A sötétségben felragyog a Király

Elgondolkodtunk már azon, miért teremtette Isten a fényt? Bizonyára sok más módon is megalkothatta volna a világot. Ha a végtelen képzelőerő a semmiből való teremtés képességével párosul, a lehetőségek végtelenek. Akkor miért döntött úgy Isten, hogy fénnyel tölti meg ezt a világot?

De talán még ennél is érdekesebb kérdés, hogy miért kötötte össze Isten olyan szorosan a fényt a Nappal. Más módot is választhatott volna, kitalálhatott volna egy másfajta kozmikus fényforrást. Miért tette meg Isten ezt az égitestet, mely végtelen ritmusban kel fel és nyugszik le, 24 órából álló napunk uralkodójává? Miért parancsolja meg minden reggel e csillagnak, a Napnak látszólag kiapadhatatlan jókedvvel: „Láss megint munkához!”?

Isten mindegyik kérdésre ugyanazt a választ adja: Krisztusért. Megteremtette a fényt, és összeházasította a haldokló és újjáéledő nappal, hogy segítsen nekünk vágyakozni az igazi Fiúra, és örvendezni neki. Ahogy C.S. Lewis mondaná, Isten napi rendszerességgel elrendeli a napfelkeltét, hogy irányt mutasson nekünk dicsőségének Ragyogó Homályában. A teremtett dolgokon keresztül a Fiú fényesebben ragyog és csökken a homály. A fény és a Nap Krisztusért létezik (Kol 1,16).

Röviden, a napfelkelte a Fiú felragyogására tanít minket, melyet advent idején így vallunk meg: Krisztus eljött és újra el fog jön.

A király felkelt

A Szentírás egyik legszebb próféciájában Ézsaiás Krisztus első eljövetelét egyfajta kozmikus hajnalként ábrázolja:

A nép, amely sötétségben jár,

nagy világosságot lát,

a homály földjén lakókra

világosság ragyog. (Ézs 9,2)

Figyeljük meg, hogy a Fiú felemelkedett egy nép felett, aki elveszett a homály földjén! A sötétség természetesen egy metafora, amelyet a Biblia gyakran kapcsol össze a gonoszsággal, a bűnnel és a halállal. Az igevers közvetlen kontextusában arról van szó, hogy a nép elhagyta Istent, és emberi királyhoz fordult biztonságot keresve (Ézs 8,6), elutasította Isten Igéjét (19. v.), fölgerjedt a haragja Teremtője ellen (21. v.). A nép „csak nyomorúságot és sötétséget lát, nyomasztó borút, homályba taszítva” — mert hátat fordítottak Istennek, az élet, öröm és fény egyetlen forrásának. A szellemi sötétség az Istenben való örvendezés hiánya.

Ugyanez a sötétség kísért minket az Édenkert óta — ez a homály olyan régi, mint az Éden. Isten fényes fiakká alkotott meg minket, de a bűn sötét uralma alá estünk. Ádám óta mindannyian a saját magunk által kreált sötét börtönben ülnek (Ézs 42,7). Nemcsak a sötétség gyümölcstelen cselekedeteit gyakoroltuk, hanem magunk is sötétség voltunk (Ef 5,8–11).

De aztán felkelt a Király felettünk. Ahogy Ézsaiás mondja, egy fiút adatott nekünk, aki éneklő csillagok alatt született (Ézs 9,6). Azon az ősi karácsonyi reggelen felkelt a nap és kitárta a menny kapuját. Azért jött, hogy fellángoljon az éjszakában, helyrehozzon minden rosszat, és felemelkedésével elűzze a halált. Azért jött, hogy bevezessen minket az Ő ragyogó örömébe.

