Gondolkodtál már azon, hogy a karácsony több, mint egy mese?

Ahogy az éjszakák egyre sötétebbek lesznek, és a hőmérő higanyszála egyre lejjebb kúszik, jó alkalom kínálkozik arra, hogy a kanapén bekuckózva megnézzük kedvenc karácsonyi filmünket.

Mit szeretünk a legnépszerűbb karácsonyi filmekben? Talán azt, hogy olyan üzenetet hordoznak, amely rezonál a szívünk legmélyebb vágyaival. Gondoljunk például a következő filmek üzenetére…

• Az élet csodaszép (1946): a remény legyőzi a kétségbeesést,
• Igazából szerelem (2003): a szerelem minden akadályt legyőz,
• Drágán add az életed! (1988): a jó legyőzi a gonoszt.

Bár ezek a filmek kitalált történetek, mindannyian szeretnénk hinni, hogy ilyen dolgok valóban lehetségesek. És a jó hír az, hogy ezek – és még ennél is több – valóra váltak Jézus Krisztus születésével, amelyet karácsonykor ünneplünk. A betlehemi történet nemcsak egy újabb kellemes, de kitalált mese, hanem „valós események alapján készült”.

A betlehemi történet nemcsak egy újabb kellemes, de kitalált mese.

Vannak azonban olyan emberek, akiknek nehéz komolyan venniük a betlehemi történet valóságát. Az Isten Fia emberi formában megszületik, jászolban fekszik, szűz anyja vigyáz rá, pásztorok látogatják meg, akiknek a hírt a dicsőség birodalmából érkező angyalok kórusa hirdeti, majd később a három keleti király ajándékokat hoz neki – mindezek az események az égbolton felragyogó új csillag fényében történnek. Ez egy gyönyörű és csodálatos történet, de vajon csak ennyi: egy kitalált mese? Mi, akik a fejlett 21. századi világban élünk, még mindig hiszünk Istenben, angyalokban és egy szűztől született csodálatos csecsemőben?

Mielőtt megválaszolnám a kérdést, hadd meséljek a kedvenc karácsonyi filmemről! A Csoda New Yorkban egy kislányról szól, aki nem hisz a Mikulásban. Összetört szívű, elvált édesanyja így nevelte, mert nem akarta, hogy a lánya olyan dolgokban higgyen, amelyekről később csalódottan kell megállapítania, hogy nem léteznek (pl. a Mikulás vagy az igaz szerelem). De minden megváltozik, amikor a kislány megismerkedik egy csodálatos, kedves öregemberrel, Kris Kringle-lel, aki ráveszi, hogy elgondolkodjon azon, talán mégis létezik a Mikulás – aki történetesen épp Kris Kringle személyében testesül meg.

Hogy rövidre fogjam a történetet: Kris Kringle-nek a bíróság előtt kell bizonyítania, hogy valóban ő a Mikulás, különben egész életére elmegyógyintézetbe zárják. A hatóságok például azt kérik tőle, hogy hozza be a rénszarvasát, és tanítsa meg repülni – de Kringle elmagyarázza, hogy ez lehetetlen, mert a rénszarvasok csak karácsony este repülnek. A helyzet reménytelennek tűnik. Ám az utolsó pillanatban, amikor a bíró már épp ellene készül dönteni, a kislány átad neki egy karácsonyi lapot, amelyben egy egydolláros bankjegy van. A kislány bekarikázta rajta a „Istenben bízunk” szavakat. Megértve ennek jelentőségét a bíró kihirdeti, hogy ha a kormány a hitre alapozva úgy gondolja, hogy Isten létezik, akkor a bíróság is elhiheti bizonyíték nélkül, hogy Kris Kringle személyében létezik a Mikulás. Mindenki ünnepel, és a történet boldog véget ér.

Ami kicsit zavar a filmben, hogy az írók egyenlővé teszik a Mikulást Istennel, és Istent olyan kategóriába sorolják, akiben az emberek bizonyítékok hiányában hisznek. Lényegében a film azt sugallja, hogy azok, akik hisznek Istenben, mind önámításban élnek. Bár, hogy őszinte legyek, a legtöbb világi ember pont így gondolkodik a vallásos emberekről.

Világi társadalmunk így gondolkodik, mert olyan szkeptikusok nyomdokaiba léptünk, mint a híres pszichológus, Sigmund Freud, aki a vallást a vágy teljesüléseként értelmezte. Freud elutasította a vallást, mert szerinte nem más, mint vágyaink kivetítése egy apafigurára, aki gondoskodik rólunk, és megvéd minket az élet bizonytalanságai és nehézségei közepette.

Azonban nem csak az Istenben hívők vádolhatók azzal, hogy vágyvezérelt a gondolkodásmódjuk. Lehet, hogy azok, akik ateistának vagy agnosztikusnak vallják magukat, tudat alatt azt kívánják, hogy ne legyen Isten, aki akaratát ránk kényszeríti, és akinek számot kell adnunk az életünkről.

Mindez azt jelenti, hogy a vágyvezérelt gondolkodás kritikája nem visz minket előbbre. Ez mindkét oldalra jellemző – az Istenben hívőkre és a nem hívőkre egyaránt.

A keresztyénséget az különbözteti meg a világ összes többi hitrendszerétől és vallásától, hogy nem velünk, a gondolatainkkal és kívánságainkkal kezdődik, hanem rajtunk kívül álló dolgokkal: az első karácsony valóban megtörtént eseményeivel a történelembe ágyazva.

