Hiszem, hogy Julius Caesar meghalt, és Jézus Krisztus feltámadt

Mark Twain úgy jellemezte a hitet, mint „hinni azt, amiről tudjuk, hogy nem igaz”. Valószínűleg jó néhány keresztyént megfigyelt, akik így gondolkoztak. De vajon a meggyőződéses keresztyének a bizonyítékok ellenére vagy éppen azok miatt hisznek Jézus testi feltámadásában? Húsvét ünnepe jó apropó arra, hogy megvizsgáljuk a keresztyénség központi állításának néhány bizonyítékát.

Kr. e. 44-ben március 15-én – március idusán – római szenátorok egy csoportja meggyilkolta Julius Caesart. Közel 77 évvel később, Kr. u. 33-ban körülbelül április 5-én, vasárnap Jézus Krisztus feltámadt a halálból.

Mindkét esemény valódiságában megalapozottan hihetünk, ha követjük azt a négy gyakorlati módszert, amelyet a történészek alkalmaznak a múlt igazságának feltárása során.

1. Két módszer megkülönböztetése

A tudományos módszer megfigyeléseket rögzít, hipotéziseket állít fel, előrejelzéseket készít, megismételhető kísérleteket végez, és elemzi az eredményeket. Azonban számtalan megismételhetetlen tény van, melyeket nem lehet tudományos módszerrel feltárni.

Nincs tudományos bizonyíték arra, hogy Caesar Kr. e. 49 januárjában átkelt a Rubicon folyón, hogy George Washington 1776. december 25-én átkelt a Delaware folyón, vagy hogy a szövetséges erők 1944. június 6-án átkeltek a La Manche-csatornán. A gondolkodó ember azért hiszi el ezeket az eseményeket, mert a történelmi módszer segítségével igazolták ezek valódiságát.

Louis Gottschalk történész úgy határozta meg a történeti módszert, mint „a múlt feljegyzéseinek és fennmaradt emlékeinek kritikus vizsgálatát és elemzését”. A „lelkiismeretes történész” félreteszi személyes elfogultságát, tanulmányozza a dokumentumokat, megvizsgálja az emlékeket, összegyűjti a tényeket, és követi a bizonyítékokat. Az abduktív[1] érvelés révén a történészek olyan magyarázatot fogalmaznak meg, amely a legjobban megfelel a tényeknek.

A keresztyénség középpontjában Jézus feltámadásának történelmi ténye áll. Ennek az állításnak a tudományra való hivatkozással történő elutasítása figyelmen kívül hagyja a tudomány határait. Pál elismerte: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is” (1Kor 15,14). Sok vallás nem igazolható vagy cáfolható a történeti módszerrel, a keresztyénség központi állításai azonban nem tartoznak ebbe a kategóriába.

2. Két időintervallum vizsgálata

Először is meg kell vizsgálni az adott esemény és az arról készült eredeti kézirat között eltelt időt. Minél rövidebb ez az időintervallum, annál közelebb áll a szerző a tényleges eseményhez. Honnan tudjuk, hogy Caesart i. e. 44-ben gyilkolták meg? Nem voltunk ott, hogy lássuk, mégis elhisszük ugyanabból az okból, amiért a múltban történt legtöbb dolgot elhisszük: szemtanúk írták le a tanúvallomásaikat, vagy továbbították valakinek, aki megírta azokat.

Sokan egyszerűen azért hiszik el, hogy Caesar meggyilkolták, mert a középiskolában olvasták Shakespeare híres darabját, a Julius Caesart, amelyet 1599-ben mutattak be. Shakespeare forrása Thomas North munkája volt, Plutarkhosz Párhuzamos életek című művének 1579-es angol fordítása. Plutarkhosz azonban ezt a művét a Kr. u. II. század elején írta, mintegy 160 évvel a merénylet után, így nem lehetett szemtanúja az eseménynek. Ki volt vajon Plutarkhosz forrása?