Akárcsak a zsoltárosok, Ézsaiás is összekapcsolja az örömöt a hajnallal. Amikor a Fiú felkel, fellobbantja népe örömét (2. v.). Ézsaiás ezt az örömöt három okra alapozza: mert megtöri rabszolgaságunkat (3. v.), mert véget vet a háborúnknak (4. v.), és mert örök királyként fog felkelni (5–6. v.). „Isten Krisztust királyi trónjára ülteti” – mondja Kálvin János –, „hogy uralma alatt a legfőbb és örök boldogságban részesülhessünk.” (Ézsaiás kommentár, 306)

Mindezt, és még többet is, Krisztus az első eljövetelével teljesítette — részben. Ugyanakkor továbbra is várjuk a Fiú örök felkelését.

A király fel fog kelni

Az advent egy átmeneti időszak, amikor vágyakozva várjuk második eljövetelét, miközben örömmel emlékezünk az elsőre.

A nap felkelt tegnap, ahogy holnap is fel fog kelni. A nap Jézusról beszél nekünk. Királyunk napja felvirradt, ahogy újra fel fog virradni egyszer.

Az advent megtanít minket arra, hogy vágyakozzunk a reggel után, és tápláljuk magunkban ezt a vágyat. Ez a sóhajtozás és az öröm ideje — öröm afölött, mert Krisztus eljött, és sóhajtozás azután, hogy újra eljöjjön. Az advent egy átmeneti időszak, amikor vágyakozva várjuk második eljövetelét, miközben örömmel emlékezünk az elsőre.

Kell-e emlékeztetnem arra az olvasót, hogy még mindig a homály földjén élünk? Krisztus legyőzte a halált, igen, de a halál még mindig követ minket. Júda oroszlánja legyőzte Sátánt, de a Sátán még mindig szertejár. A bűntudatunk eltűnt, de a bűn még mindig ott lakozik bennünk, szívünk sötét zugaiban. Így hát várunk, várunk és várunk, alkony árnyékolta szemekkel, de szívünkkel reménykedve a Fiú felkeltében.

Amikor eljön — és Ő eljön — nem lesz szükségünk napra vagy holdra. Ezek csak halvány visszfényei a világ igazi Fényének. A Bárány lesz a mi örök lámpásunk. Amikor eljön a reggel, „Nem megy le többé a napod…, mert az Úr lesz örök világosságod” (Ézs 60,20). A Nap olyan dicsőséggel fog felkelni, hogy elkápráztatja a figyelő világot. A Fiút fogjuk nézni és csodálni (2Tesz 1,10). A hajnal mindent újjá fog tenni.

A király felkel

Krisztus eljött és újra el fog jön. De ez nem a teljes történet. A nap égi útjának szüntelen ritmusa megmutatja, hogy Krisztus jön. A Király hajnala felvirrad, naponta ránk ragyog; az Ő fényében élünk. Nem hagyott minket árvákul, céltalanul bolyongva évezredekig az alkonyatban. Már ma is „a nappal fiai vagyunk” (1Tesz 5,5).

Hogy kissé módosítsunk a képen: amikor a Fiú nekünk adatott, a hajnal elkezdett felkúszni a horizonton. „Az igazi világosság… jött el a világba.” (Jn 1,9) Egyszer majd teljesen felkel és elhozza az örök nappalt. Meglátjuk a megszületett gyermeket, és örömünk teljes lesz. A Hajnalcsillag teljes fényében sütkérezünk majd. De addig is élvezhetjük Krisztus dicsőségét, ahogy ragyog a Szent Szellem által Igéjében és világában. A reggel már itt van – de még nem ragyogott fel.

Ebben az adventi időszakban sütkérezünk a Fiú dicsőségében, ahogy felfedezzük Jézus négy címét, mellyel Ézsaiás koronázza meg: Csodálatos Tanácsos, Hatalmas Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme. Ezek a ragyogó sugarak kielégítik legmélyebb vágyainkat, megvilágítják sötétségünket, és segítenek nekünk várni az örök király hajnalát.

Clinton Manley

www.desiringgod.org/articles/the-king-dawns-in-darkness

Clinton Manley a Desiring God szerkesztője, valamint a Bethlehem College and Seminary adjunktusa. Feleségével, Mackenzie-vel három gyermekük van, és Saint Paulban élnek.

---