Hét világi „prédikáció”, amivel talán a héten is találkoztunk

Üzenetekkel elárasztva

Keresztyénként gyakran úgy gondolunk a prédikációra, mint olyasmire, ami kizárólag a vasárnap délelőtti istentiszteletekre jellemző. Úgy tekintünk rá, mint a magyarázó buzdítás egy speciális fajtájára, amelynek során a lelkipásztor a pulpituson állva, nyitott Bibliával a kezében szellemi útmutatást ad a gyülekezetnek. Ez a leszűkített értelmezés azonban megmegakadályozza, hogy felismerjük a számtalan más típusú világi „prédikációt”, amelyeket naponta hirdetnek nekünk a képernyőkön, a reklámokon és a szórakozásainkon keresztül.

Kevin Simler író és kutató a prédikáció egy hasznosabb és tágabb meghatározását kínálja, amelyet úgy ír le, mint „minden olyan üzenet, amelynek célja, hogy megváltoztassa vagy megerősítse azt, amit egy embercsoport értékel”.^[1] E definíció szerint a prédikációk mindenhol ott vannak, a Super Bowl reklámoktól a Netflix műsorokig, a közösségi média hírfolyamától a vállalati küldetésnyilatkozatokig.

Ami ezeket a világi prédikációkat különösen hatásossá teszi, hogy létrehozzák azt, amit Simler „közös tudásnak” nevez. Ez nem pusztán olyan információ, amelyet egyénileg szívunk magunkba, hanem egy olyan egyetértés, amelyről tudjuk, hogy mindenki más is magáévá tette.

Gondoljunk egy népszerű tévéműsorra, amely a vallásos hívőket elmaradottnak vagy képmutatónak mutatja be! Ennek ereje nemcsak abban rejlik, hogy személy szerint milyen hatással lehet ránk a dolog, hanem abban is, hogy tudjuk, több millió másik ember is látta ezt az ábrázolást. Tudjuk, hogy ők tudják, és ők is tudják, hogy mi tudjuk. Ez a közös tudás erőteljes hálózati hatást hoz létre, amely messze túlmutat az üzenet kezdeti hatásán.

A kultúránk tele van egymással versengő pulpitusokkal, amelyek mindegyike az értékeink, prioritásaink és meggyőződéseink feletti befolyásért verseng.

Vagy gondoljunk arra, amikor egy nagy sportmárka olyan kampányt indít, amelyben hétköznapi emberek szerepelnek, akik kitartással és elszántsággal győzik le az akadályokat! Az üzenet ereje nem csupán abból fakad, hogy személyesen is inspirálja az embert a termékek megvásárlására (bár ez az egyik fő cél), hanem abból a tudatból is, hogy milliók hallották ugyanezt a vágyott üzenetet. Ez a közös egyetértés egy kimondatlan társadalmi konszenzust teremt, mely szerint a személyes akaraterő és a „csak csináld” jelmondat az elsődleges megoldás az élet kihívásaira. A kampány pontosan azért működik világi prédikációként, mert mindenki tudja, hogy mindenki más is hallotta, ezáltal olyan módon erősíti meg az individualista értékeket, ahogyan a privát, célzott reklámok soha nem tudnák.

Abban a pillanatban, hogy felismerjük a „prédikációnak” ezt a tágabb meghatározását, elkezdjük meglátni, hogy kultúránk tele van egymással versengő pulpitusokkal, amelyek mindegyike az értékeink, prioritásaink és meggyőződéseink feletti befolyásért verseng. Egy lelkész talán csak egy órát beszél vasárnap, de a hét fennmaradó 167 órájában világi hangok prédikálnak nekünk.

Íme hét világi prédikáció, amellyel ezen a héten talán kapcsolatba kerültünk anélkül, hogy tudtunk volna róla.

