Szeretet és az azonos neműek házasságának embertelensége – 1. rész

Egyre több szakértő állítja, hogy az Egyesült Államokban átléptük a vízválasztót az azonos neműek házasságának kérdésében. Szinte naponta áll mikrofon elé egy-egy politikus vagy közéleti személyiség, hogy kinyilvánítsa támogatását. Olyan érzés ez, mintha átszakadt volna a gát; a paradigmaváltás megtörtént.

Hogy az azonos neműek házassága politikai szempontból eldöntött tény-e (fait accompli) vagy sem, nem tudom. Ami a jelen pillanatban inkább aggaszt, az a keresztyének kísértése, hogy sodródjanak-e az árral. Az a nézet vált uralkodóvá, hogy a nemzet már nem osztja az erkölcsi értékeinket, és hogy nem kényszeríthetjük rá nézeteinket másokra, valamint nem moshatjuk el az egyház és az állam közötti határvonalat. Különben sem akarjuk, hogy bármiféle politikai harc útját állja az evangélium hirdetésének, nem igaz? Tehát akár be is állhatunk a sorba. Így gondolkodnak sokan.

Hogy a keresztyéneknek mennyire kell aktívan küzdeniük az azonos neműek házassága ellen, abban foglaljon állást mindenki a neki adatott bölcsesség szerint. De hogy nem támogathatjuk, az bibliai alapelv kérdése – erről szeretném meggyőzni az olvasót. Mellette szavazni, törvénybe iktatni, szabályokat hozni az érdekében, azt mondani az irodában a munkatársaknak, hogy szerintünk ez teljesen rendben van – mindez bűn. Nyilvánosan vagy magánemberként támogatni annyit tesz, mint „azokkal is egyetérteni, akik ilyeneket tesznek”, pontosan azokat a dolgokat, melyeket Isten az ígérete szerint megítél – tehát pont azt tenni, amitől a Róma 1,32 óva int.

Továbbá az azonos neműek házassága az emberség olyan meghatározását vallja, mely kevesebb, mint az ember, és a szeretet olyan meghatározását, mely kevesebb, mint a szeretet. Az azonos neműek házasságának szószólói nem a vallástól való szabadságra törekednek, ők az egyik vallást akarják elnyomni a másik javára.

A keresztyének nem sodródhatnak az árral. Ehelyett jobban kell szeretniük az azonos neműek házasságának népszerűsítőit, mint ahogy ők szeretik önmagukat – mégpedig azáltal, hogy nem támogatják őket.

Ezt azoknak mondom, akik keresztyének, elismerik a Szentírás tekintélyét, hiszik, hogy a homoszexuális gyakorlat helytelen, és hisznek az utolsó ítéletben. Nem szándékozom itt meggyőzni senkit, aki nem osztja ezeket a nézeteket.

Mindezzel az a célom, hogy bátorítsam a Gyülekezetet arra, hogy töltse be szerepét, legyen gyülekezet. Mit ér a só, ha elveszíti ízét? Vagy mi haszna a véka alá rejtett lámpásnak? Inkább: boldogok azok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.

Az emberség mélyebb megértése

Úgy vélem, Voddie Bauchamnak teljesen igaza van, amikor azt mondja, hogy „a meleg nem az új fekete”, és nem szabadna a szexuális irányultságot a személyes identitás alapvető alkotóelemeként hivatalosan is egy kalap alá venni az etnikai hovatartozással vagy a nemmel. Elképesztő számomra, hogy a közelmúltbeli jogi viták egyszerűen magától értetődőnek veszik ezt az összemosást anélkül, hogy alaposan megvizsgálnák és átgondolnánk a kérdést.

