Keresztyének, csak óvatosan az önsegítő módszerekkel!

Keresztyének, csak óvatosan az önsegítő módszerekkel!

Az alábbi cikk egy videó szerkesztett átirata; a felvétel angol nyelvű, és angol felirattal megtekinthető.

Kyle Strobel és Jamin Goggin a keresztyénekre is hatással lévő önsegítő (self-help) szemlélet problémájával és azzal a lehetőséggel foglalkozik, hogy Jézus kínál-e receptet az embereknek az önismeret és a kiteljesedés érdekében.

Kyle Strobel: Azt hiszem, ez az egyik legelgondolkodtatóbb jelenség, amit a mai kultúrában látunk, és ami folyamatosan beszivárogni látszik a gyülekezeti életünkbe is. A probléma a következő: manapság rengeteg könyv és egyéb forrás elérhető, mely az önsegítés zászlaja alatt jelenik meg. Viszont elég sok olyan van, amelyre nem kerül ez a címke, de mégis csak az önsegítésről szól. Tehát ha bemegyünk egy könyvesboltba, és megkeressük a keresztyén életmód részleget, akkor sajnos egy csomó önsegítő könyvet is találunk, amelyeket csak keresztyén köntösbe öltöztettek. Keresztyén könyvnek tűnnek, de igazából csak önsegítő olvasmányok.

És ami még ennél is nyugtalanítóbb – és ez még a komoly tudományos könyvekre is igaz –, hogy ezek hatására nem máshol kötünk ki, mint pl. Arisztotelésznél. Azaz kifejlesztünk és szokásunkká teszünk gyakorlatokat, kialakítunk szokásokat, átalakítjuk magunkat jellemes emberekké. Csakhogy végső soron nem erről szól a megszentelődés. Elsősorban nem erről szól az istenfélelemben való növekedés.

Sajnos ugyanezt látjuk felbukkanni a gyülekezeti élet területein is, legyen szó a szellemi élet gyakorlatairól, a formálódásról vagy a liturgiáról. Mindezek könnyen az önsegítés formáivá válhatnak, ha nem vigyázunk. A kérdés tehát az, hogyan lehetünk ezekkel a dolgokkal kapcsolatban óvatosak. Azt hiszem, az első és legfontosabb, hogy újra és újra feltegyük a kérdést: „Mit jelent szentnek lenni – ahogyan Isten is szent? Más szóval, hogyan értelmezzük a megszentelődés tanítását? Milyen a kegyelem természete, továbbá hogyan működik a kegyelem elfogadása és az abban való részesülés?”

A protestáns hagyományban a kegyelem eszközeiről szokás beszélni, és nem a lelki/szellemi gyakorlatokról. A probléma a szellemi gyakorlatok szóhasználatával, hogy az emberek azt gondolják: „Ó, én tudom, miről szólnak a gyakorlatok. Ha ezt meg ezt megcsinálom, akkor jobb leszek. Akkor másfajta emberré válok.” Ez azonban nem az a fajta szentség, ahogyan Isten szent. A kegyelem eszközei olyan eszközök, melyek által Isten életében részesülhetünk és osztozhatunk.

Abban a pillanatban, hogy átadjuk magunkat az önsegítő módszereknek, kapitulálunk egy olyan kultúra előtt, melynek szemlélete szerint az „én” áll a középpontban.

A másik probléma az „ön” szócska az önsegítő szó elején. Abban a pillanatban, hogy átadjuk magunkat az önsegítő módszereknek, kapitulálunk egy olyan kultúra előtt, melynek szemlélete szerint az „én” áll a középpontban, melyben csak annak érdekében érdemes odaszentelni magunkat valaminek, hogy önmagunkat jobbá tegyük, hogy meghatározzuk önmagunkat. Fontos, hogy meghalljuk Jézust, mikor azt mondja, hogy ha valaki meg akarja menteni az életét, elveszti azt. Aki pedig elveszti az életét Őérte, megtalálja azt (Mt 16,25).

Figyeljük meg, mit mond Pál a Kolossé 3,3-ban: „A ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben”! Ha tehát fel akarjuk fedezni önmagunkat, akkor fedezzük fel magunkat Krisztusban! Nem kell valahogy megalkotnunk vagy létrehoznunk az „énünket”, ehelyett Őbenne kell felfedeznünk! Késznek kell lennünk arra, hogy letegyük önmagunkat – de nem önmagában azért, hogy az életünk le legyen téve, hanem hogy megkapjuk benne valódi identitásunkat!

