Hat örök igazság, amire minden nap emlékeznünk kell

Hat örök igazság, amire minden nap emlékeznünk kell

Hat örök igazság, amire minden nap emlékeznünk kell

Megdöbbentő dolog történik a modern keresztyének körében a nyugati világban: sokan közülünk úgy gondolkodnak és viselkednek, mintha nem létezne örökkévalóság – vagy mintha az, amit ebben az életben tesznek, nem lenne hatással az örökkévalóságra.

Manapság nem jellemző, hogy az örökkévaló jövőnkre koncentrálnánk (kit érdekelnek az „égi harsonák”?), inkább a jelenlegi körülményeink kötik le a figyelmünket, mintha ez a világ lenne az otthonunk. Pedig a Szentírás egyértelműen kijelenti, hogy örök jövőnk valóságának kellene uralnia és meghatároznia jelen életünk milyenségét, a kimondott szavaktól a konkrét tettekig (Jak 2,12; 2Pt 3,11-12).

Emlékeztessük magunkat ma – és minden nap – erre a „valóságra”! Íme, hat örök igazság, melyre emlékezzünk:

1. Csak két örökkévaló végcél van – a menny vagy a pokol –, én és az ismerőseim is mind az egyikbe vagy a másikba fogunk kerülni.

„Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik bemennek azon. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.” (Mt 7,13-14)

A menny és a pokol egyaránt kapcsolatban van a földdel – mely egy köztes világ, amely közvetlenül az egyikbe vagy a másikba vezet. Ami földi életben a legjobb, az a mennybe való bepillantás; ami a legrosszabb, az pedig a pokolba való betekintés. A keresztyének ebben a jelenlegi életben vannak legközelebb ahhoz, ami a pokolban tapasztalható. A nem hívők viszont ebben az életben kerülnek a legközelebb ahhoz, ami a mennyben tapasztalható.

A választás valósága, ami ebben az életben előttünk áll, egyszerre csodálatos és szörnyű. Tekintettel e két lehetséges úti célunk biztos voltára, nem kellene-e minden embernek késznek lennie arra, hogy bármilyen árat megfizessen azért, hogy elkerülje a poklot és a mennybe jusson? Pedig ennek árát már megfizették. „Áron vétettetek meg” (1Kor 6,20). A kifizetett ár horribilis volt – Isten Fiának, Jézus Krisztusnak kiontott vére.

A választás valósága, ami ebben az életben előttünk áll, egyszerre csodálatos és szörnyű.

Gondoljunk csak bele, milyen csoda ez: Isten elhatározta, hogy inkább megy értünk a pokolba, minthogy nélkülünk éljen a mennyben. Annyira szeretné, hogy elkerüljük a poklot, hogy szörnyű árat fizetett a kereszten, hogy nekünk ne kelljen.

Nem minden út vezet a mennybe, csak egy: Jézus Krisztus. Ő azt mondta: „senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam” (Jn 14,6). Minden más út a pokolba vezet. A pokol valóságának meg kell törnie a szívünket, térdre kell kényszerítenie bennünket, és a Krisztus nélkül élők ajtajához kell vinnie minket.

2. Ez a világ (a mostani formájában) nem az otthonunk. Minden, ami benne van, el fog égni, csak azt hagyva hátra, ami örökkévaló.

„…az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek. Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak!” (2Pt 3,10-12)

A földet a mi bűneink rontották meg (1Móz 3,17). Ezért a föld, amilyen állapotban most van (átok alatt), nem a mi otthonunk. Amilyen volt, és amilyen majd lesz a világ, az a mi otthonunk. Zarándokok vagyunk ebben az életben, nem azért, mert soha nem lesz otthonunk a földön, hanem azért, mert örök otthonunk jelenleg nem ezen a földön van. Itt volt és lesz is, de most nincs itt.

