Az evangéliumok tényleg ókori kitalációk?

Richard Dawkins gúnyos megjegyzése szerint az evangéliumok és A DaVinci-kód között csak az a különbség, hogy az előbbiek ókori elmeszülemények. Hitchens is úgy véli, hogy a keresztyének tévednek, amikor „feltételezik, hogy a négy evangélium bármilyen értelemben történelmi följegyzés”. A tévedés azonban teljes egészében az övék. Vegyük például Lukács írásainak fontos példáját, aki két könyvvel járult hozzá az Újszövetséghez: evangéliumával és a keresztyénség kezdeteinek történetével, melyet a Cselekedetek könyvében jegyzett föl. Az első kérdés itt (mint minden irat esetében) a következő: mi a szerző elvárása, hogyan értelmezzék a művét? 

Lukács mint történész

Az Újszövetség olvasójának szinte azonnal feltűnik a szöveg erősen történeti hangvétele. A harmadik evangélium bevezetésében Lukács például a következőket mondja: 

„Miután sokan vállalkoztak már arra, hogy tudósítsanak bennünket a közöttünk beteljesedett eseményekről úgy, amint reánk hagyták azok, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az igének: magam is jónak láttam, hogy miután eleitől kezdve mindennek pontosan utánajártam, sorjában megírjam azokat neked, nagyrabecsült Teofilus, hogy azokról a dolgokról, amelyekről tanítást kaptál, megtudd a kétségtelen valóságot.” 

  Lukács tehát azt állítja, hogy egy konkrét időszakban történt eseményekről akar írni, amelyekről szemtanúkra visszavezethető forrásokból értesült. Azt is állítja, hogy saját kutatást végzett annak érdekében, hogy rendezett beszámolót készítsen egy Teofilus nevű rangos római polgárnak, bemutatva neki az említett események valódiságát. Célkitűzései közé tartozik, hogy a Krisztus életéről szóló beszámolóját szilárdan a korabeli történelmi háttérbe ágyazza, ezért a következő szavakkal kezdi magát az elbeszélést: „Heródesnek, Júdea királyának idejében”. Azután további részletekkel szolgál a Krisztus születése körüli események időbeli elhelyezéséhez: „Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó.” Amikor Krisztus nyilvános életének kezdetéhez ér, további információt nyújt az időpont meghatározásához: „Tibérius császár uralkodásának tizenötödik évében, amikor Júdea helytartója Poncius Pilátus volt, Galilea negyedes fejedelme Heródes, Iturea és Trakhónitisz tartományának negyedes fejedelme Heródes testvére, Fülöp, Abiléné negyedes fejedelme pedig Lüszániász volt, Annás és Kajafás főpapok idején…” Ez a fajta részletesség és datálási módszer a komoly ókori történészekre jellemző, akik meg akarják jelölni a fontos eseményeket. Lukács nem elégszik meg a mitológiában vagy a történelmi regényekben gyakori „valamikor, valahol” kifejezésekkel. Ellenőrizhető információkkal pontosan megjelöli az események történelmi kontextusát. 

Mi a bizonyíték Lukács megbízhatóságára?

A történelmi és régészeti kutatások többszörösen megerősítették Lukács magas szintű történészi státuszát. Az imént idéztük például, hogy Krisztus nyilvános működésének kezdetét akkorra teszi, amikor Lüszániász volt Abiléné negyedes fejedelme. Ezt sokáig annak bizonyítékaként emlegették, hogy Lukács mint történész nem vehető komolyan, mert úgy tudták, hogy Lüszániász nem negyedes fejedelem volt, hanem Khalkisz fél évszázaddal korábbi uralkodója. A kritikusok elnémultak, amikor találtak egy Tiberius korabeli (Kr. u. 14-37) feliratot, amely megnevez egy bizonyos Lüszániász nevű embert, aki negyedes fejedelem volt a Damaszkusz közelében lévő Abilában – éppen úgy, ahogy Lukács mondta! A kritikusok azt is gondolták, hogy Lukács a korai keresztyén Gyülekezet történetéről írt művében, a Cselekedetek könyvében tévesen illeti a „politarkhasz” szóval a tesszalonikai városi tisztségviselőket, mert más korabeli római iratban nem találtak bizonyítékat arra, hogy használták ezt a kifejezést. Ám a régészek később több mint 35 olyan feliratot találtak, amelyek politarkhészekre utalnak, ezek egy része Tesszalonikában került elő, éppen abból az időszakból, amelyre Lukács utalt. A tudósok korábbi nemzedéke úgy vélte, hogy a Cselekedetek könyvében a nem zsidó „istenfélők” említése azt mutatja, hogy Lukács nem tekinthető komoly történésznek, mert kétséges volt, hogy létezett-e a pogányok efféle kategóriája. Azonban Irina Levinszkaja, az Orosz Tudományos Akadémia és a Szentpétervári

