Miért dicséri Joni Eareckson Tada Istent annak ellenére, hogy nem gyógyult meg?
Amióta az eszemet tudom, szerettem sportolni. Akár úszómedálokat gyűjtöttem, a teniszlabdát adtam vissza trükkös fonákütésemmel, vagy elnyertem a végzős osztályban a „legjobb sportoló” címet, a helyemen voltam, erről szólt az életem. Sportoló voltam, ami mindent meghatározott velem kapcsolatban, még azt is, hogy milyen szakra terveztem jelentkezni az egyetemre.
De a sport iránti rajongás túl messzire viheti az embert. Alig egy hónappal az érettségi után eltörtem a nyakamat, amikor megpróbáltam delfinugrással (háttal állva, ugrás után előre fordulva – szerk.) egy tutajról a Chesapeake-öböl sekély vizébe ugrani. Azt gondoltam, hogy időben be tudom fejezni a mozdulatot, de amikor a fejem a homokos fenékhez csapódott, a karom és a lábam elernyedt. Amikor a partra húzták bénult testemet, egyfolytában az járt a fejemben: „Micsoda hülye ugrás! Miért csináltam?” Hónapokkal később, amikor bénulásom tartóssá vált, úgy éreztem, vége az életemnek.
Akkoriban keresztyén voltam, de a Krisztusban való élet nem határozta meg, hogy ki vagyok. Igaz, megértettem, hogy új teremtés vagyok új szívvel, legalábbis elméletben, de nem úgy éltem, mintha az lennék. Ezért a balesetem után beleástam magam a Bibliámba segítség után kutatva. Reméltem, hogy Jézus visszaadja nekem mindazt, amit elvesztettem. Azt akartam – szükségem volt rá –, hogy visszakapjam a testemet.
A gyógyulás keresése
Végigkutattam Isten Igéjét minden olyan utalás után, amelyben Jézus béna embereket gyógyított meg. Az egyik szakasz felkeltette a figyelmemet: Lukács evangéliumának 5. fejezete.
„És íme, férfiak ágyon hoztak egy béna embert, és igyekeztek bevinni és letenni eléje. Mivel a sokaság miatt nem találták módját, hogyan vigyék be, felmentek a háztetőre, és a cseréptetőn át eresztették le ágyastól Jézus elé a középre. …(Ő) így szólt a bénához: Neked mondom, kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza! Az pedig szemük láttára azonnal felkelt, fogta az ágyát, amelyen feküdt, és Istent dicsőítve hazament.”
Ennyit olvastam. Figyelmen kívül hagytam a közbenső (20-24.) verseket, amelyekben Jézus azt tanítja, hogy a bűn megbocsátása sokkal nehezebb feladat, mint valakit meggyógyítani. Nem érdekelt ez a tanítás. Felejtsük el a bűnről szóló részt; én csak a gyógyítást akartam. Elvégre ami engem illet, ha nem ütöm bele semmibe az orromat, és távol tartom magam a bajtól, Jézusnak nincs oka arra, hogy ne gyógyítson meg.
Így aztán körbejártam a helyi gyógyító szolgálatokat, követve minden olyan szentírási rendelkezést, amely feljogosíthatott a testi gyógyulásra. Az elöljárók imádkoztak és megkentek olajjal, én pedig több bűnt vallottam meg, mint amennyire vissza tudtam emlékezni. De a Kathryn Kuhlman (amerikai evangélista, gyógyító szolgálatot is végzett) gyógyító keresztyén kampányán tett kétszeri látogatás után teljesen kétségbeestem. A karjaim és a lábaim továbbra sem reagáltak. Isten nem tudta, hogy működő végtagok nélkül elvesztem? Nem értette meg, hogy belülről erős atléta vagyok? Tudnia kellett, hogy én vagyok a legkevésbé alkalmas arra, hogy kerekesszékben élvezzem az életet.
A harmadik gyógyító kampány után a nővérem hazavitt a marylandi farmunkra. Egész úton azon füstölögtem, hogy miféle Megváltó, miféle megmentő vagy gyógyító utasítja el egy béna imáját? Különösen egy olyan bénáét, aki Krisztust vallja Megváltójának? Össze voltam zavarodva, és teljesen elveszettnek éreztem magam. Egyik reggel korán felébredtem, körülnéztem árnyékos hálószobámban, és úgy döntöttem, hogy nem akarok felkelni. Ha nem gyógyulhatok meg – gondoltam –, akkor egyszerűen nem fogom ezt tovább csinálni. …Nem fogok így élni! Aznap ágyban maradtam. És másnap is. És a következő héten is.
A kétségbeesés körbezárt, és végül nyöszörögve így szóltam: „Nem tudok így élni. Annyira elveszett vagyok. Istenem, mutasd meg, hogyan éljek!” Ez volt az első segélykérésem. Aztán jöttek az újabb napok, amikor a nővérem felkeltett, egy Bibliát tett egy kottaállványra, és leparkolta elé a kerekesszékemet. Egy pálcával a számban ide-oda forgattam a lapokat, és próbáltam értelmet találni az egészben.
