Kinek prédikáljon az igehirdető?

Nemrégiben levettem a polcról néhány, prédikálásról szóló könyvet, és arra jutottam, hogy ezzel a kérdéssel ritkán foglalkoznak. Úgy tűnik, az igehirdetőket inkább a saját stílusuk finomítása érdekli.

Ezzel szemben vannak azért igehirdetők, akik odafigyelnek a hallgatóságukra. Különösen a lakosság két szegmensére kívánnak összpontosítani: a gyülekezeten kívüli és a posztmodern emberekre. James Emery White, a Mecklenburgban (USA) található Community Church lelkésze egy időben azt mondta, hogy kifejezetten a gyülekezetbe nem járó embereket célozza meg. Egy 1999-es interjúban így fogalmazott:

„Mecklenburg egy keresőkre összpontosító gyülekezet, mely azért jött létre, hogy elérjük a gyülekezetbe nem járó embereket. A keresőkre történő összpontosítás alatt egészen pontosan azt értem, hogy az ilyen emberek számára lettek a gyülekezetbe való belépés lehetőségei megtervezve, hogy valamilyen úton, módon vagy formában meg tudjuk szólítani őket, amikor életüknek abban a szakaszában vannak, hogy keresik az élet értelmét, vagy megpróbáljuk segíteni őket abban, hogy aktív keresőkké váljanak. Mert nem mindenki kereső, aki nem jár gyülekezetbe.”

Mivel az igehirdetés az egyik ilyen lehetséges belépési pont, White olyan elődöket vett alapul, mint Bill Hybels, Bob Russell és Rick Warren, akiket az a tulajdonságuk különböztetett meg más prédikátoroktól, hogy képesek voltak megszólítani a gyülekezetbe nem járókat.

Az írók egy másik csoportja a posztmodern gondolkodásmódú emberek felé történő prédikálás fontosságát hangsúlyozza. Brian McLaren egykori lelkipásztor elmondta, hogy 2001-ben kezdett hatni az igehirdetéseire a posztmodern kornak a színpadiassággal és a részletes elemzéssel szembeni ellenszenve, valamint a hitelesség és a narratíva (történetmondás, -értelmezés) iránti hajlama. Most már a narratíva és a hitelesség központi szerepet játszanak a prédikálásában.

Ez a két példa igencsak gondolkodóba ejt némelyeket, köztük engem is. Amikor egy igehirdető túlságosan a hallgatóságához alkalmazkodik, olyankor maga az üzenet is veszélybe kerülhet, ahogy ez bekövetkezett mind a keresőközpontú, mind a feltörekvő gyülekezetek (emergent church) esetében. Mégis, az igehirdetőknek valódi embereknek kell prédikálniuk, olyan embereknek, akik nem járnak gyülekezetbe, akik posztmodern gondolkodásúak, és mindenfélék, ami csak eszünkbe juthat. A kihívás éppen az, hogy a gyülekezetben ülő összes embertípus valamilyen üzenethez jusson. Ez a cikk ezt kísérli megmutatni alázattal.

Azt javaslom, hogy a lelkipásztorok háromféle embertípust szem előtt tartva prédikáljanak.

Prédikálj a meg nem térteknek!

Mindig jó a nem keresztyénekre is gondolva megtartani a vasárnap délelőtti igehirdetést, még akkor is, ha a gyülekezetünk kicsi, és nincsenek jelen nem keresztyének. Az én gyülekezetem nem túl nagy, de mégis feltételezem, hogy a székeken ülők egy része nem ismeri Krisztust. Néhányan közülük névleges keresztyének, akik talán már megvallották Krisztust, és évek óta járnak gyülekezetbe, de még mindig szükségük van újjászületésre, hogy valódi életet hozzon számukra. Mások nem keresztyénnek vallják magukat, akiket a gyülekezet tagjai hívtak meg. Megint mások az utcáról sétáltak be egy szórólap, hirdetés, a honlap vagy maga az épület hatására. Más szóval, nem keresztyének is megjelenhetnek.

