A világi egyetemi hallgatók számára meggyőző a hétköznapi keresztyénség

Egyetemi lelkészként szolgálok az USA déli részének egyik legrangosabb és legvilágibban gondolkodó egyetemén, és azt tapasztalom, hogy sok hallgató kiábrándult a szekularizmusból.

Ami egykor meghatározta az egyetemi élményt – az önállóság, a szex, a bulizás –, mára sok egyetemista számára elvesztette vonzerejét. A kutatók arról számolnak be, hogy a fiatalabb generációk kevesebb kockázatot vállalnak, és elszigeteltebb életet élnek. Ráadásul sok egyetemista ma már rombolónak és hamisnak látja a szekularizmus ígéreteit az egyéniségről, a szabadságról és arról, hogy magunk határozzuk meg az élet értelmét. A szekularizmus eszményképével szemben a valóság mást mutat: a szorongás, a magány és az értelmetlenség érzése minden eddiginél hangsúlyosabban van jelen az egyetemisták körében.

Sok egyetemista ma már rombolónak és hamisnak látja a szekularizmus ígéreteit.

A keresztyének ezáltal nagyszerű lehetőséget kapnak arra, hogy megszólaljanak a szekularizmus összeomlása által keletkezett légüres térben. A hétköznapi keresztyén élet látható szépsége meggyőző apologetika a mai hallgatók számára. Ez még a szkeptikus diákokat is arra ösztönözheti, hogy újragondolják az eddig elutasított hitet.

Új előevangelizáció

„Nem vagyok vallásos, de a barátom meghívott, és kíváncsi vagyok, szeretnék többet megtudni.” Az elmúlt évben többször hallottam ennek a mondatnak a különböző változatait. Ilyen módon a keresztyén vendégszeretet előevangelizációként működik. Megragadhatja a nem hívők képzeletét, és felkeltheti az Isten által beléjük ültetett vágyódás érzését. Pascal szavaival élve, vágyat ébreszthetünk bennük, hogy azt kívánják, bárcsak igaz lenne a keresztyénség, ami alkalmat teremt arra, hogy elmondjuk: valóban az.

De milyen is egy ilyen közösség? Hogyan lehet táplálni? És milyen hétköznapi keresztyén gyakorlatok szólíthatják meg a hallgatók sajátos vágyait? Egyetemi szolgálatunk legalább három ilyen gyakorlatot is alkalmaz.

1. A magányt a vendégszeretet gyakorlásával orvosoljuk.

Sam Allberry szerint „az evangélium valójában isteni vendégszeretet”. Talán nincs annál lenyűgözőbb polarizált (mélyen megosztott, szélsőségesen ellentétes) és haragos világunkban, mint Jézus Krisztus befogadó szeretete, amely abban nyilvánul meg, ahogyan egymást befogadjuk. Az egyetemi hallgatók számára, akik nap mint nap szembesülnek a magány és elszigeteltség okozta szorongással, az evangélium által képviselt befogadás meggyőző erővel bír.

Az evangélium által képviselt befogadás meggyőző erővel bír.

A szolgálatunkban részt vevő diákok meghívják nem keresztyén barátaikat a heti nagycsoportos találkozóinkra. Mivel sok diák tart attól, hogy elmenjen egy helyi gyülekezetbe, ezért a campuson tartott összejöveteleink egyfajta „ugródeszkaként” szolgálnak, könnyű belépési pontot kínálva a keresztyén közösségbe. Ezeken az alkalmakon a Bibliából tanítunk, és időt hagyunk a végén kérdésekre, hogy beszélgetést kezdeményezzünk. Ez felkelti a nem hívő hallgatók kíváncsiságát, és segíti keresztyén diákjainkat olyan beszélgetések elindításában, amelyeket a kollégiumba visszatérve is folytathatnak. Így felkészítjük hallgatóinkat a vendégszeretet gyakorlására; nem egyszerűen elvégezzük helyettük a munkát.

2. Az értelmetlenség érzését a bibliai remény rendszeres kommunikálásával kezeljük.

Manapság sok egyetemi hallgató küzd azzal a mély érzéssel, hogy az élete értelmetlen. Nincs többé olyan közös narratíva, amely összekötné őket másokkal. Cél nélkül élnek. Szükségük van arra, hogy lehorgonyozzanak egy rajtuk kívül álló igazság mellett. Szükségük van egy történetre, amely alapot nyújt az igazság, az erkölcs, az értelem és az identitás iránti mélységes vágyakozásukhoz. A keresztyénség ez a történet.

