Az evangelizáció és a gyülekezet összekapcsolása

Vajon az evangelizáció egyéni vagy csapatjáték? Valójában mindkettő.

Gondoljunk csak a halászatra! Van, amikor egyedül sétálunk le a stégre, belógatjuk a lábunkat a partról a vízbe, és bedobjuk a zsinórt. De kérdezzük csak meg a vonóhálós halászhajón dolgozó embereket az óceánon, hogy mi kell ahhoz, hogy egy tonna vergődő makrélát kihúzzanak a kavargó tengervízből. Ebben a helyzetben nekik égetően szükségük van egymásra.

A halászat hasonlata nem mond el mindent, amit az evangelizáció és a helyi gyülekezet kapcsolatáról el szeretnénk mondani, de bibliai kép, és jó kiindulási pont. Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy kövessék Őt, hogy emberhalászokká teszi őket, majd kettesével kiküldte őket, hogy hirdessék a megtérést az embereknek (Mk 1,17; 6,7, 13). Mint a halászoknak a hajóra, úgy van nekünk is szükségünk a gyülekezetre, hogy elvégezzük az evangelizáció munkáját.

Az evangelizálás és a gyülekezet kapcsolatában azonban látnunk kell egy tágabb képet. Gondoljunk csak a Cselekedetek első fejezeteire, ahol az apostolok hirdették a feltámadást, és mögöttük ott állt a gyülekezet, amelynek tagjai együtt éltek és mindenük közös volt, „dicsérték Istent, és kedvelte őket az egész nép” (2,47; 5,13 is). Bizonyos módon a gyülekezet élete, amely ott állt az örömhír hirdetésének hátterében, az evangélium bizonyságaként szolgált. Sokakat Jeruzsálemben arra késztetett, hogy jóindulattal tekintsenek a szentekre, és úgy tűnt, hogy ez több megtéréshez is vezetett.

Vajon Péter ezekre az első napokra gondolt Jeruzsálemben, amikor úgy jellemezte később a Gyülekezetet, mint népet, papságot és nemzetet, mely hirdeti nagy tetteit annak, Aki elhívta őket a sötétségből, hogy szent életet éljenek, hogy a pogányok lássák jótetteiket, „és dicsőítsék Istent” (1Pét 2,9.12)?

Mind a Cselekedetek első fejezeteiben, mind az 1Péter 2-ben olvasottak azt az érzetet keltik, mintha a gyülekezet egy méhkas lenne, egy zümmögő, méztermelő édes labda, amely nyüzsög a szorgos dolgozó méhek jövés-menésétől. A kaptár nélkülözhetetlen az egyes méhek munkájához, és szerves része a munkának. Mit mondhat mindez az evangelizáció és a gyülekezet kapcsolatáról?

Egyetlen hasonlat sem teljes, és ragad meg mindent. Nézzük meg, hogyan foglalhatjuk össze négy pontban a gyülekezet és az evangelizáció kapcsolatát a Biblia alapján, majd kérdezzük meg, milyen gyakorlati tanulságok következnek ebből a gyülekezetek számára!

1. AZ EVANGELIZÁCIÓ ISTENRE MUTAT, NEM A GYÜLEKEZETRE

Ha megpróbálnánk meggyőzni valakit, hogy csatlakozzon a sportegyesületünkhöz, akkor igyekeznénk rámutatni a csoport összes előnyére: hogy a tagok milyen jól érzik magukat egymással, hogy évente bajnokságokat rendezünk stb. Az evangelizáció és a gyülekezet esetében ez nem így működik.

Az evangelizáció Istenre mutat, nem pedig a gyülekezetre. Ez az első megállapítás.

Pál azt mondja a korintusiaknak, hogy Krisztus „a békéltetés szolgálatát” és „a békéltetés igéjét” adta neki (és nekik). „Tehát Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel!” (2Kor 5,18-21). A megbékélés üzenete ilyen egyszerű.

Az evangélista jó híre nem az, hogy lehetőség van a többi emberrel való megbékélésre – még ha az örömhír meghallása oda is vezet, hogy megbékülünk egymással. A jó hír inkább az, hogy hogyan tud az ember megbékélni Istennel. Minden más ebből következik.

2. A GYÜLEKEZET AZ EVANGELIZÁCIÓ EGYIK EREDMÉNYE

Tehát az evangelizáció első remélt eredménye az Istennel való megbékélés. De van egy második remélt eredmény is: az Isten népével, a gyülekezettel való megbékélés, ill. kapcsolat.

Ha a megtérésről szóló tanításból hiányzik a közösségi elem, akkor egy lényeges rész marad ki. Egy szövetség fejének néppel kell rendelkeznie. A Krisztusban való közösségünk nem csupán a megtérés következménye, hanem annak fontos része. Az Isten népével való megbékélés különbözik az Istennel való megbékéléstől, de elválaszthatatlan attól.