És akkor mi lesz?

Hirdesd világosan az evangéliumot!

Az igehirdető felelőssége, hogy világossá tegye az evangéliumot, amikor Isten Igéjét magyarázza. Pál azt írta: „Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta Őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk.” (Róm 10,9-10)

Elvégre mi az evangélium szolgái vagyunk. De nem kell minden prédikációban ugyanúgy megszólalnia az evangéliumnak. De bárhogyan is magyarázza az adott szövegrészt, az igehirdetőnek fel kell tennie a kérdést: „Hogyan mutat mindez az evangélium irányába?” Még a nem hívők is felismerik a különbséget az evangéliumközpontú prédikáció és az olyan prédikáció között, melynek végére „odabiggyesztették” az evangéliumot.

A gyülekezetem egy teológusképző közelében található. Sok lelkipásztornak készülő hallgató van, akik gyakran felteszik a kérdést: „Az evangéliumnak minden prédikációban szerepelnie kell?” A válasz: igen, minimum két ok miatt. Először is, mert az evangélium értelmet ad a Szentírás minden szövegének a Teremtéstől a Jelenések könyvéig. Másodszor, mert a meg nem térteknek tudniuk kell, mit jelent szájjal megvallani, hogy Jézus az Úr, és szívvel hinni, hogy Isten feltámasztotta Őt a halálból. (És a keresztyéneknek is hallaniuk kell ezt újra és újra, hogy növekedjenek a hitben!) Ha a hitetlen ember már számtalan alkalommal hallotta az evangéliumot, Isten akkor is elém – mint prédikátor elé – hozta őt ma. Ezért azt szeretném, hogy az evangélium újra kihívás elé állítaná a világról, a bűnről és az üdvösségről alkotott nézeteit.

Az evangélium világossá tétele az egyik legfontosabb dolog, amit igehirdetőként tehetünk.

Prédikálj magyarázó módon!

Azok az igehirdetők, akik tekintetbe veszik a nem keresztyének jelenlétét, azzal szolgálják őket a legjobban, ha magyarázó módon hirdetik az igét. A nem keresztyének tudni akarják, miért hisszük azt, amit hiszünk. Mivel a tanításunk és életünk Isten Igéjén alapul, a nem hívő embereket azzal szolgáljuk a legjobban, ha őszintén, hűségesen és világosan a Szentíráshoz irányítjuk őket, ahogyan a keresztyénekkel is tesszük.

Egy mai írókból és gyülekezetvezetőkből álló mozgalom szerint a posztmodern elme – akár gyülekezetbe járó, akár nem – a „narratív igehirdetésre” reagál a legjobban. Azt állítják, hogy az emberek a történeteket szeretik. Természetesen én is szeretem a történeteket. A magyarázó igehirdetésnek meg kell ismertetnie a gyülekezetbe nem járókkal a Biblia történetét, ami viszont magában foglalja Isten emberiséggel kapcsolatos munkájának történetét, melybe beletartozik a saját életük története is. Az igehirdetőknek nemcsak az egész Szentíráson kell végig menniük, amikor magyarázó módon prédikálnak, hanem azzal a gondolkodásmóddal kell ezt tenniük, hogy egy nagyobb képet kapjon a hallgatóság Isten szemszögéből. Ez a „keresőbarát” prédikálás!

Ugyanez a mozgalom azt mondja, hogy a posztmodern elme értékeli az eredetiséget. Természetesen én is szeretem az eredetiséget. Ez tökéletes apropó arra, hogy magyarázó módon prédikáljunk. Koncentráljunk kevésbé a csomagolásra, és jobban az üzenetre: Mit mondott Jézus? Mit jövendölt meg Ézsaiás? Mit írt Pál? És mit kezdjünk mi az ezekre a kérdésekre adott válaszokkal ma? Erre kíváncsiak a gyülekezeteinkben megjelenő, meg nem tért emberek – a kendőzetlen bibliai igazságra. Hogy végül egyetértenek-e ezzel az igazsággal, az csak rájuk és Istenre tartozik; de amiről prédikálnunk kell, az nem kérdéses.

