A húsvét hetének eseményei valós időben

Most, hogy beléptünk a nagyhétbe – abba az ünnepi időszakba, mely virágvasárnaptól húsvétvasárnapig tart –, íme egy napról napra történő áttekintés arról, hogy mi történt a Szentírás szerint az egyes napokon.

Használjuk ezt az útmutatót mint bibliaolvasó kalauzt ezen a héten!

Virágvasárnap

(Az ezen a napon történt események teljes beszámolóját lásd: Mt 21,1-11; Mk 11,1-11; Lk 19,28-44; Jn 12,9-19.)

Amikor Jézus egy szamárcsikón ülve bevonult Jeruzsálembe, ez volt az első alkalom Lázár feltámasztása után, hogy megmutatta magát a városban. Lázár feltámadásának híre gyorsan elterjedt, és sokan hírességként tekintettek Jézusra. Mindenki látni akarta. Kimentek elé, és királynak kijáró ünnepléssel fogadták, mert hallották, mit tett (Jn 12,18).

Jézus azt mondta, hogy Lázár halála sokak hitre jutását eredményezi, és „az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia” (Jn 11,4). De az a dicsőség, amelyre gondolt, még dicsőségesebb volt, mint a Jeruzsálembe való diadalmas bevonulása. Valójában egyáltalán nem arra a dicsőségre utalt, amelyet ezek az emberek adtak neki. Lázár feltámadása megerősítette a vallási vezetők elszántságát, hogy Jézust halálra adják, amelyet Ő önként vállal – olyan halálra, melyet Ő le fog győzni. Erre a dicsőségre gondolt. Amikor bevonult Jeruzsálembe, az emberek azt kiáltották: „Áldott a király, aki az Úr nevében jön!”. Dicsérték Lázár halála feletti győzelme miatt. De milyen mély irónia rejlik abban, hogy Ő nem Lázár halála és feltámadása, hanem saját halála és feltámadása miatt jött, hogy koronáját átvegye!

Hétfő        

Ő nem Lázár halála és feltámadása, hanem saját halála és feltámadása miatt jött, hogy koronáját átvegye!

(Lásd Mt 21,12-22; Mk 11,12-19; Lk 19,45-48)

Jeruzsálem olyan volt ezekben a napokban, mint egy felbolydult méhkas, Jézus diadalmas bevonulása pedig úgy hatott, mint egy botütés a közepébe. Szinte hallani lehetett, ahogy a zsongás egyre erősödik benne, ahogy a harag koncentrálódik és növekszik. Királyi bevonulása erőteljes kinyilatkoztatása volt annak, hogy az Ő hatalma minden emberi közmegegyezés felett áll.

Hétfőn Jézus ismét visszatér – ezúttal azért, hogy kijelentse, Isten népe nem tudott megfelelni szövetségi megbízatásának, miszerint áldássá legyen a világ számára. Az evangéliumok e napról szóló beszámolói nagyrészt Jézus tekintélyére összpontosítanak – mind a teremtett világ felett, mind abban az értelemben, hogy joga van megítélni azt. Jézus mindent felhatalmazással tett. Amikor tehát hétfőn azzal ébresztette tanítványait, hogy vissza akar menni Jeruzsálembe tanítani, bármennyire is kockázatosan hangzott ez, nem volt meglepő. Mindenki érezte, hogy valami készülődik, mintha Jézus sarkon fordult volna, és a vég gyors tempóban közeledne felé. „Körözött” személy volt.

Kedd       

(Mt 21,23-26,5; Mk 11,27-14,2; Lk 20,1-22,2; Jn 12,37-50)

Ha hétfői megérkezését a jeruzsálemi Templomba úgy értelmezzük, mint egy mindenre kiterjedő, élő példázatot az Isten házának megtisztításáról, akkor keddi fellépése a kijelölt vezetéssel való közvetlen, szóbeli konfrontációnak tekinthető. Miután Jézus egyértelművé teszi, hogy nem tekint úgy ezekre a vezetőkre, mint akiknek bármilyen hatalmuk lenne felette, a nap hátralévő részét ott tölti a Templomban, hogy az embereket Isten Igéjére tanítsa. Ez a kedd délután az utolsó alkalom, amikor Jézus szabad emberként nyilvánosan tanít a Templomban. Ezen a napon mondott szavai az Ő búcsúbeszéde, kiáltványa.