Mindez csodálatos módon kerül bemutatásra az Efezus 2-ben. Az első tíz vers a megbocsátást és az Istennel való vertikális (függőleges) megbékélésünket magyarázza: „kegyelemből van üdvösségetek!” A 11-22. versek ezután a horizontális (vízszintes) síkot mutatják be: „Mert Ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az Ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést” (14. v.). Figyeljük meg, hogy a 14. versben lévő esemény múlt időben van. Krisztus már eggyé tette a zsidókat és a pogányokat. Azért egyek, mert Isten tette eggyé őket, és Isten pontosan ugyanott tette ezt, ahol a Vele való megbékélést is elvégezte – Krisztus keresztjén (lásd még Ef 4,1-6).

Röviden: egy néppé lettünk megváltva.

A Cselekedetek első fejezetei bemutatják, hogyan néz ki ez a gyakorlatban: „Akik pedig hallgattak a szavára, megkeresztelkedtek, és azon a napon mintegy háromezer lélek csatlakozott hozzájuk” (Csel 2,41; lásd még 2,47; 4,4; 6,7). Az emberek rábízták magukat Krisztusra, és csatlakoztak a jeruzsálemi gyülekezethez. Számon voltak tartva. Fel volt jegyezve a nevük. Ha lett volna fényképezőgép, valószínűleg egy róluk készült fotó is bekerült volna a gyülekezeti nyilvántartásba!

A megtért élet a gyülekezet által formálódik. A keresztyének gyülekezetekbe tartoznak, ezért az evangélista ide irányítja az embereket.

3. AZ EVANGELIZÁCIÓ A GYÜLEKEZET MUNKÁJA

Harmadszor, az evangelizáció a gyülekezet munkája. Amint valaki megbékélt Istennel és (így) Isten népével, új feladatot kap: ossza meg másokkal az evangéliumot. „Kövessetek engem, és én emberhalászokká teszlek titeket” – mondta Jézus (Mk 1,17; továbbá Mt 28,19). Más szóval minden keresztyén és gyülekezeti tag feladata az evangélium megosztása.

A Cselekedetek első fejezetei az apostolok igehirdetését hangsúlyozzák, de amikor Jeruzsálemben felerősödött az üldözés, a gyülekezet szétszóródott. „Akik pedig szétszóródtak, elmentek, és hirdették az igét” (Csel 8,4).

A helyi gyülekezetek azért vannak, hogy Istent imádják és Jézus Krisztus jó hírét megosszák másokkal. Ezért tanítanak a tanítók és tanulnak a tagok. Valójában Jézus azért adja az evangélistákat, pásztorokat és tanítókat a gyülekezetnek, hogy felkészítsék a tagokat a szolgálatra (Ef 4,11kk), amely szolgálat bizonyára magában foglalja az evangelizációt is.

Közösen dolgozunk azon, hogy kifogjuk a halakat.

4. A GYÜLEKEZET HITVÉDELMI SZEREPE AZ EVANGELIZÁCIÓBAN

A megtért, gyülekezetekbe tömörült nép életének is az evangéliumot kell dicsérnie, amely megmentette őket. „Az evangélium tanítása evangéliumi kultúrát teremt” – írta Ray Ortlund. És ennek a gyülekezeteinkben megtestesülő kultúrának vonzónak kell lennie a kívülállók számára, legalábbis némelyek számára (lásd 2Kor 2,15-16).

Ez visszavezet bennünket a gyülekezet – mint zümmögő, mézzel teli méhkas – képéhez. A Máté 5-ben is ezt látjuk, amikor Jézus arról beszél, hogy a Gyülekezet só és világosság (13-16. v.). És figyelemre méltóan leképezi ezt János 13. fejezete, ahol Jézus megjegyzi: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” (34-35. v.).

A kívülállók felé irányuló jócselekedeteink és a gyülekezetben testvéreink iránti szeretetünk Jézus felé fordítja a szomszédok és a munkatársak tekintetét!

Mindezek alapján a helyi gyülekezet hitvédelmi szerepet tölt be az evangelizációban. A gyülekezet élete az evangélium mellett érvel. Az egymással együtt élő hívők Isten üdvösséget hozó hatalmáról tesznek bizonyságot. Ahogy hétről hétre Isten Igéjének hirdetését hallgatjuk, és ahogy a Szent Szellem apránként a Fiú képére formál bennünket, példát mutatunk arra, hogy az evangélium mit tehet velünk, mint egyénekkel és mint néppel.

Lassan új emberré válunk, követve azt, aki „elsőszülött minden teremtmény előtt” (Kol 1,15). Ez az új emberiség csodálatos háttérként vagy „hirdetőtáblaként” szolgál az evangelizációnkhoz. Ellenpontot kínál e világ kultúrájával szemben.