Szólj a meg nem tértekhez!

Számos dolgot tehetünk azért, hogy prédikációnk evangelizáló legyen. A Biblia fejezeteinek és verseinek számozásával való megismerkedés hasznos lehet a nem hívők számára. Ugyanúgy az is, ha elmondjuk nekik, hogyan tudják használni a Biblia tartalomjegyzékét. Sokat segíthetünk ezzel a gyülekezetbe látogatóknak, amikor úgy tűnik számukra, hogy körülöttük mindenki gyorsan megtalálja Abdiás könyvét!

Provokatív módon kezdeni egy igehirdetést szintén segíthet hidat építeni a nem hívők felé azáltal, hogy ezzel előre megmutathatjuk a feltárandó szöveg aktualitását. Például húsvét vasárnap legutóbb a Lukács 5,33-39-ről prédikáltam, ahol a farizeusok megdöbbennek azon, hogy Jézus tanítványai nem böjtölnek. Jézus erre azt válaszolja, hogy a násznép nem böjtöl, amíg a vőlegény velük van, majd elmondja az új borról és a régi tömlőről szóló példázatot. A prédikációnak azt a címet adtam, hogy „Boldogabbak-e a keresztyének?” Ez a bevezető jó lehetőséget adott arra, hogy elmagyarázzam, hogy az életet megváltoztató, igazi, tartós öröm a feltámadt vőlegény, Jézus Krisztus jelenlétében van. Segített-e a keresztyéneknek ez a bevezető? Remélem, igen, de én inkább különleges lehetőségnek láttam azt a két-három percet arra, hogy a meg nem térteket megszólítsam, akiknek talán egy kis plusz útmutatásra volt szükségük, hogy megértsék, miért gyűlünk össze Isten Igéje körül.

Prédikálj a megtérteknek!

Bármennyire is fontos a meg nem térteknek való prédikálás, az igehirdető elsődleges feladata az Úr napján az, hogy a keresztyéneket célozza meg. Neki a helyi gyülekezetet kell építenie; a gyülekezetnek pedig hallgatnia kell, készen és készségesen alávetve magát Krisztusnak, mint a Gyülekezet fejének. Ők a mi elsődleges hallgatóságunk. Így prédikációra készüléskor én elsősorban a megtérteket tartom szem előtt.

Hogyan kell tehát az igehirdetőnek megszólítania a keresztyéneket?

Fedd és jobbítsd meg a keresztyéneket!

János apostoltól tudjuk, hogy a bűn jelen van a hívő ember életében is: „Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük Őt, és nincs meg bennünk az Ő igéje” (1Jn 1,10). Ebben az igeversben van egy kis csípős él, mintha János tudná, hogy a hívőket megkísérti olykor, hogy bűneiket lekicsinyeljék, megszentelődésüket felmagasztalják, és megtagadják Urukat. Pál pedig azt írta: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre” (2Tim 3,16). Így amikor az igehirdető a keresztyéneknek prédikál, Isten Igéjének igazsága szükségszerűen megfeddi, de meg is jobbítja őket.

