Maradunk és szolgálunk: Ezért nem hagytuk el Ukrajnát
Az elmúlt napokban mintha Eszter könyvének eseményei elevenednének meg a szemünk előtt Ukrajnában: a rendeletet aláírták, Hámán pedig felhatalmazást kapott, hogy elpusztítson egy egész nemzetet. A bitófák elkészültek, Ukrajna pedig vár.
El tudjuk képzelni, milyen a közhangulat abban társadalomban, melyről már hónapok óta minden nap azt hangoztatja a média világszerte, hogy a háború elkerülhetetlen, és sok vér fog folyni?
Az elmúlt hetekben jóformán az összes misszionáriusnak azt ajánlották, hogy hagyja el Ukrajnát. A nyugati országok evakuálták követségeiket és állampolgáraikat. Kijev utcái kihaltak. Hová tűntek az emberek? Az oligarchák, az üzletemberek, és aki csak tehette, elhagyta a várost, hogy mentsék családjukat a potenciális háborútól. Nekünk is így kellene tennünk?
Kérdések a családok számára
Feleségemmel úgy döntöttünk, hogy nem hagyjuk el Kijev közelében lévő lakóhelyünket. Szolgálni szeretnénk az itteni emberek felé az Irpin Bible Church gyülekezettel együtt, amelynek lelkipásztori csapatának 2016 óta tagja vagyok. Számítottunk az előttünk álló katasztrófára, ezért feltöltöttük élelmiszer, gyógyszer és üzemanyag készleteinket, hogyha szükséges, segíteni tudjuk a szükségben lévőket ahelyett, hogy mi szorulnánk másokra.
Családunk hat tagú, 4 lánygyermeket nevelünk. Leginkább 16 éves lányomért aggódom, aki tömegközlekedéssel jár iskolába, és naponta másfél órát utazik. A média arra figyelmeztet, hogyha az oroszok megtámadnak, akkor leáll a telefonos kommunikáció, és valószínűleg összeomlik a közlekedés is. Szerencsére az iskola már áttért az online oktatásra.
A fehérorosz határ csak 150 km-re van Kijevtől, ezért valószínű, hogy az ellenség abból az irányból támad. A helyi média azt tanácsolja, hogy mindenkinek legyen egy bőröndje előre bepakolva vészhelyzet esetére. Mondtam is a gyermekeimnek, hogy pakolják meg a táskáikat minden szükségessel úgy, hogy három napra elegendő legyen.
Korábban akkor készítettük össze a táskáinkat, ha nyaralni vagy kirándulni mentünk. A kisebb (6 és 8 éves) gyerekeink kérdezték is: „Apa, hová megyünk?” Hirtelen nem tudtam, mit feleljek. Azt mondtam, hogy nem megyünk sehová.
A gyülekezet hozzáállása
Miként cselekedjen a gyülekezet akkor, amikor egyre nagyobb a háborús fenyegetés, amikor állandó félelem uralkodik a társadalomban? Meggyőződésem, hogyha a gyülekezet nem tud helytállni a krízis idején, akkor béke idején sem tud.
Bár a gyülekezet nem egészen úgy harcol, mint ahogy a nemzet, mi hiszünk abban, hogy van szerepünk ebben a küzdelemben.
2014-ben megéltünk már a mostanihoz hasonlót. Akkoriban sok gyülekezet aktívan támogatta azokat, akik fellázadtak Viktor Janukovics korrupt és tekintélyelvű rezsimje ellen. Felállítottak egy sátrat a Függetlenség terén, ahol imádkozni lehetett. Keresztyének meleg ételt és forró teát osztottak. A gyülekezetek megnyitották ajtajaikat, és menedéket adtak azoknak a tiltakozóknak, akiket a biztonsági erők üldöztek.
Mindeközben voltak gyülekezetek, akik nyíltan támogatták a diktátor rezsimjét, és elítélték a tiltakozókat. Más gyülekezetek próbáltak nem tudomást venni az előttük tornyosuló problémákról. Nem is beszéltek róluk, és úgy éltek, mintha minden rendben lenne.
Végül azok a gyülekezetek, akik távol tartották magukat a társadalmi problémáktól, illetve azok, amelyek a korrupt vezetőket támogatták, elveszítették jó hírnevüket az ukránok előtt. Ezzel ellentétben azok a gyülekezetek, amelyek az emberek mellett álltak a megpróbáltatás idején, nagyobb bizalmat kaptak a társadalom részéről.
