A technológia és a keresztyének 2.
A szerkesztő megjegyzése: Ebben a cikkben Bob Deffinbaugh folytatva előző cikkének témáját összesen hét bibliai alapelv fényében vizsgálja meg a technológiát. Az első részben az első két alapelvet vette górcső alá: a Szentírás elégségességét és a Sátán csalárdságát. A másik öt alapelvet alább tárgyalja.
3. Mindezek felvetik a kérdést: Hogyan lehet a technológiát hamis tanítások népszerűsítésére használni, és hogyan lehet megbizonyosodni az Isten szerinti emberek és üzenetük hitelességéről?
Figyeljük meg, hogy Pál milyen gondosan ügyelt tanításának hitelesítésére. Voltak ugyanis olyanok, akik úgy merték hirdetni a hamisságot, mintha az magától Páltól származna: „Ami pedig a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelét és a hozzá való gyülekezésünket illeti, arra kérünk titeket, testvéreim, hogy ne veszítsétek el egyhamar józanságotokat, és ne rémítsen meg benneteket sem prófécia, sem beszéd, sem nekünk tulajdonított levél, mintha az Úr napja már itt volna.” (2Tesz 2,1-2, kiemelés tőlem)
Pál következetesen oly módon kommunikált, hogy egyértelművé tegye levelének hitelességét:
- „A köszöntést én, Pál, saját kezemmel írom: ez a hitelesítő jel minden levelemen, így írok.” (2Tesz 3,17, lásd még Kol 4,18; Fil 1,19)
- „Nézzétek, mekkora betűkkel írok nektek a saját kezemmel!” (Gal 6,11)
A hitelességhez hozzátartozott az is, hogy Pál olyan emberek által küldte el utasításait, akiket a gyülekezetek ismertek, és akikben megbíztak:
- „Mivel meghallottuk, hogy közülünk egyesek megzavartak titeket, és szavaikkal feldúlták lelketeket – pedig mi nem adtunk nekik megbízást –, egymás között egyetértésre jutva, jónak láttuk, hogy férfiakat válasszunk és küldjünk hozzátok a mi szeretett Barnabásunkkal és Pálunkkal, olyan emberekkel, akik életüket tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért. Elküldtük tehát Júdást és Szilászt, hogy ők maguk is elmondják nektek ugyanezt élőszóban.” (Csel 15,24-27)
- „Ezért küldtem el hozzátok Timóteust, aki szeretett és hű gyermekem az Úrban, aki emlékeztetni fog titeket arra: hogyan élek Krisztus Jézusban, és hogyan tanítok minden gyülekezetben.” (1Kor 4,17)
Pál egészen odáig elment, hogy ragaszkodott hozzá, hogy saját (vagy mások) minden egyes tanításának összhangban kell lennie mindazzal, ami Isten Igéjeként már ki lett jelentve:
„Mindezeket pedig, testvéreim, értetek alkalmaztam magamra és Apollósra, hogy a mi példánkon tanuljátok meg: ahhoz tartsa magát az ember, ami meg van írva, hogy senki se kérkedjék az egyik tanítóval, a másikat megvetve. Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? Már jóllaktatok, már meggazdagodtatok, nélkülünk uralomra jutottatok; bárcsak valóban uralomra is jutottatok volna, hogy veletek együtt mi is uralkodhatnánk! Mert úgy gondolom, hogy Isten minket, apostolokat utolsókul állított, mint akiket halálra szántak, mert látványossággá lettünk a világnak, az angyaloknak és az embereknek.” (Gal 1,6-9)
Egy adott személy tanítása széles körben elterjedhet online, és nagy számú követőre tehet szert, de mivel kevés lehetőségünk van „testközelből” megfigyelni az illetőt, fogalmunk sincs arról, hogy milyen lehet a jelleme.
Jézus azt tanította, hogy a valódi tanítást a hamis tanítástól a tanítók gyümölcseiről lehet megismerni (Mt 7,15-20), és hogy a hamis tanítók csodának tűnő cselekedeteket hajthatnak végre, hogy magukat és a szolgálatukat hitelesítsék. A nagy cselekedetek tehát nem jelentik végső próbáját annak, hogy az illető valóban Isten üzenetének szólója-e. Úgy vélem, az istenfélő jellem az a „gyümölcs”, amelyre Jézus utal (nem meglepő tehát, hogy a jellem kiemelkedő szerepet játszik a gyülekezeti vezetők esetében is az 1Timóteus 3-ban és a Titusz 1-ben meghatározott alkalmassági követelmények között).
Felmerül itt egy probléma, melyet a modern technológia magában rejt. Egy adott személy tanítása széles körben elterjedhet online, és nagy számú követőre tehet szert, de mivel kevés lehetőségünk van „testközelből” megfigyelni az illetőt, fogalmunk sincs arról, hogy milyen lehet a jelleme. Vonzereje inkább előadói készségeiből fakad, nem pedig a vele való személyes találkozás és a másokkal való bánásmódja eredményeként.
Állítsuk ezt szembe Pállal, aki folyamatosan hitelesítette szolgálatát azzal, hogy rámutatott életmódjára, melyet a gyülekezet is jól ismerhetett: „Legyetek követőim, testvéreim, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek” (Fil 3,17).
4. Pál apostol igyekezett felszítani az osztatlan szívvel való ragaszkodást a mi Urunk iránt.
Amikor Pál erről az „osztatlan szívvel való ragaszkodásról” ír az 1Korintus 7,29-35-ben (Káldi-Neovulgáta), kifejezetten a házasságról és az azzal járó figyelemelterelésről beszél. De e konkrét tanács mögött egy tágabb elv is meghúzódik: sokan közülünk gyakorlatilag „házasok” (vagyis függők) vagyunk a technológiával, különösen a mobiltelefonunkkal. A kapcsolattartás kedvünkre való. Nem meglepő tehát, ha telefonjaink félbeszakítják beszélgetéseinket, és gátolják csendességünket és imáinkat.
