Segítség, haldoklik az imaéletem!

Megjegyzés: Bár ez a cikk a vénekre és más gyülekezeti vezetőkre gondolva íródott, reméljük, hogy minden olvasó hasznosnak fogja találni, és megosztja olyanokkal, akik szintén érdekesnek tarthatják.

„Van-e nélkülözhetetlenebb, mégis csüggesztőbb tevékenység a keresztyén életben az imádságnál?” – teszi fel a kérdést Kevin DeYoung a Lord’s Prayer (Az Úr imája) című könyvében. „Tudjuk, hogy imádkoznunk kell. Imádkozni akarunk (vagy legalábbis azon vagyunk, hogy akarjunk). Csodáljuk azokat, akik imádkoznak. És mégis, amikor arról van szó, hogy ténylegesen imádkozzunk, a legtöbben úgy érezzük, kudarcot vallunk (…) Le merném fogadni, hogy egyikünk se úgy tekint előre, hogy élete végén majd azt gondolja magában: »Tudod, mit? Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy annyi éven át milyen nagyszerű imaéletem volt.«”

Magadra ismersz ebben? Pásztorként tisztában vagy vele, hogy az imádság a szolgálatod alapja (Csel 2,42, 6,4). Tudod, hogy legelső kötelességed megőrizni saját magad, hogy képes legyél a gondjaidra bízottak lelkét is megőrizni. Tudod, hogy az imádság Istentől kapott fegyverzeted egyik darabja, mely elengedhetetlen a szellemi hadviselésben (Ef 6,10-13.18). Mégis gyakran épp az ima marad el elsőként, amikor az élet besűrűsödik – és ugyan mit ér egy vén élete, ha nem sűrű?

„Tapasztalataim szerint az ima szükségességére való folyamatos összpontosítás eleinte felrázza a keresztyén embert, de ez gyorsan elmúlik, és több bűntudatot hagy maga után, mint imádságot” – folytatja DeYoung. „Bár jöhet egy rövidebb időszak, amikor azt mondod: »Igen, többet fogok imádkozni«, hosszú távon mégis ott marad az alacsony vagy közepes szintű bűntudatnak az érzése, amiért még mindig nem imádkozol eleget.”

Bár mindannyiunknak szüksége van időről időre egy kis emlékeztetésre az „ima szükségességéről”, ahogy DeYoung fogalmaz, ám arra talán még nagyobb szükségünk van, hogy felidézzük, milyen erőteljes is valójában az ima, és hogy legyen néhány hasznos eszköz az arzenálunkban, melyek segítenek, amikor nincs kedvünk imádkozni.

Az imádság elsőbbsége a presbiterek szolgálatában

A korai egyház az imádságnak szentelte magát: „Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban” (Csel 2,42). A „kitartó” szó jelentése: egy bizonyos cselekedethez való állhatatos, céltudatos hűség. Néhány fejezettel később azt olvassuk, hogy az apostolok összegyűltek, hogy diakónusokat jelöljenek ki, akik segítenek az emberek fizikai szükségleteinek betöltésében, hogy ők teljes szívvel a szellemi szükségleteik betöltésére összpontosíthassanak. Azt mondták: „mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett” (Csel 6,4). Volt annyi eszük, hogy ne a saját erejükből próbáljanak meg szolgálni; és tudták, azoknak is Istenre van szükségük, hogy munkálkodjon az életükben, akik felé evangelizáltak, és akiket pásztoroltak. A kulcs az ima volt.

A 19. században élt Charles Spurgeon, akit úgy neveztek: a „prédikátorok hercege”, ugyanezt a meggyőződést vallotta. Prédikációi révén számtalan ember jutott üdvösségre, de ezt a sikert ő nem magának tulajdonította. Nem hitte, hogy saját ügyessége vagy jó beszédkészsége az, mely hitre vezeti az embereket; ez igazából a templom „kazánházában” történik. Ugyanis lent az alagsorban, zárt ajtók mögött az emberek összegyűltek, hogy imádkozzanak Spurgeonért és szolgálatáért, ő pedig tudta, hogy valójában ez a gyülekezet energiaforrása. Az imádkozó gyülekezet – és az imádkozó vének – teremtik meg az egészséges gyülekezet és a gyümölcsöző szolgálat mögött rejlő erőt. Ahogy Jézus mondta a tanítványainak: „nélkülem semmit sem tudtok cselekedni” (Jn 15,5).

Nagy áldás, ha a vének mögött olyan gyülekezet áll, amely imádkozik értük. És nagy áldás, ha ezek a vének példával járnak elől az imaéletükben azok számára, akiket pásztorolnak.

Elakadt az imaéleted? Van kiút belőle!

Alexander Strauch imáról szóló sorozatának első részében hét szempontot javasol, hogyan szabaduljunk ki a rutinszerű imádság csapdájából, amelybe időről időre mindannyian beleesünk:

1. Imádkozz hangosan! Zavart, csapongó elménk küzdelmessé teszi a csendes imát. A hangos ima segít koncentrálni, és életben tartani az imaéletet.
2. Sétálj és imádkozz! Ha kimész Isten teremtett világába, az segíthet összpontosítani, és imádatra ösztönözhet.
3. Imádkozz a Szentírás szavaival! Isten szereti hallani, ahogy az Ő Igéje visszatér hozzá imádságban. Ragadd meg, amit a Bibliádban olvasol, és alakítsd imává – nem tévedhetsz, ha a Szentírás alapján imádkozol!
4. Imádkozz röviden! Nincs szükség hosszú, ékesszóló imákra ahhoz, hogy Isten kedvében járj.
5. Használj imakalauzt vagy imakönyvet! Sokan írtak csodálatos imákat: ne félj néha kölcsönvenni néhányat! Friss szavakkal fogják feltölteni az imádságodat, te pedig személyre szabhatod őket, hogy a sajátoddá váljanak.
6. Vezess listát, hogy nyomon kövesd a közbenjáró imáidat! Egy írásos lista vagy egy olyan telefonos alkalmazás, mint a PrayerMate segíthet észben tartani, hogy kiért imádkozz, és melyek ezen embereknek a konkrét szükségletei.
7. Kezd az imádságodat himnuszok és keresztyén énekek éneklésével vagy elmondásával! Néha hideg a szívünk, és nincs kedvünk imádkozni, de ha énekléssel kezdjük – vagy egyszerűen csak elmondjuk egy ének szövegét, és elmélkedünk rajta –, azzal életet viszünk az imáinkba, és irányt szabunk gondolatainknak.

„Emberek pásztoraiként minden megmozdulásunk, minden tevékenységünk az imáinktól függ” – mondja Alex. „Őrizd imaéletedet! Ne engedd, hogy elfoglaltságaid megrabolják az imaéletedet! Légy olyan, mint az Úr Jézus, az imádság embere!”

Biblical Eldership Resources

Müller György élete + Müller György naplójából + Az igazi hit és imádság

Dr. Arthur T. Pierson, A. Rendle Short, Müller György – A/5, 264 oldal

Kegyelem által lett a hit hőse Müller György. Élete mindennél hangosabban hirdeti, hogy Isten imádságot meghallgató, szerető mennyei Édesatyánk. Minden munkájában egyedül Istentől kért és  várt mindent. Bristoli árvaházaiban napról napra kétezer árváról gondoskodott anélkül, hogy egyszer is adakozásra szólította volna fel hallgatóit. Senki a világon nem mondhatta, hogy kért volna tőle. Adósságot soha nem csinált. Isten sohasem hagyta cserben.