Az OM alapítójára, George Verwerre emlékezünk (1938-2023)
George Verwer (1938. július 3. – 2023. április 14.) amerikai evangélista, az Operation Mobilisation – OM (Mozgósítási művelet) világméretű keresztyén missziós szervezet alapítója. Szenvedélyes szószólója volt a radikális tanítványságnak, mint a Jézusban hívő emberek egyetlen elfogadható lehetőségének.
Az Operation Mobilisation egy keresztyén missziós szervezet, amely azzal a céllal jött létre, hogy fiatalokat mozgósítson Jézus Krisztus evangéliumának megélésére és megosztására. Az OM Mexikóban indult, és 1963-ra a szolgálat kiterjedt Európára és Indiára is. A vasfüggöny leomlását követő években több ezer fiatal indult nyaranta néhány hetes missziós útra, hogy a közép- és kelet-európai városokban hirdessék az evangéliumot. Hajóik számos olyan országban is terjesztették a keresztyén irodalmat, ahova másképpen nehezen jutott volna el.
A szerkesztő megjegyzése
Most kaptam a hírt, hogy George Verwer tegnap, 2023. április 14-én késő este elment a mennybe. Számtalan emlék kavarog bennem, ahogy visszaemlékszem mindarra, amit George jelentett nekem és a családomnak. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, Isten milyen sokféle módon és helyzetben használta George-ot az életünkben.
Körülbelül kétéves lehettem, amikor először találkoztam George-dzsal a Doulos[1] szolgálatba állítási istentiszteletén. Erről persze nincsenek emlékeim. A legkorábbi dolog, amire emlékszem George-dzsal kapcsolatban, ahogy apám bemutat neki egy bristoli istentisztelet után. Tizenéves voltam akkoriban. Megdöbbentett, George milyen lelkesen üdvözli apámat: „Isten egyik hűséges harcosa Olaszországban!” George meghívása motiválta apámat 1962-ben, hogy az év nyarán Európába menjen, aminek közvetett eredményeként szüleim misszionáriusok lettek Olaszországban.
Miután bemutattak George-nak, ő továbbra is tartotta velem a kapcsolatot. Könnyű George-ra, a nyilvános szónokra visszaemlékezni, de sok ezren ismerték azt a George-ot is, aki folyamatosan gondját viselte az OM gyerekek újabb és újabb generációjának. Velem nem volt más kapcsolódási pontja, mint hogy apám harminc évvel korábban részt vett az OM-ben, de George-nak ez is elég volt. Emlékszem, hogy egy nap felhívott. Egy vonaton ült Skóciában, és tudatni akarta velem, hogy imádkozik értem. Tiniként egy ilyen telefonhívás megrázta a világomat. Hallgattam George prédikációit kazettákon – ezek az üzenetek energiájának, lendületének, evangélium iránti szenvedélyének és nyíltságának egyfajta túláradásából tevődtek össze, ehhez társult gyakran kis dózisokban adagolt humora.
Sokszor mesélt arról, amikor Pakisztánban egy galamb az öltönye ujjára piszkított. „Hála Istennek, hogy az elefántok nem tudnak repülni!” Mesélt arról is, amikor elvesztette hosszútűrő feleségével, Drenával szemben a türelmét, belerúgott egy dobozba, amelyről kiderült, hogy tele volt könyvekkel, és fájdalmában kiviharzott a házból, hogy aztán a hátsó ajtón kullogjon vissza a házba, és megbánja bűnös kirohanását. Őszintén megosztotta nemi vággyal való küzdelmeit. Történeteket és számadatokat zúdított ránk a világban lévő hatalmas szükségről. Hosszan ecsetelte, hogyan nyilvánult meg Isten jósága az OM történetében sok-sok éven keresztül. És mindez valahogy egy üzenetbe illeszkedett bele.
Amikor egy évet szolgáltam az OM hajón, a Logos 2-n, egy rövid ideig George mellett dolgozhattam. Egy alkalommal elmentünk állandó segítőjével George-ért és Dale Rhotonért (az OM társalapítója) a Los Angeles-i repülőtérre. George-nak nem tetszett a gondolat, hogy Dale-re várjon, ezért keresett egy üres üléssort és helyet foglalt. Amikor 45 perccel később visszatértünk Dale-lel, George papírhalmokkal borította be a repülőtér padlójának hatalmas területét, amelyeket aztán gyorsan összeszedett. Kiváltság volt hallgatni George-ot és Dale-t, ahogy a kocsi hátsó ülésén beszélgetnek egymással. A Send the Light (Küldd el a világosságot) nevű mexikói akció harmadik tagja, Walter Borchard is csatlakozott George-hoz a 40. évfordulós ünnepségsorozat alkalmából a fedélzeten. (Megjegyzés – úgy hallottam, hogy Walter is elment az Úrhoz néhány nappal George előtt).