GYAKORLATI TANULSÁGOK

Milyen gyakorlati tanulságokat vonhatunk le ebből a négy alapelvből? Gyakran előfordul, hogy a pásztorok úgy próbálják erősíteni a gyülekezet evangelizációs szolgálatát, hogy az embereket az evangélium megosztására buzdítják. Bizonyára ez az egyik rész. De az is döntő fontosságú, hogy mint a jelen kultúra ellenpontja növekedjen a gyülekezet, amely az evangelizáció vonzó háttereként működik.

1) Az evangelizációnak bemerítkezéshez és tagsághoz kell vezetnie. A gyülekezeteknek nem szabad evangelizálni, majd az újonnan megtérteket magukra hagyni. Nem szabad evangelizálniuk, bemeríteniük valakit, és aztán talán egy nap eljutni oda, hogy be is vegyék a gyülekezetbe mint tagot. Kivételes esetektől eltekintve (pl. etióp kincstárnok) a gyülekezeteknek azt kell tenniük, amit a jeruzsálemi gyülekezet tett: bemeríteni az embereket és a soraikba fogadni őket (Csel 2,41). A bemerítés végül is egy közösségi jel, egy felhatalmazás, amellyel egy gyülekezet hivatalosan is megerősíti, hogy valaki hívő. Ezt a megerősítést aztán a tagság és az úrvacsora folyamatosan biztosított gyakorlatának kell védenie és táplálnia. Az újonnan kikelt fiókákat sem hagyjuk a fészken kívül, hanem bent tartjuk őket.

2) Tanítsuk meg a tagokat arra, hogy vonják be egymást az életükbe! A gyülekezet hitvédelmi szerepének erősítése érdekében a tagokat az Ige tanítása és az úrvacsora megtartása által folyamatosan emlékeztetni kell arra, hogy egy Test vagyunk (pl. 1Kor 10,16-17; 1Kor 12). Ne múljon el úgy vasárnap, hogy ne emlékeztetnénk a tagokat arra, hogy tartsanak kapcsolatot egymással, hogy bátorítsák, építsék, erősítsék, őszintén tiszteljék, figyelmeztessék és szeressék egymást (pl. Róm 12,9-13; Ef 4,11-32)! Buzdítsuk őket a vendégszeretetre (Róm 12,13; 1Pt 4:9)! Mindez vonzó bizonyságtétel az evangéliumról.

3) Tanítsuk meg a tagokat arra, hogy hozzanak áldozatot egymásért! Még konkrétabban, a keresztyéneknek el kell gondolkodniuk azon, hogyan tudnának jobban áldozatot hozni egymásért, anyagilag és más módon (pl. Csel 2:42-46; 2Kor 8-9; 1Pt 4:10). Különösen a mai fogyasztói társadalomban jelenthet erőteljes kontrasztot a hívők egymás felé megnyilvánuló nagylelkűségének példája. Ne feledjük, Jézus azt mondta a keresztyéneknek, hogy úgy szeressük egymást, ahogyan Ő szeretett minket (Jn 13,34) – ami a valaha volt legönfeláldozóbb szeretet.

4) Gyakoroljuk a gyülekezeti fegyelmet! Talán a közöttünk lévő képmutató keresztyének és tévtanítók megpróbálják tönkretenni a gyülekezet tanúságtételét. Ha egy közösségben a gyülekezeti tagokat úgy ismerik, mint akik hazugok, hitszegők és házasságtörők, annak a gyülekezetnek az evangelizációs munkája eredménytelen lesz. Ez nem azt jelenti, hogy egy gyülekezetnek fegyelmeznie kellene minden olyan szentet a köreiben, aki még mindig küzd a bűnnel. Akkor nem maradna gyülekezet. A gyülekezeteknek inkább a meg nem vallott bűnnel kell szembenézniük és amiatt kell fegyelmezniük.  Ez ironikus módon a bűnvallásra nem hajlandó tag evangelizálását szolgálja (lásd 1Kor 5,4), valamint tágabb értelemben annak a városnak is javára van, ahol a gyülekezet működik (lásd 1Kor 5,1-2).

5) Készítsük fel a tagokat az evangélium megosztására! A gyülekezet vezetőinek különböző módokat kell keresniük arra, hogy minden tag megtanulja elmagyarázni a hit alapjait. Ez történhet a szószékről, a vasárnapi iskolában, a tagokkal való beszélgetéseken és máshol.