Isten azt mondja, hogy ezt a jelenlegi földet tűz emészti majd el (2Pt 3,10). Pál azt mondja, hogy Isten szentségének tüze megemészti mindazt, amit tettünk – mintha fa, széna vagy szalma lenne. De azt is mondja, hogy van valami, ami túléli a tüzet, és egyenesen az új ég és új földre kerül – ezek olyanok, mint az aranyból, ezüstből és drágakőből készült alkotások (1Kor 3,12).

Mi az, ami megmarad az örökkévalóságban? Nem az autónk, a házunk, a diplomáink, a trófeáink vagy az üzletünk. Ami megmarad az örökkévalóságban, az a rászorulókért végzett szolgálatunk, minden forint, amit az éhezők javára adományozunk, minden pohár hideg víz, amit a szomjazónak adunk, minden adomány, amit a misszióra szánunk, minden ima, amit a rászorulókért mondunk, minden erőfeszítés, amit az evangelizációra fordítunk, és minden pillanat, amikor drága gyermekeinkkel törődünk – a beleértve az álomba ringatásukat és a pelenkázásukat is. A Biblia azt mondja, hogy az örökkévalóságban azt fogjuk aratni, amit ebben az életben vetettünk (Gal 6,7-8).

3. Az ebben az életben hozott döntéseink és tetteink közvetlen hatással vannak a világra és az eljövendő életre.

„Íme, eljövök hamar, velem van az én jutalmam, és megfizetek mindenkinek a cselekedete szerint.” (Jel 22,12)

Amit ebben az életben teszünk, annak örökkévaló jelentősége van. Neked és nekem soha többé nem lesz lehetőségünk arra, hogy ima által megmozdítsuk Isten kezét, hogy meggyógyítsunk egy fájó lelket, hogy megosszuk Krisztust valakivel, aki megmenekülhet az ítélettől, hogy ápoljuk a betegeket, hogy ételt szolgáljunk fel az éhezőknek, hogy megvigasztaljuk a haldoklókat, hogy megmentsük a meg nem születetteket, hogy lefordítsuk a Szentírást, hogy elvigyük az evangéliumot egy elérhetetlen népcsoportnak, hogy előmozdítsuk Isten országát, hogy megnyissuk otthonunkat, vagy ruháinkat és élelmünket megosszuk a szegényekkel és rászorulókkal.

Amit ebben az életben teszünk, annak örökkévaló jelentősége van.

Amikor a mát a végtelen holnap fényében szemléljük, a kis döntések óriási jelentőségűvé válnak. Az, hogy ma olvasom-e a Bibliát, imádkozom-e, elmegyek-e a gyülekezetbe, megosztom-e a hitemet, és odaadom-e a pénzemet – olyan cselekedetek, melyekre nem a saját erőm, hanem az Ő Szelleme tesz kegyelmesen képessé – örökkévaló következményekkel járnak, nemcsak más lelkek, hanem az én lelkem szempontjából is.

4. Az életünket Isten, az egyetlen Bíró vizsgálja meg, ezért az egyetlen vélemény az életünkről, ami végső soron számít, az Ő véleménye.

„Így tehát mindegyikünk önmagáról fog számot adni Istennek.” (Róm 14,12)

Kérdezd meg magadtól, hogy ennek a kultúrának a tetszése szerint élsz-e vagy Jézus tetszésére! Aztán kérdezd meg magadtól: Kinek az ítélőszéke előtt kell megállnom végül? Nekünk az egyetlen Bíró előtt kell élnünk az életünket. Csakis az Ő tetszése az, ami számít. Ha az a célunk, hogy másoktól halljuk: „Szép munka!”, akkor nem fogjuk megtenni azt, ami ahhoz kell, hogy tőle halljuk ugyanezt.

