Mi a baj a pénz szeretetével?

Megjegyzés: Bár ez a cikk elsősorban elöljárók és más gyülekezeti vezetők számára íródott, reméljük, hogy minden olvasónak hasznára válik, és megosztják másokkal is, akiket esetleg még érdekelhet.

Egy elöljárót ne kötözze meg a pénz szeretete, ne legyen „haszonleső” (Tit 1,7)! Miért tartja ezt a tulajdonságot Isten olyan lényegesnek azok esetében, akik az Ő népét pásztorolják – olyannyira, hogy az erőszakosság és a részegeskedés mellett a kapzsiság is olyan tulajdonságnak számít, mely kizárja a Neki való szolgálatot?

Először is, a szívünk számára a pénz versenytárs, ahogy egy lelkipásztor fogalmazott Jézus tanítását idézve, miszerint „senki sem szolgálhat két úrnak” (Mt 6,24). Egy elöljáró nem tud jól pásztorolni, ha közben az anyagi javakat hajszolja.

Másodszor, a pénz szeretete hamis tanításhoz vezethet. Hogyan lehetséges ez? Akinek viszket a füle (2Tim 4,3), az az ember hajlandó fizetni a hamis tanításért, amely támogatja bűnös életmódját. Pál arra figyelmezteti Tituszt, hogy az ilyen emberek „egész családokat feldúlnak azzal, hogy aljas nyereség kedvéért azt tanítják, amit nem volna szabad” (Tit 1,11). Péter arra figyelmeztet, hogy „benneteket pedig szép szavakkal fognak kifosztani kapzsiságukban” (2Pét 2,3).

Mit jelent a pénz szeretete, és honnan tudhatjuk, hogy szeretjük-e a pénzt? Paul Tripp így válaszolt a kérdésre a Desiring Godnak adott interjújában: „A pénz szeretete mélyebb annál, hogy »szeretem a kezemben tartani, szeretem érezni az illatát, szeretem, ha kövér a pénztárcám«. A pénz szeretete valójában az elégedettségről szól. A pénz szeretete az alázatról szól. A pénz szeretete az identitásról szól.”

Elöljárók, hamis tanítók és a jóléti evangélium

Pál pénzhez való hozzáállása üdítő ellentétben állt korának hamis tanítóival. Vallotta, hogy jogában állna anyagi támogatást kérni, de inkább lemondott róla (1Kor 9,3-14), hogy ingyen hirdesse az evangéliumot, így erősítve annak másokra gyakorolt hatását. Gyakran dolgozott „éjjel-nappal”, hogy eltartsa magát, és ne legyen terhére azoknak, akiknek prédikált (1Tesz 2,9). (Megjegyzendő, hogy ez nem zárja ki a gyülekezetek egyértelmű bibliai felelősségét, hogy anyagilag támogassák azokat, akik sok időt áldoznak a szolgálatra, ahogyan azt a Lk 10,7, az 1Kor 9,9 és az 1Tim 5,17-18 is tanítja. Egy elöljárót az állandó fizetés felszabadíthat a világi munkavégzés alól, így teljesebben tudja az igehirdetésnek és a pásztorkodásnak szentelnie magát – erről bővebben lásd: Chuck Gianotti Full-Time Elders c. írását a BiblicalEldership.com oldalon.)

Ahogyan Pál megkülönböztette magát a hamis tanítóktól azzal, hogy gondoskodott a saját szükségleteiről, úgy kell minket is az anyagiakhoz való hozzáállásunknak megkülönböztetnie a mai hamis tanítóktól. Napjainkban például a jóléti evangélium – az az elképzelés, hogy az egészség, a gazdagság és a siker a miénk, ha van elég hitünk – továbbra is rákként terjed az egész világon, már több mint egy évszázada. Rengeteg hamis tanító tömte meg a zsebét azzal, hogy meggyőzte az őszinte embereket arról, hogy Isten minden problémájukat megoldja, ha eléggé bíznak benne ahhoz, hogy neki (azaz a szolgálatára) adják a pénzüket.

