John Lennox professzor megemlékezése David Goodingról
Hölgyeim és uraim! Megtiszteltetés számomra az Önök felkérése arra, hogy tisztelettel adózzak David Gooding emlékének, aki egy briliáns tudós és mélységesen eredeti bibliatanár volt, akinek a Szentírásról szóló fejtegetései sokak életében, köztük az enyémben is, meghatározóak voltak, mert bizalmat adtak nekünk az evangélium élő erejében és aktualitásában a mai világban. Több mint hatvan éve ismertem őt, és most azzal a nehéz feladattal nézek szembe, hogy fél órába tömörítsem mindazt, amit tudok. A felkérésem része volt, hogy felidézzem David tudományos pályáját.
Egy cambridge-i diák
David Gooding 1947 és 1954 között a cambridge-i Trinity College-ban tanult klasszikus tudományokat. Kiváló minősítéssel végzett, majd a Septuagintával, az Ószövetség görög nyelvű fordításával foglalkozott, amelyet az első keresztyének használtak. Miután megszerezte a doktori fokozatot, koncentrált erőfeszítéseket tett az ókori egyiptomi nyelv tanulmányozására. Az ő szavait idézve:
„Azt reméltem, hogy Egyiptomba megyek, hogy összeállítsak egy antik papiruszt, amelynek köze van a Bibliához. Éppen abban a pillanatban, amikor már készen álltam az utazásra, és a fedezet is megvolt rá, kaptam egy levelet egy francia professzortól, aki közölte, hogy egy tanítványa már ezen dolgozik, és megtiltotta, hogy odamenjek. Illetve azt mondta, hogy gondoskodni fog arról, hogy ha bármit is írok, azt ne adják ki. Mivel ez az eset pontot tett elhatározásom végére, nem tudtam, hogy mihez fogok kezdeni.”
David gyakran mondta, hogy nem talált könnyen útmutatást.
A Szent Sátor
David doktori disszertációja, melynek címe „Mózes 5. könyve görög nyelven”, a Septuagintáról szólt. Kutatásai során kezdett el érdeklődni a Mózes 2. könyvében (Exodusz) található, a Szent Sátor felépítéséről szóló héber és görög szövegek összehasonlítása iránt. Ez vezetett végül 1959-ben a Cambridge University Press kiadónál megjelent „A Szent Sátorról szóló beszámoló: A görög Exodusz fordítási és szövegértelmezési problémái” című szakkönyv megírásához, amely a téma tudományos alapműve lett. Kutatásaihoz segédletül bátyjával, Geralddal, valamint Bill és Roy Cowell közreműködésével megépítette a Szent Sátor pontos makettjét, hogy ellenőrizhesse a nehéz szövegek értelmezésére vonatkozó elképzeléseit. David ezután számos előadássorozatot tartott Kelet-Anglia különböző gyülekezeteiben, és a Sátor tanulmányozása életre szóló szenvedélyévé vált.
Durhami kutatás
Végül 1954 és 1959 között posztdoktori kutatói ösztöndíjjal a Durhami Egyetemen ókori kéziratok tanulmányozására kapott megbízást. Így beszélt róla:
„Ez egy ötéves szerződés volt és véget ért. Annak az öt évnek a végén még mindig nem volt állásom. Az egyetemeket amúgy sem érdekelte, amit csináltam. Felmerült egy állás egy egyetemen, ahol jól ismertem az ottani embereket, de azt mondták, hogy köszönik szépen a jelentkezést, de nem engem választottak. Egy másik egyetemre is jelentkeztem, és még csak nem is foglalkoztak azzal, hogy válaszoljanak.
Aztán egy reggel lementem az egyik főiskolára, ahol tag voltam. Ebédidő volt, de szünidőben, ezért csak néhány diák volt jelen. A főasztalnál rajtam kívül senki sem volt. Éppen tavaszi nagytakarítást tartottak, és az asztalon lévő edények nagyon furcsák voltak. Észrevettem, hogy az egyiken egy mottó van latin nyelven, ez állt rajta: TU MIHI DEUS, QUID DEEST? Azt jelenti: »Te vagy nekem Istenem, mi másra lenne szükségem – mit akarhatnék még?« Abban az élethelyzetben, amikor kétségbeestem, hogy lesz-e munkám, ez Isten hangja volt számomra.
Néhány héten belül kineveztek Írországban. Micsoda áldás volt ez számomra!… Az itt nagy létszámban jelenlévő hívők lelkesedése hatalmas bátorítást jelentett. Így most, nyolcvanhét évesen nem vagyok biztos abban, hogy még mindig angol vagyok-e, vagy már írnek minősülök, de szívembe zártam a kedvességet, amit az alatt a sok év alatt tanúsítottak irántam.”
Egyszer megkérdeztem tőle, hogy gondolt-e már arra, hogy más országba költözzön. A válasza egyszerűen így hangzott: „Miért tenném? A barátaim itt vannak.”
Karrier a belfasti Queen’s Egyetemen
1959-ben érkezett Belfastba, a Queen’s Egyetemre, ahol előadótanárként, majd a klasszikus tudományok lektoraként dolgozott. 1961-ben Cambridge-ben elnyerte a rangos Kaye-díjat.
David tudományos munkássága tovább folytatódott. 1967 és 1969 között az a megtiszteltetés érte, hogy meghívást kapott a Septuagintáról szóló, évente megrendezett oxfordi Grinfield-előadások megtartására, ahol összefoglalta és továbbfejlesztette a Királyok könyveinek elbeszéléseiről szóló irányadó munkáját. 1967-ben a Holt-tengeri tekercsekről is tartott előadásokat a Manchesteri Egyetem teológiai karának, F. F. Bruce professzor vezetésével.