Számos előfeltevés húzódik meg amögött az elképzelés mögött, hogy egy saját neméhez vonzódó személy ugyanúgy mondhatja: „homoszexuális vagyok”, ahogy valaki kijelenti magáról: „férfi vagyok” vagy „fekete vagyok”. Először is, az az előfeltevés, hogy a homoszexuális vágyak a biológiában gyökereznek, és ezért az emberi lét természetes részei. Másodszor, hogy természetes vágyaink alapvetően jók, amennyiben nem ártanak másoknak. Harmadszor, hogy ezen alapvető és jó vágyak kielégítése a teljes emberi lét része.

Az „összemosásról” szóló összes szólam ezeken az alapvető feltételezéseken nyugszik, azzal kapcsolatban, hogy mit jelent embernek lenni.

A házasság így fontos elérendő céllá válik a saját nemükhöz vonzódók számára, mert mint a legősibb és legemberibb intézmény, a házasság nyilvánosan megerősíti ezeket a legalapvetőbb vágyakat. Mindenki, aki részt vesz egy esküvőn – az apától, aki az oltárhoz kíséri a menyasszonyt, a baráti társaságon és a szertartást vezető lelkészen át az államig, amely kiállítja az anyakönyvi okiratot – közreműködik a pár összeadásának pozitív és hivatalos megerősítésében. Nehéz jobb módot elképzelni az azonos neműek iránti vágy pozitív megerősítésére és teljes emberi lét részeként való elfogadtatására, mint az esküvői szertartás és a házasság ünnepi erejének rájuk való kiterjesztése.

Ne legyen kétségünk: az azonos neműek házasságáról szóló vitában a tét nem a láthatási jog, az örökbefogadási jog, az öröklési törvény vagy a „bejegyzett élettársi kapcsolatok” körüli dolgok. Ezek csak származékos kérdések. Ez alapvetően arról szól, hogy nyilvánosan teljes értékű embernek ismerjék el őket.

A bibliai gondolkodású keresztyéneknek természetesen nincs problémájuk azzal, hogy a saját nemükhöz vonzódó embereket teljes értékű embereknek ismerjék el. Vannak a gyülekezetemben olyan tagok, akik a saját nemük iránt éreznek vonzalmat. Együtt imádkozunk, nyaralunk velük, szeretjük őket. Amit viszont a keresztyénség nem tesz meg, az az, hogy elismerje: a természetes vágyaink kielégítése tesz minket emberré.

A keresztyénség valójában egy érettebb és mélyebb emberfelfogást kínál, mint amilyennel a homoszexuális életmódot folytató ember rendelkezik önmagáról.

Érettebbet, mert a keresztyénség azzal az őszinte beismeréssel kezdődik, hogy bukott emberi lények vagyunk, lényünk legmélyéig romlottak. Egy gyermek feltételezi, hogy minden vágya jogos. A felnőttek – remélhetőleg – ezt már nem így gondolják. A bukott emberiségről alkotott érett szemlélet elismeri, hogy bukott mivoltunk mindenre hatással van, a biológiánktól és testünk kémiai folyamataitól kezdve az ambícióinkon át a vonzalmainkig. A saját nem iránti vonzalom ennek csak egy megnyilvánulása. Ezért parancsolja nekünk Krisztus, hogy tagadjuk meg magunkat, és vegyük fel a keresztünket, és emiatt kell újjászületnünk. Új teremtményekké kell válnunk. Olyan folyamat ez, amely a megtéréskor kezdődik és az Ő eljövetelekor fejeződik be.

Továbbá az a tény, hogy Jézus Úr, azt is jelenti, hogy az életünk feletti tekintélye mindenre kiterjed, a legbelsőbb lényünkre is. Nincs jogunk odaállni elé és magunk megszabni a férfiasság, a nőiesség, a házasság, a szeretet és a szexualitás fogalmát. Egyedül neki van joga megszabni ezeket, még akkor is, ha azok szembemennek legmélyebb vágyainkkal és énképünkkel.

