Vannak-e ellentmondások az evangéliumokban?
Tudatos formai ellentmondások
Annak, hogy ugyanazon személy életéről négy különböző feljegyzés is készült, az a következménye, hogy az egyes beszámolók között átfedések találhatóak, és sok lehetőség adódik, hogy az elbeszélések eltérjenek egymástól. A hétköznapi életben valóban gyakori, hogy ugyanazon eseményekről szóló többféle beszámoló ellentmondásba kerül egymással – vagy legalábbis azt a látszatot kelti. Az évek során az evangéliumok között is számos ellentmondást véltek felfedezni – ami mindenesetre utal az egyes beszámolók egymástól való bizonyos fokú függetlenségére.
Ebben a témában tett rövid utazásom során mégis inkább arra kívánok összpontosítani, hogy János evangéliuma számos tudatos formai ellentmondást tartalmaz önmagán belül és más írásokkal (például János első levelével, amely ugyanazt a szerzői stílust mutatja). Íme néhány példa!
1. Isten szereti a világot ↔ mi ne szeressük a világot.
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)
„Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, abban nincs meg az Atya szeretete.” (1Jn 2,15)
2. Az emberek hittek, amikor látták Jézus jeleit ↔ az emberek nem hittek.
„Amikor húsvét ünnepén Jeruzsálemben volt, sokan hittek az Ő nevében, látva a jeleket, amelyeket cselekedett.” (Jn 2,23)
„És noha ennyi jelt tett előttük, mégsem hittek benne…” (Jn 12,37)
3. Ismerik Jézust és azt, hogy honnan jön ↔ nem ismerik.
„Jézus pedig a Templomban tanítva így kiáltott: Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan való vagyok…” (Jn 7,28)
„Jézus így válaszolt: Ha magam teszek is bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem érvényes, mert tudom, honnan jöttem, és hova megyek, ti pedig nem tudjátok, honnan jövök, és hova megyek.” (Jn 8,14)
„Azt kérdezték tőle: Hol van a te Atyád? Jézus így válaszolt: Sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat; ha engem ismernétek, az én Atyámat is ismernétek.” (Jn 8,19)
4. Ha Jézus önmagáról tesz tanúságot, akkor a tanúságtétele nem igaz ↔ akkor tanúságtétele igaz.
„Ha én magamról tanúskodom, tanúságtételem nem igaz.” (Jn 5,31)
„A farizeusok pedig azt mondták neki: Te magad teszel bizonyságot magadról, a te bizonyságtételed nem érvényes. Jézus így válaszolt: Ha magam teszek is bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem érvényes, mert tudom, honnan jöttem, és hova megyek, ti pedig nem tudjátok, honnan jövök, és hova megyek.” (Jn 8,13-14)
5. Jézus nem ítélkezik senki felett ↔ sok mindent kell megítélnie.
„Ti test szerint ítéltek, én nem ítélkezem senki fölött.” (Jn 8,15)
„És ha ítélkezem is, az én ítéletem érvényes, mert nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, aki küldött engem.” (Jn 8,16)
„Sok mondani- és ítélnivalóm van felőletek, de igaz az, aki elküldött engem, és én azokat beszélem a világnak, amiket tőle hallottam.” (Jn 8,26)
6. Jézus nem azért jött a világba, hogy elítélje azt ↔ azért jött, hogy ítélkezzen.
„Ha valaki hallja az én beszédemet, és nem tartja meg, én nem ítélem el, mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megmentsem.” (Jn 12,47)
„Mert Isten nem azért küldte az Ő Fiát a világra, hogy elítélje a világot, hanem hogy megmentse a világot általa.” (Jn 3,17)
„Jézus pedig azt mondta: Ítélet végett jöttem a világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakok legyenek.” (Jn 9,39)
Gondolkodjunk el mélyrehatóan a jelentésen!