Rendszeresen beszélgetek a hallgatókkal a világ összetörtségéről és arról a vágyukról, hogy lássák annak helyreállítását és megjavítását. Ezekben a beszélgetésekben megoszthatom velük a keresztyénség által kínált reményt. Gyakran irányítom a hallgatók figyelmét a Jelenések 21,1–5-re. Ez egy lenyűgöző látomás: maga Isten törli le könnyeinket, fájdalmunkat és gyászunkat, a halál pedig eltöröltetik.

Még a szkeptikus hallgatók is tudatában vannak a világ összetört mivoltának. Mi pedig megmutatjuk nekik, miért tört össze, és hogyan állíttatik majd helyre. Amikor rendszeresen felidézzük a Szentírás drámáját a teremtéstől a jövőbeni helyreállításunkig, olyan történetbe hívjuk meg őket, amelynek érdemes odaszánni az életüket, és amely közvetlenül az értelemvesztés problémáját érinti.

3. Az identitással kapcsolatos félreértéseket úgy kezeljük, hogy krisztusi jellemre és evangéliumi őszinteségre bátorítjuk a keresztyéneket.

Pál apostol végig a leveleiben a keresztyén megtérést az identitás megváltozásaként írja le. Már nem azok vagyunk, akik voltunk; „felöltöttük” az új embert, és „új teremtés” lettünk Krisztusban (Kol 3,5–15; 2Kor 5,17). A Kolossé 3. fejezete szerint a régi életmódunk meghalt, és most Krisztussal együtt el vagyunk rejtve Istenben. Ezen egység eredményeként úgy kell élnünk, hogy összhangban legyünk új természetünkkel, felöltve a szelídséget, türelmet, kedvességet és alázatot (12. vers).

De a keresztyén identitás túlmutat azon, hogy csupán új életmódot kínál nekünk. Akkor is példát mutatunk az őszinteségre, amikor kudarcot vallunk. Az evangélium nem ígéri, hogy többé nem botlunk meg, de azt mondja, hogy amikor igen, megvallhatjuk bűneinket, és Jézus gyógyító karjaiba hullhatunk (1Jn 1,9).

A mély közösség azonban a keresztyének számára természetes.

Azzal, hogy a keresztyén diákok megélik új identitásukat, és elfogadják Isten kegyelmét, amikor elbuknak, szkeptikus barátaik számára példát mutathatnak arról, hogy a hívő ember identitása igazi változást hoz anélkül, hogy félniük kellene a teljes eltörlésétől. Amikor egy egész keresztyén közösség így él, az valóban meggyőző erejű.

Vonzó közösség

Modern világunkban a diákok ritkábban rendelkeznek „mély” közösséggel, melyben barátok és családtagok segítenek egymás terheit hordozni. A mély közösség azonban a keresztyének számára természetes. Amikor ezt példázzuk a hallgatóknak, azt ők vonzónak találják. Egyetemi lelkészként ez felszabadító érzés. Nem kell újra feltalálnom a kereket a diákjaink számára.

Ehelyett gyakoroljuk a vendégszeretetet, tanítjuk a Bibliát, és bátorítjuk a hívő diákokat, hogy éljék meg evangéliumi identitásukat. Miközben ezek a diákok gyakorolják a hétköznapi keresztyénséget, a szekularizmustól megfáradt egyetemi hallgatók egyre növekvő számban ébredhetnek rá Jézus szépségére.

Dylan Musser

www.thegospelcoalition.org/article/secular-students-find-christianity

Dylan Musser (MA, Dallasi Teológiai Szeminárium) a Navigators campus igazgatója a Nashville-ben (Tennessee) található Vanderbilt Egyetemen, valamint kulturális szerepvállalási munkatárs a The Hendricks Center for Cultural Engagement szervezetnél. Dylan és felesége, Macy Nashville-ben élnek két fiukkal. Az Immanuel Nashville gyülekezet tagjai, és Dylan rendszeresen publikál a Substack oldalán.

---