Titokban hónapokig imádkoztam azért, hogy George állandó segítője legyek, mivel nagyon vágytam e szerep betöltésére. Épp a 21. születésnapomon aztán George a hajón tartózkodott és hívott, hogy menjek a szobájába. Megtudta, hogy születésnapom van, ezért adott nekem egy féltábla tejcsokit, valamint egy zsáknyi levelezést, amit, úgy gondolta, át kellene nézni. Ám a csokinál is fontosabb volt, hogy megkérdezte, nem gondolkoztam-e már azon, hogy a segítője legyek. Nagyon hálás voltam, és megígértem, hogy tovább imádkozom a dologgal kapcsolatban.
Legközelebb az OM konferencián találkoztam újra George-dzsal De Bronban, Hollandiában, az év szeptemberében. Sétáltunk egyet a konferencia területén. Épp előtte hagyta nyitva a buszuk tetőablakát, és a felesége laptopját eláztatta az eső. Komolyan bántotta az eset. Újra rákérdezett, hogy vélekedek arról, hogy a következő évben a segítője legyek. Talán megérezte a tétovázásomat, mert rögtön utána megkérdezte: „Megismertél valakit?”. Elmeséltem neki, hogy Portlandben találkoztam egy lánnyal. Természetesen George ismerte a szüleit – szintén OM-esek voltak még a kezdeti évekből. „Ó, jó testvérgyülekezeti alapanyag!” Valójában Melanie szülei egy OM csapatban találkoztak, így az, hogy Melanie megszületett, valahol George szolgálatának eredménye is volt. George évekig imádkozott Melanie családjáért. Csalódott voltam, hogy nem lehetek a segítője, de ő bátorított, hogy megérti az iránti vágyamat, hogy bibliaiskolába szeretnék menni, és nem szeretnék az esküvőnk előtti évben utazgatni.
Az ezt követő években, míg a bibliaiskolába jártam, a feleségemmel azon töprengtünk, hogy merre vezet a jövőnk. Szerettünk volna bekapcsolódni a misszióba. De hol? A világ minden táján kutattuk a lehetőségeket, de úgy tűnt, hogy nem nyílnak ajtók. Aztán egy nap anyósom átadott egy üzenetet: George azt kérte, hogy hívjam fel. Felhívtam a bibliaiskola épületében található telefonról. Azt kérdezte tőlem: „Készen állsz rá, hogy elhagyd Amerikát? Tudom, hogy sok embernek tetszik az a fizetés, amit egy amerikai gyülekezetben kaphat. És nem szeretném, ha valahol egy osztályteremben ragadnál, ahol tanítasz”. Biztosítottam arról, hogy inkább missziós lehetőségeket keresünk, mint magas fizetést, és azt tervezzük, hogy elhagyjuk az Egyesült Államokat. „Gyere és telepedj le itt az Egyesült Királyságban, szükségünk van olyan képzett bibliatanárokra, mint te. Az Egyesült Királyságban is nagy a szükség… hadd segítsek neked elindulni…”.
Gyülekezetünk vezetői mind úgy érezték, hogy a felkérés Istentől való, és örömmel küldtek minket az Egyesült Királyságba, ahol a szolgálat részletei még kidolgozásra vártak. Az OM-ben sokan figyelmeztettek minket, hogy George nem fog találkozókat szervezni nekem, ami könnyen csalódással végződhet. Kiderült, hogy nem volt szükségem George-ra, hogy találkozókat szervezzen. Boldog voltam, hogy kötetlenül dolgozhatok a csapatában, és Isten segítségével magam szervezhetem meg a saját lehetőségeimet. Mint kiderült, az első évben végül George és Drena szomszédságában telepedtünk le. Amikor harmadik gyermekünk megszületett, csak egy fal választott el bennünket egymástól. Előszeretettel emlegette e szokatlan tényt. „Melyikőtök született a szomszédban?” – kérdezgette a későbbi látogatások alkalmával a gyerekeimtől.
