Közeleg a vég? – Háborúk és háborús hírek

Vasárnap Márk evangéliumának 13. fejezetéről fogok prédikálni Ballymenában. A gyülekezet, ahová meghívást kaptam, épp Márk evangéliumát tanulmányozza, és épp nekem jutott ez a fejezet. A bibliamagyarázók sokféleképpen jellemezték már ezt a részt, például mint „exegetikai^[1] aknamezőt” (Donald English, Bible Speaks Today) vagy mint „a Biblia egyik legnehezebben értelmezhető részét” (James Edwards, Pillar New Testament Commentary). Biztos vagyok benne, hogy nem emiatt kaptam ezt a szakaszt, de mégis komoly kihívásnak érzem viszonylag rövid idő alatt feltárni a mélységeit.

Miközben ezt a cikket írom, Ukrajnában háború dúl. Hallottam róla, hogy a keresztyének némelyike azon töpreng, hogy vajon elérkeztek-e az utolsó idők, és láttam egy amerikai újság címlapján a kérdést, hogy vajon Putyin harcolni fog-e az Antikrisztussal, kommentálva ezzel néhány amerikai evangéliumi keresztyén állításait. Időszerűnek tűnik tehát egy olyan fejezetről prédikálni, amely érinti a végidőkkel kapcsolatos kérdéseket, és amely tartalmazza a jól ismert részt: „háborúkról és háborús hírekről hallotok” (7. vers), utalva ezzel az idők jeleire. Épp így hallunk ma mi is az ukrajnai háborúról és háborús hírekről, amelyek előre vetítik, hogy a konfliktus akár Európára, és talán az egész világra kiterjedhet.

Ebben a cikkben Jézus – Márk 13. fejezetében olvasható – szavai alapján szeretnék néhány gondolatot megfogalmazni a keresztyének számára ezekben az időkben. Ha át akarsz ugrani ehhez a részhez, csak görgesd át a bekezdést követő három pontot. Ezekben igyekszem feltárni azt három fő okot, ami miatt a Márk 13. fejezete annyira összetett, és bemutatni vázlatosan a szerkezetét.