Küzdelmünk a nemzetünkért
Hisszük, hogy a gyülekezet a szellemi harc helye. Ahogy a feszültségek egyre nőttek, a gyülekezet egyhetes böjtöt hirdetett, és esténként közösen imádkoztunk, és kéréseinket Isten elé vittük. Három egymást követő napon át nem volt világítás a városban. Kénytelenek voltunk sötétben imádkozni, ami különös légkört teremtett, miközben a békéért imádkoztunk.
A hét végére ezekből a pillanatokból belső erőt nyertünk a kitartáshoz. A közös imádság által bizonyosságot és békességet kaptunk. Hisszük, hogy Isten velünk van, és ez a legfontosabb számunkra.
Ha a gyülekezet nem tud helytállni a krízis idején, akkor béke idején sem tud.
Ebben a kritikus időszakban a gyülekezetünk, amely egy átlagos vasárnapon kb. 1000 résztvevőt számlál, a szolgálat színterévé vált. Az elmúlt időszakban több elsősegély tanfolyamot szerveztünk. Az érdeklődők megtanulták, hogyan kell az érszorítót használni, a vérzést elállítani, sebeket bekötözni, és hogyan kell szabaddá tenni a légutakat. A tanfolyam végére ugyan nem lesz egyikükből sem orvos, de lesz egy kis önbizalmuk, ha esetleg a szomszédjuknak segítségre lenne szükségük.
Amikor először hirdettem a gyülekezetben, hogy elsősegély tanfolyamot indítunk, az egyik testvér a következőt mondta: „Most már tudom, miért kell Ukrajnában maradnom.” Először úgy tervezte, hogy elmegy, hiszen ő nem katona, nem tud fegyvert fogni és harcolni. De most már maradni akart, hogy segítsen a sérülteken, és életeket mentsen.
A gyülekezet helyiségei menedékként szolgálhatnak, ha arra van szükség. Az épületnek van egy jó alagsora. Felkészültünk egy fűtő berendezés telepítésére, valamint egy katonai kórháznak is helyet tudunk adni. Ennek megvalósítása érdekében csoportokat hoztunk létre. Ha elrendelik a szükségállapotot, akkor rendelkezünk elegendő üzemanyag- és élelemkészlettel, valamint sebkötözéshez szükséges eszközökkel. Számba vettük a gyülekezet orvosait, szakembereit, vízvezeték-szerelőit – még azt is, hogy kinek az udvarán van kút, ha esetleg vízhiány lépne fel.
Maradunk és imádkozunk
Úgy döntöttünk, hogy itt maradunk, a családunk és a gyülekezet egyaránt. És ha majd egyszer véget ér a háború, akkor a kijeviek emlékezni fognak arra, hogy milyen segítséget kaptak a hívő emberektől a szükség idején.
Hisszük, hogy a gyülekezet a szellemi harc helye.
Bár a gyülekezet nem egészen úgy harcol, mint ahogy a nemzet, mi hiszünk abban, hogy van szerepünk ebben a küzdelemben. Szeretnénk menedéket nyújtani a gyengének, szolgálni a szenvedők felé, és vigaszt nyújtani a megtörteknek. És mindeközben bemutathatjuk Krisztus és az evangélium által nyújtott megingathatatlan reménységet. Még ha tehetetlennek is érezzük magunkat egy ilyen súlyos válság közepette, mi is imádkozhatunk úgy, mint Eszter. Ukrajna ugyan nem Isten szövetséges népe, de Izráel népéhez hasonlóan az a reménységünk, hogy az Úr fogja elhárítani a veszélyt, ahogyan a zsidó néppel is tette. Ezért maradunk, és imádkozunk azért, hogy az ukrajnai keresztyének tudjanak hűséggel bízni az Úrban és szolgálni felebarátaik felé.
Vaszili Osztrij
William MacDonald – 124x183mm, 80 oldal
E könyv annak felismerésében nyújt segítséget, hogy alapjában véve csak két birodalom létezik: az egyik, amelyet a Biblia „a világnak” nevez, a másik pedig „Isten országa”, más néven Urunk, Jézus Krisztus országa. Ezek szemben álló birodalmak, melyeket egy világ választ el egymástól.