Emlékeztessük magunkat, mit mond a Biblia arról, hogy mit jelent bolonddá lenni Krisztusért (1Kor 1,18-31; 4,8-13)! A kérdés nem az, hogy bolondnak fognak-e látni minket – ez biztos –, hanem az, hogy mikor és kinek a szemében fogunk bolondnak tűnni. Jobb, ha most néznek bolondnak minket mások – beleértve a többi keresztényt is –, mintha örökre bolondnak tűnnénk az egyetlen Bíró szemében.

5. Isten szuverén, és bízhatunk abban, hogy minden dolgot – beleértve a legnehezebbeket is – összességében jóra fordít az életünkben.

„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott.” (Róm 8,28)

Ebben a szenvedés és gonoszság alatt nyögő világban Istennek az a legfőbb célja, hogy gyermekeit Krisztus képmására formálja. Ő életünk kihívást jelentő körülményein keresztül azon munkálkodik, hogy kirajzolódjon bennünk ez a krisztusi hasonlóság. Biztosak lehetünk abban, hogy bármilyen nehézséget is engedett meg az életünkben, az az Ő bölcsességének és szeretetének szűrőjén már keresztülment.

Ebben a szenvedés és gonoszság alatt nyögő világban Istennek az a legfőbb célja, hogy gyermekeit Krisztus képmására formálja.

Talán a legnagyobb próbája annak, hogy mi, Krisztus követői hiszünk-e a Róma 8,28 igazságában, hogy megkeressük a legrosszabb dolgot, amely valaha is történt velünk, majd feltesszük a kérdést, hisszük-e, hogy Isten végül valahogyan a javunkra használja ezt. A Biblia határozottan állítja, hogy így lesz. Nincs okunk azt hinni, hogy ezzel kapcsolatban Isten kevésbé bizonyul megbízhatónak, mint bármely más ígéretével kapcsolatban. Hittel bízzunk Őbenne ma, és az örökkévalóságból visszatekintve, utólag meglátjuk majd, hogy a Róma 8,28-ban lévő igevers teljesen igazat állított!

6. Végső otthonunk az új föld lesz, ahol látni fogjuk Istent, és örvendezni fogunk neki, és ahol feltámadott lényként szolgálhatjuk majd Őt egy feltámadt emberi társadalomban.

„De az Ő ígérete szerint új eget és új földet várunk, amelyben igazság lakik.” (2Pt 3,13)

Vajon ott van-e mindennapi vágyainkban és reménységünkben a feltámadott élet, melyet egy feltámadott világban élünk majd a feltámadott Krisztussal és az Ő feltámadott népével? Része-e ez annak az evangéliumnak, melyet másokkal megosztunk? Pál azt mondja, hogy a halottak feltámadása az a reménység, amelyben üdvösségre jutottunk. Ez lesz Isten szabadító munkájának dicsőséges csúcspontja, amely az újjászületésünkkor kezdődött. Ez jelöli majd minden bűn végét, amely elválaszt minket Istentől. A feltámadás megszabadít bennünket a bűntől és annak minden következményétől, és felszabadít minket arra, hogy Istennel éljünk, Őt szemléljük, és örökké élvezzük az Ő szakadatlan közösségét anélkül, hogy attól kellene tartanunk, hogy bármi is újra közénk és közé állna.

Randy Alcorn

www.epm.org/blog/2013/Jul/14/eternal-truths

Randy Alcorn az Eternal Perspective Ministries alapítója és vezetője, illetve több mint hatvan könyv szerzője.



Ha fontos neked mások megmenekülése

Ha fontos neked mások megmenekülése

William MacDonald – A/5, 80 oldal

A keresztyén hívő egyik legnagyobb kiváltsága az, hogy Isten munkatársa lehet abban a fontos feladatban, amelyet a lelkeknek az Úr Jézus Krisztus számára történő megnyerése jelent. Az emberek által véghezvihető tettek közül kevésnek vannak ilyen messze ható következményei. A lélekmentő valóban befolyásolja az örökkévalóságot és örök jutalomban részesül.


Share this post