A Márk 13 értelmezése

• A Márk 13 bizonyos szempontból hasonlít az ún. apokalipszisnek nevezett irodalmi műfajhoz. Néha „kis apokalipszisnek” is nevezik, de ez némileg félrevezető.  A klasszikus apokalipszisektől eltérően, mint például Dániel könyve bizonyos részei és a Jelenések könyvének nagyobb része, itt nincsenek élénk képek, és nem E./1. személyben íródott a szöveg az írónak adott látomás beszámolójaként. Ehelyett Jézus szavait tartalmazza – leghosszabb tanítását a Márk evangéliumában – 3. személyben, az eljövendő dolgokról. Apokaliptikussá az teszi, hogy az utolsó időkre összpontosít, bemutatva a világ körülményeinek jövőbeli romlását, amely nyomorúsággal jár majd Isten népe számára, mielőtt Isten közbeavatkozna, hogy helyreállítsa a dolgokat. Abban is szokatlan a Márk 13, hogy szól ugyan arról, hogy az Emberfia dicsőségben jön el, de nem írja le a gonosztevők megítélését és az igazak megjutalmazását, ami ezután következik. Ez tehát egy nagyon különleges fejezet, amely úgy tűnik, igencsak elüt Márk evangéliumának többi részétől, bár egyértelműen oda tartozik, ahol áll – lezárja Jézusnak a Templomról szóló kijelentéseit, amelyek a 11. fejezetben kezdődtek, és előkészíti az utat az ezt követő szenvedéstörténethez.
• Számos olyan fogalmat tartalmaz, amelyek nehezen érthetők vagy többféleképpen értelmezhetők. A 14. versben a „pusztító utálatosságról” olvashatunk, melyet Márk zavarba ejtő megjegyzése követ: „aki olvassa, értse meg!”. Ez a kifejezés egyértelműen Dánieltől származik (9,27; 11,31; 12,11), és eredeti jelentése teljesen világos: arra utal, hogy valamilyen hamis oltárt, áldozatot vagy istentiszteleti tárgyat állítanak fel a Templomban, ahová annak nem szabadna odakerülnie, mivel elfoglalja az igaz Isten imádatának helyét. A nehézséget azonban az okozza, hogy vajon mikor és hogyan fog beteljesedni Jézusnak ez a próféciája. Az eredeti dánieli próféciák az utálatosságról valószínűleg IV. Antiokhosz Epifánész, szíriai görög uralkodó személyében teljesedtek be, aki Kr. e. 168-ban elrendelte, hogy az égőáldozati oltáron disznót áldozzanak Zeusznak. Jézus azonban nem egy múltbeli eseményre utalt, hanem valami jövőbeli dologra. A kérdés az, hogy mennyire távoli ez a jövő. Ez a kérdés kapcsolódik a fejezet összetettségének harmadik okához (lásd lentebb). A fejezet másik zavarba ejtő gondolata Jézusnak a 32. versben tett kijelentése, mely szerint a Fiú nem tudja visszatérésének óráját. Egyesek azt állítják, hogy ez azt jelenti, hogy Jézus nem teljesen Isten. Ez azonban tagadása lenne mindannak, amit Jézus az Atyával való egyenlőségéről mondott más helyeken (különösen a János 8-ban), és amit az újszövetségi levelek tanúsítottak Jézus istenségével kapcsolatban. Ez a kijelentés tehát nem kérdőjelezi meg Jézus isteni identitását, inkább az Ő valódi és teljes ember mivoltát hangsúlyozza. Amíg ezen a földön élt, tudása bizonyos módon és mértékben korlátozott volt (ha másban nem is, ebben az egy pontban igen), akár az emberi agy kapacitása szabta korlátok miatt, akár az Atyjának való tökéletes alávetettsége részeként.
• A fejezet értelmezésekor a legnagyobb bizonytalanságot a beteljesedés időbeli meghatározása okozza. A bibliamagyarázók egyetértenek abban, hogy Jézusnak a 2. versben szereplő, a Templom lerombolására vonatkozó előrejelzése Kr. u. 70-ben teljesedett be, amikor Titus római tábornok, későbbi császár megostromolta Jeruzsálemet és a földdel tette egyenlővé. Egyesek hozzáteszik, hogy az egész fejezet erre az időre vonatkozik, de ez aligha illeszkedik Jézusnak a kozmikus jelenségekről szóló próféciájához és az Emberfiának a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel való eljöveteléhez (24-26. versek). Ezek aligha utalnak a Kr. u. 70-ben történt eseményekre, hacsak nem vagyunk hajlandók feltételezni, hogy Jézus tévedett (vagy ezeket a szavakat valójában nem Jézus mondta, hanem Márk adta a szájába, de Márk végül csalatkozott várakozásaiban). Azok, akik ezt a nézetet vallják, a 30. versre hivatkoznak ennek alátámasztására, ahol Jézus azt mondja: „Bizony mondom nektek, hogy nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik”. Vajon a „mindezek” nem jelentenek-e mindent, amit Jézus ebben a fejezetben mond? Nos, bármennyire is furcsának tűnik, én azt hiszem, hogy nem. Jézus két különböző beszédmódot használ a Márk 13-ban. A 4. versben lévő „Mondd meg nekünk, mikor történnek meg ezek?” kérdésben az „ezek” névmás visszautal a 2. versben elhangzottakra: „Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának”, és a 29. és 30. versben ismét megjelennek („Így ti is, amikor meglátjátok, hogy ezek történnek, tudjátok meg, hogy közel van Ő, az ajtó előtt! Bizony mondom nektek, hogy nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik”). Az „azok a napok” kifejezés a 17., 19. és 24. versben, valamint a 20. versben egy másik időszakra utal, a pusztító utálatosság megjelenése után, amely megelőzi az Emberfiának dicsőséges visszatérését (tehát „azt a napot” a 32. versben). Ezt a két hivatkozási pontot nem szabad összekeverni.  A pusztító utálatosság képe nem teljesedett be Kr. u. 70-ben – Titusz ugyan ott állt a Templom területén, de inkább lerombolta, minthogy bálványt vagy oltárt állított volna fel benne. Tehát a 30. versben szereplő „mindez” nem a fejezetben szereplő mindenre vonatkozik, hanem a Jeruzsálemmel és a Templommal kapcsolatban Kr. u. 70-ben történt eseményekre. Ezek a dolgok annak a nemzedéknek az életében teljesedtek be, amelyhez Jézus szólt (ez a legegyértelműbb módja a 30. versben szereplő „ez a nemzedék” értelmezésének, bár az sem lehetetlen, hogy ez a kifejezés a zsidó népet vagy az emberiség egészét jelöli). A pusztító utálatosság tehát még jövőbeli beteljesedésre vár, feltehetően a Pál apostol által a 2Thesszalonika 2,3-4-ben megjövendölt „törvénytipró” személyében, aki „beül az Isten Templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten”. Ezért azt javaslom, hogy Márk 13. fejezetét a következőképpen osszuk részekre:
  • Az 1-4. versek a Templom Kr. u. 70-ben történt lerombolásáról szólnak.
  • Az 5-13. versek az evangélium terjedését írják le azon nehézségek ellenére, melyek a Templom lerombolása idején és azt követően az egyháztörténelem során támadnak.
  • A 14-23. versek egy jövőbeli időszakot írnak le, amikor a pusztító utálatosság megjelenik, és példátlan nyomorúság következik.
  • A 24-27. versek az Emberfiának dicsőséges megjelenéséről szólnak, amely véget vet a nyomorúság idejének.
  • A 28-37. versek két képet vagy párhuzamot használnak arra, hogy hangsúlyozzák Jézus e fejezetben megfogalmazott kulcsfontosságú üzenetét, hogy ébernek és elővigyázatosnak kell lennünk: először is a fügefa képe (28-31. vers) azt mutatja, hogy egy új időszak (amit mi „utolsó napoknak” nevezhetünk) kezdődik Jézussal Isten időrendjében; másodszor a 32-37. versekben szereplő rövidke példázat az ajtónállóról az éberség szükségességét szemlélteti.

