Isten nem csodákon, hanem szenvedésen keresztül ad növekedést
Lehet, hogy Isten nem azt szeretné, hogy újra és újra csodákat várjunk az életünkben?
Elsőként érdemes tisztázni: Meg vagyok róla győződve, hogy Isten ma is tud és tesz is csodákat. Úgy gondolom, hogy imádkoznunk kell a betegek gyógyulásáért, és kérnünk kell Istent, hogy különleges módon segítsen rajtunk. És Ő néha meg is teszi. De vajon a keresztyéneknek el kell-e várniuk, hogy rendszeresen csodákat tapasztaljanak meg? Nem hiszem, és szeretném elmondani, hogy miért.
Mi Isten célja a csodákkal?
Két dolog tűnik ki a Szentírásból. Először is, Isten mindig is csodákat használt arra, hogy megerősítse hírnökeit és üzenetét. A Bibliában a csodáknak három kiemelkedő csoportja van, amelyek Isten kiemelkedő hírnökeit kísérték: Mózest, Illést és Jézust. Csodáik hatására, melyeket tettek, az emberek felfigyeltek az üzenetükre.
Másodszor, Isten a csodákat a könyörület cselekedeteként arra használta fel, hogy mély emberi szükségleteket elégítsen ki. Ez különösen Jézus szolgálatában volt nyilvánvaló, amikor együttérzést tanúsított és gyógyított, de Mózes és Illés is tett ilyen jellegű csodákat.
Isten törődik a gondjainkkal, és néha csodálatos módon közbelép, hogy megmentsen minket a bajainkból. Ezért van meghagyva nekünk, hogy imádkozzunk egymásért.
Bár Jézus sok csodát tett, érdekes kijelentést tett azokról, akik jelek és csodák után sóvárogtak:
„Ő pedig így válaszolt nekik: Ez a gonosz és parázna nemzedék jelt követel, de nem adatik neki más jel, csak Jónás próféta jele. Mert ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel.”
(Mt 12,39-40)
Jézus azt mondta, hogy a halálból való feltámadása lesz a legfőbb csoda, amely a szolgálatát igazolja. A feltámadás volt Jézus legnagyobb csodája, amit véghezvitt. Jézus a halottaiból való feltámadással megerősítette a megváltásról szóló üzenetét. Ha Ő képes feltámasztani magát a halálból, akkor minket is fel tud támasztani a sírból.
További jeleket követelni Jézus állításainak megerősítésére az Ő szavaival élve „gonosz és parázna” dolog volt – mint amikor az ateisták azt követelik, hogy Isten tegyen kirívó dolgokat, hogy meggyőzze őket arról, hogy Ő létezik. A feltámadás elég bizonyíték arra, hogy Jézus az, akinek vallotta magát.
De mi a helyzet velünk, akik már hiszünk?
Nekünk is vannak mély emberi szükségleteink. Amikor Isten meghallgatja csodáért kiáltó imáinkat, az bátorít bennünket, segít tudatosítani, hogy Isten törődik a kéréseinkkel. Ez persze jó dolog, de a Biblia világossá teszi, hogy Isten általában nem a csodákat használja arra, hogy hitünket növelje, és szellemi érettségre vezessen.
Istennek alapvetően nem az szándéka, hogy megmentsen minket az élet nehézségeitől, hanem inkább a javunkra akarja használni azokat. A szenvedés Isten módszere arra, hogy kitartást és növekedést eredményezzen a keresztyének életében. Péter, Jakab, Pál és Jézus mind arról beszéltek, hogy Isten a szenvedést arra használja fel, hogy növelje bennünk az istenfélelmet és a kitartást.
De nemcsak beszéltek erről, hanem meg is élték. Jézus a szenvedés embere volt, jól ismerte a gyászt, ahogy Ézsaiás is mondja. A Zsidókhoz írt levél írója szerint Jézus példát mutatott nekünk a szenvedésben. Pál apostolt, Jézus nyomdokaiba lépve, többször megkorbácsolták és megverték, végül másokhoz hasonlóan mártírhalált halt.
A szenvedés, nem pedig a csodálatos szabadulás az elsődleges módja annak, ahogyan Isten neveli gyermekeit. Egy természetfeletti esemény persze bátoríthat, de nem szolgálja a növekedésünket, érésünket. Az érettség azáltal jön el, hogy akkor is bízunk Istenben, amikor a dolgok igazán nehéznek, sőt elviselhetetlennek tűnnek.
Bízunk-e Istenben, amikor nem történnek csodák?
Mivel hitünk Jónás jelére épül, reménységünk lehet a jelenlegi körülményeink ellenére is. A feltámadás elegendő. A múlt csodájára tekintünk, amely biztosítja a jövőnket és biztos alapon tartja a jelenünket.
Ha csodákban bízunk, melyek enyhítik a szenvedéseinket, az könnyen Istenben való csalódáshoz vezethet, ha nem jön a várt szabadítás. Ehelyett inkább imádkozzunk, vessük gondjainkat az Úrra, és tekintsük örömnek, ha szenvedünk, mert tudjuk, hogy nehézségeink által hitünk érlelődik és tökéletesedik!
Ha Isten nem ad nekünk csodát, az nem jelenti azt, hogy cserbenhagyott minket. Ha elfogadjuk a szenvedést azért, amit az kimunkál bennünk, akkor éretté válunk, növekedünk az állhatatosságban, és mindvégig kitartunk, ami dicsőséget hoz Istennek.
A csodáknak időleges hasznuk van. Végül mindannyian meghalunk. A szenvedésen keresztüli kitartás azonban Pál szavaival élve „minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk” (2Kor 4,17).
Amikor tehát nehéz idők jönnek – és jönni fognak -, imádkozzunk csodáért, de értsük meg, hogy Isten dönthet úgy, hogy arra használja a nehéz helyzetünket, hogy még inkább Krisztushoz tegyen hasonlóvá minket. És ennek örökkévaló hatása van.
Robby Lashua
www.str.org/w/god-matures-us-through-suffering-not-miracles
Silke Berg – 124x183mm, 112 oldal
Hogyan éljük meg azt a helyzetet, amikor csodát kérünk Istentől, és nem történik semmi? Megváltozik-e az Istenről mint szerető Atyáról kialakult képünk, ha gyermekeiként szenvednünk kell, és Ő látszólag hallgat?
Silke Berg végigvezet bennünket saját szenvedéstörténetének magaslatain és mélységein át, amely röviddel esküvője után kezdődik a csontrák szörnyű diagnózisával, és végül férje korai halálával végződik.