Mit jelent a JHVH név?

Amikor Isten megjelent Mózesnek az égő csipkebokorban, Mózes megkérdezte tőle a nevét. El akarta ugyanis mondani a rabszolgasorban élő izraelitáknak, hogy ki küldte őt a megszabadításukra. Isten azt mondta Mózesnek, hogy mondja meg nekik: „A »Vagyok« küldött engem hozzátok” (2Móz 3,14), és azt is, hogy „Az Úr, atyáitok Istene, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene küldött engem hozzátok” (15. v.). Az „ÚR” (jhvh vagy yhwh) névről azt mondja Isten: „Ez az én nevem mindörökre, így szólítsatok engem nemzedékről nemzedékre!” (15. v.).

Ezek a Mózes második könyvéből származó részek számos kérdést vetettek már fel Isten nevével kapcsolatban, amelyek közül nem mindegyikre lehet biztos választ adni. Nem szabad azonban elvesznünk a tudományos részletekben, hanem emlékeznünk kell arra, hogy Isten miért nyilatkoztatta ki az Ő nevét. Mózes második könyvének uralkodó témája, ahogy az egész Szentírásban is meghatározó téma, Isten önkinyilatkoztatása, hogy megismerhessük Őt. Isten ezen a néven, jhvh nyilatkoztatta ki magát nekünk, és hatalmas megmentő és ítélő cselekedetei által tárta fel jellemét, „hadd tudja meg a föld minden népe, hogy az ÚR [JHVH] az Isten, nincs más” (1Kir 8,60).

Isten nevének jelentése

A nevek etimológiájuk alapján jelentéssel bírhatnak. Az én nevem – Jonatán – héber eredetű, és azt jelenti: „Az Úr adta”. Hasonlóképpen a tudósok is próbálták meghatározni Isten nevének jelentését a szó gyökere alapján.

Isten valójában két nevet is feltár Mózes előtt. A 2Mózes 3,14-ben szereplő „VAGYOK” név valószínűleg a héber „lenni” igéből (hjh) származó fordítás. A „VAGYOK” és az „ÚR” név (15. v.) közötti látszólagos hasonlóság jobban kitűnik, ha a héber szavakat átírjuk a megfelelő latin betűs formájukra, tehát jhvh és hjh. A héber „lenni” ige szokásos írásmódja: hjh; alternatív írásmódja is létezik: a hvh, de ritka (pl. 1Móz 27,29). Ezért gyakran azzal érvelnek, hogy az jhvh („ÚR”) és a hjh (»VAGYOK«) név is ugyanabból a szóból, a héber „lenni” igéből származik, bár különbözik az írásmódja.

Ha ez az elemzés helytálló, akkor a jhvh úgy fordítható, hogy „ő van”. Hogy világos legyen, a jhvh „ő van” fordítását nem egy hiányos mondatként („ő egy valami”), hanem „ő létezik” jelentésben kell értelmeznünk.

Bár a jhvh lehetséges fordítása „ő van” vagy „ő létezik”, egyes teológusok szerint a jhvh név Isten önmagából eredő, önmagától való létezésének (aseitas) kifejezése. Az „aseitas” fogalmát a teológiában Isten önállóságának, teljes függetlenségének és autonómiájának bibliai igazságára használják. Isten nem függ semmiféle önmagán kívüli dologtól, és nem is befolyásolja semmi. Valószínű, hogy a jhvh „ő létezik” jelentése hozzájárulhatott Isten e tulajdonságának átfogó bibliai bizonyítékához. A 2Mózes elbeszélői kontextusát tekintve azonban Isten elsődleges célja a jhvh név megadásával feltehetően nem az volt, hogy a történetnek ezen a pontján megalapozza önnön létezésének teológiai alapelvét.

Isten nem függ semmiféle önmagán kívüli dologtól.

Mások a jhvh név „gondviselés” vagy „megváltástörténeti” szempontú értelmezése mellett érvelnek. A 2Mózes elbeszélésében Mózesnek szüksége van egy névre, amelyet az izraelitáknak felmutathat, hogy ki szabadítja ki őket Egyiptomból. Isten megadja a nevét, a jhvh-t és a „VAGYOK” nevet, hogy közölje Izráellel, hogy ott lesz velük, hogy megszabadítsa őket.

Úgy tűnik, hogy ez az értelmezés illeszkedik a 2Mózes kontextusába, amelyben Isten füst- és tűzoszlopban való jelenlétével vezeti ki Izraelt Egyiptomból (13,22), Mózes pedig Isten jelenlétét kéri, hogy vezesse őket az ígéret földjére (33,14-15). Egy ilyen értelmezés a jhvh nevet nem az „aseitas” fogalmával magyarázza, hanem Isten népe körében való megváltó jelenléte kijelentésének tekinti. Bár ez a felfogás a jhvh jelentését az elbeszélői kontextusból eredezteti, meg kell jegyezni, hogy ez az értelmezés nem vezethető le a szó etimológiai vizsgálatából.