Ennyit Márk 13. fejezetének szerkezetéről és az események beteljesedésének időrendjéről. Összefoglalva, bizonyossággal állíthatjuk, hogy már az „utolsó napokban” vagy a „végidőkben” élünk. Ez azóta igaz, amióta Jézus meghalt és feltámadt. Elkezdődött Isten emberiséggel kapcsolatos céljainak utolsó fejezete Krisztus második eljövetele előtt. Azonban azt is nagy bizonyossággal kijelenthetjük, hogy még nem értünk el a végidők végéhez. A pusztító utálatosság (vagy a törvénytipró) még nem jelent meg. Ez most nem a megfelelő hely arra, hogy bővebben nyilatkozzunk arról, ki lehet ez a személy, hogy a keresztyének a földön maradnak-e a megjelenését követő nyomorúságban, vagy milyen egyéb globális események fognak történni a megjelenése előtt vagy után (beleértve Oroszország esetleges szerepét). Márk 13. fejezete egyszerűen nem nyilatkozik ilyen dolgokról. Nincs utalás az armageddoni vagy máshol vívott csatákra, és nincs szó az ezeréves birodalomról vagy az utolsó ítéletről sem.

Mit üzen Jézus e beszédével?

Jézus szándéka Márk 13. fejezetében nem az volt, hogy időrendben részletes leírást adjon az utolsó napokról. Célja mindenekelőtt az volt, mint már említettem, hogy felszólítsa az első tanítványokat és a hívőket minden korban arra, hogy maradjanak éberek, és legyenek elővigyázatosak. A 7. versben azt mondja, hogyha „háborúkról és háborús hírekről” hallunk, ne rémüljünk meg. Sajnos könnyen bele tudunk menni ártalmas találgatásokba olyan dolgokról, amelyeket a Szentírás nem nyilatkoztat ki világosan, oly módon, hogy az inkább aggodalmat kelt bennünk, mintsem békességet hozzon. Természetesen ennek ellenkezője is veszélyt rejt magában, ha az ilyen spekulációkat annyira visszataszítónak találjuk, hogy végül teljesen elkerüljük az eszkatológiát (a végidőkről szóló tanokat). Pedig Jézus okkal beszél itt a végről, ugyanis Krisztus jövőbeli visszatérésének gondolata az egyik fő motiváció az egész Újszövetségben a hűséges keresztyén életre. Muszáj tehát az utolsó időkre gondolnunk, amikor bajokat látunk a világban, de ezt bizalommal, nem félelemmel kell tennünk, arra törekedve, hogy nagyobb hűséggel éljünk a jelenben. Márk 13. fejezete segíthet nekünk ebben.

