Miért üldözték a protestáns egyházak is az anabaptista mozgalmat?

Miért üldözték a protestáns egyházak is az anabaptista mozgalmat?

Miért üldözték a protestáns egyházak is az anabaptista mozgalmat?

Az anabaptista mozgalom megítélése a mai napig ellentmondásos. Egy olyan korban jött létre, amikor forrt a levegő az egyházi és világi hatalom körül Európában. Az anabaptizmust a reformáció harmadik ágának is nevezik a lutheranizmus és a kálvinizmus mellett, bár a mozgalom kezdeteként megjelölhető évben, 1525-ben Kálvin még csak tizenhat éves volt.

A mozgalom kezdetben több irányzatra oszlott, illetve nagy valószínűséggel eleve különböző vidékeken különböző sajátosságokkal jött létre. Az egyik fő irányzat erőszakosan igyekezett megszerezni a világi hatalmat, a másik inkább spirituális, prófétai irányt vett. Az erőszakos irányzatot hamar megsemmisítették fizikailag, erről tanúskodik a mai napig a németországi Münster városában a Szent Lambert katedrális templomtornyából lógó három vasketrec, amelyekbe a város feletti uralmat átvevő anabaptista vezetők holttestét függesztették ki 50 évre. Idővel a prófétai irányzat is elhalt, valószínűleg azért, mert nem teljesedtek be az általa hirdetett próféciák.

Létezett egy békés irányzat is, amelyet szintén a felbomlás fenyegetett, de végül a kegyetlen üldözések ellenére megerősödött, és mai napig vannak felekezetek, akik erre vezetik vissza eredetüket. Történelmüket nehéz rekonstruálni, mivel azt, ahogy mondják, a győztesek írták. Mindenesetre az bizonyos, hogy az anabaptistákat szó szerint tűzzel-vassal irtották, így menekülniük kellett. Először kelet felé a mai Ukrajnáig és Oroszországig, majd végül Amerikában találtak olyan menedékre, ahol viszonylagos nyugalomban élhettek.

A katolikus teológia nem sokat foglalkozott az anabaptizmussal, mert a lutheri reformhoz képest csak a protestantizmus egy mellékhajtásának látszott. A protestánsok között voltak, akikre hatást gyakoroltak a gondolataik, de a többség teljesen elutasította az új irányzatot, és fizikailag is a megsemmisítésükön munkálkodott. Ezzel együtt járt, hogy az akkor készült feljegyzések, vádak, nyilatkozatok, állásfoglalások nem feltétlen egyeztek a valósággal.

Miért üldözték az anabaptistákat a protestánsok?

A reformáció teológiai szinten jelentős változást hozott, mégis sok dolog változatlan maradt. A katolicizmus szerves egységben működött a világi hatalommal a törvényhozás, az igazságszolgáltatás, a végrehajtó hatalom vagy a katonaság tekintetében. A reformáció ebben nem hozott nagy változást. Az (állam)egyházak ezt követően is összefonódtak a világi hatalommal.

Az egyháznak mindenki a tagja volt, függetlenül attól, hogy volt-e hite, vagy milyen életet élt. Isten népe nem különült el a világtól, a határok nemcsak homályosak voltak, hanem szinte nem is léteztek. Ezt támogatta a gyermekkeresztség gyakorlata is, mely révén mindenki egyháztaggá vált. A szabad vallásgyakorlás a legtöbb helyen nem létezett.

Az anabaptisták ezekre a problémákra reagáltak, talán néha radikálisabban is, mint azt mai szemmel szükségesnek vélnénk.

Az anabaptisták tanítása valóban szembeállt a reformáció egyes alaptanaival?

A Wikipédia szerint az anabaptisták „alaptanításai különböztek, illetve (bizonyos tanaik) szembeálltak a reformáció egyes alaptanaival (mint például a csak kegyelem által [Sola gratia], illetve a kizárólag hit általi üdvözülés [Sola fide])”.