Queen’s-ben tudományos cikkeket és monográfiákat írt a Septuaginta tanulmányozásával kapcsolatban. Szellemi nagylelkűségét bizonyítja, hogy a szerző, Peter Walters özvegyének kedvéért hatalmas munkát fektetett egy, a Septuaginta szövegéről szóló alapmű szerkesztésébe, amely 1973-ban jelent meg a Cambridge University Press kiadásában.
1977-ben megválasztották az Ír Királyi Akadémia tagjává. Az Akadémia termékeny talajt biztosított az írországi felsőfokú oktatás széleskörű megismeréséhez, északon és délen egyaránt, és számos területen elősegítette barátságok kialakulását. 1979-ben Davidet kinevezték a Queen’s Egyetem ószövetségi görög tanszékének élére, 1983-ban a görög nyelv professzora lett, majd 1986-ban nyugdíjba vonult, és nyugalmazott professzor lett.
David egyik leghíresebb munkája a kiváló svájci-francia tudós, Dominique Barthélemy indíttatása révén született meg. Barthélemy meghívta Davidet, hogy csatlakozzon hozzá és két másik tudóstársához, hogy közösen tanulmányozzák az 1Sámuel 17. fejezet alapján Dávid és Góliát történetét, főleg azon részek vonatkozásában, ahol a héber és a görög változat jelentős eltéréseket mutat. A közösen szerkesztett kötet 1986-ban jelent meg. Robert Gordon professzor rámutat, hogy ez a munka lehetőséget adott Davidnek arra, hogy két fő érdeklődési körének hódoljon: a szövegkritikának és a bibliai elbeszélések tanulmányozásának.
A bibliai elbeszélések részleteire és árnyalataira irányuló figyelme erősen rányomta bélyegét a Biblia magyarázataira, melyből így a szélesebb közönség is profitált. Zseniális mesélő volt, meglátásai a bibliai történetet élővé tették előadásaiban és írásaiban.
David ragyogó tudományos elme volt. Nem gyakran hivatkozott intellektuális képességeire, de egyszer megkérdezte tőlem, hogy jegyzetelek-e az előadásokon. „Természetesen” – mondtam –, „ez a matematikában elengedhetetlen, legalábbis számomra. És te?” – kérdeztem. „Nem” – mondta. „Nekem nincs szükségem jegyzetelésre. Ha egyszer megértettem egy érvelést, azt egyszer s mindenkorra megjegyeztem!”
Bibliamagyarázó
David tudományos munkásságának középpontjában a Biblia állt. Széles körű klasszikus nyelvi és irodalmi ismereteit céltudatosan arra használta fel, hogy hozzájáruljon nemcsak a Szentírás igazságának és megbízhatóságának tudományos életben történő megalapozásához, hanem a következmények kifejtéséhez és a Szentírás olyan módon történő magyarázatához is, mely által hívőtársai isteni ihletettségbe vetett bizalma megerősítést kap. Fiatalkorától kezdve ennek a feladatnak szentelte magát, és gyorsan bebizonyosodott, hogy rendkívül tehetséges tanár.
Új megközelítés
David tízéves korában jutott személyes hitre Krisztusban, de a háború alatt, amikor egy farmon dolgozott, úgy érezte, hogy a Szentírás tanulmányozásában nem igazán jutott előbbre. Egy nap olyan döntést hozott, amely nemcsak számára, hanem sokak számára, köztük számomra is életbevágónak bizonyult. Így nyilatkozott erről:
„Fiatalemberként olvastam a Bibliát, és nagyon keveset kaptam belőle, ezért elhatároztam, hogy utánanézek, hogy azon keresztyének, akik arról beszéltek, hogy milyen csodálatos számukra a bibliaolvasással töltött idő, vajon igazat mondanak-e. Azt mondtam: »El fogom olvasni a Bibliának ezt a részét, akár kapok belőle valamit, akár nem, és esélyt adok az Úrnak, hogy beszéljen hozzám és megértesse velem«. Ha Angliában lennének, el tudnám Önöket vinni arra a helyre, ahol az Úr beszélni kezdett hozzám az Ő Igéjén keresztül. Erre azóta is pontosan emlékszem. Tehát az lenne a tanácsom: mindannyian különböző alkatúak vagytok, de vegyük komolyan Istent, és hagyjuk, hogy elmondja nekünk az akaratát, kinyilatkoztassa magát nekünk.”
Azokban a kezdeti időkben figyelt fel arra, hogy Lukács evangéliuma 5. fejezetének három története mintha tudatos sorrendbe lenne rendezve, és egy témát dolgozna fel. Kezdte megérteni a Lukács evangéliumának alapjául szolgáló kifinomult szerkezetet, és azt, hogy ez miként segítette Lukács gondolatainak kifejtését; így a benne lévő üzenetet úgy lehetett megközelíteni, mint még soha azelőtt. Sokszor hallottuk tőle: „Ha a Biblia tanulmányozásáról van szó, ez a három marad: a szerkezet, a minta és a gondolatmenet, de ezek közül a legnagyobb a gondolatmenet”. David új módon kezdett prédikálni, a Szentírás csodája által keltett izgalom hulláma töltötte el, amely az évek során egyre nőtt benne, ahogy az Úr – ahogy David fogalmazott – „vezette őt”, könyvről könyvre. Kijelentései komoly szellemi erővel bírtak, az igazság visszhangzott belőlük mély és tartós módon. Michael Middleton jól fogalmazott: „A rejtett gyöngyszemek, amelyeket Dávid feltárt, megerősítik azt a tényt, hogy valakinek oda kellett helyeznie őket, és ez csakis Isten lehetett.”