Plutarkhosz Caesar gall háborúról készített feljegyzéseit használta forrásként néhány anyagához. Caesar nyilván tanúja volt saját meggyilkolásának(!), de kétlem, hogy erről beszámolt volna. Cicero valószínűleg szemtanú volt, de egy évvel később meghalt anélkül, hogy lejegyezte volna a végzetes nap részleteit. Plutarkhosz már nem kerülhetett kapcsolatba az esemény élő szemtanúival, de a római társadalom kiemelkedő tagjaként valószínűleg hozzáférhetett olyan dokumentumokhoz és szóbeli hagyományokhoz, amelyek számunkra már elvesztek. Caesar meggyilkolása és Plutarkhosz eredeti művének keletkezése között tehát körülbelül 160 év telt el.

Ehhez képest az Újszövetséget a feltámadás szemtanúi és az esemény közeli résztvevői írták. Míg Plutarkhosz 160 évvel Caesar halála után írta meg beszámolóját, addig az Újszövetség szerzői akkor, amikor a szemtanúk még életben voltak, tehát meg tudták erősíteni vagy cáfolni a két központi állítást: az üres sírt és a feltámadt Krisztus megjelenését.

Pál már Kr. u. 50-ben lejegyezte, hogy Jézus feltámadt a halálból (Gal 1,1). Ha Jézus Kr. u. 33-ban halt meg, akkor a feltámadás és az arról szóló legkorábbi eredeti kézirat között kevesebb mint 20 év telt el. Ám nem rendelkezünk eredeti kézirattal sem Plutarkhosz, sem bármelyik újszövetségi író esetében, ami az ókori történelemben megszokottnak számít. Ezért kulcsfontosságú a második időintervallum.

Ez az eredeti kézirat és a jelenleg létező kéziratok között eltelt időt jelenti. A történeti módszer a szövegkritika segítségével megvizsgálja a meglévő kéziratokat (kézzel írott másolatokat), hogy rekonstruálja az eredetit. Minél rövidebb ez az időintervallum, annál jobb.

Plutarkhosz esetében az eredeti kézirat és a legkorábbi létező kézirat között eltelt idő: több mint 800 év. János apostol esetében az eredeti kézirat és az általa írt evangélium egyik töredéke között eltelt idő: 50 év.

Darrell Bock, az Újszövetség tudósa a következőket állapítja meg: „Az evangéliumok igen jól összevethetőek a klasszikusokkal abból a szempontból, hogy mit mondanak a források Jézusról és a császárról. Ha ez a fajta forráselemzés működik a klasszikusok és Caesar esetében, akkor működnie kell Jézus esetében is”.

3. Két szám összehasonlítása

Általában minél több hiteles tanú tesz vallomást a bíróságon, annál jobb. Ugyanígy minél több kézirat áll rendelkezésre, annál kedvezőbb a helyzet. Még az őszinte tanúk is kihagynak olyan részleteket, amelyeket nem láttak, vagy olyan részleteket tesznek hozzá, amelyeket látni véltek. Ha azonban az összes tanúvallomást összevetjük, bár a nem kulcsfontosságú részletekben lesznek kisebb eltérések, a történtek lényege világos lesz.

Ha összehasonlítjuk az újszövetségi kéziratok számát más ókori iratokkal, az Újszövetség történelmi bizonyítékainak fölénye egyértelmű. Plutarkhosz művének különböző részeiből kevesebb mint 10 kéziratunk van, szemben az Újszövetség különböző részeinek 23.986 kéziratával. Ez a szám megdöbbentő.

Dan Wallace-nak, az Újszövetség tudósának becslése szerint az összes létező újszövetségi kéziratból épített torony magasabb lenne, mint négy Empire State Building. Ezzel szemben a klasszikus görög művek kézirataiból készült építmény 1,2 méter magas lenne csupán.

4. Kétféle motiváció mérlegelése

Még ha egy eredeti dokumentum megbízható példányával rendelkezünk is, honnan tudhatjuk, hogy a szerző az igazságot közölte-e benne, vagy hazugságokat gyártott?

