Az Úr félelme

„Jöjjetek, fiaim, hallgassatok rám, megtanítalak benneteket az Úr félelmére.” Zsolt 34,12

Félni vagy nem félni? Ez itt a kérdés. A Biblia, fordítástól függően, 70-100 alkalommal szólít fel minket arra, hogy ne féljünk – aminek örülünk, hiszen nem szeretünk félni. Magabiztosságra vágyunk, bátorságra, gerincre, önmegvalósításra. Mindarra, amit kortárs kultúránk magasztal.

A Biblia azonban körülbelül háromszor gyakrabban szólít fel minket az „Úr félelmére”, mint arra, hogy ne féljünk. A különbség abban rejlik, hogy kitől vagy mitől félünk. Míg az emberektől, a Sátántól vagy a nehéz körülményektől való félelmet, sőt még magát a halálfélelmet is el kell vetnie a hívőnek, az Úr félelme központi helyet foglal el a keresztyén életben. Ez a Szentírás egyik legkiemelkedőbb témája, amely nagyjából 300 alkalommal bukkan fel.

Ha elkezdjük keresni, hol fordul elő a Bibliában, hirtelen mindenhol ott látjuk (akárcsak az az autó, melyet a testvérünk nemrég vásárolt, és mostantól minden kereszteződésben kiszúrjuk). A Bibliának rengeteg mondanivalója van az Úr félelméről: hogy mit jelent félni Őt; milyen előnyökkel jár, ha így teszünk; milyen veszélyt hordoz, ha nem; és hogyan gyakorolhatjuk az Úr félelmét.

Bibliai értelemben az Úr félelme annyit tesz, mint tiszteletteljes csodálattal állni előtte (Zsolt 33,8) és gyűlölni a gonoszt (Péld 8,13). Egy író egy 17. századi teológust idézve így fogalmazta meg:

Az Úr félelme azt jelenti, hogy mélyen tudatában vagyok annak: minden, amit teszek, mondok és gondolok – vagy amit nem teszek és nem mondok –, nyitott könyv Isten, a Teremtőm, Atyám és Bírám mindent látó szemei előtt. Ezért őszintén arra kell törekednem, hogy úgy éljek, ahogyan az neki tetszik, és tiszta lelkiismerettel álljak előtte.

Ez egy kiváló meghatározás! Isten kimeríthetetlen szeretetét és kegyelmét annyira erőteljesen hangsúlyozza a népszerű teológia (és joggal), hogy néha elfelejtjük, Ő egyben igazságos bíró is, aki számonkéri gyermekeit – most (atyai fenyítésén keresztül, lásd Zsid 12,7-11) és az örökkévalóságban (Krisztus ítélőszéke előtt, lásd 2Kor 5,10) egyaránt.

A 36. zsoltárban Dávid leírja a büszke és ostoba embert, aki nem fél Istentől: „Nem számít neki az istenfélelem, sőt azzal hízeleg magának, hogy bűnével gyűlöletet tud szítani. Szája rontást és csalárdságot beszél, nem akar okos és jó lenni. Rontást eszel ki ágyában, nem a jó úton jár, nem veti meg a rosszat.” (Zsolt 36,2-5) Lehet, hogy éjszaka nem fekszünk gyilkos terveket szövögetve az ágyunkban, de időnként mindannyian magunkra ismerhetünk ebben az emberben, bennünk is ott van a hajlam, hogy nagyra tartsuk magunkat, és bagatellizáljuk a bűneinket.

A helyes félelem megszabadít a helytelentől

Paradox módon az Úr félelme az, ami megszabadít minket attól, hogy bármi más dologtól féljünk. Amikor féljük Őt, felismerjük tőle való függőségünket, életünk feletti jogos uralmát és szuverén hatalmát minden olyan dolog felett, ami megijeszt minket: a mások általi elutasítottságtól kezdve a nehéz életkörülményekig, melyeket nem tudunk kontrollálni. Amikor emlékezünk rá, hogy Isten az, akinek felelősséggel tartozunk, bátorságot nyerünk az engedelmességre – akkor is, ha engedelmességünk mások kritikáját és elutasítását, anyagilag negatív következményeket vagy fizikai kockázatot von maga után.

Létünk maga is tőle származik. Mindaz a jó, amik vagyunk, és amink van, az Úrtól adatott vagy Ő tette lehetővé. „Ő alkotott minket, az övéi vagyunk.” (Zsolt 100,3) És amikor valóban féljük Őt, mindezt nyitott kézzel tartjuk, mert tudjuk, hogy bármi is legyen a miénk, Istennek joga és hatalma van egy szempillantás alatt elvenni tőlünk:

• A buzgó misszionárius házaspár kiköltözik külföldre hirdetni az evangéliumot, csakhogy érkezésük után nem sokkal bénító depresszió taglózza le őket.
• A pásztor, akit dinamikus prédikációiról ismernek, hirtelen elveszíti a hangját, a látását vagy a magabiztosságát igehirdetőként.
• Az egészség- és fitneszmegszállott maradandó sérüléseket szenved, vagy krónikus fájdalom kezdi gyötörni egy szempillantás alatt bekövetkező baleset következtében, ami szinte lehetetlenné teszi számára a mozgást.
• A sikeres családfenntartó elmegy egyik nap a munkaértekezletre, és munkanélküliként sétál ki onnan.
• Az ajándékokkal gazdagon megáldott bibliatanító elveszíti a közönségét valami helytelen dolog miatt, amit egy óvatlan pillanatban mondott vagy tett.