Ha a Biblia tanulmányozásáról van szó, ez a három marad: a szerkezet, a minta és a gondolatmenet, de ezek közül a legnagyobb a gondolatmenet.
Író
David tudta, hogyan használja ki képességét arra, hogy elérje az átlagos hívőket. A tudományos körökön kívül a briliáns és közérthető Biblia magyarázó művei miatt emlékeznek majd rá a világ minden táján – „Az evangélium Lukács szerint”, melyben kibővítette a háború időszaka alatt tett felfedezéseit, „A krisztusi hithez hűen” (az Apostolok Cselekedeteiről szóló műve), a „A Zsidókhoz írt levél mai üzenete – Rendíthetetlen ország”, a „Krisztus iskolájában” (Jézus felsőszobában elmondott tanítása János evangéliumában), és egy kiválóan éleslátó elemzés az Ószövetség újszövetségi felhasználásáról, „Isten sokféle bölcsessége – Hogyan használja az Újszövetség az Ószövetséget?”. A „Találkozások” sorozatával[1] együtt ezek a könyvek mérhetetlenül értékes örökséget jelentenek az egész világ számára. Összesen több mint huszonöt nyelvre fordították le őket, és amint elkészül egy, újabbakkal bővül a sor.
Könyvei nemcsak a könyvtárakba, hanem számos ismert igehirdető prédikációjába is bekerültek – akik közül nem mindenki ismeri el mindig a forrását. David mosolygott volna ezen! „Én egy nagykereskedő vagyok” – mondta egyszer. „Az én feladatom az, hogy anyagot szolgáltassak a kiskereskedők számára”. Valójában örömmel hallotta, hogy mások hatékonyan használják fel az anyagát, abban az értelemben, hogy nem csak „visszaöklendezik”, hanem el is végzik a szükséges kemény munkát, ahogy ő fogalmazott, „hogy a magukévá tegyék”.
Bölcs gondolkodó volt, és folyamatosan hangsúlyozta annak fontosságát, hogy pontosan figyeljük meg, mit mond a Szentírás. Például Pál utasítása Timóteusnak: „amit pedig tőlem hallottál sok tanú jelenlétében, add át megbízható embereknek, akik képesek lesznek másokat is tanítani” (2Tim 2,2). Pál nem azt mondta Timóteusnak, hogy legyen eredeti abban, hogy hogyan használja fel a Páltól tanultakat. David úgy vélte, hogy a tanítás ajándéka nem az eredetiség képessége – bár ő azon ritka egyének közé tartozott, akik valóban eredetiek voltak. Szerinte a tanítás ajándéka az a képesség, hogy a Szentírást hűségesen és hitelesen közvetítsük másoknak, akik átvehetik a stafétabotot, és folytatják ugyanezt. Nigel Lee sokak nevében beszélt, ismertek és ismeretlenek nevében egyaránt, amikor ezt írta:
„Isten előtt mondom, szinte mindent neked köszönhetek, azt, hogy életem fő része lett Isten Igéjének hirdetése és tanítása. Te voltál az, aki beengedtél a »66 polccal rendelkező könyvtárba«, és elkezdtél körbevezetni… Az évek során te tanítottad nekem Isten Igéjét, de nem prédikációként, hanem oly módon, hogy Isten szólt a könyveken keresztül, hogy azt a magamévá tudjam tenni, és úgy tudjak prédikálni, hogy közben ne váljak mássá, mint aki vagyok (például David Goodinggá). Ez ragyogóan ösztönző és felszabadító volt egyszerre.”
Barátságom Daviddel
Folyamatosan hangsúlyozta annak fontosságát, hogy pontosan figyeljük meg, mit mond a Szentírás.
Írország
Davidről először apám révén hallottam. Ő is úgy reagált rá, mint sokan mások ebben a tartományban, akik a friss és inspiráló tanítás soha nem látott forrására találtak benne. David nagyon hamar elkezdett komoly bibliatanulmányokat vezetni Belfastban, többek között a Howard utcai presbiteriánus szállóban és a Waring utcai War Memorial Buildingben. Ezek sok ma élő tanító, prédikátor és gyülekezeti vezető számára bírtak alapvető fontossággal. A szüleim meghívták őt hozzánk, és lenyűgözött, milyen érdeklődéssel beszélgetett velem, és ösztönözte gondolkodásomat.
David elhozta a Szent Sátor modelljét Belfastba, és jól emlékszem, hogy nem sokkal a 17. születésnapom után két héten át minden este átautóztam Armaghból, hogy meghallgassam, amint elmagyarázza a Szent Sátor jelentőségét a Zsidókhoz írt levélben leírtak szerint. Ez megváltoztatta az életemet. Soha nem gondoltam volna, hogy több mint harminc évvel később elkísérem majd Szibériába, ahol Novoszibirszkben tartott előadást a Szent Sátorról – ezúttal egy nagyobb modellel, amelyet a néhai armagh-i Stanley Marshall épített. A makett épségét fegyveres őrök biztosították! Én akkor David Blevinsszel együtt indultam tovább keletre, hogy Irkutszk városában, egy korábbi atombunkerben tartsak hasonló előadásokat.
1961-ben apám elvitt egy konferenciára a lurgani városházára, hogy meghallgassam David előadását a feltámadás bizonyítékairól a János evangéliuma 20. fejezete alapján. Izgalmas volt hallgatni egy jól kidolgozott érvelést a témáról, amely olyan tekintélyt és igazságot hordozott, hogy még tizenévesként is éreztem, ahogy a Szentírásba vetett hitem növekszik. Emlékszem, elhatároztam, hogy többet akarok megtudni a dologról. Arthur Williamson is jelen volt, és ő is élénken emlékszik arra, hogy milyen nagy hatással volt rá a Szentírás tanulmányozásának ez az új megközelítése.