Egyetlen lelkipásztor sem akarja, hogy arról legyen híres, hogy „nyírja” a keresztyéneket. A Szentíráshoz való hűség azonban megköveteli, hogy az ember a maga idejében dorgáljon. Ez az egyik oka annak, hogy nem szabad könnyelműen elfogadni a prédikálás szolgálatára való elhívást. Ahhoz, hogy hűségesek legyünk ehhez a feladathoz, minden egyes bibliai szöveggel kapcsolatban, melyről prédikálunk, fel kell tennünk a kérdést: „Hogyan inti vagy állítja kérdés elé ez a szakasz a keresztyéneket?” Vajon rámutat az imádság hiányára, a pletykálkodásra, a bálványimádásra az életükben? A választ az igehirdető a helyi gyülekezetéből merítheti, vagy abból, ami minden keresztyénre alkalmazható. Akárhogy is, a feddés és helyreigazítás nélküli prédikálás nem lehet teljesen biblikus prédikálás.

Támogassuk és bátorítsuk a keresztyéneket!

Hála Istennek, a megtérteknek való prédikálás többet jelent a feddésnél és a megjobbításnál. Azt jelenti, hogy Isten Igéjével támogatjuk és bátorítjuk a hívőket. A hívő teljesen az Igétől függ. Ahogy Jézus mondta: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik” (Mt 4,4; 5Móz 8,3). Tehát amikor a keresztyének eljönnek az igehirdetést meghallgatni, akkor azért jönnek, hogy az élet szavából táplálkozzanak.

Természetesen a hívő a hét más időszakaiban is táplálkozhat Isten Igéjéből, de a prédikáció központi szerepet játszik ebben. Gondoljunk csak a Titusz 1,1-3-ra, ahol Pál leírja, hogy hogyan nyilvánul meg az örök élet Isten Igéjében az igehirdetésen keresztül. A keresztyének a prédikációkból táplálkoznak és épülnek. Minden bibliai szövegrész kapcsán feltehetjük a kérdést: „Hogyan építi, erősíti vagy bátorítja ez a szakasz a keresztyéneket?”

Kevés dolog bátorít jobban engem az igehirdetés szolgálatában, mint az, hogy a gyülekezet azért jön össze, mert szüksége van a hirdetett Ige által adott életre, nem pedig azért, mert szüksége van rám! Az én feladatom mindebben egyszerűen a szellemi táplálék biztosítása. Micsoda kiváltság, hogy Isten arra használ, hogy az Ő Igéjével támogassa, táplálja, építse és tanítsa népét!

Szenteld és erősítsd meg a keresztyéneket!

 A Fiú azért imádkozott, hogy az Atya gyermekei megszentelődjenek, és egyre jobban Krisztushoz váljanak hasonlóvá. Jézus tudta, hogy követőinek mindenféle szenvedést és megvetést kell majd elviselniük azért, mert elfogadták az Ő szavát (Jn 17,14), de nem azért imádkozott, hogy Isten kivegye őket a világból. Inkább azért imádkozott, hogy megszentelődjenek. Hogyan tudnak a keresztyének szentté válni? Jézus így imádkozott: „Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság” (Jn 17,17). Isten üzenete az, ami képes megszentelni Isten gyermekeit. A keresztyének azáltal válnak szentté, hogy meghallják és alkalmazzák az örömhírt és az egész Szentírást az életükben (vö. 2 Tim 3,17). A szent Ige szent népet teremt.

Természetesen a megszentelődés elsősorban Isten munkája. Ő az, aki a hívő ember életében munkálkodik (Fil 2,13; Zsid 13,20-21), Ő biztosítja, hogy a keresztyéneknek mindenük meglegyen ahhoz, hogy dicsőséget és tiszteletet szerezzenek Őneki. Pontosan ez történik, amikor összehozza a szenteket, hogy egybegyűlve Igéjének igazságait hallgassák. Nem meglepő módon „szeretetre és jó cselekedetekre” (Zsid 10,24) buzdítja őket.