A hazugságnak általában két motivációja van: örömöt akarunk szerezni vagy a fájdalmat elkerülni. Plutarkhosz idejében a Caesar meggyilkolásáról szóló beszámoló széles körben elterjedt és elfogadottá vált. Plutarkhosz semmi olyan ellentmondásos vagy politikailag veszélyes dolgot nem írt, ami ártott volna a hírnevének vagy a társadalmi helyzetének. Írásával csak növelte státuszát a társadalmi elitben. Nem volt sok vesztenivalója, sőt inkább csak nyert azzal, hogy történelmi állításait írásba foglalta, és ezzel már az ókorban egyfajta könyvszerződést kötött.

Jézus legkorábbi tanítványai vagy igazat mondtak, vagy nem. De miért hazudtak volna? Merész állításaik vitatottak és politikailag veszélyesek voltak. Szemtanúként vallomást tettek (Csel 1,22), ezért elveszítették a státuszukat, vagyonukat, szabadságukat, egyesek még az életüket is.

A tanúskodás miatt elszenvedett megpróbáltatást a történészek erős érvnek tartják egy adott dokumentum hitelessége mellett. Ahogy Gottschalk megjegyzi: „Ha a tanúvallomás hátrányos a tanúra, annak szeretteire vagy ügyeire nézve, akkor az valószínűleg igaz.” Azzal, hogy a tanítványok azt állították, hogy látták a feltámadt Krisztust, igencsak hátrányos helyzetbe hozták magukat, családjukat és legközelebbi barátaikat. Következetes és kitartó bizonyságtételük legkézenfekvőbb magyarázata az, hogy igazat mondtak.

Természetesen sok vallási fanatikus hajlandó volt már meghalni a hitéért. De míg sokan meghalnak azért, amit igaznak gondolnak, senki sem hal meg azért, amiről tudja, hogy hamis. Nem azért tettek bizonyságot a feltámadásról, mert az nyereséggel járt volna számukra. Azért tettek bizonyságot a feltámadásról, mert az valóban megtörtént.

Március idusáról talán ma is megemlékezik néhány történelemrajongó, de sehol a világon nem számít ünnepnapnak. Ezen a húsvéton azonban minden lakott kontinensen milliárdok fogják ünnepelni Krisztus feltámadását. Caesar adta a világnak a Juliánusz-naptárt, de az I. században történt valami, ami miatt az éveket egy ács fiának születése alapján számoljuk. Nem azért, amit tanított, hiszen a rabbik jönnek és mennek. Nem is azért, ahogy meghalt, mert Róma számtalan ellenségét keresztre feszítette.

2068 évvel ezelőtt ezen a napon halt meg Julius Caesar Rómában, és a világ lábjegyzetben hivatkozik e történelmi tényre. Mindössze 77 évvel később Jézus Krisztus feltámadt a halálból Jeruzsálemben, és a világ onnantól fogva örökre megváltozott.

Steve Bateman

Steve Bateman több mint 30 éve az észak-alabamai First Bible Church vezető lelkésze, író (Melyik „igazi” Jézus? Jonathan Edwards, Benjamin Franklin és a jelenlegi vita korai amerikai gyökerei; Testvérek, álljatok szilárdan! Hét dolog, amit minden férfinak tudnia és gyakorolnia kell, valamint befektetnie a következő generációba). Steve-nek és feleségének, Lorinak két gyermeke és három unokája van. www.thegospelcoalition.org/article/resurrection-jesus-christ/

[1] Az abduktív következtetés esetén az elemzőnek egyáltalán nincsen semmilyen előzetes hipotézise, éppen a tényekből levont következtetés révén jut el egy lehetséges hipotézis kialakításáig.

Biztosak lehetünk az evangéliumokban?

Peter J. Williams – A/5, 152 oldal

Az evangéliumok történeti hitelessége mellett érvel könyvében Peter Williams, újszövetség-kutató. Megvizsgálja a nem keresztyén forrásokat, összegzi, milyen pontossággal tárják elénk a bibliai beszámolók a korabeli kulturális hátteret, összeveti ugyanazoknak az eseményeknek különböző leírásait, és kitér arra is, hogyan hagyományozódtak a szövegek évszázadokon keresztül.