Cambridge
David Gooding bátorított, hogy próbáljam meg a Cambridge-i egyetemet, és amikor felvettek, tájékoztatott arról, azon a „kvázi bibliai” módon, ahogyan néha beszélt, hogy Cambridge-ben él egy férfi, akinek négy lánya van. A megérkezésem utáni második napon találkoztam mind a négyükkel, és ötvenegy éve vagyok a legidősebbik férje. Egyébként Sally apja, az említett cambridge-i férfi emlékszik, hogy egy este elvitte Davidet egy gyűlésre, amikor majdnem elütöttek egy tehenet. David lakonikus megjegyzése ez volt: „Éghetett volna a hátsó lámpája!”
Mielőtt 1962 nyarán Cambridge-be mentem volna, David és én egy Minivel Bécsbe utaztunk, hogy három hétig németül tanuljunk. Az autópályán kifogyott a benzinünk, mert David egy ábrát helyezett az üzemanyag-kijelző elé, amit a Szentírás egyik könyvéről készített – ezt ma már álmunkban sem tennénk, és akkor sem lett volna szabad. Bécsben meglátogattunk egy nagyon aprócska gyülekezetet, ahol ő beszélt, és én életemben először tartottam rövid előadást németül. Évekkel később megtudtam apámtól, hogy David említette neki ezt a beszédet, és azt mondta: „Azon tűnődöm, hogy lesz-e Johnnak valami dolga a jövőben ebben az országban”. Ez a kijelentése prófétikusnak bizonyult.
Az autópályán kifogyott a benzinünk, mert David egy ábrát helyezett az üzemanyag-kijelző elé, amit a Szentírás egyik könyvéről készített.
A Cambridge-ben töltött második évemben David a Tyndale House-ban töltötte szabadságát. Némi szorongással látogattam meg, mert nem találtam túl érdekesnek a Bibliát, mely tapasztalatot nem tudtam összeegyeztetni azzal a meggyőződéssel, hogy a Biblia Isten ihletett szava. David meghallgatta szorongásomat, és meglepetésemre nevetésben tört ki. Eléggé megdöbbentem, és megkérdeztem tőle, miért nevet. Azt válaszolta: „Jobb, ha most, tizenkilenc évesen gondolkodsz el ezen, mintha ötvenéves korodig várnál”.
Ezután meghívott egy bibliatanulmányozásra farmer barátja, Bill Cowell otthonába, és ígért egy tojásból és sült krumpliból álló vacsorát, melyet a farmer felesége, Glenda készített el, mielőtt nekikezdtünk. Ez eloszlatta maradék vonakodásomat is. Jellemző volt Davidre, hogy kész volt minőségi időt tölteni olyan emberekkel, akik nem rendelkeztek hozzá hasonló magas iskolázottsággal és annak előnyeivel. Ez az este teljesen felnyitotta a szememet. Meglepetésemre nagy papírlapokat tűzött a falra, és elkezdte összefoglalni Máté evangéliumának érvelését, miközben végig úgy beszélt, mintha Máté is a teremben lenne. Azok a tanulmányok abban az otthonban megváltoztatták a Szentíráshoz való egész hozzáállásomat, mivel fokozatosan megismertem David szellemi éleslátásának és tekintélyének titkát. David azt várta, hogy Isten hitelesítse az Igét azzal, hogy szól hozzá általa, és kész volt időt és energiát áldozni a tanulmányozására, amíg meg nem hallja ezt a hangot.
Kutatóhallgatóként töltött időm alatt több év végi egynapos konferenciát szerveztünk a cambridge-i Roseford Hallban, ahol David Stan Forddal, egy tehetséges evangélistával működött együtt. A zsúfolásig megtelt teremben tartott előadások sok diák és mások számára is hitépítőek voltak.
Tanító és evangélista
David Szentírásba való betekintésének ez az egyedülálló képessége sokakat magával ragadott Írország északi és déli területein is, és termékeny talajnak bizonyultak. Sok fiatal, köztük Gilbert bátyám is, összeszedte a bátorságát, hogy bekopogtasson hozzá Queen’s-ben, és megkérdezze, nem tanulmányoznák-e közösen a Bibliát.
Ezek az emberek ma már hálával tekintenek vissza arra az áttörésre, mely ezeken a bibliatanulmányozásokon történt a Szentírás megértése szempontjából – nagy elégedettséggel töltötte el Davidet, hogy a következő generációt képezheti.
Igyekezett megragadni az 1962-ben a II. vatikáni zsinat által megnyitott lehetőséget, amely a Szentírás tanulmányozására buzdított. Ez azzal járt, hogy gyakran látogatott el kolostorokba és szemináriumokba, hogy bibliai oktatást tartson papok és apácák igencsak lelkes hallgatóságának. Ennek egyik maradandó eredménye a „Mennybe nyíló ablakok” című evangelizációs gyöngyszem megírása volt. Első angol nyelvű kiadása kétszáz példányban jelent meg. Akkor még nem is sejtettük, hogy egy nap egymillió példány lesz belőle oroszul. David a Wicklow megyei Powerscourtban is tartott összejöveteleket (ahol egy évszázaddal korábban hasonló összejövetelek zajlottak, amelyek nagy hatással voltak az írországi evangelizációra). Az újabb időkben ismét meghívták Wicklow-ba, ahol évente kétszer tartott evangelizációs előadásokat Ashfordban, Glendalough közelében.