Mélyebb gyógyulást találni
Megtanultam, hogy Krisztus tervének lényege, hogy megmentsen minket a bűntől. Nem a fizikai fájdalmaink és a megromlott kapcsolataink állnak figyelmének végső fókuszában – ezek a dolgok is mélyen érdeklik Őt, de ezek csak tünetei a legfőbb problémának ebben a bukott világban. Isten célja nem az, hogy kényelmessé tegye az életünket. Arra akar megtanítani minket, hogy gyűlöljük a vétkeinket, miközben növekszik iránta való szeretetünk.
Újra elolvastam a Lukács 5. fejezetét, ahol Jézus meggyógyította a béna férfit, akit barátai a tetőn keresztül leeresztettek. Ezúttal azokat a verseket tanulmányoztam végig, amelyeket eddig figyelmen kívül hagytam:
Isten célja nem az, hogy kényelmessé tegye az életünket. Arra akar megtanítani minket, hogy gyűlöljük a vétkeinket, miközben növekszik iránta való szeretetünk.
„Ő pedig látva hitüket, így szólt: Ember, megbocsáttattak a te bűneid. Erre az írástudók és a farizeusok tanakodni kezdtek: Kicsoda ez, hogy így káromolja az Istent? Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül? Jézus pedig ismerve gondolataikat, megkérdezte tőlük: Miről tanakodtok szívetekben? Melyik a könnyebb? Azt mondani, hogy megbocsáttattak a te bűneid, vagy azt mondani, kelj fel, és járj? Azért pedig, hogy megtudjátok: van hatalma az Emberfiának bűnöket megbocsátani a földön – így szólt a bénához: Neked mondom, kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza!” (Lukács 5,20-24)
Jézus azért – és csakis azért – tudta meggyógyítani a béna embert, mert Isten Fiaként hatalma volt a bűnök megbocsátására. Ez volt az a fő üzenet, amit a farizeusokkal meg akart értetni. Számára a sorvadt lábak meggyógyítása nem igényelt több erőfeszítést, mint a csillagok és a holdak mozgatása a pályájukon; Jézus számára mindez csupán ujjgyakorlat (Zsoltár 8,4). De amikor a bűnök megbocsátásáról van szó, az nem volt könnyű feladat Megváltónk számára. Megváltásunkhoz vérre és az üdvösség erős karjára volt szükség (Ézsaiás 63,5).
Könnyek között omlottam össze, amikor elkezdtem meglátni, hogy milyen förtelmes a bűnöm. A fizikai gyógyulás elhalványult ahhoz az elképzelhetetlen szenvedéshez képest, melyet vétkeim az én Uramra zúdítottak.
Így hát az elmúlt 50 évben a kerekesszékben ülve naponta meghaltam önmagamnak és feltámadtam Jézussal, meghaltam és feltámadtam Jézussal újra és újra. Célom, hogy megsanyargassam testi vágyaimat, hogy Krisztusban találjam meg önmagam. Isten meghallgatta imámat, felfedte a szívemben lévő sötét dolgokat, olyan dolgokat, amelyekből meg kell gyógyulnom.
Hogy Isten csodálatos módon gyógyít ma is? Kétségtelenül így van. De ebben az összetört világban ez még mindig a kivétel, nem a szabály. Isten nemleges válasza a csodás testi gyógyulás iránti kérésemre végül bűntől való tisztulást, az elveszettek iránti szeretetet, fokozott együttérzést, növekvő reményt, a kegyelem iránti vágyat, a hit növekedését, a mennyország iránti boldog vágyakozást, a szolgálat iránti vágyat, az imádságban való örömöt és az Ő Igéje iránti éhséget hozott. Ó, köszönöm szigorú tanítómesteremet, a kerekesszékemet!
Mindez a Krisztusban való mélyebb gyógyulás dicséretére szolgál.
Joni Eareckson Tada
thegospelcoalition.org
Joni Eareckson Tada író, előadó, a fogyatékkal élők nemzetközi szószólója. 1967-ben történt balesete következtében Joni tolószékbe kényszerült. Többéves rehabilitáció után új képességekkel és új elszántsággal jelentkezett, hogy másokon segítsen. Szolgálata, a Joni és barátai programokat biztosít speciális igényű családoknak, valamint képzéseket szervez gyülekezeteknek világszerte. Joni 45 könyvet írt, köztük az Amikor Isten könnyezik című könyvet, mely az Evangéliumi Kiadó gondozásában jelent meg.
Amikor Isten könnyezik – A szenvedésben hordozó reménységről
Joni Eareckson Tada, Steven Estes – A/5, 232 oldal
Joni Eareckson Tada több mint negyven éve tölti napjait tolókocsiban, és sok fájdalmas tapasztalatot szerzett. Ezért különösen világosan látja, mi Isten szándéka a szenvedésünkkel. Könyvében régi barátjával, Steven Estes-szel közösen olyan válaszokat ad a szenvedés kérdéseire, amelyek nem felszínesek, és a legnagyobb nyomorúság idején is segítenek.