Az idő alatt, amíg George szomszédságában éltünk, számos sétát tettünk közösen, miközben az életről és a szolgálatról beszélgettünk, valamint arról, hogy hogyan igazodhatunk el a teológiai viták és a világmisszió problémáinak bonyolult kérdései között. Feleségemmel együtt többször is együtt vacsoráztunk George-dzsal és Drenával. Élvezettel hallgattam a történetét arról, hogyan tiltották ki Indiából két írógép becsempészéséért, de aztán megláttam Drena arcát – oly sok mindent kellett elszenvednie George oldalán. A Forest Hill-i heti imaórák mindig sokkal jobbak voltak, amikor George is ott volt. Fütyülte a dicsőítő énekeket, az összejövetel különböző szakaszai alatt rendezgette az e-maileit, rövidke OM-történeteket árult el véletlenszerűen az éppen ott lévő vendégekre utalva, és szörnyen sokszor nevezett minden szolgálatot „óriásinak”. George-nak megvolt a képessége arra, hogy építse az embereket és bátorítsa a világmisszióval való együttműködésüket – még akkor is, ha a legtöbben úgy érezték, hogy George nemzetközi hatása ijesztő számukra!
Miben állt George hatása? George úttörő volt. Egy olyan korban, amikor a missziós szervezetek képzett diplomásokat kerestek, George úttörő szerepet játszott a szolgálatkész önkéntesekből álló missziós erő létrehozásában. Egy olyan korban, amikor a misszionáriusok hosszú távú elkötelezettségben gondolkoztak, George meglátta a rövid távú csapatok értékét. Aztán ott volt a hajóvásárlás ötlete – teljes őrültség, de Isten rábólintott erre az őrültségre. Mexikó, Európa, a vasfüggöny mögötti országok, India, a Közel-Kelet és Észak-Afrika stb. – George gyakorlatias úttörő szellemisége az OM-mel együtt terjedt az egész világon. Ott van az a több száz vagy ezer szolgálat, amely az OM-ből indult el. Emberek, akik néhány hónap vagy év erejéig bekapcsolódtak az OM-be, de aztán egy másik zászló alatt egész életen át tartó szolgálatot végeztek. George-nak mint a misszió úttörőjének a hatása és öröksége óriási.
George termékeny előadó volt. Ha alapos, magyarázó igehirdetést keresett valaki, azt nem George-nál találta meg. De ha készen állt arra, hogy egy Jézus által lángra lobbantott élet áradását hallgassa, akkor George volt a megfelelő személy. Akár több ezer diák előtt beszélt Urbanában (Illinois állam, USA), akár egy maroknyi szent előtt egy kis gyülekezetben (gyakran egy óriási felfújható földgömböt tartva a kezében), az életek megváltoztak. Amikor utoljára hallottam prédikálni, három hétpontból álló üzenete volt. Ez jellemző volt George-ra. De még mindig olyan jól csinálta. Lehet, hogy úgy ismerték, mint „nagyot álmodó missziós szónokot”, de legnagyobb szenvedélye mindig a „Jézusban való valóság” volt – tudta, hogy ha az emberek megtapasztalják a szeretet forradalmát, amely Jézus valódi megismeréséből fakad, abból természetes módon missziós elkötelezettség következik.
George hitte és hirdette Isten radikális kegyelmét az arra érdemtelen bűnösök számára. Azt mondta: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott előbb-utóbb zűrzavar támad”. Ez nem csak egy humoros mondat volt, amivel meg akarta nevettetni az embereket. Ez volt a valóság, amelyet újra és újra megélt. Az emberek elszúrják, ezért Isten kegyelme döntő fontosságú. George erről a kegyelemről prédikált, majd vezetőként megélte azt, és a küzdő emberek mellé állt, mint küzdőtárs és Isten nagy kegyelmének elfogadója.
Azt gondolhatnánk, hogy George hatása csak a vezetésről és a beszédről szólt. Elvégre ő volt az OM nemzetközi igazgatója (2003-ig), a globális misszió úttörője, és előadóként állandóan tele volt a naptárja (az előadásai száma nyugdíjba vonulása után évi 900-ról mindössze 350-re csökkent!). De még ha egy héten belül több alkalommal is beszélt, akkor is rengeteg órája maradt ezen kívül – aminek minden óráját Jézusra akarta fordítani. Egy ideig a szomszédjában éltem, és ezekben az években mellette dolgoztam, és több olyan szolgálatot is észrevettem, amelyekről könnyen megfeledkezünk.
