Szeretet és az azonos neműek házasságának embertelensége – 2. rész

A cikk első része itt érhető el.

Nyilvánosság és bálványimádó vallás

Mit mondjunk a nyilvánosság kérdéséről? Nem kellene-e az állam és az egyház szétválasztásáról, valamint a vallásszabadságról alkotott felfogásunknak visszatartania minket attól, hogy „ráerőltessük” az elképzeléseinket másokra? Miért befolyásolná a kiállásunkat a nyilvános térben a nem hívők között az, hogy a Gyülekezet a Gyülekezet?

Amit az emberek gyakran nem vesznek észre, az a tevékenységet kriminalizáló és a tevékenységet népszerűsítő/ösztönző törvények közötti különbség. A házassággal kapcsolatos törvények az utóbbi kategóriába tartoznak. A kormány – a liberálisok bánatára – beavatkozik a házasság ügyébe, mert úgy véli, érdeke a házasság védelme és előmozdítása. Látja, hogy a házasság hozzájárul a társadalom egészének rendjéhez, békéjéhez és jólétéhez. Ezért pénzügyi ösztönzőket kínál a házasoknak, például adókedvezményeket vagy öröklési jogokat.

Más szóval, az azonos neműek kapcsolatának intézményi szintre emelése nem pusztán azt jelenti, hogy az állam semleges marad egy erkölcstelen viselkedéssel szemben, hanem azt, hogy népszerűsíti és ösztönzi ezt a viselkedést. Ezzel szemben a homoszexualitást kriminalizáló törvények eltörléséről szóló döntést nem kell feltétlenül a homoszexuális viselkedés támogatásaként vagy megerősítéseként értelmezni. Az azonos neműek házasságával kapcsolatos progresszív álláspont iróniája épp abban rejlik, hogy a politikai semlegesség nyelvével leplezi el valódi célját, miközben épp az ellenkezőjéről van szó. Ez egy bizonyos erkölcsi irányzat és az azt alátámasztó teológiai feltételezések pozitív megerősítése.

Bibliai kifejezésekkel élve, az azonos neműek házasságának intézményesítése nem más, mint „egyetérteni azokkal, akik olyanokat tesznek”, amelyeket Isten Igéje elítél (lásd Róm 1,32). És ezen erkölcsi megerősítés mögött, mondja nekünk Pál, a halhatatlan Isten képmásokkal való vallásos felcserélése áll (lásd Róm 1,23). Az azonos neműek házasságának megerősítése tehát egy teljességgel vallásos cselekedet, mivel bálványimádás.

A keresztyének számára az érvelés tehát elég egyszerű: Isten minden igazságtalanságot és bálványimádást megítél. Ezért a keresztyéneknek nem szabad nyilvánosan vagy magánemberként támogatniuk, ösztönözniük vagy népszerűsíteniük az igazságtalanságot és a bálványimádást, amit az azonos neműek házassága jelentene. Isten megítéli az ilyen bálványimádást – még azok esetében is, akik nem hisznek Őbenne.

Isten meg fogja ítélni a nemzeteket

Hadd fejtsem ki bővebben! Mind az Ószövetség, mind az Újszövetség azt ígéri, hogy Isten megítéli a nemzeteket és kormányaikat, amiért eltértek az Ő igazságosságának és jogosságának mércéjétől. A világ elnökei és parlamentjei, választói és bírái teljes mértékben felelősséggel tartoznak neki. Nincs az életnek olyan területe, amely valamiképp ne tartozna az Ő ítélete alá.

Ezért ítélte meg a Noé napjaiban élő embereket, Szodomát és Gomorát, a fáraót Egyiptomban, Szanhéribet Asszíriában, Nebukadneccart Babilonban, és a lista folytatható. Csak olvassuk el a nemzetek elleni ítéleteit az olyan szakaszokban, mint az Ézsaiás 13-19. vagy a Jeremiás 46-52. fejezetei!

