Adventi elmélkedés: béke a magány idején
Olvassuk el!
Fordulj felém, és könyörülj rajtam, mert magányos és nyomorult vagyok. Enyhítsd szívem szorongását, szorult helyzetemből szabadíts ki! Lásd meg nyomorúságomat és gyötrődésemet, és bocsásd meg minden vétkemet! Nézd, mennyi ellenségem van! Gyűlölnek kegyetlen gyűlölettel. Tartsd meg életemet, ments meg, ne szégyenüljek meg, mert hozzád menekültem!
(Zsoltárok 25,16-20)
Elmélkedés
Két évvel ezelőtt a férjemmel kolumbiai ételekkel (az ő oldaláról), filippínó hagyományokkal (az én oldalamról) és szinte a halál torkában ünnepeltük a karácsonyt. Abban az évben egymást követték a tragédiák, ezért így viccelődtünk egymással: „Jó reggelt! Vajon ma milyen vészhelyzet várható?” Pedig még akkor nem is sejtettük, hogy a hírhedt 2020-as év már a küszöbön áll.
2020-2021-ben valószínűleg mindannyiunkat megérintett a halál tudata – családtagok vagy barátok halála, az álmok halála, esetleg a közösségi élet halála. Ha van egyetlen bibliai ige, amely újra és újra visszhangzott bennünk, az a 25. zsoltár 16. verse: „Magányos és nyomorult vagyok.” Ráadásul a magány érzése sokszor felerősödik a karácsonyi időszakban.
A magány a szenvedés egyik formája. Az a fajta, amit nem szívesen vallunk be még magunknak sem. Talán még magával a bűnnel is összekeverjük: „Hogy érezhetném magányosnak magam, ha Isten mindig velem van? Valószínűleg nem bízom benne eléggé.” Igaz, hogy a magány az emberiség lázadásának következménye (1Mózes 3), de önmagában nem bűn. És Isten számára sem jelentéktelen.
A magány a szenvedés egyik formája. Az a fajta, amit nem szívesen vallunk be még magunknak sem.
Dávid király azért imádkozott, hogy Isten kegyelemmel forduljon hozzá magányában. Ismerte a békétlenséget, melyet saját bűnei és mások ellene elkövetett bűnei okoztak. Így kiáltott fel: „Lásd meg nyomorúságomat és gyötrődésemet, és bocsásd meg minden vétkemet!” (18. vers). Mi is ismerjük ezt az érzést. Úgy gondoljuk, hogy a felgyülemlett bánat, amit hordozunk, feljogosít bennünket arra, hogy haragudjunk szeretteinkre, vagy hogy a szexuális bűn múló örömeibe meneküljünk. Úgy érezzük, hogy elidegenedtünk Istentől és másoktól, ezért vágyakozunk a békére.
Dávid is így kiáltott fel: „Nézd, mennyi ellenségem van! Gyűlölnek kegyetlen gyűlölettel” (19. vers). Más szóval: „Vétkeztem és vétkeztek ellenem. És mindkettő fáj”. Mindkettő veszélyezteti az Istennel és másokkal való békesség (illetve teljesség) megtapasztalását. Megtörtek maradunk.
De eljött Dávid házából az Úr Jézus Krisztus.
Kiáltása áttörte a magányos éjszakát Betlehemben, amikor a jászolban feküdt.
Kiáltása áttörte a magányos éjszakát a Gecsemáné kertjében, amikor szenvedett a ráváró kereszt tudatában.
Kiáltása áttörte a nappali sötétséget, amikor a legnagyobb magányt – Isten szerető jelenlététől való elválasztottságot – szenvedte el, amikor megfizetett a bűneinkért.
Az Ő eljövetele az örök béke megteremtését jelentette közted és Isten között, valamint közted és mások között – a magány halálát.
Imádság
Imádkozzunk a 25. zsoltár idézett versei alapján, közbeszúrva azokat a konkrét gondokat, bajokat, melyekkel jelenleg is küzdünk! Higgyünk abban, hogy Isten meghallja, odafigyel, és közelebb jön hozzánk a fájdalmainkban!
Dicséret
„Vigasztalódj, ó, én népem,
mondj békét, Istenünk így szól.
Vigasztald az árnyban levőt,
bánat terhét gyászolót.
Szólj most Jeruzsálemhez
békéről, mely övék lesz.
Beszéld, a bűnt elfedezem,
és a harcot befejezem.”
Johann Olearius: Vigasztalódj, ó, én népem
Quina Aragon / thegospelcoalition.org
Vigasztalás a szenvedésben
Robert Murray M’Cheyne