Imádság. George imádkozott az emberekért. Megkérte a segítőjét, hogy tegye fel az emberek fényképeit a telefonjára, hogy akkor is imádkozhasson értük, amikor a londoni metróban utazik, és nincs térerő a telefonján. Ha nem tudott beszélni valakivel, akkor még mindig ott volt Isten, akivel beszélhetett valakiről. Voltak fényképpel teli albumai, tele ősrégi imalistákkal – egy nap bekopogott hozzánk, hogy megmutassa nekünk Melanie és az én kisgyermekkori képünket. Egy másik alkalommal vendégek voltak nálunk, és a barátunk megdöbbent, hogy először találkozott George-dzsal, és ő a kezébe nyomott egy róla és a családjáról készült képet, melyen még kisgyerek volt – újra és újra végigimádkozta ezeket az emlékgyűjteményeket. Ezekben az utolsó években George nagyon örült, amikor megtudta, hogy a gyermekeink is kimentek az OM-mel – Írországba, Albániába és a Logos Hope hajóhoz. Ezzel már családunk három generációja kapcsolódott be a misszióba, részben George imáinak köszönhetően.
Összekötő kapocs. George-ot felhívta valaki, akit aztán bemutatott valaki másnak. Szó szerint megsokszorozta a szolgálatát azáltal, hogy összekötötte az embereket más emberekkel, akik bátorítást jelenthettek számukra. Megkért, hogy lépjek kapcsolatba egy evangélistával, akinek szüksége volt barátra. Lehet, hogy kaotikusnak tűnt, de a káosz folyamatosan újabb és újabb szolgálati gyümölcsöket termett.
Adakozás. George egyike volt azoknak az embereknek, akikre Isten, úgy tűnt, pénzt bíz. Miután éveken át gyűjtött pénzt az OM pénzügyi alapjához, az elmúlt húsz évben az ún. Különleges projektjeire összpontosított: Bibliák, könyvek, a Dalit Szabadság Hálózat (nonprofit szervezet a rászorultak felkarolására), alulfizetett OM-munkatársak segítése stb. George folyamatosan továbbította a pénzeszközöket oda, ahol a legnagyobb szükség volt rájuk. Csak az örökkévalóságban fog feltárulni, hogy mennyi pénz lett eljuttatva Isten munkájára George-on keresztül. Rendkívüli takarékossága jól ismert volt az OM-ben (George és Drena az esküvői tortájukat benzinre cserélték, hogy Mexikóba utazzanak, ez egy jól ismert történet a korai évekből). Megbánta néhány törvényeskedőbb megnyilvánulását, ami személyiségének sajátosságaiból fakadt, de bizonyára ez a takarékosság vezetett oda, hogy a Királyság pénzének hűséges közvetítőjeként megbíztak benne.
Könyvek. Nem lehetett találkozni George-dzsal anélkül, hogy fel ne tűnt volna könyvek iránti szenvedélye. Minden találkozón volt egy zsúfolásig tömött könyvasztala, ahol szüntelenül azon igyekezett, hogy meggyőzze az embereket, hogy vegyenek könyveket (vagy egy utalványt egy évvel az érettségi utánra dátumozva). Kitűnő könyvajánló volt. Természetesen ott volt az Operation World[2] (Akcióban a világ). Grace Awakening (Ébredő kegyelem) – hányszor reklámozta Swindoll klasszikusát (és megemlítette, hogy az első rész kissé unalmas, ami valahogy nem vette el a kedvet az olvasástól!) Calvary Road (A Kálvária útja) – szerette Roy Hession könyveit, és sok éven át dolgozott a Roy Hession Trusttal. A. W. Tozer könyvekre hivatkozott, amelyek frissen, ropogósan hevertek a könyvasztalon. És persze ott voltak a sajátjai, a Hunger for Reality (Éhség a valóságra) és a Revolution of Love (A szeretet forradalma) csak két erőteljes példa a korai évekből. Később pedig a Messiológia – néhány legvitatottabb kijelentése egy könyvben összegyűjtve. Igen, George szenvedélyesen szerette a könyveket, ami sütött róla minden találkozón. De nem állt le a találkozókon kívül sem. Folyamatosan könyvcsomagokat küldött, továbbá naptárakat és egyoldalas kis írásokat olyan témákról, mint például az imaközösségek működésének elősegítése. Ha valaki rajta volt George levelezőlistáján, akkor ezek alapján a csomagok alapján biztosra vehette, hogy ott van George imáiban.