Az igehirdetők dicsőséges lehetőséget kaptak: Isten a bűnösök életében arra használja őket, hogy megerősítést nyújtsanak a keresztyén életben való járás feladatához. Az 1. zsoltár írója az Isten törvényében gyönyörködő boldog embert folyóvíz mellé ültetett fához hasonlítja, amely gyümölcsöző és erős. A hasonlatot nem nehéz értelmezni. A keresztyén ember akkor gyümölcsöző és erős, ha az Úr törvényében gyönyörködik és abból táplálkozik. A prédikációknak fontos szerepük van abban, hogy a keresztyéneket az Isten törvényén való elmélkedésre buzdítsák. Bár a prédikátor nem teheti boldoggá az embereket (ez Istenen és az Ő Szent Szellemén múlik!), az a nagy kiváltság adatott neki, hogy Isten Igéjével táplálja Isten népét. Az igehirdető olyan lehet, mint a folyóvíz, hűségesen közvetíti Isten Igéjét, ezzel erősítve a fát hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre.

Ellentétben a könyvelővel, aki látja a hónap végén a könyvelés egyenlegét, vagy a vezérigazgatóval, aki látja, ahogy a cége fellendül, nem tudjuk, hogy az igehirdető meglátja-e valaha a megtermett gyümölcsöket, a megváltozott életeket, a megérintett szíveket! A prédikátor munkájának termése nem mérhető le a földi életben. Ezt a gyümölcsöt nem lehet kosárba gyűjteni. Ennek ellenére a gyümölcs ott van. Isten hirdetett Igéje az Ő kegyelme által megszenteli és megerősíti a bűnöst, valamint felkészíti a jó cselekedetekre.

Állítsd kihívás elé és neveld a keresztyéneket!

A tanítványoknak növekedniük kell a Szentírás megértésében és értelmezésében. Ám néha hajlamosak arra, hogy túl könnyen vegyék a prédikációkat, ellentétben az Apostolok Cselekedeteinek 17. fejezetében szereplő béreaiaktól, akik megvizsgálták, hogy igaz-e, amit hallottak. A szilárd, magyarázó igehirdetés kihívást jelent a tanítványoknak azáltal, hogy ad nekik valamit, amin elgondolkodhatnak és megvizsgálhatnak. A sekélyes prédikációt kritizálva James W. Alexander egyszer azt mondta:

„Ezekben a prédikációkban számos értékes szentírási igazságot, sok eredeti és hatásos illusztrációt, okos érvelést, csípős buzdítást és nagyszerű intelmet találunk. Önmagukban véve, szószéki beszédként szemlélve, úgy tűnik, aligha lehet ellenük kifogást emelni; a Szentírás magyarázataként azonban szó szerint semmit sem érnek. Nem tisztáznak semmilyen ellentmondást az ihletett írók érvelésében; nem adnak tágabb rálátást arra a területre, amely beszédük tárgya; egy életen át lehetne ismételgetni őket anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben is nevelnék a gyülekezetet a helyes igeértelmezés szokására.”

A keresztyéneket kihívás elé állító és nevelő prédikációnak nem kell bonyolultnak vagy nehezen érthetőnek lennie (az ilyen prédikáció egyébként is hiteltelen és értelmetlen!). Inkább olyannak kell lennie, amin látszik, hogy az igehirdető alaposan átrágta magát előzetesen a szövegen. Egy olyan lelkipásztornak, aki rászánja az időt a prédikációra való felkészülésre, szinte fel sem kell tennie a kérdést: „Hogyan állítja kihívás elé vagy neveli a keresztyéneket ez az igeszakasz?” – mert Isten Igéje annyira igazodik Isten szándékának megvalósításához (Ézs 54,10-11). Fáradozása meghozza gyümölcsét, mivel a gyülekezet learatja szorgalmának jutalmát.

