Segítség! Kis törvényeskedőt nevelek!

Jó szándék

A legeslegszebb betlehemes c. könyv ezzel a súlyos jellemzéssel kezdődik: „A Herdman gyerekek voltak a világtörténelem legelvetemültebb teremtményei.” A könyv elbeszélője ezután gyorsan fel is sorolja, hogy miben nyilvánult meg a Herdman gyerekek rosszasága: „Hazudtak, loptak, szivaroztak (még a lányok is), csúnyán beszéltek, bántották a kisebbeket, átkozták tanáraikat, káromkodtak.” Később az elbeszélő bemutatja Alice Wendlekent is, aki nagyon szeretné a templomi karácsonyi ünnepségen eljátszani Máriát. Minden évben Alice kapja Mária szerepét a betlehemesben, „mert olyan okos, rendes, tiszta, de mindenekelőtt külső megjelenésében leginkább egy szentre hasonlít”. Abban az évben azonban Alice legnagyobb döbbenetére Imogene Herdman kapja Mária szerepét. Alice listát kezd vezetni minden szemtelen és tiszteletlen dologról, amit a Herdman gyerekek tesznek, azt remélve, hogy kiderül róluk, hogy milyen rosszak, és akkor végre kirúgják őket a betlehemesből és a templomból is.

Ez a gyerekkönyv lebilincselő és könnyen érthető módon meséli újra a tékozló fiú történetét, elgondolkodtató beszélgetésre ösztönözve ezzel a szülőket és 3–7 éves gyermekeiket, miközben a bűnről, a kegyelemről és Isten feltétel nélküli szeretetéről tanít.

Keresztyén szülőként azt szeretnénk, hogy gyermekeink helyesen cselekedjenek. Ugyanakkor sokan megtapasztaltuk már, hogy miközben megpróbáljuk elkerülni, hogy olyan gyerekeket neveljünk, mint a a Herdman gyerekek, akaratlanul is Alice Wendlekeneket nevelünk, olyan gyerekeket, akik nem szeretetből, hanem az állandó kontroll miatt követik a szabályokat. Hogyan tanítsuk meg gyermekeinknek a helyes ítélőképességet, hogy felismerjék és cselekedjék a jót, ugyanakkor képesek legyenek megmutatni Isten szeretetét és gondoskodását a körülöttük élő tökéletlen emberek iránt?

Törvény

Létfontosságú, hogy megtanítsuk gyermekeinknek, mi a helyes, de az is elengedhetetlen, hogy megvizsgáljuk a tanítással kapcsolatos céljainkat. Egy régi vígjáték egyik jelenetében hangzott el: „A szülők nem igazságot akarnak; csak csendre vágynak”. Sajnos, ez néha rám is igaz volt. Sajnálattal vallom be, hogy néha csak azért tanítottam a gyermekeimnek a törvényt, mert azt akartam, hogy tisztelettudóan viselkedjenek, és ne hozzanak zavarba a gyülekezetben.

De miért adta nekünk Isten a törvényt? Először is azért, mert Ő tudja, mi a legjobb számunkra; azért nyilatkoztatta ki ezeket a szabályokat az Ő Igéjében, hogy megtanítson minket olyan módon cselekedni, amely nehéznek tűnhet, de általánosságban a javunkat és a körülöttünk lévők javát szolgálja. Például ha nem hazudunk, akkor az emberek nagy valószínűséggel jobban megbíznak bennünk. Ha tiszteljük a szüleinket, valószínűleg jó kapcsolatunk lesz velük.

Sokkal fontosabb azonban, hogy Isten azért adta nekünk a törvényt, hogy bemutassa az Ő jellemét. A mi Istenünk szent, igazságos és jó. Törődik azokkal az emberekkel, akik a társadalom perifériájára szorultak. Gyűlöli, ha ártatlan embereket bántanak. Szereti, ha az emberek jót tesznek, és kedvesek egymással. Törvénye ezekről a jellemvonásokról árulkodik.

Azáltal, hogy Isten jelleméről tanít minket, a törvény (és Izrael történelme is, amikor megpróbálta betartani azt) világosan megmutatja mind az Istenre való rászorultságunkat, mind a tőle való elszakadásunkat. Pál azt mondja a Róma 7,13-ban, hogy a törvény miatt „a bűn, hogy bűn volta nyilvánvalóvá legyen, a jó által hoz rám halált, hogy így a parancsolat által a bűn bűnné legyen”. Szükségünk van arra, hogy jóság és igazságosság legyen a világban. Szükségünk van arra is, hogy ez meg is valósuljon. Isten törvénye megmutatja az Ő jellemének mércéjét, és azt is, hogy milyen messze vagyunk attól, hogy elérjük azt.

