A karácsony elfelejtett ajándékozója

A külsőségek elvonják róla a figyelmet: elvész a pásztorok között, háttérbe szorítják a bölcsek, beárnyékolják az angyalok, túlragyogja a betlehemi csillag. Nem fogjuk meglátni Őt a betlehemi jászol mellett állva, fára akasztva, adventi naptárakra tépőzárral felragasztva vagy csomagolópapírra nyomtatva. Sok karácsonyi énekből is hiányzik. Van-e a karácsonyi történetnek olyan szereplője, aki jobban háttérbe szorult, vagy akár feledésbe is merült, mint az Atya Isten?

Minél tovább gondolkodik az ember ezen a mindenkire jellemző vakságon, annál furcsábbá válik. Az Atya elküldte a Fiát, hogy legrosszabb ellenségeit szeretett gyermekeivé tegye, és mégis kiszorul más, földhözragadtabb részletek miatt – olyan részletek miatt, amelyeket szépen díszekre lehet festeni. Senki sem játszott jelentősebb szerepet karácsonykor – sem József, sem Mária, sem a próféták vagy a gonosz királyok, pláne nem a pásztorok vagy a bölcsek. Még maga Jézus is csak a Fiú lehetett azon az első karácsonyon, mert Isten az örökkévaló, megkerülhetetlen, szinte felfoghatatlan Atya.

És Ő „teljes lényével” dicsőséges Atya. Michael Reeves írja:

„Az a tény, hogy Jézus »a Fiú«, valójában mindent elmond. Fiúnak lenni azt jelenti, hogy van egy Atyja… Isten így nyilatkoztatta ki magát: nem elsősorban Teremtő vagy Uralkodó, hanem Atya. Ő teljes lényével Atya. Ezért mindent, amit tesz, Atyaként tesz. Ez az Ő lényege. Atyaként teremt és Atyaként uralkodik.” (A Szentháromságban való gyönyörködés, 21–23)

Az advent emlékeztet minket arra, hogy van Megváltónk, Szabadítónk, Testvérünk és Királyunk, de arra is, hogy van egy mindenható Atyánk, aki végtelen bölcsességgel és lankadatlan szeretettel bír, egy Atya, aki szerzője volt ennek az első karácsonynak és azóta is minden karácsonynak.

Van egy mindenható Atyánk, aki végtelen bölcsességgel és lankadatlan szeretettel bír, egy Atya, aki szerzője volt ennek az első karácsonynak és azóta is minden karácsonynak.

Az Atya egyetlen Fia

Ha mi néha meg is feledkezünk az Atyáról advent idején, a Fiú biztosan nem. Ez sehol sem nyilvánvalóbb, mint azon az éjszakán, amikor elárulták. „Atyám, eljött az óra” – kezdi imáját. „Dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged, mivel hatalmat adtál neki minden halandó felett, hogy mindazoknak, akiket neki adtál, örök életet adjon. Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust.” (Jn 17,1–3) Miért említi, hogy az Atya küldte Őt? Hogy még világosabban hangsúlyozza, hogy Ő valóban Isten Fia, aki az Atyától jött, hogy az Atyához vezessen minket az Atya dicsőségére.

És Jézus nem csak egyszer említi az elküldését. Egész imádsága e küldetés körül forog: a világnak meg kell tudnia, hogy az Atya küldte a Fiút.

• „mert azokat a beszédeket, amelyeket nekem adtál, átadtam nekik, ők pedig befogadták azokat, és valóban felismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél el engem.” (Jn 17,8)
• „De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.” (Jn 17,20-21)
• „Igazságos Atyám, a világ nem ismert meg téged, de én megismertelek, és ők is felismerték, hogy te küldtél el engem.” (Jn 17,25)

Miközben Jézus a halálra készül, és szembesül az árulás, az igazságtalanság, a kínzás, a gúnyolódás és a keresztre feszítés borzalmaival, újra és újra így imádkozik: Atyám, szeretném, ha megtudnák, hogy te küldtél engem.

„Ahogyan engem szerettél”

Miért felejtjük ki a képből az Atyát karácsonykor? Többek között talán azért, mert finoman elkezdjük szembeállítani a Fiúval – a harag Istenét a szeretet Istenével. Mivel Krisztus magára vette az Atya haragját a kereszten, amire mindig is rendelve volt, elkezdünk valamiféle ellenségeskedést beleképzelni a Szentháromságba, mintha a Fiú azért jött volna, hogy szembeszálljon az Atyával értünk, mintha a Fiú közbeavatkozott volna, hogy Őrá irányuljon az Atya haragja. De amikor Jézus imádkozik, azt mondja:

„Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk: én őbennük és te énbennem, hogy teljesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél.” (Jn 17,22–23)

Igen, „Az Úr akarata volt az, hogy betegség törje össze” (Ézs 53,10). Igen, „Isten csapása sújtotta és kínozta” (Ézs 53,4). De amikor a Fiú a földre jött, Atyja szeretetével felövezve jött el, és egy olyan világba küldetett, amelyet az Atya szeretett (Jn 3,16). Jézus azt mondja: „mert maga az Atya szeret titeket, mivel ti szerettek engem, és hiszitek, hogy én az Istentől jöttem” (Jn 16,27). És amikor az Atya szeretete felénk fordult, Fia gyötrelmes áldozata árán, nem szerette kevésbé a Fiát. Sőt jobban szerette Őt áldozatáért. Jézus azt mondja: „Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom az életemet, hogy azután újra visszavegyem” (Jn 10,17).