Amikor kedden elhagyta a Templomot, a főpapok és az írástudók „keresték a módját, hogy Jézust valamiképpen csellel elfogják és megöljék” (Mk 14,1). De nem vehetik el tőle az életét pusztán azoknak a vádaknak az erejével, amelyeket felhozni terveztek ellene – nem, ha védekezik. De Ő nem fog. Ehelyett hallgat, és ezzel felajánlja életét egy istenkáromlókból, árulókból és hazugokból álló világért. Ez az, amiért Ő jött, és ahogy azon a kedd délutánon kilép a Templomból, tudja, hogy hamarosan meg kell tennie.

Szerda

(Mt 26,6-16; Mk 14,3-11; Lk 22,3-6)

Az elmúlt napok Jézus ellenfelei számára feszültséggel és a haraggal teltek – Jézus számára pedig a rendíthetetlen elszántság jegyében. Korábban a szavak voltak az Ő kincsei, és Ő két kézzel szórta gazdagságát. De a halála előtti szerdán Jézus elnémul.

A leprás Simon házában tartózkodik, egy olyan ember otthonában, akit problémájáról ismertek. Közös étkezésük közben a betániai Mária – Lázár nővére (Jn 12,3) – egy illatos alabástromedénnyel lép Jézushoz. Ezt az egy évi munkabérrel felérő drága kenetet pontosan erre az alkalomra tartogatta (Jn 12,7). Elkezdi Jézus fejére és lábára önteni, amihez fel kell törnie az edényt (Mk 14,3). Mintha egy 20 000 dolláros pezsgősüveget nyitna ki, de ő nagyon is jól tudja, mit tesz. Felajánlja Jézusnak mindenét, amije csak van. Azzal, hogy a legértékesebb tulajdonát adja neki, kifejezi, hogy jól tudja, amit Jézus önmagából adni készül, az érte, Máriáért történik.

Amit Mária tesz, az gyönyörű, és Jézus azt akarja, hogy ezt mindenki tudja. A nő a temetésére készíti elő Jézust. Nagyrabecsülés és gyengédség rejlik ebben a gesztusban. Jézus azzal viszonozza a megtiszteltetést, hogy azt mondja, a történelem soha nem fogja elfelejteni Mária gyönyörű tettét. És valóban nem felejtettük el.

Csütörtök

(Mt 26,17-75; Mk 14,12-72; Lk 22,7-71; Jn 13,1-18,27)

A Jézus keresztre feszítését megelőző csütörtök eseményei sok oldalt töltenek meg a Szentírásban. Minden azzal kezdődik, hogy János és Péter gondoskodnak egy teremről (felső szoba), ahol összegyűlhetnek. Jézus ott megmossa tanítványai lábát, és elmagyarázza, hogy azért jött, hogy megtisztítsa őket.

Amikor elkezdik az étkezést, Jézus bejelenti, hogy egyikük el fogja árulni Őt. Mindegyikük azt kérdezi, vajon róluk beszél-e. Ezután elküldi Júdást, hogy tegye meg, amit szándékában áll megtenni.

Ezen az utolsó vacsorán Jézus fogja a páskakenyeret és a poharat, és új – vagy inkább tökéletesebb – jelentéssel ruházza fel őket. A kenyér az Ő teste. A pohár az Ő vére. Ez az ünnepi étkezés többé már nem a fáraó külső zsarnokságától való szabadulást fogja felidézni bennük, hanem a saját bűneik és Isten elleni lázadásuk belső zsarnokságától való megszabadulást.

Jézus imádkozik a barátaiért és azokért, akik majd általuk ismerik meg Őt – hogy Atyja eggyé tegye őket (Jn 17). Ezután Jézus és barátai elindulnak az Olajfák hegyére, hogy imádkozzanak (Mk 14,33). De Ő nem csak imádkozni megy oda. Azért is, hogy várjon. Hamarosan fáklyák sora kígyózik felé a sötétben. Ez az, amire várt.

Nagypéntek

(Mt 27,1-61; Mk 15,1-47; Lk 23,1-56; Jn 18,28-19,42)

Csütörtök éjjel a Gecsemáné kertben Jézust letartóztatták – egyik tanítványa árulta el, a többiek pedig elhagyták. A főpapok és a Szanhedrin titkos tárgyalást hívott össze az éjszaka közepén, és a meghozott ítélet szerint Jézust keresztre kell feszíteni. Ezt a római prefektusnak, Poncius Pilátusnak kellett végrehajtania. Ő vonakodva bár, de megtette.