A gyülekezetemben arra törekszünk, hogy hűek legyünk a Szentíráshoz, akár néhány versről, akár egy egész könyvről prédikálunk, mint ahogyan nemrég Jób könyvével tettem. Évek óta először fordult elő, hogy egyetemisták csatlakoztak a gyülekezethez, mert úgy érzik, az igehirdetés segít nekik növekedni. Egy idősebb házaspár nemrég azt mondta nekem, hogy azért szeretnek eljönni, mert a hallott prédikáció kapcsán szellemi kérdésekről tudnak beszélgetni otthon ebéd közben. Nem hiszem, hogy bárki is azt mondaná, hogy a gyülekezetem fantasztikusan kommunikál a világgal, vagy azt, hogy a prédikációim olyan izgalmasak lennének. Sok szempontból van még hová fejlődni. De Isten kegyelméből megnyitjuk Isten Igéjét – és ez az, ami izgalmas és életet átformáló!

A keresztyének olyan igehirdetést keresnek, amely hű a Szentíráshoz, ami magában foglalja a feddést és megjobbítást, a támogatást és bátorítást, a megszentelést és erősítést, a kihívás elé állítást és nevelést.

Most, hogy már foglalkoztunk a nem keresztyéneknek és a keresztyéneknek szóló igehirdetéssel, úgy tűnhet, hogy itt meg is állhatunk. De az igehirdetőknek gondolniuk kell még egy csoportra: a gyülekezeti tagokra.

Prédikálj a gyülekezeti tagoknak mint a Test tagjainak!

A legtöbb gyülekezet esetében a gyülekezetet legnagyobb részt azok a férfiak és nők alkotják, akik elkötelezték magukat adott helyen, adott szolgálatnak és egymásnak. Oda kell erre figyelni, amikor prédikálunk? Nagyon is!

Pál úgy írta le a kolosséi szentek gyülekezetét, mint akik ragaszkodnak a Főhöz: „Ő tartja össze az egész testet inak és ízületek segítségével, és az Őáltala növekszik Isten szerinti növekedéssel” (Kol 2,19). Ezek az emberek nem egyszerűen tanítványok voltak, hanem olyan tanítványok, akik a kolosséi gyülekezetben gyökereztek, és olyan növekedéssel növekedtek, amely Istentől származott. A Kolossé 3,15-16-ban Pál így folytatta: „Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy Testben. És legyetek háládatosak. Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, szellemi énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben Istennek.” Figyeljük meg, hogy Pál a helyi gyülekezetet egy Test tagjaiként szólította meg, és emlékeztette őket arra, hogy Krisztus Igéje egyesíti őket. Ez azáltal következik be, ha összegyűlnek, hogy együtt énekeljenek és hallják a Szentírást hirdetni.

Pál itt a keresztyéneket nem mint egyéneket szólítja meg, hanem mint egy adott gyülekezet tagjait. Összejövetelük nem azért hozott egységet, mert földrajzilag közel voltak egymáshoz, hanem azért, mert Krisztus Igéje lakott bennük, mivel ugyanabban a tanításban és intésben osztoztak. Ugyanazon tekintély alá kerültek, mert Krisztust ismerték el Fejüknek.

Ugyanez igaz ma is a helyi gyülekezetre. Az egyik eszköz, amely egységet teremt a tagok között, Isten Igéjének hirdetése. Erre mutatott rá Kálvin János, amikor az igehirdető szolgálatát jellemezte. A prédikátor az, aki egységet hoz a Testbe. Így kommentálta Kálvin az Efézus 4-ben lévő gondolatokat a gyülekezet egyetlen reménységéről, Uráról, hitéről és a keresztségről:

„Ezekkel a szavakkal Pál bemutatja, hogy a férfiak szolgálata, mely által Isten vezeti a gyülekezetet, egy létfontosságú kötelék, amely a hívőket egy Testben egyesíti… Isten úgy munkálkodik, hogy szolgáin keresztül adja a gyülekezetnek ajándékait, ezáltal mutatja meg, hogy jelen van ott Szelleme ereje által, hogy megakadályozza, hogy a gyülekezet erőtlenné és terméketlenné váljon. Ily módon a szentek megújulnak, és Krisztus Teste épül. Így növekedünk mindenben ahhoz, aki a Fő, és kapcsolódunk egybe egymással. Ily módon mindannyian Krisztus egységébe kerülünk, és amíg a prédikáció virágzik, addig szívesen fogadjuk szolgáit, és nem vetjük meg tanítását. Aki megpróbál megszabadulni a gyülekezeti rendnek ettől a mintájától, vagy megveti azt, mint jelentéktelen dolgot, az az egyház tönkretételére szövetkezik.”