Feleségemmel nemrégiben részt vettünk egy esküvőn. Amikor beléptünk az esküvő helyszínére, előttünk volt egy asztal, ahol a menyasszony és vőlegény barátai ültek. Mindannyian lehajtották a fejüket, és örömmel állapítottam meg, hogy imádkoznak. Aztán észrevettem, hogy mindannyian a telefonjukat nézik, és nem is beszélnek egymással.
Amikor éveken át prédikáltam, sokszor tapasztaltam, hogy a szükségtelen megszakítások zavarják a koncentrációmat és a figyelmemet, amikor szeretnék mélyebben elmerülni a Szentírás tanulmányozásába.
Fel kell tehát tennünk a kérdést: Vajon a technológia elmélyíti és gazdagítja-e az Isten Igéjére való odafigyelésemet, táplálja-e az arról való elmélkedésemet, vagy inkább eltereli a figyelmemet más dolgok felé?
5. Isten nekünk adta az Igét, ellátva minket azzal, ami lényeges, ugyanakkor visszatartva azt, ami nem az.
„A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a fiainkéi mindörökké, hogy teljesítsük ennek a törvénynek minden igéjét.” (5Móz 29,28, lásd még Mt 23,23-24, Dán 12,9-13, Jn 20,30-31, Jel 22,18-19)
A technológia segíthet nekünk (vagy úgy tűnhet, segít) abban, hogy olyan tévutakra térjünk, zsákutcákba jussunk, amelyeket Isten szándékosan rejtve és titokban tart a szemünk elől. Kíváncsiságunk nem mindig vezet jó irányba. Vajon arra használjuk a technológiát, hogy felfedezzük, amit Isten elrejtett? A ma már elérhető hatalmas adatmennyiség elvonhatja figyelmünket a Szentírás tanulmányozásától.
Miközben olyan adatokat igyekszünk felfedezni és tanulmányozni, amelyekről azt hisszük, hogy hasznosak lesznek, a technológia tanulmányoz minket, olyan információk után kutatva rólunk, amelyek veszélyesnek bizonyulhatnak. Aki ezt nem veszi tudomásul, vagy nem hajlandó elismerni, az nem fogja fel, hogy a technológia olyan hatalom, melyet gonosz, illetve jó célokra egyaránt fel lehet használni.
6. A Szentírásban a sikert nem számokban mérik, míg a technológiát a számok és azok növelése hajtja.
Jézus nem törekedett tevőlegesen arra, hogy tömeget gyűjtsön maga köré. Sőt néha igyekezett elkerülni azt – tanítása valójában sokszor elriasztotta az embereket. Vigyáznunk kell a nagyobb számok kísértése által jelentett veszélyekre, legyen szó akár a templomi padokban ülők számáról, akár a weboldalainkon, blogjainkon és podcastjainkon megjelenő kattintások számáról.
Vigyáznunk kell a nagyobb számok kísértése által jelentett veszélyekre.
7. A technológia a gyorsaságával csábít minket, ami nem mindig előnyös.
A technológia használatának kezdeti időszakában minden, ami lassú volt, hidegen hagyott. Sokakkal ellentétben én még emlékszem az internetcsatlakozást kísérő őrült (és idegesítő) hangokra. Emlékszem, milyen lassú volt az internetes kapcsolat.
De óvatosnak kell lennünk a sebességgel kapcsolatban. A sebesség ölni tud – az autópályán és a technológiában egyaránt. Hányszor nyomtuk már meg az entert vagy kattintottunk az egérrel, hogy aztán megbánjuk? Egy apró hiba, mint például a „Válasz mindenkinek”-re való kattintás, nagyon személyes (akár téves) információkat is szétküldhet az avatatlanok között.
Lassúnak lenni nem mindig rossz dolog. Időt ad az értékelésre, a gondolkodásra és az elmélyülésre. Gondoljunk csak az Isten szerinti, nagy hatású prédikátorokra, akik lóháton jártak egyik helyről a másikra, ruhájukra tűzött jegyzetekkel! Ezeknek az embereknek volt idejük gondolkodni. Nem vagyok biztos benne, hogy ez ma is így van.
Bob Deffinbaugh
Biblical Eldership Resources
Bob Deffinbaugh a Dallasi Teológiai Szemináriumon végzett. Szolgált tanítóként és elöljáróként, emellett a Prison Fellowship országos előadója, valamint a Bible.org szolgálatának koordinátora, ahol számos nagy lélegzetű bibliatanulmányozási sorozata jelent már meg. Bob és felesége, Jeanette a texasi Richardsonban élnek, öt felnőtt lányuk és tíz unokájuk van.
A Biblia tanulmányozása és tanítása
Peter Güthler – 200x290mm, 144 oldal
Hogyan tanulmányozhatod hatékonyan a Bibliát, és hogyan adhatod át másoknak, amit tanultál?
Ez a kurzus tizenegy tanegységben ad gyakorlati útmutatást. Bemutatja azokat az eszközöket, amelyeket bárki használhat a Biblia sikeres tanulmányozásához. De nem csak ennyi: azt is megmutatja, hogyan adhatjuk át felfedezéseinket élettel teli módon másoknak – bibliatanulmányozásban és beszélgetőcsoportokban, prédikációkban és előadásokban.