Az első karácsonyi betlehemi történetet Lukács evangéliumában találjuk, melyet olyan valaki jegyzett le, aki gondosan megvizsgálta és kutatta a témát, beszélt az élő szemtanúkkal, és összegyűjtötte a Jézusról szóló bizonyítékokat. Munkája mai napig nagy tiszteletnek örvendő ősi történelmi forrásnak számít.

Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet.  Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Kviriniusz volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. (Lk 2,1-7)

Figyeljük meg, hogy Lukács, a történetíró milyen gondosan rögzíti számunkra az első karácsony tényeit…

Először is feljegyzi Jézus születésének IDŐPONTJÁT. Ez nem egy kitalált történet, amely az „Egyszer volt, hol nem volt” jól ismert formulájával kezdődik. Nem, ez a történet Augusztusz római császár globális uralma és Kviriniusz kormányzó helyi irányítása idején indul. Mai naptárunk szerint ez körülbelül i. e. 4-re tehető.

Másodszor, leírja Jézus születésének HELYÉT. Ez a történet nem „réges-rég, egy messzi-messzi galaxisban” játszódik, hanem Betlehem kis városában, amely Izrael földjén, Jeruzsálemtől, a fővárostól néhány kilométerre található. Jézus nem királyi palotában vagy fényűző szállodában született, hanem egy állatok tartására szolgáló helyiségben.

Harmadszor, leírja Jézus születésének HOGYAN-ját. Lukács elmeséli nekünk a jól ismert történetet, amelyet számtalan iskolai és egyházi betlehemes előadás feldolgoz újra és újra. Észre kell vennünk, hogy ennek a gyermeknek a születésében semmi sem volt hétköznapi! Egy korábbi szakaszban Lukács leírja, hogy anyja szűz volt, aki Isten természetfeletti erejével fogant meg. Isten Szelleme munkálkodott Mária méhében, előkészítve azt a testet, amelyben Isten Fia lakozhatott, és amelyből megszülethetett ebbe a világba. Egy későbbi szakaszban Lukács lejegyzi azt is, hogyan jelentek meg angyalok a helyieknek, bejelentve Jézus születését, és hívva őket, hogy jöjjenek imádni Őt.

Az egyetlen kérdés, ami még megválaszolatlan: MIÉRT született Jézus?  A válasz pedig a SZERETET!

Mivel Isten még mindig szeret minket, Ő beleírta magát a világ történetébe.

A születés Isten nagy „szerelmi történetének” része, amelyet az embereknek szánt.  A történet tragikus része az, hogy Isten szeretete viszonzatlan. Mindannyiunk szívében mély gyanakvás és Isten iránti szeretethiány lakozik. Nem tetszik nekünk az az elképzelés, hogy hűséggel és hálával tartozunk neki. Elutasítjuk Istent, életünk ajándékozóját és a világtörténelem szerzőjét. Ehelyett elloptuk az isteni szerző tollát, és ragaszkodunk ahhoz, hogy a saját forgatókönyvünk alapján írjuk életünk történetét, mi legyünk a saját sorsunk szerzői. A Biblia ezt bűnnek nevezi. Sajnos a bűn által tönkretettük magunkat, és a nyomorúság nyomait hagytuk a történelem lapjain.

Mégis, mivel Isten még mindig szeret minket, Ő beleírta magát a világ történetébe, hogy újra rendbe hozza a dolgokat. Látva a zavart és a káoszt, a nyomort és az értelmetlenséget, az igazságtalanságot és az embertelenséget, Jézus belépett ebbe a világba – közülünk való lett –, szenvedett, meghalt a kereszten értünk és bűneinkért, és a történelem rögzíti azt a tényt is, hogy feltámadt a sírból, bizonyítva, hogy nem a gonosz és a halál mondja ki az utolsó szót a történetünkben. Ez nem vágyálom. Ez a valóság!

Ez volt az életét megváltoztató felfedezése C. S. Lewisnak is, amikor egy este keresztyén barátjával, J. R. R. Tolkiennel (A Gyűrűk Ura szerzőjével) sétáltak. Lewis a kora egyik vezető gondolkodója és az Oxfordi Egyetem professzora volt. Szakterületébe a középkori irodalom tartozott, de legmélyebb szenvedélye az ókori mitológiához fűzte. Lewis úgy érezte, hogy ellentét feszül a feje és a szíve, az ész és a vágy között: „mindazt, amit szerettem, képzeletbeli dolognak tartottam; szinte mindazt, amit valóságosnak hittem, komornak és értelmetlennek láttam”. De minden megváltozott azon az éjszakai sétán az oxfordi Addison sétányon.

A keresztyénségről és a mitológiáról beszélgetve Lewis kijelentette, hogy az evangéliumban szereplő, meghaló és feltámadó Jézus története olyan, mint a többi mítosz: „ezüstbe öntött hazugságok”. Tolkien azonban így válaszolt: „nem mind hazugság”.  Lewis azon az estén eljutott a felismerésre, hogy a keresztyénség „az igaz mítosz – ami valóban megtörtént”. Ez a felismerés örökre megváltoztatta az életét és a sorsát. És a tiédet is megváltoztathatja ezen a karácsonyon, ha hajlandó vagy hinni benne.

David J. Nixon

www.solas-cpc.org/have-you-ever-wondered-if-christmas-is-more-than-a-fairytale/

---