Szent ez a hely! Kérjük, kapcsolják ki telefonjaikat!

Manapság a legkönnyebb módja, hogy ferde szemmel nézzenek ránk, ha elővesszük a moziban a telefonunkat. Ha pittyen egyet vagy csörögni kezd, az emberek rosszallóan csóválják a fejüket. Ha a kis képernyő lágy fényének még a moziban ülve sem tudunk ellenállni, a többi néző csendben ítéletet mond felettünk, hogy képtelenek vagyunk néhány órán keresztül az előttünk lévő hatalmas képernyőre koncentrálni.

A lényeg, hogy a mozit azért a lehetőségért választjuk a laptop vagy az otthoni streaming szolgáltatás helyett, hogy egy olyan világba léphessünk be, ahol nem vonják el a figyelmünket. Ez a mozi varázsa. Csak a moziban lehet ilyen intenzitással átélni egy filmet. Ahhoz, hogy a legteljesebb élményt nyújtsa egy film, a teljes figyelmünket oda kell szentelnünk.

Az ellenállás helye

A Dűne című tavaly nyári kasszasikerről írt kritikájában Samuel James amellett érvel, hogy a mozi az ellenállás helye lett, mivel még tartja magát a telefon térhódításával szemben, mely az életünk minden területét érinti. Azt írja: „Fontos megértenünk, hogy mennyire megritkultak azok a fizikai terek, amelyek komoly összpontosítást és figyelmet igényelnek… Egy olyan világban, ahol a mentális túlterheltséget és a figyelem állandó megzavarását tényként fogadják el, sőt »produktívként« hirdetik, a mozi szinte már egyedül áll, mint az ellenállás intézménye, mint olyan tömeges összejöveteli hely, ahol az embereket korán és folyamatosan tanítják arra, hogy lehet erény nem tudni mindent, ami »odakint« történik, és belemerülni valamilyen transzcendens világba”.

Samuel felfogásának iróniája, hogy a mozi ugyanúgy digitális élmény, tehát csak az egyik képernyő cseréje történik egy másikra. Az ember a zsebében lévő digitális eszköz helyett az elé vetített digitális csodáknak szenteli a figyelmét.

Megdöbbentő azonban az a megjegyzése, miszerint „a mozi szinte már egyedül áll, mint az ellenállás intézménye”. Ez az egyik utolsó hely, ahol kiléphetünk a hírek folyamatosan áradó világából, és belemerülhetünk „valamilyen transzcendens világba”.

Nem kellene ezeknek a szavaknak a gyülekezetet is jellemezniük? Vajon lehet a gyülekezet a mozihoz hasonlóan az uralkodó digitális kultúra ellenpontja?

Mozik és gyülekezetek 

Persze az összehasonlítás nem minden szinten működik. Lehet, hogy a gyülekezetekben is vannak vetítővásznak, de a lényeg nem a „show” – legyen szó a dicsőítésről vagy az igehirdetésről. Igen, a gyülekezetek kialakítása gyakran hasonlít a mozikéhoz (beszélhetünk arról, hogy mit kommunikál ezáltal a gyülekezetépítészet), de attól függetlenül, hogy a gyülekezet hogyan néz ki belülről, a cél nem a szórakoztatás, a transzcendencia képzeletbeli világába való menekülés érzése.

Nem, a keresztyén istentisztelet transzcendenciája nem menekülést jelent a való világból, hanem belépést egy valóságosabb világba annál, mint ami egész héten körülvesz bennünket. Ez az a hely, ahol érintkezünk a mennyei valósággal. Itt szembesülünk a kipróbált igazsággal. Ahogy halljuk Isten Igéjét hirdetni, ahogy az Úr asztalához közeledünk, egy láthatatlan térbe jutunk, ahol találkozunk Azzal, aki imádatra hív minket, és megígéri jelenlétét.

Milyen szerepet játszik a telefon ebben a környezetben? Például olvashatjuk a Bibliát a telefonunkon, mikor az igehirdető elkezdi a prédikációt. Küldhetünk bátorító üzeneteket hívő testvéreinknek. Jegyzeteket készíthetünk a telefonunkba későbbi felhasználás céljából. De a telefon vonzása a halmozott médiafogyasztás irányába – a késztetés, hogy megnézzük a Twittert vagy az Instagramot, vagy görgessük a szüntelenül érkező értesítéseket, melyek még akkor is áramlanak, amikor a telefonunk le van némítva – szinte lehetetlenné teszi, hogy osztatlan figyelmet szenteljünk Istennek.

