Tényleg kiszögezte? Az igazság Luther Mártonról, a kilencvenöt tételről és a vártemplom kapujáról

1517. október 31-én Luther Márton magabiztosan lépett a wittenbergi vártemplom kapujához, hogy felszögezze kilencvenöt tételét. Egyetlen kalapácsütéssel elindította azt, ami később protestáns reformáció néven vált ismertté. A dacos szerzetes, akit feldühített a bűnbánat nélküli bűnbocsánatot ígérő búcsúcédulák árusítása, a római katolikus egyházat akarta megdönteni az egyedül hit által, kegyelemből való megigazulásról szóló tanításával.

Legalábbis így szól a történet.

Ez a történet azonban nem mentes a tévedésektől. Vegyük csak a „szöget”, magukat a tételeket és Luther szándékát!

A „szög”

Erőteljes kép, ahogy Luther a kilencvenöt tézist a vártemplom kapujára szögezi, és mi, akik teológiai meggyőződésének protestáns örökösei vagyunk, értékeljük a magabiztosság és a bátor kiállás érzését, amelyet a kép hordoz.

Sajnos ez a történet több mint száz évvel az esemény után bukkant fel először. Az első kép, amely Luthert kalapáccsal ábrázolja, 1697-ben jelent meg.

Ezzel szemben a tételek kifüggesztéséről szóló első történelmi beszámolók az 1540-es évekből származnak, és nem szólnak arról, hogy Luther kiszögezte volna a kilencvenöt tételét a kapura. Peter Marshall idézi Melanchton Fülöpöt, Luther választott utódját, aki elbeszéli, hogy a német szerzetes „buzgóságtól és jámborságtól égve adta ki a búcsúcédulákra vonatkozó tételeit, melyek műveinek első kötetében jelentek meg, és ezeket nyilvánosan is kiragasztotta a wittenbergi vár melletti templomra mindenszentek ünnepének előestéjén az Úr 1517. évben”.

Melanchton nem arról számolt be, hogy Luther konkrétan kiszögezte volna a tételeket, hanem hogy kiragasztotta őket.

Gyakorlati szempontból a szögek rendkívül értékesnek számítottak az ipari forradalom előtt. A kovácsnak mindegyiket egyedileg kellett elkészítenie. Ráadásul más, nyilvánosan közzétett, fennmaradt dokumentumokból tudjuk, hogy az iratokat jellemzően kiragasztották. Daniel Jütte elmeséli, hogy 1521-ben Antwerpenben a tisztviselők megtiltották a katolikusellenes anyagok közterületen való kifüggesztését, és pontosan meghatározták, hogy jellemzően hogyan függesztették ki a dolgokat: „Rágalmazó írásokat, költeményeket, melyek azok ellen irányulnak, akik nem Luther követői, nem szabad írni, terjeszteni, vagy templomajtókra vagy bármilyen boltívre tűzni és ragasztani”.

Emiatt nem valószínű, hogy Luther kalapácsot és szöget használt. De ez a kép maradt fenn. Hogy miért? Mert egy olyan kép, amelyen a reformátor egy ragasztótégellyel vonul végig a városon, nem tűnik olyan világmeghatározónak.

A tételek

Miért fontos ez? Ha megértjük, hogyan rögzítette ki Luther a kilencvenöt tételt, az segít megérteni, hogy mit akart Luther elérni azon a napon 505 évvel ezelőtt. És ahhoz, hogy erre a kérdésre teljes körű választ kapjunk, a kérdéses forráshoz kell fordulnunk: magukhoz a tételekhez.

Luther eredetileg nem a katolikus egyházat akarta szétszakítani. Célja az volt, hogy hűséges katolikus teológus legyen, és tisztázza a katolikus tanítást egy olyan kérdésben, amely az egyházon belül felmerült. Luther 1545-ben, életére reflektálva kijelentette, hogy 1517-ben még hívő katolikus volt, aki a pápa nevében akár gyilkolt is volna.

Lenyűgöző, hogy a kilencvenöt tétel ilyen híressé vált, hiszen az ehhez hasonló tézisek közzététele rendkívül gyakori volt akkortájt. De olyan okokból, amelyeket Luther soha nem értett meg igazán, a tételek hatalmas népszerűségre tettek szert, és nemzetközi hírűek lettek. Holott a tételekben foglalt teológiát nem kellene a protestáns világosság világítótornyaként ünnepelni.