Miért kell olyan nagy hangsúlyt helyezni a gyülekezeti tagokra mint egy Test részeire, amikor oly sok gyülekezet növekszik úgy, hogy nagy hangsúlyt helyez a nem gyülekezeti tagokra? Mert a Biblia nagy hangsúlyt helyez azokra az egyes emberekre, akik a helyi gyülekezet részei, amint azt az újszövetségi levelekből láthatjuk. A keresztyénség különböző hátterű emberek körében jött létre, akik megosztották egymással az evangéliumot – ez volt a gyülekezet. Ennek radikális következményei voltak. Ahogy Pál írja: „Ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi, ha dicsőségben részesül az egyik tag, vele együtt örül valamennyi” (1Kor 12,26). Ez egy tettre kész, egymás irányában nyitott közösséget feltételez.

A biblikus igehirdetésnek rendszeresen meg kell szólítania a keresztyéneket, nemcsak mint egyéneket, hanem mint olyanokat, akik elkötelezték magukat egymásnak, mint a Test konkrét helyi megjelenítői. Minden egyes bibliai résznél tegyük fel a kérdést: „Hogyan vonatkozik ez a szakasz a mi életünkre, mint közösségre?” Furcsának tűnhet, hogy csak a gyülekezet tagjait szólítjuk meg, de milyen nagyszerű képet mutatunk ezáltal a gyülekezetről mind a nem hívőknek, mind azoknak a keresztyéneknek, akik inkább „flörtölnek” a gyülekezettel ahelyett, hogy ténylegesen elköteleznék magukat! Az igehirdető ezáltal megmutatja nagyrabecsülését azok iránt a keresztyének iránt, akik csatlakoztak a gyülekezethez, és ami még fontosabb, bemutatja a gyülekezet tagjait egyesíteni képes Ige iránti szeretetét azzal, hogy közösségként szólítja meg őket az igehirdetésben.

KÖVETKEZTETÉS

Miközben azon a kérdésen elmélkedem, hogy „Kinek prédikál az igehirdető?”, Peter Adam, az ausztráliai Carltonban lévő Szent Júdás templom lelkészének szavai visszhangoznak bennem, aki ezt írta: „Ha Isten és Krisztus szolgái vagyunk, és az Ő Igéjének szolgái, akkor az is az elhívásunk prédikátorként, hogy Isten népének szolgái legyünk.” Igen, úgy gondolom, hogy az igehirdetőnek oda kell figyelnie a gyülekezetbe nem járókra. De ha csak a gyülekezeten kívülieket célozzuk meg, elveszhet az üzenet, vagy annyira felhígulhat, hogy Isten népe éhen marad. Ez nem jó kilátás. Fontos, hogy prédikáljunk a gyülekezetbe nem járóknak, de még fontosabb, hogy elsősorban a keresztyénekre összpontosítsunk, és ne feledkezzünk meg annak értékéről, hogy rendszeresen szólhatunk azokhoz a hívőkhöz, akik elkötelezték magukat a helyi gyülekezetnek.

Aaron Menikoff

www.9marks.org

Kézikönyv a magyarázó igehirdetéshez

Stephen McQuoid – 124x183mm, 176 oldal

„Egy remekül megalkotott kézikönyv a prédikálásról, terjedelméhez képest meglepően átfogó, ugyanakkor a gyakorlatiasság és a valósághűség jellemzi. Mind kezdő, mind gyakorló igehirdetők haszonnal forgathatják.”