Útmutató kezdőknek arról, hogy érveljünk a csodákból kiindulva

Vajon egyedül vagyunk az univerzumban? Ez az örök kérdés áll Carl Sagan „Kapcsolat” című filmjének középpontjában. Ez az egyik kedvenc filmem, mely a fiatal tudós, Ellie Arroway történetét meséli el. Gyerekkorában apjával közösen építettek egy rádiókészüléket, és játékból megpróbáltak vele minél messzebb üzeneteket küldeni és fogadni. Egy megható jelenetben, apja hirtelen halála és temetése után a fiatal Ellie bekapcsolja a rádiót, és üzeneteket kezd küldeni: „Apa, hallasz engem?” De válasz nem érkezik. Évekkel később Dr. Arroway még mindig rádióadásokat hallgat, de most már a távoli űrből a SETI (Search for Extra-Terrestrial Intelligence – Földönkívüli Intelligencia Kutatás) projekt részeként. Bár szkeptikusan tekint a természetfeletti (vagyis Isten) létezésére, nyitottan áll a földönkívüliek (idegenek) létezésének lehetőségéhez. A történet a továbbiakban azt mutatja be, hogyan fordul a feje tetejére Ellie élete, amikor találkozik egy hívő emberrel, aki hisz Istenben, és amikor egy olyan üzenetet kap, amely valószínűleg egy másik bolygóról származik…

nem tudják elhessegetni maguktól az érzést, hogy valami hiányzik

Ma sok olyan ember él a világon, mint Dr. Arroways, akik úgy vélik, hogy egy önmagától létező, önellátó, zárt univerzumban élünk, mely örök anyagból és energiából áll. Néha azonban nem tudják elhessegetni maguktól az érzést, hogy valami hiányzik – ahogy Sagan írta: „Az univerzum elég nagy hely. Ha csak mi vagyunk benne, az szörnyű pazarlásnak tűnik.”

De mi van akkor, ha az univerzum csodái és mérete önmagán túl valami – vagy Valaki – másra utalnak? Ezért írta egykor egy héber költő: „Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny” (Zsolt 19,1).

A beszámolók szerint az első orosz űrhajós, amikor visszatért a Földre, azt mondta, hogy beigazolódott az ateizmus állítása, mert nem találta meg az űrben Istent. Válaszul a keresztyén értelmiségi C.S. Lewis írt egy levelet, amelyben azzal érvelt, hogy az univerzum nem egy ház, ahol Isten a padláson lakik, nekünk pedig fel kell másznunk az emeletre, hogy megtaláljuk Őt. Az univerzum inkább egy színdarabhoz hasonlít – melynek szereplői csak annyit tudhatnak a drámaíró kilétéről, amilyen mértékben Ő beleírja magába a darabba. Onnan tudhatjuk, hogy Isten létezik, mert beleírta magát az emberi történelem drámájába. A Teremtő kinyilatkoztatta magát a teremtésen keresztül. Azzal pedig, hogy eljött a mi világunkba, az egész történelmet két részre osztotta: Krisztus előtti és Krisztus utáni periódusra. Nem kell a csillagokat figyelnünk és hallgatnunk, mert már felvették velünk a kapcsolatot ezen a bolygón!

A történelemnek három fő időszaka volt, amikor csodák formájában betörtek ebbe a világba a természetfeletti erők, amelyek bemutatták és megerősítették Isten üzeneteit: Mózes ideje, Illés és Elizeus próféta ideje, valamint Jézus ideje. Talán felmerül bennünk a kifogás: ez már nagyon régen történt – akkoriban az emberek babonásak voltak, és nem rendelkeztek tudományos ismeretekkel és az azzal járó előnyökkel, így valószínűleg a természetes jelenségeket – tévesen – természetfeletti eseményekként értelmezték. Pedig ők sem voltak ostobák! Felismerték, amikor csodát láttak, mert tudták, hogy ilyen dolgok általában nem történnek! Ma a szkeptikus filozófus David Hume nyomdokaiba lépve sokan azt mondanák, hogy a csodák valószínűtlenek, mert megszegik a természet törvényeit. Erre három válasz adható.

Először is, a természeti törvények puszta létének el kellene gondolkodtatnia bennünket egy természetfeletti törvényalkotó létezésén.

Másodszor, a gravitáció törvénye azt jelenti, hogy ha leejtek egy almát egy bizonyos magasságból, akkor az a földre esik. De ha kinyújtom a kezem, hogy elkapjam az almát, azzal nem szegem meg a természet törvényét, hanem csak közbeavatkozom.

Kövessük a bizonyítékokat, bárhová is vezessenek!

Harmadszor, ha egy zárt univerzumban hiszünk, melyet a természeti törvények irányítanak, akkor a csodák valószínűtlennek és lehetetlennek tűnnek, mert már eleve azt feltételezzük, hogy a világegyetemen túl nincs semmi és senki, aki beavatkozhatna. Ez a meggyőződés azonban nem objektív tudományos tényen, hanem személyes hiten alapul. Ha valóban nyitottan gondolkodunk, akkor hajlandónak kell lennünk arra, hogy ezt a hitet más történelmi bizonyítékok fényében is megvizsgáljuk, és kövessük a bizonyítékokat, bárhová is vezessenek. Ezeket a történelmi eseményeket nem rakhatjuk kémcsőbe, vagy nem végezhetünk el rajtuk újból és újból szakértői értékelés céljából kísérleteket – de meghallgathatjuk azoknak a szemtanúknak a vallomásait, akik ismerték Jézus Krisztust.

János apostol volt Jézus Krisztus életének és munkájának egyik szemtanúja. János hét bizonyítékot jegyzett fel, Jézus hatalmának hét bizonyítékát, amelyek azt tanúsítják, hogy Ő Isten. Ezek a csodák – a betegek meggyógyítása, a vakok szemének megnyitása, az étel megszaporítása, a vízen járás – dacoltak a természet törvényeivel. János azt is feljegyezte, hogyan ölték meg Jézust, ám hogyan támadt fel három nappal később! Bármennyire is megdöbbentően hangzik ez, más kortárs világi történészek is egyetértenek abban, hogy a Jézus feltámadásáról szóló állítást a keresztyének a legkorábbi idők óta hitték. János így fejezi be beszámolóját: „Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az Ő nevében.” (20,30-31)

David J. Nixon

www.solas-cpc.org/a-beginners-guide-to-the-argument-from-miracles/

David Edinburgh-ban él, ahol egy belvárosi gyülekezet lelkésze, apologetikával és közéleti teológiai szolgálattal foglalkozik. Felesége, Kirsty orvos, két kisfiuk van: Joel és Daniel (akik a valaha létező legnehezebb kérdéseket teszik fel neki!)

---