Isten nevének kiejtése

Nem ismerjük a jhvh név eredeti héber kiejtését. A bibliai héber nyelv eredetileg csak mássalhangzókat rögzített, és csak évszázadokkal később adták hozzá a zsidó tudósok a magánhangzókat, hogy megőrizzék az ősi kiejtést. A maszoretikus hagyomány által használt magánhangzók – mely az egyik fennmaradt hagyomány a kevés közül – váltak a standard kiejtéssé, különösen a nyugati tudósok körében.

Ebben a maszoretikus hagyományban azonban soha nem adtak magánhangzókat a jhvh mássalhangzóihoz, hogy megőrizzék az ősi kiejtést. Ezért ezek a zsidó tudósok a héber „ÚR” szó (adonáj) magánhangzóit vették át és adták hozzá a jhvh szóhoz. A mássalhangzók és magánhangzók e keveredése arra indította az olvasót, hogy tiszteletből ne a jhvh nevet használja, hanem helyette az „ÚR” (adonáj) szót. Így minden alkalommal, amikor az olvasó a jhvh névvel találkozott, az adonáj nevet ejtette ki. Ennek következtében a név eredeti ejtése nem maradt fenn.

A 19. században Wilhelm Gesenius német tudós a héber jhvh szó „Jahveh”-ként (néma h-val a végén) való kiejtését népszerűsítette a jhvh név görög átírásait tanulmányozva. A szó „Jahve”-ként való kiejtése ma már általánosan elterjedt, bár helytállóságát nem lehet egyértelműen bizonyítani.

Az angol Bibliákban, amikor az adonáj vagy a jhvh szavak megjelennek, mindkettőt az angol „Lord” (Úr) szóval fordítják. A mögöttes héber szavak közötti különbségtétel jelölésére azonban, amikor az adonáj szerepel, egyszerűen „Úr” van írva (pl. 1Móz 15,8), míg amikor a jhvh fordul elő, a szót a nagybetűs „ÚR”-ral jelölik (pl. 13. v.). (Magyar Bibliákban is alkalmaznak hasonló módszert. – szerk.)

Alkalmanként a héber Bibliában felbukkan az adonáj jhvh kifejezés. Hogy elkerüljék a héber adonáj adonáj (vagy magyarul „Úr ÚR”) szó felesleges ismétlődését, ilyen esetekben a maszoréták az élohim (»Isten«) szó magánhangzóit adták hozzá a jhvh-hoz, hogy az elóhím („Isten”) olvasatát jelezzék az adonáj helyett. Amikor ilyen eset fordul elő – amikor a jhvh szó az elóhím magánhangzóival jelenik meg –, az angol Bibliában kiskapitálissal olvasható az „Isten” szó (pl. 2. v.).

Mint már említettük, a jhvh valószínűleg azt jelenti, hogy „ő van”, de nem jelenti azt, hogy „VAGYOK”, ahogy nem jelenti azt sem, hogy „ÚR” vagy „ISTEN”. Az „ÚR” és „ISTEN” szavak a fordításban egyszerűen azt az ősi hagyományt tükrözik, hogy a jhvh helyett az adonáj vagy az elóhím szó olvasható.

Isten kijelentése a nevéről végső soron azért történt, hogy mi megismerjük Őt.

Honnan származik a Jehova szó?

A „Jehova” szó sem nem angol (vagy magyar), sem nem héber, és nem is Isten neve. Ez egy téves elnevezés, amely az egyik szó magánhangzóinak és egy másik szó mássalhangzóinak kombinálásából származik. Amint fentebb megjegyeztük, a zsidók az adonáj („Úr”) magánhangzóit adták hozzá a jhvh mássalhangzóihoz, hogy jelezzék az olvasónak, hogy itt az „Úr” szót kell mondani. Ha tehát a jhvh mássalhangzóit az adonáj magánhangzóival összeolvassák, az eredmény tévesen a yahovah szó lesz. Ebből lett a Jehova „szó”.

Ennek a téves szóalkotásnak a szemléltetésére képzeljük el, hogy a „sündisznó” szóból kivesszük a magánhangzókat, és hozzáadjuk az „elefánt”-hoz, így kapjuk a „ülifónt” szót, mely sem nem magyar, sem nem állatnév.

Ismerjük meg az Urat

Mit tudhatunk akkor? A fáraó megkérdezte: „Kicsoda az az Úr [jhvh]?” (2Móz 5,2), és tíz csapás sújtotta, hogy megtudja, „nincs hasonló a mi Istenünkhöz, az Úrhoz [jhvh]” (8,10). Izraelt azért szabadította ki Isten Egyiptomból, hogy megtudják, „én, az Úr [jhvh] vagyok a ti Istenetek” (6,7), és ennek következtében Isten híre eljutott a kánaániakhoz, akik hallották, „hogyan szárította ki az Úr [jhvh] előttetek a Vörös-tenger vizét” (Józs 2,10).

Bár nem ismerhetjük a jhvh név pontos eredetét, jelentését és kiejtését, sokkal fontosabb, hogy megismerhetjük Őt – megismerhetjük jhvh-t. Isten kijelentése a nevéről végső soron azért történt, hogy mi megismerjük Őt.

Johnny Atkinson

www.thegospelcoalition.org/article/what-yhwy-mean/

---