Látva az egyházakban jelen lévő világi életvitelt, a szentségre törekvés hiányát, az anabaptisták erőteljesen hangsúlyozták a hittel párosuló cselekedetek jelentőségét, a változást, ami az ember életében bekövetkezik, ha hisz. A hit cselekedeteit Isten cselekedeteiként értelmezték, nem „érdemszerzőként”. A katolicizmus ugyanis az évszázadok alatt erőteljesen elsodródott az eredeti újszövetségi tanoktól és gyakorlattól. A reformáció során a protestantizmus ezzel fordult szembe, és hirdette a kizárólag hit és kegyelem általi megigazulás tanítását. Annyira erőteljes volt ez a fordulat, hogy Luther még Jakab levelének ihletettségét is kétségbe vonta, mert az hangsúlyozza a hithez kapcsolódó cselekedetek szükségességét. Az anabaptizmus ehhez képest vett egy újabb fordulatot, nem fordulva el a reformáció elveitől, hanem inkább reagálva olyan problémákra is, amelyekkel a lutheri vagy kálvini reformáció nem foglalkozott.

A fennmaradt írások alapján azt mondhatjuk, hogy az anabaptisták nem vonták kétségbe a hit és a kegyelem általi megigazulást, viszont azt tanították, hogy a hit cselekedetekben nyilvánul meg. Hangsúlyozták a szentséget és a megváltozott életet. Hasonlóképpen léptek fel más olyan kérdések kapcsán is, amelyekkel kapcsolatban azt tartották, hogy az egyházak az újszövetségi gyülekezeti elveket és gyakorlatot nem követik. Ilyen témák voltak pl. a gyülekezeti fegyelem, úrvacsora, gyülekezet vezetés, világtól való elkülönülés stb.

A Szentírásra hivatkozom c. könyvben Michael Sattler anabaptista vezető életét és halálát, illetve fennmaradt írásait ismerhetjük meg. Csak egész rövid ideig gyakorolhatott befolyást a mozgalomra (mert az anabaptista vezetők, teológusok csak rövid ideig maradtak életben), de ennek maradandó hatása volt. A könyv közelebb visz minket a mozgalom gyökereihez, melynek szellemi örökségéhez talán több szállal is kötődik a mai evangéliumi keresztyénség, mint gondolnánk.

A Szentirasra hivatkozom

A Szentírásra hivatkozom

Andrew V. Ste. Marie – A/5, füles, 168 oldal

Felbomlás fenyegette a még csak két éve működő anabaptista mozgalmat 1526-ban Svájcban és Németország déli részén. A nagy válság – de a nagy lehetőség – pillanata is volt ez. Sürgősen meggyőző látással rendelkező, szilárd vezetésre volt szükség, és Isten kegyelmesen gondoskodott róla. Kövessük Michael Sattler egykori bencés szerzetes történetét, aki viharos időkben pásztorolta az ingatag anabaptista mozgalmat!

Miért olvassunk egy 500 évvel ezelőtti történelmi eseményről?

A történelem több szempontból is segíthet a mai embernek. Egyrészt általa megismerhetjük azt, hogy miért tartunk ma ott, ahol tartunk. Az egyháztörténelem segíthet megérteni a mai gyülekezetek, egyházak helyzetét. Tanulhatunk abból, ahogyan az akkori egyházak reagáltak vagy nem reagáltak a társadalmi vagy egyházi élet kihívásaira, problémáira. A történelem kérdéseket vet fel, melyeket aztán saját magunk számára is megválaszolhatunk:

Milyen a helyes viszony az állami hatalom, annak ágai és az egyház(ak) között? Elkülönül-e a keresztyénség (mi magunk) a világtól annyira, hogy az látható és értékelhető legyen? Mennyire különüljünk el a világtól úgy, hogy közben ne veszítsük el a világra való hatásgyakorlás képességét, hogy só és világosság lehessünk? Támogassunk-e egy háborút bármilyen módon is? Fogjunk-e fegyvert, ha igen, milyen indokkal? Jelen van-e az életünkben az Úr Jézus követésére és a szentségre való törekvés? Reagálunk-e a társadalomban bekövetkező változásokra? Nem reagáljuk-e túl ezeket? Milyen tényezők határozzák meg a teológiai meggyőződésünket? Nyitottak vagyunk-e a megújulásra? Nem térít-e el valami (hagyományok, érdek, lustaság, világiasság) a biblia igazságok elfogadásától és gyakorlásától? Hasonló kérdések sorát vetheti fel, ha betekintünk a történelem e fejezetébe, és olyan emberek életébe, aki készek voltak az életüket is feláldozni a bibliai igazságok hirdetéséért.

Lemperger Róbert



Share this post