Bizonyságtétel Isten hűségéről: Öt évvel a baleset után

Ebben a hónapban lesz öt éve, hogy a családommal együtt túléltünk egy repülőgép-szerencsétlenséget.^[1] Leszállás során a gépünk kicsúszott a kifutópályáról, egy meredek lejtőn lezuhant, és kettétört, majd egy betonfalnak csapódva landolt a lejtő alján.

Akkor még nem sejtettem, mennyi mindent fog tanítani az Úr nekem, közép-ázsiai pásztornak ezen a megrendítő élményen keresztül.

Máig élénken él bennem az emlék, hogy amikor leszálltunk a kifutópályára, úgy éreztem, mintha a gépünk lassítás helyett egyre gyorsulna. Emlékszem két hirtelen rándulásra, aztán elájultam. Amikor magamhoz tértem, seregnyi furcsa benyomás vett körül: a kiömlő folyadék hangja, a hideg szél, ami befelé süvített, a sötétség a gép belsejében. A legszörnyűbb mégis az volt, hogy üres volt a mellettem lévő ülés, ahol a feleségem és a kislányom ültek.

Kétségbeesésemben azonnal keresni kezdtem őket, de a törzsön keletkezett töréstől elhajlott padló miatt nem láttam jól magam körül.

Amikor megfordultam, megpillantottam hároméves kislányomat, akinek véres volt az arca. Épp felém tartott, amikor a stewardess hangosan felszólított minket, hogy azonnal hagyjuk el a gépet.

Emlékszem, felkaptam a kislányomat, és valahogy lebotorkáltam a gépről. Amikor megláttam a futóművet, amely néhány méterre feküdt a géptől a sárba fúródva, arra gondoltam: „Ez pont úgy néz ki, mint a Lost című sorozat egyik díszlete”. A lányom halálra volt rémülve, talán mert véres volt mindkettőnk arca, vagy mert elvesztette az egyik cipőjét. Teljes volt a káosz. Próbáltam megnyugtatni, de közben arra gondoltam: vajon csak mi ketten maradtunk életben a családunkból?

Tizenöt perccel később kiderült, hogy az Úr mind a négyünket megőrzött. A gépen ülők közül sokan nem voltak ilyen szerencsések. A feleségem, Eunice ugyan kirepült az üléséből, de képes volt segíteni másoknak kijutni a gépből. A mai napig nem tudjuk, mi történt hat hónapos kisbabánkkal, de hálát adunk, mert a stewardess, aki emlékezett a kicsire, átkutatta a roncsokat, megtalálta és kimentette. Isten kegyelméből a kislányunk lényegében sértetlenül megúszta a balesetet.

Íme néhány gondolat, mely az elmúlt öt évben felmerült bennem a történtekkel kapcsolatban.

Készülj fel a szenvedésre, mielőtt az bekövetkezik!

Azt mondják, fel kell készülnünk a szenvedésre, mielőtt az bekövetkezne. Az a nap rádöbbentett arra, mennyire fontos a hálaadás. Bár még nem ismertük a baleset következményeit, mégis Isten jóságának számos jelét megtapasztaltuk. Még a kibontakozó borzalom közepette is arra indította Isten a szívünket, hogy hálát adjunk azért, hogy megmentette az életünket.

Kedves keresztyén testvérem, a szenvedésre való felkészülés egyik lehetséges módja, hogy megtanítjuk a szemünknek, hogy lássa meg Isten jóságát, és a szánknak, hogy ne késlekedjen azonnal hálát adni annak bizonyítékait látva.

A szenvedésre való felkészülés egyik lehetséges módja, hogy megtanítjuk a szemünknek, hogy lássa meg Isten jóságát, és a szánknak, hogy ne késlekedjen azonnal hálát adni annak bizonyítékait látva.

A következő hetek megteltek Isten jóságának jeleivel. Barátaink barátai vittek el minket a kórházból, és egy hétig náluk lakhattunk. Családunk régi barátai, akik jártasak voltak a lelkigondozásban, segítettek feldolgozni a traumát. Egy gyülekezeti tag hét órát vezetett csak azért, hogy felvegyen minket és hazavigyen. A világ minden tájáról érkeztek üzenetek, melyben különféle emberek arról biztosítottak bennünket, hogy imádkoznak értünk. Rengeteg minden van, amiért hálát adhatunk. Bizonyos szempontból ez a cikk olyan számomra, mint egy Eben-Háézer (1Sám 7,12), egy emlékoszlop – Isten hűségének jele, hogy elhozott idáig.

Félreértés ne essék, ez az öt év nem volt nehézségektől mentes. A feleségem a balesetben maradandó sérüléseket szenvedett. Öt éve folyamatosan küzd különböző fizikai problémákkal, amelyek erősen korlátozzák a lehetőségeit – gyakran arra kényszerítve, hogy otthon maradjon. Öt éve már, hogy nem tudunk együtt túrázni vagy sétálni. Legkisebb gyermekünk nem emlékszik arra, hogy az édesanyja valaha is felvette volna a karjaiba. Ezek az évek bizonytalansággal, frusztrációval és veszteséggel teltek. Elvesztettük annak lehetőségét, hogy a családunk együtt menjen kirándulni. Kevesebb energiánk és terünk maradt az emberi kapcsolatokra. Szolgálatokat kellett elengednünk, melyeket én magam vagy a családom végezhettünk volna. Öt éve folyamatosan számolgatjuk: mennyibe fog kerülni holnap a közös kikapcsolódás vagy elmenni valahová ebédelni az istentisztelet után? A családunk öt éve kiszolgáltatott helyzetben van, és sokféle szempontból korlátozott lehetőségekkel rendelkezik.