Súlyos verés után Jézust keresztre szegezték, ahol hat órán át függött, amíg meg nem halt. Soha előtte és soha azóta nem történt nagyobb veszteség és egyben nyereség, mint az Ő halálával. A világ számára nyereség lett Krisztus engesztelő áldozata. De a jelenlévők nem értik a pillanat jelentőségét, vagy megszakad a szívük, amikor azt látják, hogy akit a világ Megváltójának hittek, meghal Róma kezétől. Nem tudják megakadályozni, és nem fogják fel, hogy ez értük történik. Őbenne reménykedtek, és bár azt mondta nekik, hogy sokat kell szenvednie és harmadnapra feltámad (Márk 8,31), honnan tudhatták volna, hogy erre gondolt?

Szombat – Az elfelejtett nap    

(Mt 27,62-66)

A Jézus keresztre feszítését követő szombatról kevesebb tudható, mint a hét bármelyik másik napjáról. Ami mégis különlegessé teszi, hogy ez az egyetlen olyan teljes nap a történelemben, amikor Krisztus teste eltemetve egy barlangban fekszik.

Tegnap keresztre feszítették. Holnap feltámad a sírból. De mi a helyzet a mai nappal? Bár mi talán nem tulajdonítunk nagy jelentőséget ennek a napnak, de ha megnézzük azt a néhány verset, amelyet az evangéliumok erről írnak, azt látjuk, hogy a főpapok, akik Jézust halálra adták, korántsem feledkeztek meg róla. Földi szolgálata során Jézus többször is elmondta, hogy Jeruzsálemben a főpapok keze által fog meghalni, de a harmadik napon feltámad (pl. Mt 12,40; Mk 8,31; 9,31; 10,34).

A főpapok természetesen gúnyolódtak ezen. De nem felejtették el! A nagypéntek és húsvétvasárnap közötti napon Jézus jövendölése úgy leköti a gondolataikat, hogy egyszerűen nem tudják kiverni a fejükből. A Máté 27,62-66-ban leírt különös események arról tanúskodnak, hogy nem tudják elvetni annak lehetőségét, hogy Jézus talán tudott valamit, amit ők nem.

Húsvétvasárnap – A feltámadás

Azért élt, azért halt meg és azért temették el, mert Ő így akarta.

(Mt 28,1-20; Mk 16,1-8; Lk 24,1-53; Jn 20,1-21,25)

Vasárnap kora reggel Jézus néhány követője elindult a sírhoz, hogy megkenjék barátjuk és tanítójuk testét. Amikor azonban megérkeznek, egy olyan személy fogadja őket, akit az egyik evangélista „villámba öltözött embernek” ír le. Azt mondja nekik, hogy Jézus nincs ott, ahogyan Ő előre megmondta. Feltámadt!

A halála előtti héten a Jó Pásztor kiment, hogy szembenézzen az ítélet, a bűn és a halál farkasaival – és ezt teljes hatalommal tette. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon mi haszna származik bárkinek is abból, ha meghal valamilyen ügyért? Ez az evangélium dicsőséges szépsége. Jézus nem mártírként halt meg egy ügyért. Soha nem volt rossz helyen, rossz időben. Soha nem volt kiszolgáltatva senkinek. Azért élt, azért halt meg és azért temették el, mert Ő így akarta.

Senki sem vette el tőle az életét. Ő maga tette le. Kiért? A nyájáért, a népéért.

És csak azért tette le, hogy újra felvegye (Jn 10,18). A kereszt lényege nem csupán abban állt, hogy meg kellett halnia, hanem abban, hogy meg kellett halnia és fel kellett támadnia, legyőzve ezzel a bűn és a halál prédára leső farkasait.

A húsvét azt mondja Jézusról: „Ő tudta, mit tesz! Ő tudatosan adta az életét érted. És amilyen biztosan felvette az életét újra, olyan biztosan ismer és szeret téged.”

Russ Ramsey

www.thegospelcoalition.org/article/easter-week-in-real-time/

A cikk folytatása: A nagypénteki események valós időben

---