Jamin Goggin: Lelkipásztorként sokszor az az érzésem, hogy az emberek gyakran úgy tekintenek Istenre, mint egy újabb erőforrásra, melynek segítségével olyan életet élhetnek, melyet értelmesnek, értékesnek és sikeresnek tartanak. Sajnos úgy tapasztalom, hogy gyakran még az evangéliumot is ilyen módon hirdetik, tehát sok mindent hallunk Jézusról és arról, hogy mit tett, de a prédikáció végül azzal ér véget, hogy „Íme néhány dolog, amit megtehetünk az életünk bizonyos területein, amelyekről mindannyian tudjuk, hogy szeretnénk jobban csinálni, hogy jobban érezzük magunkat az életünkben.”

Véleményem szerint nagyon elterjedt lelkipásztori körökben, ahol én is mozgok, egy bizonyos fajta szóhasználat az emberi kiteljesedésre. Ez akár egy jó nyelvezet is lehet, ha megfelelően használják. Ám úgy látom, valójában ez a szóhasználat összekapcsolódik azzal, amit sokan ismernek a gyülekezetemben és más gyülekezetekben is, amelyekkel kapcsolatba kerülök, nevezetesen, hogy mindannyian az önmegvalósítás útján haladunk. Ezért aggaszt az emberi kiteljesedés kérdése, mert ezt a fogalmat is az önmegvalósítás fogalmából kiindulva értelmezik. Eszerint én rendelkezem bizonyos adottságokkal, erősségekkel és képességekkel, és ha ezekre összpontosítok, akkor megfelelő mennyiségű buzgalommal, erőfeszítéssel és elkötelezettséggel képes vagyok felépíteni egy olyan életet és egy olyan „ént”, amiben jól érzem magam. Ehhez Isten csak egy erőforrás számomra, aki segít nekem elérni mindezt. Talán Ő a legjobb forrás, talán az Ő elvei a legjobbak, de igazából csak egy másik utat biztosít nekem, hogy megvalósítsam önmagam.

Ha fel akarjuk fedezni önmagunkat, akkor fedezzük fel magunkat Krisztusban!

A Szentírás egy radikálisan más felfogást mutat be az emberi kiteljesedésről, ami szerint ez valójában nem az önmegvalósításon alapul, hanem a Krisztusban való megmaradáson. Nem az önmegvalósított én az, ami elvezet a kiteljesedéshez, hanem az Őbenne megmaradó én. Ezzel elmozdulunk a függőség, a bizalom és a ráhagyatkozás területei felé. A legjobban ideillő szakasz, amikor erről beszélünk, a János evangéliumának 15. fejezete: „Maradjatok énbennem, és én tibennetek…, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni”. A görög nyelvben ez úgynevezett kettős tagadás: Jézus szó szerint azt mondja, hogy semmit sem tehetünk, tehát abszolút semmit. Ez azon ritka esetek egyike, amikor valóban hasznos az eredeti görög szöveg vizsgálata. Jézus azt a nyomatékos kijelentést teszi, hogy akkor fogunk kiteljesedni, akkor fogunk sok gyümölcsöt teremni, ha Őbenne maradunk. Hiszen rajta kívül semmit sem tudunk tenni, abszolút semmit. Ez egy egészen más életfilozófia, mely azt mondja, hogy a kiteljesedés valójában mély függőségből, az Őbenne való bizalomból származik, hogy az erő valójában a gyengeségben mutatkozik meg, melyet akkor találunk meg, ha felismerjük, hogy rajta kívül semmit sem tehetünk. Így tehát, ahogy Kyle mondta, természetesen megvan a helye a keresztyén életben a különböző módszereknek és gyakorlatoknak. De azt hiszem, a legfontosabb, amire ő is rámutatott, a kegyelem eszközei. Ezek által vagyunk Krisztussal közösségben, és ismerhetjük meg, mit jelent valóban Őbenne maradni. Ezek által közeledhetünk Őhozzá és a gyarlóságunk, gyengeségünk és kudarcunk igazságához, és kérjük az Ő segítségét a Szent Szellem munkája által az életünkben.

Kyle Strobel és Jamin Goggin

www.thegospelcoalition.org


Krisztus iskolájában

David Gooding – A/5, 232 oldal

Krisztus tanítása a szentségről, János 13-17 alapján.

Az Úr Jézus halála előtt sok fontos dologra oktatta tanítványait a keresztyén hit lényegével, a vele való folyamatos kapcsolat természetével, valamint jellemük és személyiségük alakulásával kapcsolatban.


Share this post