere. A bevásárlóközpontok üzleteihez hasonlóan a különböző közösségi oldalak, alkalmazások – például a Facebook, az Instagram vagy a TikTok – azt ígérik, hogy kielégítik a még több információ, inspiráció vagy szórakozás iránti csillapíthatatlan éhségünket. Minden alkalmazásnak megvan a maga sajátossága, de van egy közös összetevőjük, ami működteti őket: az „algoritmus”.

Közösségi médiaplatformtól függetlenül az algoritmusok határozzák meg, hogy mit láthatunk a hírfolyamunkban. Úgy vannak kialakítva, hogy olyan tartalmakat biztosítsanak, amelyek lekötik a figyelmünket, és az adott platformon tartanak bennünket, elkerülve azt, hogy átváltsunk egy másik alkalmazásra vagy platformra. Számos oka van annak, hogy az algoritmusokat úgy tervezték, hogy fenntartsák a figyelmet, de végső soron minél hosszabb ideig tartja fenn egy közösségi médiaalkalmazás a felhasználók figyelmét, annál nagyobb elkötelezettséget teremt, annál többet tud meg a felhasználóiról, és annál értékesebbé válnak hirdetési lehetőségei.

Miért érezzük hátborzongatónak az algoritmusokat?

A Wall Street Journal folyóirat nemrégiben közzétett egy videót, amelyben azt vizsgálta, hogy a TikTok, az egyik legfejlettebb algoritmussal rendelkező közösségi médiaplatform hogyan képes felismerni a legmélyebb vágyainkat. A folyóirat számos „kamu” fiókot hozott létre, amelyeket mesterséges intelligencia működtetett, és bizonyos érdeklődési körökre lettek beprogramozva.

Minél hosszabb ideig tartja fenn egy közösségi médiaalkalmazás a felhasználók figyelmét, annál többet tud meg a felhasználóiról, és annál értékesebbé válnak hirdetési lehetőségei.

Az egyik ilyen fiók esetében például, amely úgy lett megtervezve, hogy érdeklődési körébe főleg a szomorú és lehangoló tartalmak kerüljenek, a TikToknak mindössze 36 percnyi képernyőidőre volt szüksége ahhoz, hogy felismerje a fiók érdeklődési körét. Azáltal, hogy megfigyelte a hamis fiók aktivitását – benne minden megtekintett és kedvelt videót, nem telt neki sok időbe, hogy a felkínált tartalom 93 százalékban már a depresszió vagy a szomorúság témájához kapcsolódjon.

Ilyen esetben, mint ez a (sajnos elég gyakori) példa is, könnyen előfordulhat, hogy a depressziós felhasználó még mélyebbre merül a depresszióba, mert az algoritmus a felhasználó érdeklődésének fenntartásával foglalkozik, nem pedig a depressziós gondolatok enyhítésével. Az algoritmusok nem érdekeltek abban, hogy segítsenek nekünk meggyógyulni vagy jobbá válni. Attól lesznek „boldogok”, ha rájönnek, mitől vagyunk összetört állapotban, és milyen tartalmakat találhat ellenállhatatlannak összetört énünk.

Elsősorban azért érezzük hátborzongatónak, ha az algoritmusok túl jól ismernek minket, mert nem szeretjük, ahogy tükörként feltárják, mi van a lelkünkben. Amikor zavar bennünket, amit a hírfolyamunkban látunk, az azért lehet, mert szembesülünk vágyaink legsötétebb mélységeivel, amelyeket még önmagunk elől is megpróbálunk elrejteni.

Az algoritmusok feltárják és uralják a szívünket

Az algoritmusok bálványimádó módon hatolnak be a szívünkbe, mert több időt töltünk a közösségi média görgetésével, mint a Szentírás megízlelésével. Nem égbekiáltó azt állítani, hogy bizonyos értelemben imádjuk a közösségi média algoritmusait. Lehet, hogy nem éneklünk dicsőítő énekeket az Instagramnak, de nem adunk-e kétszer annyi időt neki, mint Istennek? Hagyjuk, hogy egy YouTuber meglátásai felülírják Isten Igéjének igazságát?

Az egyik oka annak, hogy eljuthatunk az algoritmusok „imádatához”, hogy úgy tűnik, úgy ismerik a legmélyebb félelmeinket és vágyainkat, ahogyan csak Isten. Isten kutatja és ismeri a szívünket (Zsolt 139,23; Jer 12,3; Csel 15; Jel 2,23), de az algoritmusok is. „Imádott” algoritmusainkban kifordult intimitást találunk – olyat, amely legmélyebb félelmeinket és sebezhetőségeinket a saját céljaira használja fel. Istenben azonban megtaláljuk az igazi intimitást – olyat, amely a legnagyobb vágyainkat is kielégíti.

…legmélyebb félelmeinket és sebezhetőségeinket a saját céljaira használja fel.