Akár biológiailag meghatározott, akár nem, van különbség a nem, az etnikum és a „szexuális orientáció” között. A szexuális irányultság elsősorban a vágyon alapul – és a vágyon keresztül valósul meg. Az a tény pedig, hogy a vágyhoz kapcsolódik, azt jelenti, hogy erkölcsi megítélés tárgyát képezi ellentétben azzal, hogy valaki férfi vagy ázsiai származású.

Gyakran elkerüli a figyelmet, hogy sem a vágy ténye, sem annak esetleges biológiai alapja nem ad erkölcsi legitimitást. Ne tévesszük össze a „van”-t a „kell”-lel. Ezt például nagyon jól értjük, amikor bizonyos függőségekkel vagy bipoláris zavarral kapcsolatos viselkedésformákról van szó. E betegségek biológiai tünetei minden bizonnyal együttérzést és rengeteg türelmet igényelnek, de nem teszi a velük járó viselkedést erkölcsileg legitimmé. Ha ennek az ellenkezőjét feltételezzük, az azt jelenti, hogy az embert csak egy újabb állatként kezeljük. Senki sem ítéli el erkölcsileg a leopárdot, amiért ösztönösen cselekszik. De vajon az emberi lényekre vonatkozó erkölcsi ítéletünknek nem kellene-e többet tartalmaznia a vágy biokémiájának jóváhagyásánál? Többek vagyunk, mint állatok. Lelkek és testek vagyunk. Isten képmására teremtettek. Ha a homoszexuális vágyat pusztán azon az alapon legitimáljuk, hogy természetes vagy biológiai, az ironikus módon azt jelenti, hogy az embert kevesebbnek tekintjük, mint embert.

Mindezt azért mondom, mert a keresztyénség nemcsak érettebb emberfelfogást kínál, hanem mélyebbet is. Azt mondja, hogy többek vagyunk, mint a vágyaink összessége, amelyek közül némelyik romlott, mások nem.

Figyelemre méltó, hogy Jézus azt mondja, emberségünk még a házasságnál és a szexualitásnál is mélyebbre nyúlik, és minden bizonnyal mélyebbre, mint azok bukott változatai. Azt mondja, hogy a feltámadásban nem lesz sem házasság, sem házasságkötés. Úgy tűnik, a házasság és a szexualitás kétdimenziós árnyékok, amelyek az eljövendő háromdimenziós valóságokra mutatnak. Egy ember embersége és identitása végső soron semmilyen módon nem függ a házasság árnyékaitól. Merjük-e tagadni Krisztus teljes emberségét azért, mert nem kötött házasságot, és nem nemzett természetes úton gyermekeket? Hiszen nem éppen egy új emberiség létrehozásán keresztül nyilvánult meg a második Ádám teljes embersége?

Van valami embertelen a homoszexuális lobbi emberképében. Hiszen ha úgy nézünk az emberekre, mint akiket az ösztöneik határoznak meg, nem értékeljük őket többre az állatoknál.

Aztán van valami embertelen a homoszexuális lobbi azonos neműek házasságáért folytatott törekvésében is. Embertelen, ha a rosszat jónak, vagy a helytelen vágyakat helyesnek nevezzük, ha egy embert a bukott változatával azonosítjuk, mintha Isten önmagunk bukott változatainak teremtett volna minket. Ám az azonos neműek házassága pontosan ezt kéri tőlünk. Arra kér, hogy nyilvánosan erősítsük meg, hogy a rossz jó dolog – ezáltal intézményesítsük a helytelent helyesként.

A keresztyénség azt mondja, hogy végső soron nem az etnikum, a nem, a házasság vagy akár a bűnös vágyaink határoznak meg minket. Isten képmásai és képviselői vagyunk, akiknek az a feladatuk, hogy megmutassák a kozmosznak Isten hármas attribútumát: igazságát, igazságosságát és szeretetét. A keresztyén üzenet a homoszexuális életmódot folytató személyek számára az, hogy mi hisszük: ők sokkal többek emberként, mint hiszik magukról.

