Valódi váltás: Transzneműből keresztyénné

„Kész is.”

Ezek voltak az ápolónő első szavai, amelyek fogadtak, amikor a műtét utáni bódulatból magamhoz tértem. Életem új fejezete a kórházi ágyban kezdődött. Évekig tartó pszichológiai terápia, hormonkezelések és jogi ügyintézés után úgy éreztem, az új énem végre „kifejlődött”.

Olyan jól éreztem magam, hogy szerettem volna világgá kürtölni transzneműséggel kapcsolatos tapasztalataimat, és másokat is arra biztatni, hogy járják végig a saját útjukat.

Tudtam, hogy a világ mellettem áll – szüleim és az életem más szereplői is egy emberként támogattak azóta, hogy 2015-ben, 33 évesen előléptem és megosztottam nemi diszfóriával kapcsolatos megélésemet. (A „nemi diszfória” azt az állapotot írja le, amikor egy személy pszichológiai és érzelmi identitása nem vág egybe vagy nem egyeztethető össze a születéskori biológiai nemével, tehát például nőnek érzi magát, miközben férfinak született, vagy fordítva.)

Szüleimnek írt üzenetemben kifejtettem: szilárd meggyőződésem, hogy olyasmit teszek, ami jobbá teszi az életemet, és határtalan örömöt hoz. Elmondtam, hogy aktivista akarok lenni, hogy támogassam azokat, akik hasonló átalakuláson szeretnének átesni.

Ennek érdekében tanulmányoztam az alternatív identitásokat, hogy jobban segíthessem a közösséget. Azt terveztem, hogy egyénileg foglalkozom emberekkel, és megosztom velük a „diadalmenetem” történetét. Bátorítani akartam őket, hogy hagyják el a születésükkor rájuk kényszerített hamis identitást, és találják meg azt a békét és kiteljesedést, amit a nemváltás nyújt. Feltételeztem, hogy olyan felnőttekkel fogok dolgozni, akik régóta szenvednek a diszfória gyötrelmeitől.

Támogattam is néhány felnőttet. Ám amikor arra kértek, hogy tinédzserekkel beszéljek a transzneműség kérdéséről, megdöbbentem. Túl fiatalnak és tapasztalatlannak tűntek ahhoz, hogy olyan döntéseket hozzanak meg, mint amilyeneket nekem kellett meghoznom hormonokkal és műtétekkel kapcsolatban. Életemben először megkérdőjeleztem a transzfilozófiát.

Minden őszinte pillanatomban csalódottságot éreztem.

Ráadásul az „átalakulás” sok fájdalommal járt – érzelmileg és fizikailag is –, hiába éreztem beteljesültséget, amikor hátrahagytam Jonathan identitásomat, hogy Andrea legyek. Minden őszinte pillanatomban csalódottságot éreztem.

Küzdelem azért, hogy testileg és szellemileg is nővé váljak

Csalódottságom elsősorban a be nem teljesült elvárásokból fakadt. Azt reméltem, hogy nővé válok. Azonban különbség volt egy nő tapasztalatai és az én tapasztalataim között. Továbbra is keseregtem a férfias jellemvonásaim miatt, amelyeket lehetetlen volt elrejteni vagy „legyőzni”.

Mielőtt ezt teljesen felismertem és elfogadtam volna, lázasan igyekeztem fenntartani választott nemem külső látszatát, mert hittem abban, hogy valóban egy új valóságot fogok megtapasztalni. Hivatalosan is megváltoztattam a nevemet, bekerült a jogosítványomba, hogy nő vagyok, és olyan testi adottságaim lettek, amelyek alapján bárki nőként azonosított volna, még ha az átalakulásom nem is volt tökéletes.

A vágy, hogy áthidaljam a szakadékot önmagam, a „transz” nő (aki férfinak született nő) és a „cisz” nők (akik nőnek született nők) között, vallási útkereséshez vezetett. Eleinte elutasítottam Istent. Abban hittem, hogy nem létezik természetfeletti világ; úgy gondoltam, egyedül rajtam múlik, hogy megszűnik-e a szomorúságom és kellemetlen érzésem, mivel nincs semmiféle átformáló erő a mindenségben, ami segíthetne. Rendíthetetlenül vallottam, hogy nincs Isten.

Idővel különböző társadalmi és spirituális hátterű barátokat szereztem. A velük folytatott beszélgetések és az általuk megismert különféle spirituális élmények hatására felülbíráltam a szellemi dolgokról alkotott nézeteimet.