Nem meglepő tehát, hogy a 96. zsoltár és sok más szakasz is egyértelművé teszi Isten ítéletének nemzeteken átívelő, minden pártot felölelő természetét: „Mondjátok el a népeknek, hogy uralkodik az Úr! (…) Igazságosan ítéli a népeket.” (Zsolt 96,10; lásd még Zsolt 2; Jer 10,6-10)

Ugyanez az elv érvényesül az újszövetségi korszakban is? Igen. A világ uralkodói Istentől kapják a hatalmukat, és Isten fogja megítélni őket aszerint, hogyan használják fel azt: Juliust Caesart nem kevésbé, mint Nebukadneccart; elnököket sem kevésbé, mint a fáraót:

• Jézus azt mondja Pilátusnak, hogy Pilátus tekintélye Istentől származik (Jn 19).
• Pál „Isten szolgájaként” írja le a kormányt, mely elősegíti a jót, de végrehajtja Isten haragját is azon, aki a rosszat teszi (Róm 13).
• Jézus a „föld királyainak fejedelmeként” van megnevezve (Jel 1,5).
• A föld királyai, a fejedelmek és a vezérek rettegnek a Bárány haragjától és elrejtőznek előle (Jel 6,15).
• A föld királyait azzal vádolják, hogy paráznaságot követtek el a nagy Babilonnal (Jel 18,3).
• Krisztus éles karddal jön, hogy „megverje vele a népeket” (Jel 19,15), és hagyja, hogy a madarak „királyok, vezérek és hatalmasok húsát” egyék (18. vers).

Isten megítél minden nemzetet és vezetőt. Politikailag felelősséggel tartoznak az Ő igazságosságának és jogosságának mércéje szerint, és nem a saját mércéjük szerint(!). Eltérni Isten igazságosságától és jogosságától – a világ minden kormánya számára, Ószövetségben és Újszövetségben egyaránt – annyit tesz, mint magukra vonni Isten haragját. Az a tény, hogy egy (vallási szempontból) sokféle nemzetben élünk, amelyben sokan nem ismerik el a Biblia Istenét, nem változtat a helyzeten Isten szempontjából. „Kicsoda az az Úr, hogy hallgassak a szavára?” – kérdezte a fáraó. Az Úr rövid időn belül megmutatta, ki Ő valójában.

Az a tény sem számít, hogy az amerikaiak úgy gondolják, a kormány „a nép akaratából” kormányoz. A keresztyének tudják, hogy az igazi hatalom Istentől származik, ezért soha nem szabad támogatnia és ösztönöznie az igazságtalanságot, még akkor sem, ha a választók 99 százaléka ezt kéri.

Ez nem azt jelenti, hogy a keresztyéneknek most azonnal végre kellene hajtaniuk Isten ítéletét az igazságtalanság minden formája ellen. De azt igen, hogy nem szabad nyilvánosan vagy magánemberként részt venniük olyan dolgokban, amiket Isten megítél az utolsó napon. Igen, a politika gyakran kompromisszumokkal jár, és vannak helyzetek, amikor a keresztyén választók vagy politikusok kénytelenek a két rossz közül a kisebb rosszat választani. Ilyen esetekben bízunk benne, hogy Isten irgalmas és megértő. Mégis, amennyire lehet, törekednünk kell arra, hogy ne szavazunk mellette, ne erősítjük szabályozással, vagy ne mondjuk az irodában a barátainknak, hogy támogatjuk az igazságtalanságot.

Ez azt jelenti, hogy ráerőltethetjük a hitünket a nem keresztyénekre? Nem, de az azonos neműek házasságának jóváhagyása teljesen más lapra tartozik. Támogatni azt jelenti, hogy részt veszünk az igazságtalanságban és a hamis vallásban, egy olyan igazságtalanságban, amely kapcsán Isten megígérte, hogy megítéli.