80. születésnapja alkalmából Davidnek írt köszöntésében Arthur Williamson emlékek kaleidoszkópját idézi fel:
– egy hétről a tengerparton, Cranfieldben, egy lakókocsiban, ahol Máté evangéliumát tanulmányozta John Lennoxszal, Stuart Parkkal, Eric Bermejóval és egy spanyolországi „kiugrott” pappal, aki nem tudta kimondani helyesen a „püspök” szót,
– a délutáni barangolásokról Roscreabe, Tipperary megyében, hogy cisztercitákkal találkozzanak, és Dublinba, hogy beszélgessenek sarutlan karmelita szerzetesekkel (ami azt jelenti, hogy mezítláb vagy szandálban mentek),
– egy Szent Sátor-szemináriumról a Blacklion kolostorban és más szemináriumokról Galwayben és Limerickben,
– az evangéliumi irodalom terjesztéséről, táborozásról Mountshannonban, Co. Clare-ben, és egy kelta estéről egy ősi templomban a tavon lévő szigeten,
– egy 1976-os estéről Portstewartban, amikor David a Rómaiakhoz írt levélről beszélt. Éppen a 7. fejezetet olvasta, amikor kialudtak a fények. Míg az emberek a sötétben kapkodták a fejüket, és biztosítékokat igyekeztek ellenőrizni, David tétovázás nélkül „olvasta tovább” a fejezetet, amíg újra fel nem gyulladtak a lámpák.
Utazó
Elkerülhetetlen volt, hogy David egyre nagyobb hatósugárban érjen el embereket az Egyesült Királyságon kívül is. Az 1970-es években rendszeresen ellátogatott Spanyolországba, hogy régi misszionárius barátja, Eric Bermejo által szervezett táborokban beszéljen. Egy alkalommal engem is meghívott, hogy tartsak néhány előadást a tudományról és a keresztyénségről. Amikor megérkeztem, szembesültem azzal, hogy David gyakran napi négy magyarázó előadást is tart a rekkenő hőségben, egy emberekkel zsúfolt sátorban. Ez vezetett oda, hogy a következő években visszahívott, hogy enyhítsem a terheit azzal, hogy én magam is tartok néhány bibliai előadást. Nagylelkűen vállalta, hogy mentorál engem. Először ijesztőnek tűnt számomra ez a lehetőség, mert félelmetes kritikus volt. Emlékszem, egyszer egy előadásom után azt mondta: „Nos, öt perc után elvesztetted a hallgatóságodat!” Legszívesebben hazamentem volna! David azonban elmagyarázta nekem, hogy meglátása szerint miért jártam így, szóval túléltem a dolgot valahogy, és most, ma itt lehetek Önökkel! Nehéz volt, de a leckék, amelyeket megtanultam, felbecsülhetetlen értékűek voltak, bár meg kell mondanom, hogy néha úgy éreztem, hogy elég volt.
David sok más európai – keleti és nyugati – ország mellett eljutott Norvégiába és Dániába, Afrikába, Indiába, Szingapúrba, Malajziába, Ausztráliába, Új-Zélandra, Kínába, Japánba, Kanadába és Észak-Amerikába, ahol egyedülálló szónoki képességei sokakat elindítottak azon az úton, hogy maguk is tanítókká váljanak. A hetvenes évek végén kezdtem el magammal vinni őt német nyelvterületekre, ami végül a hidegháború idején a vasfüggöny mögé, majd a berlini fal 1989-es leomlása után Oroszországba és Ukrajnába vezetett. A nyolcvanas években főleg Kelet-Németországban, Magyarországon és Lengyelországban jártunk.
A nyolcvanas években főleg Kelet-Németországban, Magyarországon és Lengyelországban jártunk.
Bárhová ment, túl sok könyvet vitt magával. A bőröndje egy tonnát nyomott, és természetesen nekem, mint fiatalabbnak, kellett cipelnem azt. Egy alkalommal széles mosollyal üdvözölt, miközben a hatalmas bőröndjére mutatott. Meglepetésemre nagy görgőkkel szerelte fel – gyanítom, ez volt az egyik első gurulós bőrönd, amit valaha gyártottak. Ő húzta, helyesbítek, én húztam egy kutyapórázzal, amelyet gondosan előre ráerősített.
Gyakran bíztak meg azzal, hogy tolmácsoljam őt angolról németre, és ő élvezettel szórakozott ezen a dolgon. Folyamatos fordítás volt, és szándékosan egyre hosszabbra és hosszabbra szabta a mondatokat, hogy egyre többet és többet kelljen megjegyeznem. Azt gondoltam: „Rendben, majd meglátjuk!” Így folytattuk, amíg egy nagyon hosszú mondatot nem mondott. Mikor befejezte, nem szóltam egy szót sem. Tétovázott, aztán odasúgta: „Nem akarod lefordítani?”. „Már megtettem” – válaszoltam. Ismertem őt elég jól ahhoz, hogy előre tudjam, pontosan mit fog mondani. „Tscha! (Nos!)” – mondta, és folytatta a beszédet.
Aztán elhatározta, hogy visszavág nekem. Elmondott egy viccet, amely egy olyan szójátékból állt, amely csak angolul volt érthető és vicces. Megállt, hogy rám nézzen, mintha azt kérdezné: „Most mit fogsz csinálni, fiam?” Szemrebbenés nélkül folytattam, és a közönség felhördült a nevetéstől. Utána megkérdezte: „Hogy csináltad?” „Nagyon egyszerű volt” – válaszoltam. „Azt mondtam a közönségnek, hogy olyan viccet mondtál nekik, ami csak angolul érthető, úgyhogy legyenek udvariasak és nevessenek!” Ők pedig így is tettek. „Áh!” – mondta, és hátba veregetett. Néha nagyon vicces tudott lenni, és biztos vagyok benne, hogy azok, akik jól ismerték, emlékeznek szívből jövő nevetésére.