Nagyon szomorú volt hallani, hogy George élete a végéhez közeledik. Ha még nem láttad az utolsó videoblogját, akkor ide kattintva megnézheted. Egészen a végéig arról beszélt, hogy még mindig sokaknak van szükségük Jézusra. Százezrek kerültek be különböző missziókba közvetlenül vagy közvetve George-nak köszönhetően. Ez azt jelenti, hogy milliók hallották az evangéliumot közvetlenül vagy közvetve George által. Sokunk számára George egy hős volt. Természetesen nem volt szuperhős. Ahhoz túlságosan is valóságos volt, és határozottan egy kicsit furcsa és egyedi. De a feleségem és én számomra is azért volt hős, mert Isten arra használta őt, hogy mélyen meghatározza az életünket.
Ma gyászolom George-ot, ugyanakkor dicsőítem Istent azért, hogy kész volt mindenét odaadni Jézusban. Hiányozni fog George energiája és lendülete, hiányozni fog Jézus és a világmisszió iránti szenvedélye, és hiányozni fog az irántam és a családom iránt érzett szeretete. Tudom, hogy világszerte sokan lesznek, akik elszomorodnak George halálának hírére, ugyanakkor felvillanyozza őket George „előléptetése”. Talán az egyik korona, melyet kapni fog, egy olyan, világtérképet ábrázoló dzseki lesz, mint amilyet oly gyakran viselt. Boldog lesz, hogy leteheti az Úr lába elé!
Peter Mead
Peter Mead az angliai Chippenhamben működő Cor Deo nevű szolgálati képzési program igazgatója. Emellett tagja a Trinity Chippenham gyülekezet vezetői csapatának is, amelyet 2014-ben segített megalapítani. Az Union School of Theology előadója. A Multnomah Biblical Seminary-n tanult, mielőtt a Gordon-Conwell Theological Seminary-n Haddon Robinson vezetésével megszerezte a Doctor of Ministry fokozatát a magyarázó igehirdetés területén. Peter a Tetszett, hogy benne lakozzék, A csodálatban elmerülve, és az Alapok c. könyvek írója, és az igehirdetésről szóló blog: BiblicalPreaching.net szerzője. Felesége Melanie, hat gyermekük van.
biblicalpreaching.net/2023/04/15/remembering-george-verwer-1936-2023
[1] A Doulos nevű hajót 1977-ben vásárolták és végül 2010-ben adták el. Az OM Ships szolgálatában eltöltött 32 év alatt a Doulos több mint 22 millió embert fogadott a fedélzetén 601 kikötőben, 108 országban Afrikában, Amerikában, Ázsiában, Ausztráliában, Európában, a Közel-Keleten és számos szigetországban, és közel 17 millió könyvet vásároltak a könyvesboltjában. Ez idő alatt a hajó több mint 360 000 tengeri mérföldet tett meg – ez 16 világkörüli útnak felel meg! Az 1914-ben épített Doulos a Guinness Rekordok Könyvében a világ legrégebbi aktív személyszállító óceánjáró hajójaként szerepel.
[2] Az Operation World egy meghatározó globális ima kézikönyv, amelyet több mint egymillió keresztény használ a nemzetekért való imádkozásra. A világ minden országáról tartalmaz információkat, imatémákat és imameghallgatásokat.
William MacDonald – 115x165mm, 112 oldal
William MacDonald (1917-2007) az Ó- és Újszövetségi kommentár és az Ösvényem világossága szerzője, de több, mint 80 könyvet írt. Életét a bölcsesség és a szeretet határozta meg.
Ebben a könyvben az életéről mesél, amelyben az Úr Jézusnak adta a fő szerepet. Németországban 1989-ben elmondott két előadásának központi témája Isten vezetése és az imádság. Történetei áttekintik életének főbb állomásait: a gyermekkorát, a haditengerészetnél végzett szolgálatot, az Emmausi Bibliaiskola vezetését, George Verwerrel (Operation Mobilisation alapítója) való kapcsolatát, tanítói szolgálatát.