Gyermekeinket a törvény követésére akarjuk tanítani, abban az értelemben, hogy azt szeretnénk, hogy tudják és tegyék azt, ami a helyes. Keresztyén szülőként, vagy egyszerűen csak emberként, a legtöbben azt szeretnénk, hogy gyermekeink eleget tudjanak ahhoz, hogy boldogok legyenek, emellett „egészségesek, gazdagok és bölcsek” (ahogy Benjamin Franklin, a nagy – de nem teológiai értelemben – törvényalkotó tanácsolja). De víz és Szellem által megkeresztelt emberként a legfontosabb célunk a gyermekeink törvényre tanításával az, hogy ezáltal megmutathatjuk nekik Isten jellemét és azt, hogy nekik is szükségük van Isten kegyelmére.

Kegyelem

A törvény tanító, útmutató és út, amely a kegyelemhez vezet. A Biblia világosan kijelenti, hogy Isten jó (Zsolt 118,1), és hogy soha nem lehetünk elég jók ahhoz, hogy Istenhez közeledjünk (Róm 3,23) vagy hogy megmentsük magunkat (Ef 2,4-5). Csak kegyelem által üdvözülhetünk, „nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Ef 2,8–9).

Ha a bíró azt mondaná egy lopásért elítélt embernek: „Tudod, mit? A törvény nem számít. Bűnös vagy, de én szabadon engedlek. Tartsd meg nyugodtan, amit elvettél, és menj Isten hírével!”, ez nem lenne igazi kegyelem, mert nem igazságos. Ezzel csupán áthelyeződne a büntetés a bűnözőről az áldozatra. A kegyelem az, amikor világosak a törvény, a bűn és annak következményének határai, de a bíró maga fizeti meg a büntetést – és Isten bizonyos értelemben épp ezt tette értünk. Fontos megtanítanunk a gyermekeinknek, hogy Isten törvénye szerint éljenek, de amikor elkerülhetetlenül kudarcot vallanak, lehetőségünk van arra, hogy egyrészt érvényt szerezzünk a törvénynek azáltal, hogy megtanítjuk nekik az igazságos következményeket, másrészt hogy Isten Fiára mutassunk, aki kielégítette Isten igazságosságát azáltal, hogy maga viselte el bukásunk következményeit. Amikor szülőként kudarcot vallunk, megtaníthatjuk gyermekeinket a jóságra azáltal, hogy bocsánatot kérünk tőlük, és megtaníthatjuk őket a kegyelemre azáltal, hogy elmondjuk nekik, hogyan ad nekünk Isten szeretete bátorságot, hogy megvalljuk saját kudarcainkat és azt, hogy szükségünk van Őrá.

A törvény megismerése és gyermekeinknek való tanítása megmutatja számunkra is, milyen jó Isten. Ám azzal, ha állandóan jót cselekedve próbáljuk megmenteni magunkat vagy gyermekeinket, lehetetlenül nehéz terhet rakunk magunkra, amely elválaszt minket Istentől és másoktól. Amikor ideiglenes vagy örök biztonságunk érdekében inkább a jó cselekedeteinkre támaszkodunk Isten kegyelme helyett, törvényeskedőként cselekszünk. Ez ijesztő és magányos helyzet, mert ennek súlyát csak Isten képes hordozni. Azok a gyerekek (és felnőttek), akik úgy érzik, hogy mindig helyesen kell cselekedniük, általában úgy néznek ki, mintha minden rendben lenne velük. De A legeslegszebb betlehemes c. könyvben Alice Wendleken bizonytalannak érezte a saját helyzetét, épp ezért mindenkinek nekitámadt, aki nem érte el a mércét. Törvény nélkül a kegyelem olcsó. Kegyelem nélkül Isten törvénye összetör. Dicsőség Istennek, hogy mindkettőt nekünk ajándékozta!

