A jellem fontossága az ajándékok helyett 4. rész – Karizma és jellem

Néhány évvel ezelőtt nyilvánosságra került egy közismert politikai vezető erkölcsi bukása. Ennek hatására újra felmerült a kérdés, hogy vajon egy személy erkölcsi magatartása (vagy annak hiánya) befolyásolja-e vezetői képességeit. Amikor egy afrikai keresztyén testvéremmel erről beszélgettem, ő valami ilyesmit mondott: „A világ nagy részén az ilyen erkölcstelen viselkedés szinte elvárt egy vezetőtől. A bűnöket nem rejtegetik és nem is tartják megdöbbentőnek.”

Manapság a kultúránk – más kultúrákhoz hasonlóan – nem tartja a jellemhibákat a vezetés akadályának. Úgy tűnik, nagyon kevesen gondolják úgy, hogy az erkölcstelen viselkedés egyáltalán bocsánatkérést (vagy merjük azt mondani: bűnbánatot?) igényelne.

A világi gondolkodásban a karizma felülírja a jellemet. Ha valaki rendelkezik meggyőző erővel és azzal a képességgel, hogy legyőzze az ellenállást a tervei megvalósítása érdekében, akkor nem számít, hogy a nyilvános és a személyes élete erkölcsileg romlott-e. Sőt néha éppen romlottsága teszi alkalmassá arra, hogy bizonyos dolgokat elvégezzen.

Manapság a kultúránk nem tartja a jellemhibákat a vezetés akadályának.

A kérdés tehát a következő: „Mi a fontosabb egy keresztyén vezető szempontjából: a jellem vagy a karizma?” A keresztyének számára a válasz nem igényel hosszas gondolkodást – a jellem fontosabb, mint a karizma. Ezért nincsenek említve az elöljárók (és diakónusok) követelményei között a szellemi ajándékok, hanem csak a jellem.

Szánjunk néhány percet arra, hogy átgondoljuk, vajon bibliai szempontból igaz-e ez, és ha igen, miért!

1. A szellemi vezetés különbözik a világi, szekuláris vezetéstől.

A Szentírás a szellemi vezetést szembeállítja a világi vezetéssel: „De Jézus magához hívta őket, és ezt mondta: Tudjátok, hogy a népek felett zsarnokoskodnak fejedelmeik, és vezetőik hatalmaskodnak rajtuk. De közöttetek ne így legyen, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok. Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mt 20,25-28, lásd még 2Kor 11,19-21)

2. A szellemi vezetésnek Isten jellemét kell tükröznie.

A jellem hatása felülről indul, majd alacsonyabb szinteken is megnyilvánul: „Ha az uralkodó hallgat a hazug beszédre, minden szolgája bűnössé válik” (Péld 29,12).

Nem meglepő, hogy Mózes leginkább Isten jellemére volt kíváncsi. A 2Mózes 33-40-ben, amikor Mózes a szent sátorban találkozott Istennel, és megkérte, hogy vezesse az izraelitákat az ígéret földjére, legfőbb kérése az volt, hogy megismerje Istent: „Ha valóban elnyertem jóindulatodat, ismertesd meg velem a te utadat, hogy megismerjelek téged, és hogy elnyerjem jóindulatodat” (2Móz 33,13). Arra kérte Istent, hogy mutassa meg neki dicsőségét, és Isten elhaladt Mózes előtt, miközben megmutatta saját jellemét:

„Elvonult előtte az Úr, és így mondta azt ki: Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! Megtartja irgalmát ezer nemzedéken át, megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket. Bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat és a fiak fiait is három, sőt négy nemzedéken át.” (2Móz 34,6-7)

Végül, ahogy az várható volt, a láthatatlan Isten (az Atya) jelleme Fia, Jézus személyében vált láthatóvá, aki „szelíd… és alázatos szívű” (Mt 11,29), és „megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, …megalázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,7-8, lásd még Ézs 42,1-3, Mt 12,20).

3. Isten tiszta edényeket használ a nemes feladatok elvégzésére.

Pál apostol arra buzdította Timóteust, hogy „hagyja el a gonoszt mindenki”, és „megszentelt edény lesz, az Úrnak is hasznos, és minden jó cselekedetre alkalmas” (lásd 2Tim 2,19-22).

Igen, Isten néha istentelen embereket is felhasznál céljainak eléréséhez: olyanokat, mint a fáraó (2Móz 9,16; Róm 9,17), Círus (Ézs 44,28; 45,1), Nebukadneccar (Dán 4) és Sámson (Bír 13-16).  De ez a kivétel, nem a norma. Általános szabály, hogy Isten tiszta edényeket használ a nemes célokra.

Az istenfélő vezetők túlságosan gyakran kerülnek kísértésbe, hogy a saját érdemüknek tulajdonítsák azokat a nagy tetteket, amelyeket Isten végzett el rajtuk keresztül.

Ezenkívül, bár Isten általában istenfélő vezetőket választott nagy dolgok végrehajtására, mégis Ő volt az, aki megmentette és megszentelte őket (olyan férfiakat, mint Péter, aki istenfélő emberré és az Gyülekezet oszlopává vált). Sajnos az istenfélő vezetők túlságosan gyakran kerülnek kísértésbe, hogy a saját érdemüknek tulajdonítsák azokat a nagy tetteket, amelyeket Isten végzett el rajtuk keresztül, és így bűnbe esnek (gondoljunk csak Gedeonra, Saulra, Dávidra és Salamonra).