Mélyebb szeretet

A keresztyénség a szeretet érettebb és mélyebb felfogását is kínálja. A szeretet alapvetően nem az önkifejezés és az önmegvalósítás narratívájában értelmeződik. Nem azt jelenti, hogy találok valakit, aki „kiegészít engem”, miközben feltételezem, hogy az, aki „én vagyok”, adott, és hogy te csak akkor szeretsz „engem” őszintén, ha pontosan úgy tisztelsz, ahogy vagyok, mintha az „én” valahogy szent lenne.

A keresztyén szeretet nem naiv. Jóval érettebb ennél (lásd 1Kor 13,11). Elismeri, hogy bukottak az emberek, de bukottságukban is szereti őket. Olyan szeretetet ad, amely ellentétes azzal, amit az emberek megérdemelnének. Etetjük, felruházzuk és barátunkká fogadjuk őket még akkor is, amikor támadnak minket. De aztán a keresztyén szeretet érett módon a szentség felé is hívja az embereket. Imádság és tanítvánnyá tevés révén a keresztyén szeretet változásra – megtérésre – szólít fel.

A keresztyén szeretet felismeri, hogy szeretteink csak akkor ismerik meg az igazi örömöt, ha egyre inkább Isten képmására formálódnak, mert Isten szeretet. Ezért mondja nekünk Jézus, hogy ha szeretjük Őt, akkor megtartjuk az Ő parancsait, éppúgy, ahogy Ő is szereti az Atyát, és ezért engedelmeskedik az Atya parancsainak. A keresztyén szeretet mélyebb is, mint a kultúránkban megszokott szeretet. Tudja, hogy az igaz szeretet abban nyilvánult meg a legjobban, amikor Krisztus életét adta a Gyülekezetért, hogy megszentelje azt – ez egy olyan cselekedet, amelyet Pál apostol a férj és feleség közötti szeretethez és a férj arra szóló felhívásához hasonlít, hogy feleségét az Ige által megtisztítsa (Róm 5,8; Ef 5,22-32). A Biblia központi képe az evangéliumi szeretetről elvész az azonos neműek házasságában, éppúgy, ahogy elvész, amikor a férj megcsalja a feleségét.

A progresszív álláspont nevezheti intoleránsnak a melegházassággal kapcsolatos ortodox keresztyén álláspontot. De a keresztyéneknek fel kell ismerniük, hogy a progresszív álláspont az, ami szeretet nélküli és embertelen. Épp ezért nekünk igazabb szeretettel kell szeretnünk őket, mint ahogyan ők szeretik magukat.

Folytatjuk.

Jonathan Leeman

Jonathan Leeman a Washington elővárosában található Cheverly Baptist Church presbitere, a 9Marks szerkesztői igazgatója, valamint a How the Nations Rage: Rethinking Faith and Politics for a Divided Age (Hogyan tombolnak a nemzetek: A hit és a politika újragondolása a megosztottság korában) és az Authority: How Godly Rule Protects the Vulnerable, Strengthens Communities, and Promotes Human Flourishing (A hatalom: Hogyan védi az istenfélő kormányzás a kiszolgáltatottakat, erősíti a közösségeket és szolgálja az emberi boldogulást) című könyvek szerzője.

www.thegospelcoalition.org/article/love-and-the-inhumanity-of-same-sex-marriage/

Mit gondoljunk a házasságról?

Niilo & Päivi Räsänen – 14×17 cm, 80 oldal

Manapság az azonos neműek kapcsolatát pártolók megkísérlik megszerezni a házasság státuszát az azonos nemű párok számára, és annak elfogadását mindenkitől, még a keresztyénektől is. Ez a könyv egy határozott állásfoglalás a házasság mellett, amelyet egy házaspár, Päivi és Niilo Räsänen keresztyén szemlélettel írt meg.