6) Bátorítsuk a tagokat, hogy olyan életet éljenek, amely áldást hoz a kívülállókra! A gyülekezeti tagokat remélhetőleg kedvesnek, barátságosnak és segítő szándékúnak ismerik. Késznek kell lennünk gereblyét ragadni, hogy segítsünk a szomszédunknak eltakarítani a lehullott lombot, felajánlani a segítségünket egy irodai munkatársnak, megvédeni a bántalmazás áldozatát, nehéz időkben megőrizni a keményen dolgozó alkalmazottak munkahelyét, késznek kell lennünk áldássá válni mindenféle módon. Az evangéliumról szóló szavainkat jó cselekedeteknek kell ékesíteniük.

7) Hívjunk meg embereket a gyülekezet hivatalos és kötetlen összejöveteleire! Számtalan történetet lehetne mesélni arról, hogy nem hívők hogyan hallották az evangéliumot, majd hogyan látták meg a gyülekezetet működés közben, akár hivatalos, akár kötetlen alkalmakon, és hogyan jutottak aztán hitre. A gyülekezet közösségi élete megragadta őket. Olyasmire mutatott rá, amit a családjukban, iskolában vagy munkahelyükön soha nem ismertek. Más szóval, a kívülállók meghívásának a gyülekezet életébe evangelizációnk részét kell képeznie.

8) Mutassunk példát az evangelizációban! Ahol a gyülekezet elöljárói ismertek az evangelizálásukról, ott számíthatunk rá, hogy ugyanilyen beállítottságú a gyülekezet is. Ahol az elöljárók nem ilyenek, ott a gyülekezettől sem várhatunk mást.

9) Meséljünk evangelizációs és megtérési történeteket! A gyülekezetvezetőknek evangelizációs találkozásokról szóló történetekkel kell fűszerezniük a prédikációikat és igehirdetéseiket. A gyülekezeti tagoknak meg kell osztaniuk egymással imakéréseiket az evangelizációs alkalmakért. A bemerítkezés előtt állóknak lehetőséget kell adni arra, hogy elmondják megtérésük történetét. Az ehhez hasonló dolgok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az evangelizáció a keresztyén élet és a gyülekezeti tapasztalat természetes része legyen.

10) Dicsekedjünk a gyülekezettel! Pál apostol néha dicsekedett a gyülekezeteivel, hogy ezáltal Krisztussal dicsekedjen (lásd 2Kor 9,2; 2Tesz 1,4; vö. Fil 2,16). A keresztyéneknek hasonlóképpen keresniük kell a módját, hogy pozitívan és hálásan – nem pedig ellenszenvesen vagy büszkén – beszéljenek a gyülekezetükről nem keresztyén barátaik előtt. Amikor egy kolléga a hétvégéről kérdez, említsd meg, hogy a gyülekezet nagyszerű újszülött köszöntőt rendezett a feleségednek! Említsünk meg valami bátorítót abból, amiről az igehirdető beszélt vasárnap! Említsük meg a gyülekezet hajléktalanszállón végzett munkáját, amikor a hajléktalanság témája kerül szóba! Ahhoz, hogy ezt jól csináljuk, kétségtelenül gyakorlásra van szükség.

KÖVETKEZTETÉS

A gyülekezet és az evangelizáció helyes összekapcsolása a mi felfogásunkban és gyakorlatunkban többet igényel annál, hogy az embereket evangelizálásra buzdítjuk. Figyelmet kell fordítani a közösség és a vezetés, a tagság és a fegyelem kérdéseire. Olyan egészséges gyülekezetet kell építenünk, amely Isten hirdetett Igéje alatt áll, és tudja, hogy Isten milyen feladatot bízott rá.

Ehhez istenfélő vezetőkre van szükség, akik tanítanak és példát mutatnak. És olyan tagokra van szükség, akik szeretik Jézust, és képtelenek – egyre inkább – nem hirdetni azt, Aki a halálból az életbe vezette őket – a gyülekezet épületén belül és kívül.

Jonathan Leeman – több gyülekezettel kapcsolatos könyv szerzője, a 9Marks könyvsorozat és folyóirat szerkesztője

9marks.org

Ha fontos neked mások megmenekülése

William MacDonald – A/5, 80 oldal

A keresztyén hívő egyik legnagyobb kiváltsága az, hogy Isten munkatársa lehet abban a fontos feladatban, amelyet a lelkeknek az Úr Jézus Krisztus számára történő megnyerése jelent. Az emberek által véghezvihető tettek közül kevésnek vannak ilyen messze ható következményei. A lélekmentő valóban befolyásolja az örökkévalóságot és örök jutalomban részesül.
Ám a lélekmentés nemcsak nagy kiváltság, hanem komoly kötelesség is. Ennek teljesítéséhez ad segítséget William MacDonald tizenkét leckéből álló tanulmányában, amely az evangélium továbbadását dolgozza fel a személyes felkészüléstől kezdve az utógondozásig.