Ennek ellenére az algoritmusok könnyen megtéveszthetnek minket, abba a hitbe ringatva, hogy törődnek velünk. Az algoritmusok látszólag minket szolgálnak. Jó vagy rossz érzést keltenek bennünk, attól függően, hogy melyiket részesítjük előnyben. Azt hisszük, hogy semmit sem kérnek tőlünk, csak az időnket és a figyelmünket. Általuk mi magunk válunk történetünk hősévé – azáltal, hogy lehetővé teszik, hogy a valóságot a vágyaink szabják meg.

Egy algoritmus azt ígéri, hogy kiszolgál minket, de valójában azért létezik, hogy önmagát szolgálja. Isten elküldte Fiát, Jézus Krisztust, hogy megmentsen minket a bűneinktől, és helyreállítsa a vele való kapcsolatunkat az örökkévalóságra. Lehet, hogy az algoritmus jól ismer, de nem szeret minket így. Soha nem fog áldozatot hozni értünk.

Az algoritmus a saját érdekében ragadja meg a szívünket, Isten azonban a mi érdekünkben keresi a szívünket. Ha rájövünk, hogy az algoritmusok milyen mérhetetlenül nagy betekintést és befolyást gyakorolnak a szívünkre és az elménkre, el kell menekülnünk a valóság e matematikai eszközeitől, és bensőséges kapcsolatra kell törekednünk azokkal az emberekkel, akik a Krisztusban való élet felé terelnek minket.

Menekülj az algoritmusok elől, keress hús-vér embereket!

Mennyire vagy nyitott a körülötted lévő emberek felé?

Elmondod-e a házikörben vagy a bibliakörben, hogy állandóan irracionális rettegés van benned amiatt, hogy elveszíted a munkádat, vagy csak mosolyogsz és arról beszélsz, hogy minden rendben van a munkahelyeden? Amikor kávézni mész egy barátoddal, megosztod-e vele a tinédzsergyermeked nevelésével kapcsolatos küzdelmeidet szülőként, vagy csak kedélyesen elcsevegtek az új tanév kezdéséről? Tudja-e a házastársad, hogy buja gondolatokkal küzdesz? Az Instagram algoritmusa igen.

Sokunknak mélyebb kapcsolata van az algoritmusokkal, mint a gyülekezetünkben élő emberekkel. Ez nem meglepő. Ha több időt töltünk a képernyő simogatásával, mint a barátainkkal való beszélgetéssel, algoritmusaink jobban fognak ismerni minket, mint a szeretteink.

Lehet, hogy az algoritmus jól ismer, de nem szeret minket.

De a barátság biztonságos környezetével, mely Jézus önmagát feláldozó szeretetén alapul, sokkal többet nyerhetünk annál, mint hogy ismernek minket. Az ilyen közegben növekedni tudunk. Az algoritmusok azt akarják, hogy elhiggyük azt a hazugságot, hogy úgy találjuk meg a teljességet, hogy elmerülünk a vágyainkban, ahelyett, hogy megszabadulnánk tőlük. Az algoritmusok azt akarják elhitetni velünk, hogy arra van leginkább szükségünk, hogy ismerjenek minket. Az igazság azonban az, hogy ennél több kell: arra van szükségünk, hogy ismerjenek minket, és hogy növekedjünk.

Ne tévesszen meg az algoritmusok hamis intimitása és hamis ígéretei! Keressünk valódi intimitást a hús-vér barátok és a családunk körében! Ne hagyjuk, hogy algoritmusok formálják a szívünket, és meglopják az imádatunkat! Töltsünk kevesebb időt céltalan görgetéssel és kattintással, azt lesve, mit kínál éppen az algoritmus nekünk, és szánjunk több időt arra, hogy tudatosan keressük Istent imában, bibliatanulmányozásban és a közösség keretei között!

Lássuk meg ezt az igazságot a mai online élettel kapcsolatban: bár azt gondolhatod, hogy te vagy az, aki tartalmat fogyaszt, a valóságban a tartalom fogyaszt téged!

Chris Martin

Chris Martin a Moody Kiadó tartalommarketing-szerkesztője, valamint közösségi média-, marketing- és kommunikációs tanácsadó. Rendszeresen ír a Substack hírlevelében, a Terms of Service-ben, továbbá a Terms of Service: The Real Cost of Social Media [A szolgáltatás feltételei: A közösségi média valódi költségei] című könyv szerzője (B&H, 2022). Chris Nashville mellett él feleségével, Susie-val, lányukkal, Magnóliával és kutyájukkal, Rizzóval.

www.thegospelcoalition.org/article/fake-intimacy-algorithms/



Isten beszéde élő ható 3.

Isten beszéde élő és ható 3.

Dr. Kiss Ferenc – A/5, 302 oldal

Dr. Kiss Ferenc (1889-1966) népét és hazáját úgy is szolgálta, mint kiváló orvosprofesszor. 1929 szeptemberében, negyvenévesen már Szegeden volt kinevezett professzor az Anatómiai Intézetben, mert a kolozsvári egyetemet Szegedre mentették át. 1931-től a budapesti Anatómiai Intézet igazgatója lett. 1952-ben Kossuth-díjat kapott.

Ebben a köteteben az 1946-1957 közötti időszakban elhangzott igehirdetések, tanítások, bibliamagyarázatok olvashatók.


Share this post