Isten figyeli, hogyan dolgozol

Isten figyeli, hogyan dolgozol

Mennyei Atyánk ad enni a madaraknak, és öltözteti a virágokat. Ezért nekünk, akik becsesebbek vagyunk a szemében, bíznunk kell Benne az életszükségleteinket illetően.

Egy súlyos döntés

Az aggódás és a félelem valóságos. Hosszú évekkel ezelőtt Magyarországon voltam, és találkoztam egy emberrel, aki a viselkedésével mély benyomást tett rám. Alázatos, nagyon kedves és barátságos ember volt. Alig vártam, hogy meghallgassam a történetét. A kommunista korszakban egy falusi iskola matematikatanára volt, de a környék helyi gyülekezeteiben is tevékenykedett, és a Szentírás tanítójaként sok igény volt a szolgálatára. Egyszer beidézték a rendőrségre, és a foglalkozása felől faggatták.

– Ön matematikát tanít, de a Bibliát is tanítja, igaz?

– Igen, így van – felelte. – Az utóbbit a szabadidőmben teszem.

– És pénzt is kap érte? – kérdezték.

– Nem, semmit – mondta. – Ezt önként teszem, teljesen ingyen.

– Nem hiszünk magának – felelték. – Ezért választania kell. Vagy az iskolában tanít tovább, vagy a Bibliát tanítja, de a kettőt együtt nem teheti, és nagyon hamar közölnie kell velünk a döntését.

Aznap este nehéz szívvel ment haza a családjához. Nagy családja volt, és nem volt könnyű élelmezni őket, de elhatározta, hogy megbeszéli velük a dolgot. Összehívta őket, és így szólt:

– Sosem szeretném, gyerekek, ha azt mondhatnátok, hogy édesapátok nem beszélte meg veletek a családot érintő nagy döntéseket.

Tehát vázolta előttük a választási lehetőségeit. Mit tegyen? A családban a legkisebb fiú így szólt:

– Apa, nem tudlak elképzelni úgy, hogy ne lenne Biblia a kezedben.

Megszületett a döntés, és az apának ott kellett hagynia az iskolát. Nehéz volt munkát találnia, és végül be kellett érnie egy kimerítő munkával, melyet a bányában kapott: súlyos palatáblákat kellett emelgetnie és cipelnie. A táblák széle éles volt, és a felesége elmondta, hogy esténként sokszor kellett bekötöznie a férje kezét, hogy a sok horzsolásból szivárgó vér ne hulljon a Bibliára, melyet a szószéken használt.

Egy napon behívatták az igazgatói irodába.

– Hallom, hogy ön valamikor matematikát tanított, ugye?

– Igen.

– Nincs meg az állásomhoz szükséges képesítésem – mondta a művezető –, és az új szabályok értelmében mindnyájunknak alapvető matematikai ismereteket kell szereznünk. Mit szólna hozzá, ha engem tanítana ahelyett, hogy a bányában dolgozna?

A férfi kapva kapott a lehetőségen, és örömmel nyugtázta, hogy többet keres, mint korábban iskolai tanárként.

Ez csodás példa volt arra, hogy mit jelent valóban az Urat szolgálni a mindennapi munkában, és nem lepett meg, amikor megtudtam, hogy az apa hatása országszerte érezhető volt.


A cikk részlet az alábbi könyvből:

József – A szeretet, gyűlölet, rabszolgaság, hatalom és megbocsátás története

John C. Lennox – A/5, 208 oldal

Lennox ebben a gondolatébresztő és hitmélyítő könyvben bemutatja József történetének főbb témáit – a szenvedést, kísértést, megbocsátást, hitet és Isten szuverenitását –, és személyes módon alkalmazza azokat az élet számos területére, mely az olvasót is érinti. József életének ez a tágabb összefüggésben történő részletes vizsgálata arra hív minket, hogy a szenvedés és a nehézségek ellenére jobban bízzunk Istenben.