Mivel a testemmel kapcsolatos elégedetlenségem nem múlt el, keleti megoldások felé fordultam, hogy vigaszt találjak a reinkarnáció lehetőségében – abban a reményben, hogy egyszer újjászülethetek abba a személyiségbe, akit mindig is elképzeltem magamnak. Megpróbálkoztam a meditációval, de nem tudtam másra gondolni, csak saját magamra. Átalakulásra vágytam. Úgy éreztem, kezdő misztikusként ez az élményeim legfőbb célja.

Később a Távol-Keletről a Közel-Kelet és a Nyugat felé fordultam, és több ismertebb vallást is felfedeztem. Habár nem értettem teljesen az összes spirituális tanítást, továbbra is hittem abban, hogy a segítségükkel elérhetem végső célomat: az igazi nőiességet.

Órákra jártam. Imákat tanultam. Könyveket olvastam. Énekeltem. Úgy hittem, hogy jó úton járok, feltéve, ha nem esem áldozatául annak a fenyegetésnek, melyet a keresztyénség, ez a domináns hit és legrettegettebb vallás jelentett számomra.

„A legrettegettebb vallás”

A modern kritikák oroszlánrészét a keresztyénség kapja. Számomra is elnyomónak tűnt, emellett túl korlátozónak és ítélkezőnek. Mindenáron igyekeztem ellenállni neki, mert azt hittem, hogy a „szentfazekak” támadják legelszántabb módon új identitásomat, még az utcán beszólogató idegeneknél is jobban.

De aztán megtörtént az átalakulás.

Minden azzal kezdődött, hogy az egyik barátomtól kaptam egy Máté evangéliumát munkafüzet formájában; ez volt az első találkozásom az Újszövetséggel. Felnyitotta a szememet Jézus bölcsességére, jóságára és mérhetetlen jelentőségére. A barátom bátorított, hogy tartsak vele a phoenixi Trinity Bible Gyülekezetbe, bár rendkívül tartottam az egésztől. Megnyugtatása sokat jelentett számomra; az evangélium hirdetésének egy olyan mintáját mutatta meg, amely kedves, informatív és bátorító volt.

Tágabb gyülekezeti közösséggel való találkozásom egy egyszerű, barátságos, nyomásgyakorlástól mentes ebéddel kezdődött a pásztorral és a gyülekezet egyik tagjával. Ők segítettek megértenem az evangéliumot és Jézus jelentőségét az életemre nézve.

Ezután a barátom, aki bevezetett a gyülekezetbe, kezembe adta Dane Ortlund Szelíd és alázatos című könyvét. Ez az írás annyira informatív és megindító volt, hogy megerősítette elhatározásomat: meg akarom ismerni a keresztyénséget. Egyúttal csillapíthatatlan éhséget ébresztett bennem további olvasmányok iránt, az egyszerű evangéliumi összefoglalóktól kezdve John Bunyan művein át egészen a rendszeres teológiáig.

Valójában csak arra volt szükségem, hogy keresztyén értelemben újjászülessek.

Ahogy Jézus jóságos szívéről olvastam, rájöttem, hogy az Ő szeretete már az enyém. Könnyekig meghatódtam, és szinte remegtem az izgalomtól. Nem tudtam elhinni, micsoda ajándékot kaptam. A boldogság és az energia olyan hulláma öntött el, hogy el kellett mennem sétálni. Örömmel forgattam magamban, hogy a Jézussal való szellemi élet és a kegyelem jelentősége egy olyan ember számára is lehetséges, mint én, aki mindig félt attól, hogy méltatlannak tartják majd egy ilyen drága ajándékra.

Míg korábban folyton azon igyekeztem, hogy másfajta életet alakítsak ki magamnak, valójában csak arra volt szükségem, hogy keresztyén értelemben újjászülessek. Csak néhány hét telt el, és abbahagytam a női ruhák viselését a gyülekezetben – ahol mindig tárt karokkal fogadtak –, és Andreából ismét Jon lett.

Végre megtaláltam az igazságot – azt, amit korábban oly kétségbeesetten igyekeztem elkerülni, miközben női identitásom felépítésén fáradoztam. Ez az igazság nemcsak megnyugvást hozott, hanem buzgalmat is az Ige terjesztése iránt: vágyat, hogy segítsek másoknak elkerülni azt a fájdalmat, amit én elszenvedtem.