Pszichológiai koktél

Felicia Wu Song jól ábrázolja állandó online kapcsolatunk pszichológiai hatásait a Nyugtalan eszközök: A személyiségünk, jelenlétünk és helyünk visszaszerzése a digitális korban című könyvében:

„Amikor a kortárs digitális élmény – mobil, szociális és végtelenül újszerű – aspektusai összekeverednek, az eredmény az örömök, szorongások és elvárások pszichológiai koktélja lesz.”

Örömök – az a dopaminlöket, melyet a hírek és frissítések, illetve a játékokban való szintlépés okoz.

Szorongások – kiváltói az állandóan teli postaláda vagy mások képei, amelyek kísértik boldogságunkat és megkérdőjelezik értékességünket.

Elvárások – az az igény, hogy mindig „bekapcsolva” és „elérhetők” legyünk, mintha veszélybe kerülne a munkahelyünk, ha nem így tennénk. Vagy az a vágy, hogy folyamatosan bizonyítsunk az online térben.

A teljes önmegtartóztatás esete

Hogyan nézne ki, ha gyülekezeteink kulturális elvárásként fogalmaznák meg a telefon „pszichológiai koktéljától” való teljes önmegtartóztatást? Mi lenne, ha szent helyeinket a figyelem megzavarása elől menedéket nyújtó helyeknek, „ellenpontoknak”, vagy ahogy Song fogalmaz, „ellenliturgiának^[1]” tekintenénk?

„A gyülekezetnek teljes mértékben magáévá kell tennie azt a radikális tanúbizonyságot, hogy fizikailag valóban jelen legyen, »testet öltsön« digitálisan telített világunkban.”

A gyülekezetben a legértékesebb ajándékunk a jelenlétünk. Az, hogy fizikailag is ott vagyunk, másokat is bátorít. Ha figyelmünket Istenre és az Ő Igéjére összpontosítjuk, az felfrissíti a lelkünket. És ha természetesnek tartjuk, hogy a moziban lenémítsuk a telefonunkat, hogy maximálisan a film történetére koncentrálhassunk, miért kezelnénk kevésbé komolyan világunk valódi Történetét, ahogyan azt minden héten elbeszéljük az istentiszteleten keresztül a gyülekezetünkben?

Mi lenne, ha új elvárásokat fogalmaznánk meg? Hogy lehalkítjuk telefonjainkat és elrakjuk készülékeinket? Még jobb lenne, ha a kocsiban hagynánk őket. Értésére adnánk a körülöttünk lévő világnak (magunkat is beleértve), hogy a következő órában nem vagyunk elérhetők. Hogy értékünk, fontosságunk és boldogságunk nem attól függ, hogy bizonyítunk-e a munkahelyünkön vagy az állandó online kapcsolaton keresztül. Egy órára biztosan meg vagyunk anélkül, hogy „be lennénk jelentkezve”. Ezáltal osztatlan figyelmünket szentelhetjük Teremtőnknek és Megváltónknak, valamint az evangéliumnak, amelyet J. I. Packer úgy jellemzett, mint „a valaha volt legnagyobb dolgot”.

A mozi nem állhat egyedül a szemlélődés és a figyelem helyeként. A gyülekezetnek is ott kell állnia.

Trevin Wax

www.thegospelcoalition.org

A gyülekezet – Útmutató Isten családjához

Stephen McQuoid – 124x183mm, 144 oldal

Stephen McQuoid a keresztyének közösségének, a gyülekezetnek a kérdését járja körül ebben a könyvében. Minden héten keresztyének milliói gyűlnek össze, hogy imádják Istent és közösségben legyenek egymással. Nem csak azért tesznek így, mert szeretnek együtt lenni, noha kétségkívül jól érzik magukat az összejöveteleiken, hanem mert felismerték, hogy valami nagyon mély jelentősége van, ha valaki része egy gyülekezetnek.

[1] Song felfogásában a digitális élet úgy jelenik meg, mint világi liturgia, mellyel szemben az evangélium ellenliturgiaként szolgálhat.