Legalábbis problematikus a protestáns reformációt 1517. október 31-én kezdődőnek datálni, mivel maguk a tézisek nem tartalmaznak jellegzetesen protestáns tanítást. Michael Reeves írja: „Ha a kilencvenöt tézist a reformáció kiáltványának szánták, akkor elég gyenge próbálkozás volt: egyetlen említést sem tartalmaznak az egyedül hit általi megigazulásról, a Biblia tekintélyéről, vagy egyáltalán, a reformáció bármelyik központi gondolatáról”.

Luther előtt a középkori Európában már léteztek más reformpárti katolikusok is: Husz János, John Wycliffe és mások. Clairvaux-i Bernát a maga korában is igyekezett reformokat ösztönözni, akárcsak Aquinói Tamás és Canterbury-i Anselm. Gyakori volt, hogy az egyházon belüli teológusok csalódtak az egyház vezetésében, és szentségre szólították fel az egyházat. Meg kell tehát állapítanunk, hogy 1517-ben elindult a katolikus egyházon belül egy reformációs mozgalom, de ez a mozgalom csak később hozta el a protestáns szakadást.

Megítélésem szerint 1518. április 26-a volt a protestantizmus kezdetének napja. Ezen a napon Luther bemutatta a Heidelbergi Disputációt, és azt írta:

Nem az az igaz, aki sokat tesz, hanem az, aki cselekedet nélkül mélyen hisz Krisztusban. Mert Isten igazságát nem gyakran ismételt cselekedetekkel szerzi meg az ember, ahogy Arisztotelész tanította, hanem a hit által kapja… A törvény azt mondja, hogy „tedd ezt”, de ezt senki nem teljesíti. A kegyelem azt mondja: „higgy ebben”, és minden más már el is van végezve.

Csak ekkor vált világosan láthatóvá az egyedül Krisztusba vetett hit által, kegyelemből való üdvösség lényege.

Luther szándéka

Luther minden bizonnyal a wittenbergi templom ajtajára függesztette ki a kilencvenöt tételét. Ugyanakkor semmilyen korabeli bizonyíték nem utal arra, hogy kiszögezte volna őket. Szögelés, ragasztás, tűzés, ezek igazán apró különbségek a történelmi elbeszélésben – mondhatnánk. Miért fontos ez a kérdés egyáltalán?

Végső soron azért fontos, hogy a részleteket helyesen ismerjük meg, mert ez óv meg minket attól, hogy a történet nem megfelelő részeit emeljük ki. Élete végére Luther az igazság bátor védelmezője lett. De 1517-ben egy jelentéktelen szerzetes volt, aki igyekezett hűséges maradni a katolikus tanításhoz.

Könnyű azt hinni azoknak, akik szimpatizálnak Lutherrel, s köztük elsősorban nekem, hogy a kilencvenöt tétel közzététele kezdettől fogva forradalmi szándékkal történt. De nem így volt. A kápolna ajtaja nem volt más, mint a közösség hirdetőtáblája. Valószínűleg nem volt fanfár vagy összegyűlt közönség. A vitasorozat kifüggesztése a német egyetemeken a professzorok szokásos eljárása volt, hogy a nyilvánossággal megismertessék a vitapontokat, amelyekkel foglalkozni szándékoztak. Luther egyszerűen egy bevett gyakorlatot alkalmazott.

Azzal, hogy Luthert 1517-es megmozdulása miatt hősiesebbnek állítják be, mint amilyen volt, rossz szolgálatot tesznek neki. Ha azt mondjuk, hogy kilencvenöt tételét a katolikus tanítás abszolút elutasításának tekintette, nem igazságos annak fényében, hogy a későbbi tanítása valójában mennyire forradalmi volt.

Amikor a kilencvenöt tétel közzététele után kényszerhelyzetbe került, akkor talált rá az evangéliumba vetett bizalomra. A tézisek teológiája nem hozta meg neki ezt a hitet. Inkább az a gyönyörű igazság, hogy egyedül Krisztusba vetett hit által igazulunk meg, ahogyan azt a Heidelbergi Disputációban kifejtette, tette őt azzá a reformátorrá, akire emlékszünk. És ennek az igazságnak a súlya megérdemli, hogy kiszögezzék.

Forrest Strickland

Forrest Strickland (PhD, St. Andrews Egyetem) a Boyce College egyháztörténet adjunktusa és a Hunsinger Lane Baptista Gyülekezet tagja a Kentucky állambeli Louisville-ben.

www.thegospelcoalition.org/article/nailed-luther-ninety-five-theses/

Az örök reformáció

Csia Lajos – zsebkönyv, 96 oldal

Csia Lajos a reformáció, tehát a lelki-szellemi megújulás és megújítás bibliai üzenetét hozza napfényre, mely üzenet szól az egyénnek és a hívők közösségének, az egyháznak is.
A megkezdett reformációt folytatni kell.