A Myrtlefield Alapítvány
Ezekben az országokban a tanításaira adott reakció egyértelművé tette, hogy összehangolt erőfeszítéseket kell tenni könyveinek más nyelvekre való lefordítására, valamint előadásainak összes, szalagról és kazettáról, később pedig CD-ről készült felvételének összegyűjtésére. Ezt a munkát Peter Whyte végezte el, főként Joe Skelly felvételeiből.
Ennek érdekében 1986-ban, David nyugdíjba vonulásának évében megalakult a Myrtlefield Alapítvány David elnökletével. Az első kurátorok David, Michael Middleton, Arthur Williamson és jómagam voltunk.
Szeretném nyíltan megköszönni azt a fáradhatatlan, magas szakmai színvonalú, a kötelességen messze túlmutató segítséget, amelyet Barbara Hamilton, David titkárnője 1979 óta, és férje, Stewart, később pedig Josh Fitzhugh és mások nyújtottak – ez a segítség máig tart. David mintegy hatvan ülésen elnökölt, amíg erre már nem volt képes, és az utóbbi időben a kurátorok közé K. O. Lee és Danny Crookes professzorok is csatlakoztak, utóbbi elnökként.
Az Alapítvány felelős David könyveinek idegen nyelven történő kiadásáért, és létrehozta előadásai videóinak és felvételeinek hozzáférhető digitális archívumát. Egy kis csapat folytatja az átiratok elkészítését, és ezek mindegyike elérhető a Myrtlefield weboldalon, a www.myrtlefieldhouse.com címen.
Oroszország és Ukrajna
1989-ben az Alapítvány feladatkörét jelentősen ki kellett szélesíteni az Európában végbement földrengésszerű változások következtében, amikor a kommunista világ összeomlott, és új országok nyíltak meg az evangélium előtt. Ebben az időben az Úr megnyitotta előttem az utat, hogy az Orosz Tudományos Akadémia vendégeként meglátogassam az oroszországi matematikai intézeteket. Az a tény, hogy a szakterületemen oroszul tarthattam előadásokat, sok ajtót nyitott meg, és hamarosan lehetővé vált, hogy a Myrtlefield Alapítvány kurátorai Oroszország és Ukrajna számos pontjára ellátogassanak. Új és váratlan lehetőségek adódtak számunkra. Az egyik legfontosabb ilyen lehetőséget egy előadás – az első ilyen jellegű előadás 75 év óta – eredményezte, amelyre egy matematikus kollégám, Szibéria vezető egyetemének rektora hívott meg a novoszibirszki Akademgorodokba. A téma a következő volt: „Miért hisz egy matematikus a Teremtőben?”
Az előadáson részt vett a Tudományos Akadémia újságjának, a Poiszknak a riportere, aki később elintézte, hogy Moszkvában találkozhassak a főszerkesztővel. Ez a találkozó fordulópontot jelentett, mivel ezt követően két cikket is megjelentetett az újságban „Tudomány és Isten” címmel. A postán kapott visszajelzés példátlan volt, az olvasók további cikkeket kértek a témában. Hamarosan David és én nagyipari üzemmódra kapcsoltunk, és rendszeresen írtunk cikkeket a Poiszk számára mindenféle témában, hogy a keresztyénséget magyarázzuk. Ez a lehetőség, valamint egy Waldemar Murjahn nevű német hívővel való kapcsolatfelvétel, aki már korábban is juttatott el keresztyén cikkeket a sajtóba, lehetővé tette a Myrtlefield kurátorai számára, különösen Michael Middletonnak és Arthur Williamsonnak, hogy kapcsolatot teremtsen más orosz nemzeti újságokkal.
Hogy egy kicsit felidézzek az akkori forgószélszerű eseményekből valamit, Arthur felidéz egy sor epizódot:
– Waldemar Murjahn a düsseldorfi repülőtéren, kezében magasra emelve David első orosz nyelvű könyvét,
– Moszkvában a Mezsdunarodnaja Knyígához megyünk (egy könyvterjesztő ügynökség) és a Progressz Kiadóhoz,
– látogatás a moszkvai amerikai nagykövetségen röviddel a sikertelen puccs után,
– a Domogyedovói repülőtéren való téblábolás huszonnégy komor órán keresztül, várva a Szibériába tartó gépre.
Az egyik legélénkebb emlékem, amikor egy myrtlefiedes csoport ellátogatott a moszkvai Butyirszkaja börtönbe, hogy megnézze a Szellemi Szabadság nevű csoport munkáját. Soha nem felejtjük el a beszélgetést egy halálraítélt fogollyal, aki elmesélte nekünk, hogyan találta meg ott az Urat, és büszkén mutatta nekünk a „Mennybe nyíló ablakok” című könyvének egy példányát.
Kapcsolatba léptünk az orosz pedagógusok lapjával, az Ucsítyelszkaja Gazetával, amelyet hetente több mint egymillió tanár olvasott. 1993-tól két éven át minden második héten 2500 szavas cikket írtunk Daviddel az újságnak „Biblia és etikai nevelés” címmel. Ezeket a cikkeket, amelyeket eredetileg Barbara gépelt, később egy könyvben gyűjtötték össze, amelyet országszerte több ezer iskolába juttattak el, és olyan válaszokat váltottak ki, amelyek mélyen meghatottak bennünket. Sok iskola azt mondta nekünk, hogy ez volt az első új könyv, amelyet valaha is kaptak.