1. Az Instagram-életmód evangélium

Ha csak öt percig görgetjük az Instagramot, máris hallhatjuk a kitartó prédikációt arról, hogy a beteljesülés az esztétikai tökéletesség és a gondosan összeállított élmények révén érhető el. Az aprólékosan megrendezett „egy nap az életemből” montázsok és a naplementés tengerparti meditációs posztok a fogyasztáson és élménygyűjtésen keresztül történő önmegvalósítás tanát hirdetik. Ez a világi prédikáció csendben megkérdőjelezi azt a keresztyén felfogást, hogy az igazi öröm az Istennel való soha véget nem érő kapcsolatból (Zsolt 16,11) származik, nem pedig a tökéletes fotón megörökített pillanatok végtelen gyűjtögetéséből (Mt 6,19-21).

2. A vállalati márka célmeghatározása

A vállalatok a célorientált üzeneteikkel egyre inkább erkölcsi tekintélyként pozícionálják magukat. Legyen szó akár egy közösséget ígérő kávézóláncról, akár egy környezettudatosságot hirdető piaci kiskereskedőről, ezek a márkák arról prédikálnak, hogy mi a legfontosabb az életben. Bár a megfogalmazás vállalatonként eltérő, a mögöttes üzenet ugyanaz marad: az etikus fogyasztás az elsődleges módja annak, hogy változást érjünk el a világban.

3. Az algoritmus személyre szabott prédikációja

Minden alkalommal, amikor megnyitjuk a Netflixet, a Spotify-t vagy a hírfolyamunkat, az ajánló algoritmusok egy kifejezetten ránk szabott üzenetet prédikálnak nekünk. A küldött üzenet az, hogy a preferenciáink szuverének, és az egyéni ízlésnek kell az elsődleges irányadónak lennie. Ez a személyre szabottság finoman aláássa azt a keresztyén elképzelést, hogy alá kell vetnünk magunkat a rajtunk kívül álló igazságnak, és olyan közösséghez kell csatlakoznunk, amelynek közös értékei vannak, nem pedig az „egocastingon” (kizárólag a saját meggyőződést erősítő tartalmak fogyasztásán) alapulnak.^[2]

4. A hírességek interjúban adott vallomásai

A celebekkel készített késő esti talkshow-k és podcastinterjúk rendszeresen tartalmaznak intim személyes megnyilatkozásokat, amelyeket a hitelesség bátor cselekedeteként kereteznek. Ezek a vallomásos pillanatok azt hirdetik, hogy a küzdelmek nyilvános megosztása a gyógyuláshoz vezető út, és hogy a növekedéshez sebezhetőségre van szükség, de nem felelősségre vonásra. Ez a világi liturgia finoman felváltja a közösségen belüli bűnvallás bibliai modelljét (Jak 5,16), és a megbánást puszta nyilvánosságra hozatalra degradálja.

5. A szuperhősfilmek üdvözítő erőszakossága

A legutóbbi sikerfilm valószínűleg tartalmazott valamiféle burkolt prédikációt arról, hogy a világot végső soron az erkölcsileg igaz egyén vagy csoport által helyesen alkalmazott erőszak menti meg. A megváltó erőszaknak ez a narratívája szöges ellentétben áll a keresztyének történetével a Megváltóról, aki önfeláldozással győz, és aki megparancsolja az ellenség szeretetét (Mt 5,44).

6. Az egészség és a jólét szentírása

A táplálékkiegészítő-gyártó cégektől kezdve a fitnesz influenszerekig a wellness-ipar a fizikai tökéletességen keresztüli üdvösség evangéliumát hirdeti. Ezek a prédikációk azt a gondolatot harsogják, hogy kellő fegyelemmel és a megfelelő termékek használatával elérhetjük a testi transzcendenciát és elkerülhetjük a szenvedést. Nem túl kifinomult üzenetük közvetlen kihívást jelent a fizikai életünk különböző aspektusainak keresztyén értelmezésével szemben, mint például a halandóság, az idősek tisztelete és a testi feltámadásba vetett remény (1Kor 15,42-44).