Kifejezetten azt látom ebben a fejezetben, hogy Jézus kihívás elé állít minket azzal kapcsolatban, hogy mire alapozzuk a bizalmunkat, amikor az ellenségeskedéssel szemben is érte élünk. A bizalomnak négy rossz forrása van – olyan dolgok, amelyek tévútra vezethetnek bennünket, ha nem ismerjük fel, hogy ezek nem nyújtanak valódi biztosítékot.

1. Épületek (1-4. versek) – A tanítványokat ámulatba ejtette a Templom épülete és annak hatalmas kövei. Emberi szinten ez teljesen érthető. A második Templom (amelyet eredetileg a száműzetésből való visszatérés után építettek fel újra Salamon Templomának helyére, amelyet Kr. e. 586-ban Nabukodonozor seregei leromboltak) Heródes általi átépítése már majdnem 50 éve zajlott, amikor Jézus ellátogatott oda. Úgy tartják, hogy ez volt az ókori világ legnagyszerűbb temploma. A megmaradt alapkövek valóban elképesztő méretűek: 13,6 méter hosszúak, és akár 570 tonnát is nyomnak. De végül az egészet lerombolták. Valójában a Templom időszaka, az ószövetségi istentiszteleti rendszer egésze elavulttá vált annak következtében, amit Jézus elvégzett. Maguk a hívő emberek és a Gyülekezet, akikben Isten Szelleme lakozik, váltak templommá. A keresztyén ember bizalma nem nyugodhat emberi kéz által készített épületekben. Mégis könnyen kísértésbe esünk, hogy egyházi épületeinkben vagy más, ember alkotta dolgokban keressünk megnyugvást: stratégiákban, tervekben, programokban és technikákban. Ezeknek a dolgoknak mind megvan a maguk helye, de nem ezek képezik bizalmunk alapját. Jönnek-mennek, de nem tartósak.
2. Emberek (5-13. versek) – Jézus hamis Messiásokra figyelmeztet, akik el fognak jönni. A keresztyénség első évszázadaiban ez szó szerint beteljesedett. Ma talán nem tévesztene meg minket, ha valaki azt állítaná magáról, hogy ő a visszatért Jézus (bár a modern időkben sokakkal megesett, például Kínában, ahol a Keleti Villám nevű szekta azt állítja, hogy Jézus visszatért asszonyként Kínába). De azzal is félrevezethetnek bennünket, ha karizmatikus és tehetséges vezetőkbe vetjük a bizalmunkat. Piedesztálra emeljük őket, és azt gondoljuk, hogy majd ők megvédik a hitet, a növekedés irányába vezetik a Gyülekezetet, és kiterjesztik Isten országát. Mégsem alapozhatjuk reménységünket emberi lényekre, legyenek azok bármilyen tehetségesek is. Sokszor láttuk már, az utóbbi időben egyre gyakrabban, hogy az emberek könnyen rossz útra térnek. Rendszeresen szerepelnek a hírekben nagy horderejű vezetői visszaélések és erkölcsi bukások. Miért bíztunk ennyire ezekben az emberekben? Hogyan engedhettük meg, hogy valóságos intézményt építsenek maguk köré (néha a saját nevükről elnevezve)? Miért finanszíroztuk és támogattuk őket? Oly hajlamosak vagyunk azok megtévesztésének áldozatául esni, akik maguknak keresnek nevet és dicsőséget, nem pedig Jézusnak, az igazi Messiásnak!
3. Hatalom (14-23. versek) – Ez a pont szorosan kapcsolódik az előzőhöz. Újra megjelennek a hamis Messiások ebben a szakaszban, a hamis prófétákkal együtt, de van egy további részlet. Ezek a megtévesztők csodákat fognak tenni. Hatalmas szolgálatot fognak végezni. Lenyűgöző eredményeket érnek el, azonnali sikereket aratnak. Nagyszerű, gondolhatnánk, az Úr hatalommal munkálkodik, ahogyan az apostolok idejében is tette. De óvatosnak kell lennünk. Nem a láthatókban és a hatalmasokban bízunk, hanem az Úrban. Nem szabad a biztos alapot abban keresnünk, ami pillanatnyilag erősnek látszik. A hűséges keresztyénség útja, ahogy ez a fejezet is mutatja, szenvedésbe és megpróbáltatásokba vezet ebben a jelen korban, nem pedig jólétbe és dicsőségbe.
4. Tudás (24-37. versek) – Jézus megvallja, hogy Ő maga is csak korlátozottan ismeri Atyja tervét és időzítését. Milyen szomorú, ha azt gondoljuk, hogy többet tudhatunk, mint Ő! Óvakodjunk a jövőbeli eseményekre vonatkozó részletes előrejelzésektől, amelyek túlmutatnak a Szentíráson. Nem az a feladatunk, hogy a kirakós darabjait próbálgassuk összeilleszteni, hanem hogy bízzunk Istenben, és hűségesek maradjunk. Ezt az elvet nemcsak a végidők ismeretével kapcsolatban alkalmazhatjuk, hanem arra való hajlamunkkal kapcsolatban is, hogy szeretünk képességeinkben, iskolázottságunkban, végzettségünkben, sőt bibliaismeretünkben bízni. Ugyanígy könnyen megkísértheti büszkeségünket, ha azt hisszük, hogy a Gyülekezet és küldetésének sikere a mi találékonyságunkon vagy bölcsességünkön múlik.