Valójában épp az azonos neműek házassága a jogtalan kormányzati kényszerítés. Luther Márton azt írta: „Mert amikor valaki olyat tesz, amire nincs előzetes felhatalmazása vagy Isten Igéjének jóváhagyása, az ilyen magatartás Isten számára nem elfogadható, és hiábavalónak vagy haszontalannak tekinthető.” És Isten soha nem adott az emberi kormányoknak felhatalmazást a házasság meghatározására. Azt Ő határozta meg az 1Mózes 2-ben, és senkit sem hatalmazott fel annak újradefiniálására. Bármely kormány, amely ezt teszi, a hatalom jogtalan kisajátításában vétkes.

Mivel az azonos neműek házassága gyakorlatilag bálványimádó vallásban gyökerezik (lásd Róm 1,23, 32), intézményesítése nem más, mint a progresszív álláspont bálványimádó vallásának ráerőltetése a többiekre.

Nem akarom megmondani a keresztyéneknek, hogy mekkora erőforrást fordítsanak a hamis istenek elleni harcra a nyilvános térben, de azt igen, hogy nem csatlakozhatnak ezekhez az istenekhez. Ebben a kérdésben nem létezik semleges álláspont.

Öleljük magunkhoz őket és álljunk szilárdan

A Gyülekezetnek át kell ölelnie azokat a testvéreit, akik a saját nemük iránti vonzalommal küzdenek, éppúgy, ahogy át kell ölelnie minden megtérő bűnöst.

A Gyülekezetnek ki kell tartania a szeretet mélyebb, bibliaibb felfogása mellett azzal, hogy az azonos neműek házasságát szorgalmazókat őszintébben szereti, mint ők saját magukat. Mindezt úgy, hogy ragaszkodik Isten igazságának és szentségének gyönyörű és életadó természetéhez.

Jelenlegi kulturális környezetünkben a keresztyén szeretet költséges lesz a keresztyének és a gyülekezetek számára. Még ha elismerjük is, hogy a Biblia bűnnek nevezi a homoszexualitást, de támogatjuk (tévesen) az azonos neműek házasságát, a homoszexualitással kapcsolatos álláspontunk akkor is sértő lesz egyesek számára. Az emberek legerősebb vágyai – azok a vágyak, amelyektől nem hajlandók megválni – feltárják, mit imádnak. Elítélni a szexuális szabadságot annyit tesz, mint elítélni egy nemzet kedvenc imádati oltárát. És vajon nem fognak-e harcolni az isteneikért? Nem közösítik-e ki az összes eretneket?

Miközben a Szentírás rövid távon üldöztetést ígér a Gyülekezetnek, furcsa mód egyidejűleg hosszú távon dicsőségről is beszél: „Tisztességesen éljetek a pogányok között, hogy ha valamivel rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján” (1Pt 2,12). Nem tudom pontosan, hogyan kell értelmezni ezt az igeverset, de hiszem, hogy így lesz.

Jonathan Leeman

Jonathan Leeman a Washington elővárosában található Cheverly Baptist Church presbitere, a 9Marks szerkesztői igazgatója, valamint a How the Nations Rage: Rethinking Faith and Politics for a Divided Age (Hogyan tombolnak a nemzetek: A hit és a politika újragondolása a megosztottság korában) és az Authority: How Godly Rule Protects the Vulnerable, Strengthens Communities, and Promotes Human Flourishing (A hatalom: Hogyan védi az istenfélő kormányzás a kiszolgáltatottakat, erősíti a közösségeket és szolgálja az emberi boldogulást) című könyvek szerzője.

www.thegospelcoalition.org/article/love-and-the-inhumanity-of-same-sex-marriage/

Árral szemben – Dániel inspiráló példája a relativizmus korában

John C. Lennox – A/5, 412 oldal

Mi volt az, ami annak idején Dánielnek és három barátjának olyan erőt és elszántságot adott, hogy készek voltak – gyakran nagy kockázatot vállalva – az árral szemben úszni?