Ez a tanítás nem csak a hiszékenyeket fogja meg – az amerikai keresztyének többsége valamilyen mértékben hisz benne. A Lifeway Research épp a múlt hónapban végzett felmérése szerint az amerikai protestáns gyülekezetbe járók 76 százaléka hisz abban, hogy Isten azt akarja, hogy anyagilag jólétben éljenek. E tanítás a Nyugat veszélyes exportcikkévé vált azok felé a nemzetek felé, melyeket eddig nem ért el az örömhír, mert lealacsonyítja az evangéliumot az örök üdvösségről szóló üzenetből az anyagi áldás hamis ígéretévé, amely leértékeli Jézus Krisztus megváltó munkáját. Leon Morris írta, hogy „[Jézus] azért jött, hogy az embereket Istenhez vezesse, nem pedig azért, hogy az embereknek vagyont szerezzen”.

A jóléti evangéliumnak azonban könnyű bedőlni, mert az Ószövetség gyakran valóban Isten áldásának jeleként ábrázolja az anyagi gazdagságot (gondoljunk például Ábrahám, Jób és Salamon gazdagságára). Ugyanakkor a Biblia arra is figyelmeztet, hogy „[a]kik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe, csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme.” (1Tim 6,5-9) Arra is emlékeztet bennünket, hogy a szenvedés – még az anyagi nehézség is – az élet normális része, nem pedig Isten rosszallásának jele.

Stephanie Anderson az Eternal Perspective Ministries munkatársa írja:

„Ha – ahogy a jóléti teológia állítja – az anyagi jólét megbízható mutatója Isten jutalmának és áldásának, akkor a bűnbandák főnökei, a sikkasztók és a drogbárók az ő szeme fényei. A történelem tele van sikeres őrültekkel és virágzó zsarnokokkal. Ha viszont a gazdagság hiánya mindig az Ő rosszallását mutatja, akkor Jézus és Pál is Isten feketelistáján volt.”

Mit mondott Jézus a pénzről?

Ellentétben azzal, amit a jóléti evangélium prédikátorai elhitetnek velünk, Jézus valójában a következőket mondta a pénzről:

• Adakozásunknak titokban kell történnie, soha nem a látszat kedvéért (Mt 6,1-4).
• A földi kincsek elrohadnak; helyette a mennyben kell kincseket gyűjtenünk (Mt 6,19-21). Ahol a kincsünk, ott van a szívünk is – tehát ha a reménységünk a pénzünkben van, a boldogságunk el fog tűnni, amint a vagyonunk elvész.
• Nagylelkűségünk (vagy annak hiánya) kihat az egész lényünkre (Mt 6,22-23). A pénzről szóló tanítása közepén Jézus szembeállítja a tiszta szemet a gonosz szemmel. A „tiszta szem” egy héber kifejezés a nagylelkűségre, amely Jézus tanítványainak alapvető tulajdonsága. William Barclay írta: „Nem jár rossz úton az az ember, aki arra használja a vagyonát, hogy lássa, mennyi boldogságot tud szerezni másoknak”.
• A gazdagok nehezen jutnak be Isten országába (Mt 19,23-24). Barclay megjegyezte, hogy a gazdagság hamis függetlenségre ösztönöz, a pénzükhöz bilincseli az embereket, és nagy eséllyel önzővé teszi őket – mindezek pedig megakadályozzák, hogy Krisztushoz jöjjenek az üdvösségért.
• Óvakodnunk kell a kapzsiságtól; az élet nem a minél nagyobb vagyontól függ (Lk 12,15).
• Ha valaki megbízható a földi javak terén, azzal bizonyítja, hogy megbízható lesz az örökkévaló dolgokban is (Lk 16,10-12). A kapzsiság bűnös és veszélyes, de a bölcs gazdálkodás nagyobb felelősséghez és jutalomhoz vezet Isten országában.
• A nagylelkűséget jobban kifejezi az, hogy mennyire keveset tartunk meg magunknak, mint az, hogy mennyit adunk, ahogy az özvegyasszony példáján is láttuk, aki az utolsó fillérét is a Templom perselyébe dobta (Lk 21,1-4).