7. A politikai talk show-ok liturgiája

Akár baloldali, akár jobboldali beállítottságúak, a politikai témában megnyilatkozók erőteljes prédikációkat fogalmaznak meg arról, hogy ki tartozik az erkölcsi közösséghez, és ki áll azon kívül. Ezek a világi liturgiák hatékonyabban formálják a felebaráti szeretetről alkotott felfogásunkat, mint sok vasárnapi prédikáció. Sokan figyelmen kívül hagyják Jézus parancsait, például azt a felhívást, hogy még az ellenségeinket is szeressük, sőt megkísérlik a keresztyénellenes álláspontjukat bibliai követelményként átkeretezni.

Felismerni a körülöttünk harsogó prédikációkat

Ezeket a világi prédikációkat az teszi olyan hatékonnyá, hogy ritkán hirdetik magukat erkölcsi vagy szellemi tanításként. Ehelyett a szórakoztatás, a kényelem vagy a hasznosság révén csúsznak át a védelmi rendszerünkön. Ahogy a néhai médiakritikus, Neil Postman figyelmeztetett, ezek az üzenetek mélyrehatóan formálják azt, hogy mit tartunk teológiai szempontból hihetőnek – hogy mit tartunk észszerűnek hinni Istenről, önmagunkról és a világról.

A világi prédikációkat az teszi olyan hatékonnyá, hogy ritkán hirdetik magukat erkölcsi vagy szellemi tanításként.

De nem vagyunk védtelenek ezekkel az üzenetekkel szemben.

Az első és legszükségesebb lépés a befolyásuk elleni küzdelemben az, hogy egyszerűen felismerjük, hogy mik is ők valójában. Ha megértjük, hogy a képernyőkön, a termékeken és a szórakozásainkon keresztül folyamatosan prédikálnak nekünk, akkor elkezdhetünk kritikusan foglalkozni ezekkel az üzenetekkel ahelyett, hogy passzívan befogadnánk őket.

Pál bátorításként azt mondta a hívőknek, hogy „foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre” (2Kor 10,5). Médiával telített korunkban ez azt jelenti, hogy aktívan kell azonosítanunk és megkérdőjeleznünk azokat a világi prédikációkat, melyekkel naponta bombáznak minket. Milyen értékeket hirdetnek a kedvenc műsoraink? A jó életről alkotott melyik elképzelést támogatja burkoltan a közösségi média hírfolyama? Mit tanítanak az emberi természetről az általunk fogyasztott hírek?

Ha megnevezzük ezeket az üzeneteket, és a Szentírás fényében megvizsgáljuk őket, visszanyerhetjük szellemi ítélőképességünket. Nem csupán arra kaptunk elhívást, hogy „ne igazodjatok e világhoz”, hanem arra is, hogy „változzatok meg értelmetek megújulásával” (Róm 12,2). Ez a megújulás akkor történik meg, amikor felismerjük az egymással versengő evangéliumokat, aktívan szembeszállunk velük a bibliai igazsággal, és olyan hívő testvérekkel vesszük körül magunkat, akik segítenek meglátni, milyen vízben úszunk.

Lehet, hogy a világi pulpitusok hangosabbak és többen vannak, de nem erősebbek Isten Igéjének időtlen igazságánál. Ahogy megtanuljuk felismerni a minket körülvevő prédikációkat, bölcsen tudunk reagálni, ahelyett, hogy akaratlanul is a kultúra folyton változó evangéliumainak követői lennénk.

Joe Carter

www.crossway.org/articles/7-secular-sermons-you-might-have-heard-this-week/

Joe Carter (MDiv, Midwestern Baptist Theological Seminary) a Gospel Coalition vezető írója, a The Life and Faith Field Guide for Parents (Az élet és a hit útmutatója szülőknek) című könyv írója, az NIV Spiritual Habits Bible szerkesztője és a How to Argue Like Jesus: Learning Persuasion from History’s Greatest Communicator (Hogyan érveljünk úgy, mint Jézus: A meggyőzés elsajátítása a történelem legnagyobb kommunikátorától) című könyv társszerzője. Emellett a Virginia állambeli Arlingtonban található McLean Bible Church segédlelkészeként is szolgál.

---

[1] https://meltingasphalt.com/here-be-sermons/

[2] https://www.thenewatlantis.com/publications/the-age-of-egocasting

---