1995 és 1997 között írtunk egy cikksorozatot is „Kulcsfontosságú bibliai fogalmak” címmel, amelyet könyv formájában meglehetősen széles körben terjesztettek. Alapja egy innovatív, tizenkét részből álló nyilvános előadássorozat volt, melyet 1962-ben tartott David Armagh-ban „Keresztyén alapok” címmel. A „Kulcsfontosságú bibliai fogalmak” című sorozatot később számos nyelvre lefordították, és különösen lelkészek, tanárok és evangélisták használták segítségül az evangélium alapjainak megismertetéséhez. Rendszeresen kaptunk, és kapunk még ma is, beszámolókat arról, hogy a könyv olvasása révén emberek Krisztusba vetett hitre jutottak.
Világnézetünk alakítása
Talán a legfontosabb projekt, amelyben David és én részt vettünk, egy (magyarul) háromkötetes iskolai tankönyv megírása volt, amelynek címe „Küzdelem az élet értelméért – Világnézetünk alakítása”. Két nagyobb témakört jártunk benne körbe: az egyik az ember jelentőségét kutatja, a másik a valóság keresésével foglalkozik. Figyelemre méltó, hogy az anyag megírását maguk az oktatási hatóságok kérték azért, hogy helyettesítsék azokat az iskolai könyveket, amelyekkel éveken át igyekeztek befolyásolni a tanulók gondolkodását a marxista, ateista nézetekkel. Könyveink még a kormány hivatalos jóváhagyását is megkapták, hogy az iskolák biztosan használni tudják őket. Nagylelkű adományozók gondoskodtak arról, hogy nagy számban juttassák el nemcsak iskolákba, hanem az összes nyilvános és intézményi könyvtárba is. Nehéz elhinni, de úgy számoljuk, hogy több mint tízmillió példányt nyomtattak ki belőle. Biztos vagyok benne, hogy David most kezdi el meglátni, learatni ennek eredményét, mely abból ered, hogy ezeken a könyveken keresztül sok ember eljutott a Krisztusba vetett hitre.
A „Küzdelem az élet értelméért – Világnézetünk alakítása” című tankönyv úttörő volt. Azt tárgyalta, hogy a különböző világnézetek milyen válaszokat adnak a létezés nagy kérdéseire, beleértve a bibliai világnézetet is, összehasonlítva és szembeállítva értékeiket, valamint azt, hogy milyen értelmet adnak az univerzumnak, emberi életünknek és viselkedésünknek. Ezek a kötetek sok év kemény munkájába kerültek, David volt a hajtóereje, én pedig a tanítványa. Bevallom, hogy ez a folyamat időnként fájdalmas volt, mivel David nyugdíjas volt, én pedig nem. Ugyanakkor mélyen hálás vagyok érte, mert megtanított írni. Ezek könyvek most már angolul is elérhetőek hat kötetben a Myrtlefield House logo alatt, hála Josh Fitzhugh, Peter Whyte, Barbara Hamilton és Matthew Craig fáradhatatlan erőfeszítéseinek.
Szemináriumok vezetőtanárokkal
Az 1990-es években mindezen könyvek megírása az oroszországi és ukrajnai rendszeres látogatások mellett történtek. Az ukrán regionális oktatási hatóságok nagyon szerették volna, ha tanáraikat kiképezzük a „Küzdelem az élet értelméért – Világnézetünk alakítása” című könyvek használatára, és Ukrajna számos pontján hivatalos hétvégi konferenciákat tartottunk vezetőtanárokkal, úgynevezett metodológusokkal (módszertanosokkal), akik mindannyian számos fiatalabb tanár felett gyakoroltak felügyeletet. Ők mindig a legmelegebben fogadtak minket, és Davidet nagy tisztelettel, mint egy apafigurát kezelték. David ezt nagyon élvezte, és cserébe lenyűgözte őket azzal a képességével, hogy olyan gondolatokat adott át nekik, amelyek teljesen újak voltak számukra. A közöttük lévő hívőket különösen felbátorították ezek a látogatások.
Egy alkalommal meghívtak minket a főiskolák és egyetemek vezetőinek országos találkozójára. A találkozó elnöke nyilvánosan megköszönte a könyveket, és őszintén bevallotta, hogy szégyelli, hogy Ukrajnában senki sem tudott írni ilyeneket. A kommunista múltjuk miatt nem volt tapasztalatuk olyan könyvek írásában, amelyek gondolkodni tanítják a diákokat, és nem a szokásos bemagolt tanulást támogatják. Ez egy egyedülálló történelmi pillanat volt, David és én pedig tisztában voltunk vele, ez milyen jelentőséggel bír egy nemzet oktatásában.
Személyes munka és prioritások
David hazai és külföldi látogatók áradatát fogadta Myrtlefield Parkban lévő házában. Néhányan bibliatanulmányozásért, mások személyes segítségért jöttek. Sokan bizonyságot tehettek arról a szellemi és lelki segítségnyújtásról, amelyet David az emberi természet ismerőjeként nyújtani tudott számukra. Kiváló tanító volt, aki gyakran furcsa, és ezért emlékezetes módon adta át a dolgokat. Alec Motyer, egy közeli barátja felidézi, amint David a pogány istenek halott voltát magyarázta, mégpedig úgy, hogy „az efézusiak szegény Dianája annyira halott volt, hogy valósággal kiesett a mennyből!”
David szívében különleges helyet foglalt el a missziós munka. A világ számos missziós konferenciáján beszélt, és meglátogatta a misszionáriusokat a saját szolgálati területükön, hogy különleges találkozókkal és tanulmányokkal segítse a munkájukat.