A pénz szeretetének rejtettebb formája

A pénz szeretetének unokatestvére az aggodalom amiatt, hogy nincs elég belőle. Az ettől való félelem kisebb bűnnek tűnhet, de valójában csak ugyanannak a dolognak egy másik formája.

Martyn Lloyd-Jones írja: „Talán azt gondolod, hogy megnyerted a nagy csatát a Sátán ellen, mert legyőzted őt, amikor belépett a főbejáraton, és arról beszélt neked, hogy gyűjts kincseket a földön. De mielőtt még feleszmélnél, azon veszed észre magad, hogy már be is jött a hátsó ajtón, és szorongató aggodalmat kelt benned ezek miatt a dolgok miatt.”

Bízni Istenben, hogy Ő gondoskodik rólunk, nem jelenti azt, hogy nem dolgozunk. Ahogyan az égi madaraknak élelmet kell gyűjteniük maguknak – erről beszélt Jézus a hegyi beszédben (Mt 6,26) –, úgy nekünk is dolgoznunk kell, hogy be tudjuk tölteni alapvető szükségleteinket és családunk szükségleteit. De dolgozzunk bosszankodás nélkül, mert az aggódás elárulja, hogy mit gondolunk valójában Istenről. Amikor aggódunk, olyankor kételkedünk – vagy Isten szeretetében vagy pedig a hatalmában, ha nem mindkettőben. Ráadásul az aggodalmaskodás egyetlen napot sem tud hozzátenni az életünkhöz, bár éveket lefaraghat belőle.

Legyen követendő példánk Pál pénzhez való hozzáállása

Az efézusi vénekhez intézett búcsúbeszédében Pál emlékeztette őket, hogy állt hozzá a pénz kérdéséhez – ez volt ugyanis, ami megkülönböztette az apostolt azoktól a hamis tanítóktól, akik hamarosan a nyájra támadtak:

„Tudom, hogy távozásom után ragadozó farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat, sőt közületek is támadnak majd férfiak, akik hazugságokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat. Vigyázzatok azért, és emlékezzetek arra, hogy három évig éjjel és nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindnyájatokat. Most pedig Istenre bízlak titeket és kegyelme igéjére, akinek van hatalma arra, hogy építsen és örökséget adjon a szentek közösségében. Senkinek ezüstjét, aranyát vagy ruháját nem kívántam, sőt ti jól tudjátok, hogy a magam szükségleteiről meg a velem levőkéről ezek a kezek gondoskodtak. Mindezekben megmutattam nektek, hogy milyen kemény munkával kell az erőtlenekről gondoskodni, megemlékezve az Úr Jézus szavairól. Mert Ő mondta: »Nagyobb boldogság adni, mint kapni.«” (Csel 20,29-35)

Pál a hamis tanítókkal ellentétben nem anyagi haszonra törekedett a szolgálatával. Úgy mutatott példát ezeknek a véneknek, hogy saját kezűleg dolgozott, gondoskodott a saját és mások szükségleteiről. Számára jobb volt adni, mint kapni, ahogy Jézus tanította (33-35. v.). Kívánom, hogy kövessük az Ő nyomdokait!

Bob Deffinbaugh

Biblical Eldership Resources

Így vezetett engem az Úr

William MacDonald történeteket mesél életéből – 115x165mm, 112 oldal

William MacDonald (1917-2007) az Ó- és Újszövetségi kommentár és az Ösvényem világossága szerzője, de több, mint 80 könyvet írt. Életét a bölcsesség és a szeretet határozta meg.
Ebben a könyvben az életéről mesél, amelyben az Úr Jézusnak adta a fő szerepet. Németországban 1989-ben elmondott két előadásának központi témája Isten vezetése és az imádság. Történetei áttekintik életének főbb állomásait: a gyermekkorát, a haditengerészetnél végzett szolgálatot, az Emmausi Bibliaiskola vezetését, George Verwerrel (Operation Mobilisation alapítója) való kapcsolatát, tanítói szolgálatát.
Könyveiért nem fogadott el jogdíjat, szerényen élt, mégis sok vendéget fogadott, és sokan fordultak hozzá tanácsért.