Az Atya, a Fiú és a Szent Szellem a szeretet Istene és a harag Istene, mert Ők egy Isten – az Atya küldi, a Fiú eljön, meghal és feltámad, a Szellem pedig feléleszti és megeleveníti.

Az Atya szeretetéből született

Isten szerette az Ő Fiát, de ez nem tartotta vissza attól, hogy elküldje Őt, hogy megmentsen minket. Az Ő szeretete – a Fia és mi irántunk – indította Istent arra, hogy elküldje Őt. Hiszen Isten volt az, aki megígérte a gyermeket, a Fiút, aki „Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme” (Ézs 9,6). Senki sem várta jobban az eljövetelét, senki sem örült neki jobban, mint az, aki elküldte. Senki sem akarta jobban felmagasztalni Őt, először karácsonykor (Lk 2,13-14), majd a csúcspontot jelentő feltámadáskor (Fil 2,9-11).

Ezért így énekelhetünk (nem minden karácsonyi himnusz hagyja ki Őt):

Az Atya szeretetéből született,

Mielőtt a világok létrejöttek,

Ő az Alfa és az Omega,

Ő a forrása és vége

A dolgoknak, amik vannak és voltak,

Amit az eljövendő korok látni fognak,

Örökkön örökké és mindenkor!

Ő az, akiről a régi időkben

Mindenütt énekeltek,

Akit a próféták hangja

Hűséges szavakban megígértek;

Most ragyog, a régóta várt;

Dicsérje a teremtés az Urát,

Örökkön örökké és mindenkor!

Mielőtt Isten elültette volna az első fenyőfát, a karácsonyi történet már el volt tervezve – „a megöletett Bárány életkönyvének” története, amely „a világ kezdete óta” megíratott (Jel 13,8). Mielőtt az Atya az izzó napot az égre helyezte volna, már elkezdett ásni a földben, ott, ahol egy napon a kereszt áll majd. Ő mindig is tudta, hogy Jézus egy napon testet ölt, és végül a vérét ontja. Az Egyszülöttben megjelenő szeretet, a töretlen szeretet, az elküldött szeretet – egy szeretet, amely kiárad ránk.

Elküldött és elküldő Fiú

Az elküldés nem ért véget azon az első karácsonyon.

Az elküldés nem ért véget azon az első karácsonyon. Az Atya újra elküldi a Fiút (Jel 1,7; Mt 24,36). Ám addig mi vagyunk az elküldettek. Jézus így imádkozik: „Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba” (Jn 17,18). Ahogyan az Atya Isten elküldte a Fiát a világba, úgy küld el most a Fiú Isten minket is a világba – nemcsak azért, hogy még egy ideig itt éljünk, hanem hogy minél többeknek elmondjuk, hogy az Atya elküldte a Fiút meghalni, hogy bűneink megbocsáttassanak, szívünk megújuljon, elménk megtisztuljon, jövőnk felragyogjon, és örömünk beteljesedjen.

Semmi sem fogható ahhoz, hogy a világegyetem Teremtője elküldi saját dicsőségének fényét, természetének tökéletes lenyomatát az általa teremtett világba. Amíg Jézus el nem küld minket. Miután feltámadt a halálból, de még mielőtt felment a mennybe, újra kijelentette: „Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket” (Jn 20,21). Ahogy az Atya elküldte a Fiút – ami már a világ megalapítása előtt el volt tervezve; Őt, aki megmutatta Isten végtelen szépségét, erejét és értékét, aki kifizette minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből származó ember bűnéért az árat, és akin milliárd és milliárd ember sorsa múlik –, úgy küld most a Fiú minket is.

Emlékeztessen bennünket a karácsony arra, hogy a Fiú szeretetben elküldetett a mennyből, és minket is szeretetből küldött el a világba!

Marshall Segal

www.desiringgod.org/articles/the-forgotten-giver-of-christmas

Marshall Segal a Desiring God elnök-igazgatója. A Not Yet Married: The Pursuit of Joy in Singleness & Dating (Még nem házas: Az öröm keresése az egyedüllétben és a randizásban) című könyv szerzője. A Bethlehem College & Seminaryn végzett, jelenleg segédlelkészként szolgál a Cities Church-ben. Feleségével, Faye-vel két gyermekük van, és Minneapolisban élnek.

---