4. A rendkívüli képesség, sőt a természetfeletti képesség sem feltétlenül bizonyítéka az igazi szellemiségnek.

A fáraó varázslói nyilvánvalóan rendelkeztek bizonyos hatalommal, de az nem Istentől származott. Simon mágus nagy hatalmú emberként volt ismert, mielőtt Jézusban hitt volna (Csel 8,9-24). Jézus egyértelművé tette, hogy a nagy és látványos tettek nem bizonyítják az igazi hitet vagy szellemiséget:

„Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!” (Mt 7,21-23)

Pál apostol azzal vezeti be a szellemi ajándékok témáját, hogy emlékezteti a korintusiakat: hitetlenként is korábban valaminek a szellemisége vezette őket: „Tudjátok, hogy amikor pogányok voltatok, ellenállhatatlanul vonzott valami benneteket a néma bálványokhoz” (1Kor 12,2). Ez magyarázza, miért kell megvizsgálnunk azoknak a szellemiségét, akik azt állítják, hogy Isten hatalmával rendelkeznek, ahogy arra János apostol is buzdít: „Szeretteim, ne higgyetek minden szellemnek, hanem próbáljátok meg a szellemeket, hogy vajon Istentől valók-e, mert sok hamis próféta ment szét a világba.” (1Jn 4,1 -CSIA).

5. Jézus szerint az emberek istenfélő jellemének gyümölcsei – és nem a nagy tettek – azok, amelyek felfedik azok valódiságát.

Amikor Jézus a Máté 25,31-40-ben a juhok és a kecskék elválasztásáról beszélt, nem látványos tettek, hanem egyszerű, látszólag jelentéktelen cselekedetek alapján különböztette meg őket („Mert éheztem, és ennem adtatok…”). Ez az igazság visszhangzik abban is, amit Jézus a hegyi beszédben a boldogmondásokban is tanított – hogy az istenfélő jellem, nem pedig az ajándékok megléte, jellemzi azokat, akiké a mennyek országa (Máté 5,1-12). Érdemes megjegyezni, hogy a Szellem gyümölcse sem a karizma, hanem „szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás” (Gal 5,22-23).

Jézus egyértelművé tette, hogy a nagy és látványos tettek nem bizonyítják az igazi hitet vagy szellemiséget.

6. A hitetleneket – és sajnos néha a hívőket is – a hatalom látványos megnyilvánulásai vonzzák a vezetőkben.

Amikor Elizeus azt mondta Naamánnak, hogy meggyógyul a leprából, ha hétszer megfürdik a Jordán folyóban, Naamán dühös lett, mert látványosabb megoldásra számított (lásd 2Kir 5,8-14). Jézus hasonló reakciót tapasztalt a korabeli hitetlenektől, akik szenzációt kerestek:

„Akkor újra megszólította Őt néhány írástudó és farizeus: Mester, jelt akarunk látni tőled. Ő pedig így válaszolt nekik: Ez a gonosz és parázna nemzedék jelt követel, de nem adatik neki más jel, csak Jónás próféta jele.” (Mt 12,38-39)

És valóban, Isten bölcsessége a világ számára bolondságnak tűnik (lásd 1Kor 1,21-24).

7. A legszembetűnőbb ajándékok és szolgálatok nem feltétlenül a legfontosabbak.

Ez különösen jól látszik a korintusi levelekben, melyet Pál egy olyan szentekből álló közösségnek írt, akik annyira buzgón vágytak a nyelveken szólás ajándékának megszerzésére és gyakorlására, hogy elhanyagolták a prófétálás nagyobb ajándékát. Pál az 1Korintus 14,1-5-ben helyreigazította ezeket a szenteket a kérdésben.

A levélben korábban Pál emlékeztette őket arra, hogy „a test gyengébbnek látszó tagjai nagyon is szükségesek” (1Kor 12,22). Hosszabbíthatjuk a szempilláinkat, sminkelhetjük az arcunkat, kifesthetjük a körmünket, de a test ezen tagjai nem a legfontosabbak. Testünk legfontosabb tagjai, a szerveink nem láthatók. Funkciójuk nem látványos, mások által észrevétlenül végzik létfenntartó munkájukat. Miért törekednek tehát egyes szentek olyan ajándékok és funkciók megszerzésére, amelyek azért tűnnek jelentősnek, mert mások számára láthatók?

Azon tűnődöm, vajon a nyilvános szerepeket és funkciókat nem értékelik-e túl, és nem rossz motivációból keresik-e őket. Miért fektetnek olyan sok – talán túl sok – erőfeszítést és figyelmet a híres, tehetséges emberekbe, akik hitre jutottak? Miért kap elsőbbséget a karizma a jellemmel szemben még a szentek körében is? Úgy gondolom, azért, mert a vezetést világi szempontból szemléljük ahelyett, hogy istenfélő, szellemi szempontok vezérelnének minket.

Bob Deffinbaugh

Forrás: Biblical Eldership Resources, Character Over Gifting, Part 4: Charisma and Character

Bob Deffinbaugh a Dallasi Teológiai Szemináriumon végzett. Szolgált tanítóként és elöljáróként, emellett a Prison Fellowship országos előadója, valamint a Bible.org szolgálatának koordinátora, ahol számos nagy lélegzetű bibliatanulmányozási sorozata jelent már meg. Bob és felesége, Jeanette a texasi Richardsonban élnek, öt felnőtt lányuk és tíz unokájuk van.

---