Egyetem ókortörténésze meggyőzően bizonyította, hogy a régészeti kutatások igazolták Lukács beszámolóját. Olyan feliratokat találtak, amelyek egyértelműen utaltak a pogányok ilyen csoportjának létezésére. Egy Aphrodisziaszból való görög feliraton a közösség zsidó tagjaitól elkülönítve sorolják fel őket. Levinszkaja azt írja: „Ennek a feliratnak a jelentősége a zsidó vallással rokonszenvező pogányokról szóló történelmi vita szempontjából abban rejlik, hogy egyszer s mindenkorra átbillentette a mérleget, és a bizonyítás terhét azokról, akik hisznek Lukács istenfélőinek létezésében, azokra hárította, akik vagy tagadták, vagy kétségbe vonták azt.” Sir William Ramsey, a kitűnő történész, aki több mint húsz éven át végzett régészeti kutatásokat azokon a területeken, amelyekről Lukács írt, rámutatott, hogy Lukács nem követett el hibát az általa említett harminckét ország, ötvennégy város és kilenc sziget megnevezésekor.

Colin Hemer alapművében sok olyan témakört megnevez, ahol Lukács igen pontos ismeretről tesz tanúbizonyságot. Hemer sok példája közül megemlítünk néhányat, hogy ízelítőt adjunk a feltárt eredményekből:

1. Helytálló a Cselekedetek 13,7 azon kijelentése, miszerint Ciprus akkoriban helytartó által irányított tartomány volt, a helytartója pedig Páfoszban lakott.

2. Helytálló a 14,11 azon kijelentése, hogy Lisztrában akkoriban (szokatlan módon) likaóniai nyelven beszéltek.

3. A 14,12-ben visszatükröződik a Zeusz és Hermész istenek iránti érdeklődés és a velük kapcsolatos elképzelések.

4. Helytálló a 16,12 azon kijelentése, hogy Filippi római kolónia volt, helyesen nevezi meg a város tengeri kikötőjét, Neápoliszt.

5. A 16,14 ruhafestő központként azonosítja Thiatírát, amit a városban legalább hét felirat megerősít.

6. A 17,1 pontosan említi meg Amfipoliszt és Apollóniát mint a Filippiből Tesszalonikába vezető Via Egnatia állomásait.

7. A 17,16-18 pontos ismeretet mutat Athénról, beleértve a bálványok sokaságát, a filozófiai viták iránti érdeklődést, valamint a sztoikus és epikureus filozófusokat és tanításaikat.

8. A 27–28. fejezet a Rómába vezető út földrajzi és navigációs részleteinek aprólékos és pontos ismeretét nyújtja. 

Mindezek a pontosan följegyzett részletek, valamint sok más is, amit nem említettünk, alátámasztják Sherwin-White, a római kor történészének megfontolt ítéletét: „A Cselekedetek könyvének történetisége lenyűgöző megerősítést kapott…; ma már a legapróbb részletkérdés szempontjából is abszurdnak tűnik minden, alapvető történetiségének elutasítására irányuló kísérlet”. Lukács tehát elsőrangú történésznek bizonyult, és nincs okunk kétségbe vonni a feljegyzéseit. 

John Lennox

A cikk kivonat a szerző Isten a célkeresztben – Miért tévesztenek célt az új ateisták c. könyvéből.

John C. Lennox az Oxfordi Egyetem emeritus matematika professzora, emellett tudmányfilozófiával és keresztyén hitvédelemmel is foglalkozik. A világ számos egyetemén tartott előadásokat, nyilvános vitákat folytatott olyan ateista gondolkodókkal, mint Richard Dawkins és Christopher Hitchens.

Isten a célkeresztben – Miért tévesztenek célt az új ateisták

John Lennox – A/5, 296 oldal

Lennox az ateisták prominens képviselőivel folytatott nyilvános vitáinak tapasztalatait fejti ebben a könyvében, nem elsősorban a természettudomány oldaláról közelítve meg a kérdéseket, hanem a filozófia, az etika és a történelem segítségével.