Indítékok

Azonban további elgondolkodtató dolgok is vannak Jézusnak a hegyi beszédből imént idézett tanításában. Az indítékokról beszél, összevetve kétféle lelkületet: „mindezeket a pogányok keresik… Hanem keressétek…” (Kecskeméthy-ford.). Elsőre különösnek találjuk ezt. Kétségkívül mindnyájunknak munkával kell megkeresnünk az élelemre és a ruházatra valót, amint Isten elrendelte. Ez természetesen igaz, ami azt mutatja, hogy Jézus nem erről beszél. Ő két további dimenzióval – a szellemi és erkölcsi szférával – egészíti ki az élelem és a ruha keresését, amit rendszerint a munkánkkal teszünk. Talán úgy a legkönnyebb megértenünk ezt, ha a munkánk indítékának összefüggésében gondolunk rá.

Az egyik gyakori indíték az, hogy egyszerűen a kenyérkereset végett dolgozunk. Jézus viszont azt mondja, hogy a hívők „Isten országát és igazságát… keressék először” a megélhetés anyagi feltételeinek megteremtése során. Az élethez szükséges dolgok is megadatnak majd, és ez a lényeg – többé nem azok jelentik a munka fő indítékát. A hívő esetében a fő indíték Isten országának – vagyis az Ő életünkben gyakorolt uralmának – megtapasztalása. A gyakorlatban ez az Ő igazságának keresését jelenti. Minden állás, mindenféle munka – akár fizetést kapunk érte, akár nem; akár kórházban végezzük, akár gyárban vagy gyülekezetben – erkölcsi problémákat, egyéni és közösségi becsületességgel kapcsolatos kérdéseket vet föl.

Gondoljunk bele: a hívő ember munkájának nemcsak egy, hanem két összetevője van. Először a munka célja (amint az imént említettük): Isten uralmának keresése; azután a munka melléktermékei: élelem, ruházat, lakhatás stb. A szomorú tragédia az, hogy sokan a munka fő célját összetévesztik a munka melléktermékével. Számukra a munka fő célja az étel, a ruha, a lakhatás és a magántulajdon elemeinek kimeríthetetlen sora, beleértve a magánrepülőgépet, jachtokat, palotákat, sőt fociklubokat. Az elsődleges indítékuk e dolgok megszerzése. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy a bírvágyuk felülírhatja az erkölcsi aggályokat, s a kísértésnek engedve becstelenül, csalással, korrupcióval, lopással és a rendszer manipulálásának ezernyi más módján szerezhetik meg őket.

Jellemfejlődés

Az ilyen emberek nem veszik észre, hogy bár könnyen szert tehettek javakra és tulajdonra, elveszítették a fő célt, amely végett Isten eleve adta a munkát – az Ő uralmának és igazságának átélését. Istent sokkal jobban érdekli a jellem, mint a javak. Az a szándéka, hogy a munkánk a jellemfejlődésünk szerves részévé váljon.

Istent sokkal jobban érdekli a jellem, mint a javak.

Az említett magyar barátom jó példa erre. Egy másik eleven példa, mellyel találkoztam, egy húszas éveiben járó fiatalemberé, aki villanyszerelőnek tanult. Alig dolgozott néhány hetet az első munkahelyén, ahol új házakban kellett elhelyeznie az elektromos vezetékeket, amikor behívatta a főnöke, és dühösen lustasággal vádolta, mivel kevesebb házzal végzett, mint a munkatársai. Azt felelte, hogy nem tud gyorsabban dolgozni, mert a padló alatti vezetékeket különösen gondosan kell lefektetnie, hogy eleget tegyen a tűzbiztonsági előírásoknak. „Ki lát a padlólapok alá?” – csattant föl haragosan a főnöke. „Az én Uram” – felelte habozás nélkül a fiatalember. Azonnal kirúgták, de hamarosan új állást kapott.

Ez az eset pontosan megragadja Jézus tanítását. A fiatal villanyszerelő Isten uralmát és igazságát kereste a mindennapi munkájában. Nem akart erkölcsileg felelőtlenül viselkedni, mert hitte, hogy Istent érdekli a jelleme. Isten figyelte, hogyan dolgozik.

John C. Lennox

Fotó: Electrical engineer photo created by pvproductions – www.freepik.com

Share this post