Nem szabad tehát épületekben és stratégiákban, emberekben, hatalomban vagy tudásban bíznunk. Hol van a mi bizalmunk? Az egyetlen biztos helyen – magában Krisztusban. Amikor a Templom jövője miatt aggódott, hová fordult az a két testvérpár, akik elsőként követték Jézust a tizenkettő közül? Jézushoz (3. vers)! És mit mondott Ő, hogy mi marad meg, amikor minden, amit emberi kéz épített, sőt az egész ég és föld elmúlik? Az Ő szavai (31. vers). Milyen küldetést ad nekünk Jézus a végső időkre? Azt, hogy hirdessük a róla szóló evangéliumot minden nemzetnek (10. vers). Hogyan leszünk képesek a nyomás alatt is hűséges tanúságot tenni Jézusról? A Szent Szellem felhatalmazása által (11. vers).

Ez a hűséges kereszténység mintája most és mindvégig, egészen a végső időkig.

Nem emberi konstrukciókban bízni, hanem Jézushoz fordulni.

Nem karizmatikus vezetőkben bízni, hanem hűségesnek maradni Jézus szavaihoz.

Nem hatalmas tettekben bízni, hanem megosztani másokkal a Jézusról szóló evangéliumot.

Nem a tudásunkban és bölcsességünkben bízni, hanem a Szent Szellemre hagyatkozni, aki elvezeti az embereket Jézushoz.

Tehát, kedves testvéreim, a háborúk és a háborús hírek közepette ne feledjük, hogy ezeknek a dolgoknak meg kell történniük a vég előtt, de ez még nem a vég, és még mindig megvan a küldetésünk, amit nekünk követnünk kell. Maradjunk tehát éberek, ne aggódjunk, bízzunk Jézusban, és óvakodjunk attól, hogy másba fektessük a bizalmunkat, mint Őbelé!

Amíg Ő el nem jön dicsőségben, legyen így.

Paul Coulter

www.paulcoulter.net

[1] Exegetika: a Biblia elemző és értelmező magyarázatának tudománya

Ahogy Noé napjaiban történt

Jeff Kinley – A/5, 184 oldal

Noéról és bárkájáról szól a Biblia egyik legizgalmasabb története. Mégis a legtöbb ember emlékezetében úgy él, mint olyan gyerektörténet, amellyel képeskönyvekben és a vasárnapi iskolában lehet találkozni.
Pedig az a tragédia, hogy Isten rázúdította ítéletét a földre, valóban megtörtént. Jézus próféciájára pedig már végképp nem figyelünk, amely szerint a föld utolsó napjaiban ugyanaz fog történni, mint Noé napjaiban. Mit értett vajon ezen? Azt, hogy feltűnő párhuzamosságok vannak Noé napjai és az utolsó idők között.