Isten hűséges

De hála az Úrnak, tapasztaltunk gyógyulást is. Dicsérjük az Urat, amiért az elmúlt időszakban a feleségem egészségi állapota kicsit jobbra fordult. Lassú, de folyamatos javulást látunk. Dicsérjük az Urat, amiért továbbra is gondoskodik rólunk gyógytornászok és segítőkész barátok révén. Dicsérjük az Urat az imaharcosokért, akik továbbra is kitartanak mellettünk ebben a próbatételben, és a gyülekezeti tagokért, akik mindig készek gyakorlati módon is segíteni nekünk. Oly sok terhet hordoztak velünk együtt! Magasztaljuk az Urat hozzánk való hűségéért.

Valóban dicsekedhetünk a gyengeségeinkkel

Ezeken a kihívásokon keresztül az Úr rengeteg mindet megtanított nekem arról, mit jelent gyengének lenni a szolgálatban.

Isten ereje a gyengeségeink által válik tökéletessé.

Megtanultam, mit jelent a gyengeségeimmel dicsekedni. Sok éven át úgy olvastam a 2Korinthus 12,8-9-et, mintha azt akarná mondani: „Dicsekedni fogok gyengeségeimmel, mert Krisztus ereje nyugszik rajtam”. Pedig nem erről van szó. Pál azt mondja, hogy Isten ereje a gyengeségeink által válik tökéletessé. Azért dicsekedett a gyengeségeivel, hogy Krisztus ereje nyugodjon rajta. Isten nem azokat a gyülekezeteket vagy szolgákat választja, akik hatalmasnak tartják magukat, hanem azokat, akik tudják, hogy az Ő kegyelme nélkül gyengék.

Megtanultam, hogy mennyi hit kell ahhoz, hogy ne csak mondjuk, hogy az igehirdetés a Gyülekezet legfontosabb szolgálata, hanem ennek a meggyőződésnek megfelelően cselekedjünk is. Voltak hetek és hónapok, amikor a prédikálás volt az egyetlen dolog, amit tehettem. Nagyon sok jó dologról le kellett mondanom. De a hit hallásból fakad, a hallás pedig Isten Igéjéből, ezért megpróbáltam korlátozott kapacitásomat a hűséges igehirdetés feladatára fordítani. Néha megkísért a gondolat, mi mindent tehetnék még az Úrért, ha nem lennék ennyire korlátozott. A valóság azonban az, hogy Istent nem akadályozzák az én korlátaim.

Azt is megtanultam, milyen a magány a csendes szenvedés hosszú időszaka alatt, és milyen érzés a lefékezett élet miatti bűntudat. Szolgáló testvérem, ne feledd: bár vannak olyan juhok, akiket meg kell dorgálni a jócselekedetek elmulasztása miatt, a nyáj nagy része egyszerűen a bátorításunkra vágyik. Ne szidd őket; inkább bátorítsd, hogy tartsanak ki.

Sok barátom, akik főállásban végzik a szolgálatukat, magára vonatkozónak érzi a William Carey sírfeliratán lévő gondolatot: „Várj nagy dolgokat Istentől, törekedj nagy dolgokat tenni Istenért!”. Careyhez hasonlóan mi is változást akarunk elérni. De mielőtt az eredményekre gondolnánk, nem szabad elfelejtenünk: a pásztori szolgálat arról szól, hogy számot kell adnunk a Főpásztornak azokért a lelkekért, akiket Ő ránk bízott. Ha nem tudjuk örömmel és megelégedéssel venni a feladatot, hogy e botladozó lelkeket a mennybe vezessük, saját ambícióinkkal könnyen átgázolhatunk rajtuk. Az Úr az Ő jóságából korlátokat adott nekem, nehogy eltiporjam a rám bízott juhokat.

Isten szuverén

Számára fontosabb lelkünk egészsége, mint az Ő országért végzett szolgálatunk eredményessége.

Végül megtanultam reménységgel tekinteni Isten szuverenitására. Ha rajtam múlik, én nem ezt az életet választottam volna magunknak – főleg nem drága feleségemnek. De Isten jó, mindenkor és minden körülmények között. A fájdalom néha kérdések formájában jelentkezik: Mi lett volna, ha nem megyünk el arra az útra? Mi lett volna, ha először nyugati orvosok kezelnek minket? Milyen lenne most a gyülekezet, ha ezt vagy azt a munkát elvégezhettem volna benne? De ezek a kérdések egy dologgal nem számolnak: azzal az édes igazsággal, hogy amit Isten elrendel, az jó. Ő mindent azok javára rendel és munkál, akik szeretik Őt.

Magasztaljuk az Urat, mert Ő hűségesen tanít minket, gondoskodik rólunk, és megőriz bennünket! Dicsérjük Őt, mert számára fontosabb lelkünk egészsége, mint az Ő országért végzett szolgálatunk eredményessége! Megtanít minket arra, hogy mit jelent minden körülmények között elégedett lenni. Dicsérem az Urat, mert megtanította nekem, hogy gondoskodó férjnek lenni fontosabb, mint sikeres pásztornak. Magasztalom Őt, mert megtanította, hogy türelmesebb és kitartóbb legyek annál, mint amire egyébként képes lettem volna. Dicsérjük az Urat, mert Ő jó, és hűséges szeretete örökre megmarad!

Caleb Greggsen

www.9marks.org/article/a-testimony-of-gods-faithfulness-five-years-after-the-crash/

---

[1] „Turkey plane: Three dead, 180 hurt as jet skids off runway in Istanbul,” BBC News, February 6, 2020, https://www.bbc.com/news/world-europe-51384667.

---