Törvényeskedők és tékozlók, törvény és kegyelem

Bizonyos szempontból Jézus példázata a tékozló fiúról majdnem ugyanazt a történetet meséli el, mint A legeslegszebb betlehemes története. Van egy nagyon rossz gyerek a példázatban, aki nagyon sok rossz dolgot csinál. Aztán van egy másik gyerek is a történetben, aki nagyon szentnek tűnik. Ő azonban valójában egy kis törvényeskedő, aki nyilvántartást vezet arról, hogy mit tett a rossz magaviseletű gyerek, és összehasonlítja azt a saját jó cselekedeteivel.

A példázatban a fiatalabb fiú megpróbálja a saját útját járni az apjától távol, hogy megtalálja a beteljesedést, de nyomorúságba jut. Végül legyőzötten tér haza, de még mielőtt egy szót is szólna, az apja elébe megy és megöleli. A fiatalabb fiú bocsánatot kér, és az apa nagy lakomát rendez, hogy megünnepelje fia visszatérését. Az idősebb fiú, a törvényeskedő nem vesz részt az ünnepen. Az apa odamegy hozzá, hogy meghívja a lakomára. Az idősebb fiú azonban tele van nehezteléssel, előadja a saját jó cselekedeteit, és felsorolja testvére rossz cselekedeteit. Nem veszi észre, hogy mindkettőjük esetében az apának kellett megtennie a kezdő lépést a fia felé, és hogy neki ugyanúgy kegyelemre van szüksége, mint törvényszegő öccsének. Jézus úgy fejezi be a példázatot, hogy nem tudjuk meg, vajon az idősebb testvér csatlakozott-e az ünnephez vagy sem.

Gyermekeink is hajlamosak mindkét magatartásra: arra, hogy úgy viselkedjenek, mint a tékozló fiú, vagy úgy, mint a törvényeskedő idősebb testvér. Ugyanis mindannyiunkban megvan a természetes hajlam, hogy megpróbáljuk akár a szabályok elutasításával, akár azok betartásával megmenteni saját magunkat. Timothy Keller ismertette meg velem ezt a gondolatot A tékozló Isten és két elveszett fia című könyvében. Keller azt mondja: „A két testvér szíve egyforma volt. (…) Egyik fiú sem szerette az apját önmagáért. Mindketten énközpontú céljaikra használták az apjukat, ahelyett, hogy saját magáért szerették volna, örültek volna neki, és szolgálták volna őt.” Az egyetlen kiút a saját magunk megmentésének csapdájából, az egyetlen módja annak, hogy elkerüljük a tékozló vagy a törvényeskedő hozzáállást magunk és gyermekeink számára, Isten kegyelme.

Az ünnep

Sajnálnám előre elárulni A legeslegszebb betlehemes gyönyörű befejezését. Legyen elég annyi, hogy Imogene Herdman elsöprő kijelentést tesz Isten jóságáról és kegyelméről. Így tesz Alice Wendleken is, aki egyszer csak rádöbben, hogy ami karácsonykor történt, talán nem is volt olyan szép és rendezett, mint képzelte.

Azáltal, hogy megtanítjuk gyermekeinknek a törvényt és a kegyelmet, segíthetünk nekik meglátni mind a törvényeskedő, mind a tékozló magatartás tragikusságát. Megmutathatjuk nekik Isten jóságának és kegyelmének szépségét Fiának élete, halála és feltámadása által, aki szeretett minket, és megfizette értünk a büntetést. Ha egyszer meglátjuk Isten kegyelmét irántunk, akkor képesek leszünk azt szeretetben másokra is kiterjeszteni.

Urunk kegyelmének és jóságának köszönhetően mi a gyermekeinkkel együtt szeretetközösségben élhetünk Istennel és egymással. Elfordulhatunk a törvényeskedéstől, csatlakozhatunk az ünnep közösségéhez, és gyermekeinket is erre taníthatjuk.

Ginger M. Blomberg

Ginger M. Blomberg Lowcountryban (Dél-Karolina, USA) él férjével, öt gyerekével és túl sok háziállatával. Jelenleg otthon tanítja a gyermekeit, és rendszeresen ír a Gospel Coalition számára.

www.crossway.org/articles/help-im-raising-a-legalist

Fehérke

Farkas Jánosné – B/5, 56 oldal

Fehérke, a kisbárány története, aki a nyájban szerzi meg az élethez szükséges ismereteket: milyen veszélyek leselkednek rá, hogyan jöhetnek ki jól egymással, hogyan gondoskodik róluk a Pásztor.

Gaál Éva illusztrációival.