Ezekben a pillanatokban az Úr félelme bizalmat ad nekünk (Péld 14,26), mert tudjuk, hogy Ő irányít, és mindig a javunkat munkálja (Róm 8,28). Jóbbal együtt arra a következtetésre juthatunk: „Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve!” (Jób 1,21).

Hasonlóképpen Dávid király imája is megfelelő ellenszer lehet bűnös önbizalmunkra:

„Tied, Uram, a méltóság, a hatalom és a tisztelet, a hírnév és a fenség, bizony minden, ami a mennyben és a földön van! Tied, Uram, az ország, magasztos vagy te, mindenség fejedelme! Tőled ered a gazdagság és a dicsőség, te uralkodsz mindenen. A te kezedben van az erő és a hatalom, a te kezed tehet bárkit naggyá és erőssé. Most azért, Istenünk, hálát adunk neked, és dicsérjük a te fenséges nevedet.

Mert ki vagyok én, és mi az én népem, honnan volt erőnk ennyit adakozni? Bizony, tőled van mindez, és csak azt adtuk neked, amit a te kezedből kaptunk! Mi jövevények és zsellérek vagyunk előtted, mint minden ősünk. Napjaink olyanok a földön, mint a múló árnyék.” (1 Krón 29,11-15)

Az istenfélő ember helyes reakciója

Amikor Ézsaiás meglátta az Urat a hatszárnyú szeráfok között, akik füst és rengés közepette hirdették szentségét és dicsőségét, így reagált: „Jaj nekem! Elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom. Hiszen a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!” (Ézs 6,5). Amikor János apostol a látomásában meglátta a megdicsőült Krisztust – hosszú ruhájával, hófehér hajával, lángoló szemeivel, aranyérc lábaival és napként ragyogó arcával –, úgy esett a lába elé, mint egy halott.

Ez a helyes reakció, amikor találkozik valaki Isten szentségével. Akárcsak Aslan esetében a Narnia Krónikáiban: „Veszélyes… de jóságos. Ő a Király, ahogy említettem.”

Ő egyszerre teljesen Isten és teljesen ember. Ő a gyengéd Megváltó, aki kisgyermekeket vett az ölébe, és a Királyok Királya, akinek lehelete életre hívta a csillagokat, és aki elhozza a gonoszok ítéletét (Zsolt 33,6, Ézs 11,4). Ő az Oroszlán és a Bárány. Nem vagy-vagy, hanem is-is.

Látjuk a Szentírásban, mi történik, ha az emberek félvállról veszik az Urat és az Ő parancsolatait – mint Ákán, aki titokban elvett a kiirtandó dolgok közül a jerikói csatában, ami Izrael vereségét okozta Ajnál (Józs 7), Uzzá, aki kinyújtotta kezét, hogy megfogja a szövetség ládáját szállítás közben, és meghalt, amikor megérintette (1Krón 13,10), a jó király Uzzijjá, aki felfuvalkodott, és áldozatot mutatott be, elbitorolva ezzel a papság feladatát (2Krón 26,16-21), valamint Anániás és Szafira, akik hazudtak arról, mekkora adományt adtak, hogy nagylelkűbbnek tűnjenek, mint amilyenek valójában voltak (Csel 5,1-11). Az Úr féltve őrzi szentségét.

Az Úr félelmének gyümölcsei

Az Úr félelme annak az embernek a természetes reakciója, aki igazán ismeri Őt, és egyben a gazdag áldások forrása is, amelynek számos pozitív hozadéka lehet:

• Bölcsesség: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet.” (Péld 9,10, lásd még Zsolt 111,10)
• Isteni oltalom és gondviselés: „Az Úr angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket” (Zsolt 34,8), és „Eledelt adott az istenfélőknek, örökké emlékezik szövetségére” (Zsolt 111,5). „Aki az Urat féli, annak erős oltalma van, fiainak is menedéke lesz az.” (Péld 14,26) „Az Úr félelme életet jelent: az ember elégedetten alszik, nem éri veszedelem.” (Péld 19,23)
• Jólét: „Az Úrnak félelme az élet forrása a halál csapdáinak kikerülésére.” (Péld 14,27) „Az alázatnak és az Úr félelmének jutalma gazdagság, dicsőség és élet.” (Péld 22,4)
• Isten rendíthetetlen szeretete és könyörülete: „Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy a szeretete az istenfélők iránt… Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az Úr az istenfélőkhöz.” (Zsolt 103,11.13)
• Dicséret: „…az Urat félő asszony dicséretre méltó” (Péld 31,30)

Erica Fitzgerald

Biblical Eldership Resources, Do You Fear the Lord?

Csempésszük vissza Jézust a gyülekezetbe

Andrew Fellows – A/5, 216 oldal

Ha úgy érzed, hogy valami fontos hiányzik a mai hívők szellemi életéből, akkor nem vagy egyedül. Mi áll a keresztyénség válságának hátterében? A híres prédikátorokat érintő botrányok? A zsúfolt programok, amelyekben alig van jelen Isten? Esetleg az, hogy nem találunk időt az imádkozásra? Vagy inkább arról van szó, hogy elfelejtettük Jézust mindennek középpontjába állítani? És ha így történt, mit tehetünk ellene?