David tanítását valóban végig áthatotta az a vágy, hogy átadja az evangéliumi üzenet dicsőségét és csodáját. „A Zsidókhoz írt levél mai üzenete – Rendíthetetlen ország” című könyvében ezt írta:
„Egyértelmű történelmi tény, hogy Jézus születése, halála és feltámadása olyan világméretű személyiséget tárt elénk, aki hibátlan pontossággal megfelel Ézsaiás jövendöléseinek. Ez azonban még nem minden. Jézus halála és feltámadása által emberek számlálatlan milliói találták meg azt a gyógyulást, amelyről Ézsaiás beszélt: a szív legmélyebb sebeinek gyógyulását, a bűntudat pestisének eltávolítását, a Teremtőjüktől való elidegenedés, valamint az Istennel szembeni ellenségeskedés és lázadás végét; a megbékélést, a megnyugvást és Isten szeretetének élvezését, továbbá a jövő fényes reménységét. Ez már a megígért új »eljövendő kor« kezdete! Ez maga a menny hajnala. Az emberi szív gyógyulása a világegyetem gyógyulásának nélkülözhetetlen bevezetése.”
Észak-Írország egyik legnagyobb keresztyén „exportcikke” C. S. Lewis volt, az egyik legnagyobb „importcikke” pedig David Gooding. Mindketten természetes módon hittek a természetfölöttiben, de nemcsak az örök világ valóságáról voltak meggyőződve, hanem arról is, hogy az életüket ebbe kell belefektetniük. Davidtől egyszer megkérdezték, hogy hisz-e a mennyországban. „Természetesen” – felelte –, „minden nap odamegyek!” Különösen szerette a Zsidókhoz írt levelet magyarázni, főleg azt, hogy mi is történt Krisztus halála, feltámadása és mennybemenetele által – hogy egy új és élő út nyílt meg, amelyhez a hívőknek azonnali és teljes hozzáférésük van.
David teljes mértékben élt ennek a hozzáférésnek a lehetőségével, és erre bátorított minket is. Írásai tele vannak a megbocsátás evangéliumával, amelyen ez a hozzáférés alapul.
David Gooding nem volt tökéletes. Ellentmondana mindannak, amit képviselt, ha azt állítanánk, hogy nem volt bűne vagy hibája. Egyszer azt írta: „Bár Isten nagy szellemi örömökkel teli időket ad nekünk, előbb-utóbb megengedi, hogy a dolgok nehézzé váljanak, hogy Ő formálhasson minket, és hogy többet hozhassunk ki szellemi életünkből.”
Davidnek megvoltak a hibái, csalódásai és nehézségei, amelyekkel meg kellett küzdenie. Nem volt mindig igaza, és megbocsátásra volt szüksége, mint nekünk. Azt szokta volt mondani, hogy az Úr imája arra tanít bennünket, hogy két dologra van szükségünk minden nap: ételre és megbocsátásra. Hajlamosak vagyunk észrevenni az első hiányát, de a második hiányát nem. Emiatt David folyamatosan hangsúlyozta az evangélium üzenetének lényegét, és soha nem nagyszerűbben, mint ahogy a „Mennybe nyíló ablakok” című könyvében tette. Szerette elmagyarázni a hívőknek bizonyosságunk alapjait. Először is, hogy Isten nem érdemeink alapján fogad el minket, hanem azért, mert Krisztus meghalt a bűneinkért, és feltámadt a megigazulásunkért. Másodszor, hogy Urunk, aki felment a mennybe, nagy főpapként az Isten jobbján van, és örökké él, hogy közbenjárjon értünk.
Ez az üzenet, amely világszerte ezreknek segített bizonyosságot találni, alkotta a „A Zsidókhoz írt levél mai üzenete – Rendíthetetlen ország” című könyvének szívét.
Amit nagyon várt
Soha többé nem fogjuk hallani azt a felejthetetlen hangot, amely azt mondta: „Látod, fiam?” – legalábbis itt a földön nem. Bár azt hiszem, Davidnek lett volna véleménye arról, hogy az ilyen nyelvi sajátosságok megmaradnak-e a mennyben! Most már tudja, mert élvezi az örökkévaló világba fektetett életének gyümölcsét. Sokszor emlékeztetett, hogy az Istentől kapott ajándékokat használjuk fel arra, amit az Úr Jézus mondott: „…szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonnal, hogy amikor elfogy, befogadjanak titeket az örök hajlékokba” (Lukács 16,9). Biztos vagyok benne, hogy David már találkozott néhány ilyen baráttal. Micsoda hazatérés!
Lezárásképpen, jól emlékszem rá, amikor a Jelenések könyvének 4. fejezetét azzal vezette be: „Nyitva van egy ajtó a mennyben. Nézzük meg, mi van odabent!” Hálát adunk ma az Úrnak, hogy Davidet felhasználta arra, hogy lenyűgöző kilátást tárjon a csodálatos, ajtón túli világra. Ő átment ezen az ajtón, és most már és mindörökké az Úr közvetlen jelenlétében van, akit szeretett. Illetve nem szeretett, hanem még most is szeret, mert „Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké” (Márk 12,27).
Davidet egyszer megkérdezték, milyen feliratot szeretne a sírkövére íratni. „Nincs itt!” – válaszolta azonnal. – Nincs itt, hanem az Úrnál van. Noha gyászoljuk elmenetelét, azt szeretné, ha mi is örülnénk ennek a bizonyosságnak, és egy napon csatlakoznánk hozzá, hogy örökre együtt legyünk az Úrral.
John Lennox
Hálaadó istentisztelet – Crescent gyülekezet, Belfast, 2019. november 7.
David Gooding élt: 1925. szeptember 16 – 2019. augusztus 30.
[1] Keresztyénség: ópium vagy igazság?, Keresztyénség: Illúziók vagy tények?, Kulcsfontosságú bibliai fogalmak, Biblia és etikai nevelés, A keresztyénség meghatározása – ezen könyveket John Lennox-szal közösen írta.