„Világmegvilágosító átalakulás”

Kereszténnyé válni sokkal többet jelent, mint egyszerűen gyülekezetbe (vagy templomba), vasárnapi iskolába és közös ebédekre járni (bár már eddig is számos fantasztikus vendégségbe hívtak meg!). Azt jelenti, hogy Krisztus kereszthalála által a bűneim bocsánatot nyertek. Ez az átalakulás az egész világot új megvilágításba helyezi. Egyszerre világnézet, erkölcsi iránytű, valamint az építő jellegű tudás, a nagyszerű irodalom és a világ legkedvesebb barátainak forrása. Megnyugvást ad. Az ima összeköt a Szentháromsággal, erővel és örömmel ajándékoz meg. Ez az igazság.

A keresztyénség nem érdemli meg azt a kritikát, amellyel azok illetik, akik távol érzik magukat a fősodratú vallásos gondolkodástól. A legkedvesebb emberek, akiket valaha ismertem, keresztyének voltak, akik elfogadtak és szerettek olyannak, amilyen vagyok, még ha nem is értettek egyet a döntéseimmel. Mindenki küzd a bűnnel, és az én bűnöm éppolyan teljes mértékben megbocsátható, mint bárki másé. A hívők szabadítottak meg attól az ítélettől, amelyet én mondtam ki saját magamra.

Bár a valóság elfogadása nehéznek bizonyult, ez az út csak megerősített abban a szándékomban, hogy végre elérjem azt a valódi szellemi átalakulást, amelyre mindig is vágytam.

Valóság és megbánás

A leggyógyítóbb felismerés nekem az, hogy szerető Istenünk valóságos, és azt akarja: legyek elégedett azzal, akinek Ő teremtett. Láttam, ahogy az Atya, a Fiú és a Szent Szellem ereje átformál, és olyan örömöt ad, amilyet soha nem tapasztaltam volna meg, mindegy, hány műtéten esem át. Soha többé nem fordulok el Uramtól és Üdvözítőmtől.

Nemváltási kísérletem gátolta a társadalmi, szakmai és szellemi fejlődésemet. De a legnagyobb bánatom az, hogy fizikai változásaimról beszéltem mindenütt ahelyett, hogy az Úr üdvösségének drága ajándékát hirdettem volna. Komoly bűntudatot érzek, amiért arra bátorítottam barátaimat, hogy tartsanak ki transznemű identitásuk mellett; félek, hogy ők is meg fogják bánni a döntésüket.

A Krisztusban való élet meghozza azt a gyógyulást, amelyet transzneműségem nem tudott megadni.

Aggódom azokért a gyerekekért is, akik azt látták az életemben, hogy valaki látszólag boldogan tud nemet váltani. Ők valószínűleg még nem képesek megérteni az igazságot: hiába akartam megélni egy új valóságot vagy egy vágyott ént, vannak olyan fizikai, mentális, érzelmi és genetikai szakadékok, amelyeket soha nem lehet áthidalni. Minden erőfeszítés ellenére az igazi identitásom mindig is ott maradt. Semmilyen jelzés az igazolványomban, semmilyen magamnak adott név nem tüntethette el múltbeli (vagy jövőbeli) önmagamat.

Megkönnyebbülés és gyógyulás

Most, hogy már nem vagyok transz nő, megszabadultam a bénító csalódottságtól. Felemelő érzés volt, érzelmileg és fizikailag egyaránt, hogy visszanyerhettem régi identitásomat, és feladhattam azokat az erőfeszítéseket, amelyekkel más emberré akartam válni.

Az is hatalmas megkönnyebbülést jelentett, hogy azok az emberek, akikről azt hittem, hogy csalódni fognak bennem transznemű identitásom feladása miatt – például a szüleim –, támogattak engem.

Mostantól aktivistaként szeretném segíteni azokat, akik vissza akarnak térni születéskori nemükhöz. Szeretném figyelmeztetni az embereket arra a fájdalomra és csalódottságra, amelyet én is átéltem. És segíteni akarok nekik elfogadni azt az értéket és szépséget, amellyel természetüknél fogva rendelkeznek.

Bár életem egy szakaszát lezártam, a Krisztusban való élet meghozza azt a gyógyulást, amelyet transzneműségem nem tudott megadni. Jézus keresztre feszítése megmentette az életemet, elfordított a fájdalmamtól, és megadta azt az átalakulást, ami szükséges ahhoz, hogy bizonyságtételemet megosszam a világgal.

Elvégeztetett.

Jonathan Gass

Jonathan Gass az Arizona Állami Egyetem Jogi Karán az online posztgraduális programok tartalmi igazgatója, ahol tanít is. A phoenixi Trinity Bible Gyülekezet tagja.

www.thegospelcoalition.org/article/finally-transformed-transgender-christian/

---