Remélem, hogy a fenti lista elolvasása és János evangéliumának kifinomult írásmódjának tanulmányozása után egyetértünk abban, hogy ezek a formai ellentmondások szándékosak. A szerző módszerének részét képezik, hogy mélyebben elgondolkodjunk az érintett szavak többféle jelentésén.[1] Ennek ismeretében olvassunk el egy idézetet Bart Ehrman egy könyvéből, amelyben a szkeptikus kifejti, hogy szerinte melyek a legegyértelműbb ellentmondások az evangéliumokon belül:
Az egyik kedvenc nyilvánvaló ellentmondásom – évekig olvastam Jánost anélkül, hogy észrevettem volna, mennyire furcsa ez az ellentmondás – Jézus „búcsúbeszédében” található, amelyet Jézus a tanítványaihoz intéz az utolsó közös étkezésük során (Jn 13-17). A János 13,36-ban Péter így szól Jézushoz: „Uram, hová mész?”. Néhány verssel később Tamás azt mondja: „Uram, nem tudjuk, hová mész” (Jn 14,5). Majd néhány perccel később, ugyanannál az étkezésnél Jézus szidja tanítványait, mondván: „Most ahhoz megyek, aki elküldött engem, de egyikőtök sem kérdezi tőlem: Hová mész?” (Jn 16,5). Vagy nagyon rövid volt Jézus koncentrációs képessége, vagy valami furcsa dolog történt e fejezetek forrásaival, ami egy sajátságos összefüggéstelenséget eredményezett.[2]
Ehrman átfogó érvelésének részét képezi az az elgondolás, hogy az evangéliumokban kibékíthetetlen ellentmondások vannak. Ez azonban módszerének gyenge pontját is megmutatja. Minden fent felsorolt esetben Jézus úgy van ábrázolva, mint aki az ellentmondás egyik vagy mindkét oldaláról beszél. De miért ne használhatna egy kiváló tanító paradoxont? Az általunk látott formai ellentmondások mindegyike rávilágít a szavak többféle jelentésére. János evangéliumában Jézus a keresztre megy, majd az Atyjához, Istenhez. A tanítványok nem erről kérdezik, hanem csak hétköznapi módon azon tanakodnak, hogy hová fog legközelebb menni. Ehrman csak az iróniát nem vette észre.
Biztosak lehetünk az evangéliumokban?
Peter J. Williams – A/5, 152 oldal
Az evangéliumok történeti hitelessége mellett érvel könyvében Peter Williams, újszövetség-kutató. Megvizsgálja a nem keresztyén forrásokat, összegzi, milyen pontossággal tárják elénk a bibliai beszámolók a korabeli kulturális hátteret, összeveti ugyanazoknak az eseményeknek különböző leírásait, és kitér arra is, hogyan hagyományozódtak a szövegek évszázadokon keresztül.
Úgy tűnik tehát, hogy a probléma az, hogy az ellentmondások kérdése valamiféle pontszerző versennyé vált azok között, akik állítják, illetve akik tagadják az evangéliumokban meglévő tévedéseket. János evangéliumának szerzője a nyelv felszínes szintjén rögzítette az ellentmondásokat, hogy a hallgatóságot mélyebb gondolkodásra ösztönözze. Ez némileg hasonlít ahhoz, ahogy Dickens a Két város regénye című művét az ellentmondások egész sorával nyitja, hogy jellemezze egy korszak következetlenségeit. A híres kezdés így hangzik: „Azok voltak a legjobb idők; azok voltak a legrosszabb idők.”[3]
Az ilyen tudatos formai ellentmondások jelenléte nem azt jelenti, hogy az egymásnak látszólag ellentmondó állítások mindegyike ne lenne mélyebb szinten igaz valamilyen módon. Ezek az állítólagos ellentmondások inkább azt mutatják, hogy a szerzőt jobban érdekelte, hogy elmélyült olvasásra ösztönözze az embereket, mint az, hogy megfeleljen azoknak, akik hibákat keresnek.
Ha egy szerző többféleképpen is használhatja a szókincset, akkor miért ne használhatná két szerző többféleképpen? Ha valaki azzal akar érvelni, hogy két evangéliumi beszámoló annyira ellentmond egymásnak, hogy mindkettő nem lehet igaz, akkor először is meg kell győződnie arról, hogy helyesen értette-e az egyes szövegekben megfogalmazott állításokat, és hogy nem értelmezi-e egyik beszámolót sem úgy, ahogy az nem a szerző szándéka szerint való. Az evangéliumok állítólagos ellentmondásai és a rejtélyesnek tűnő szövegek közül nem tudok olyanról, amelyet ne lehetne feloldani.
Peter J. Williams
www.crossway.org
Lábjegyzet
[1] Thomas W. Simpson oxfordi filozófus szerint a Jn 5,31 és a 8,14 formai ellentmondása valójában „filozófiai kifinomultságról” tanúskodik. Lásd a Testimony in John’s Gospel: The Puzzle of 5:31 and 8:14 (Tanúságtétel János evangéliumában: Az 5,31 és a 8,14 rejtvénye), Tyndale Bulletin 65, no. 1 (2014): 101-18, különösen 101.
[2] Bart D. Ehrman, Jesus, Interrupted: Revealing the Hidden Contradictions in the Bible (and Why We Don’t Know about Them) (Jézus félbeszakítva: A Bibliában található rejtett ellentmondások feltárása »és miért nem tudunk róluk«) (New York: HarperOne, 2009), 9.
[3] Charles Dickens, Két város regénye, https://mek.oszk.hu/15700/15745/15745.htm
