A Z generáció és annak vonzalma a komoly hit iránt

Nemrég beszélgettem egy lelkipásztorral, akinek a gyülekezete a vonzásközpontú (ti. gyülekezetnövekedést célzó) szolgálati filozófiáról ismert. Megvitattuk a 1990-es és a korai 2000-es évek kereső-központú megagyülekezeteinek körében elterjedt módszereket – arra tett kísérletüket, hogy kapcsolódási pontokat találjanak a kultúrával a népszerű filmeken vagy tévéműsorokon alapuló prédikációsorozatokon keresztül; hogy milyen úttörő lépésnek számított az istentisztelet elindítása egy világi dallal a kulturális intelligencia demonstrálására (és milyen menő volt a dicsőítő zenekar!); és hogy milyen szigorúan ügyeltek a gyülekezetben használt nyelvezetre, hogy ne legyen túl kánaáni vagy elrettentő az újonnan érkezők számára.

E jószándékú erőfeszítések legtöbbje arra épült, hogy megmutassák, mennyire „releváns” a gyülekezet, mennyire szorosan kapcsolódik a körülötte lévő világhoz. Manapság ezek a módszerek meglehetősen kínosnak tűnnek. A gyülekezetbe ellátogató fiatalok ma arra számítanak, hogy megtapasztalják, mi is a gyülekezet. A fő vonzerő az ismeretlenségben rejlik. Ma, amikor egyre kevesebb embernek van a családja révén valamilyen gyülekezeti kötődése, senki sem gondolja azt, amikor meghallja a dicsőítő zenekar Imagine Dragons^[1] dalfeldolgozását az istentiszteleten: „Hű, ez aztán nem a nagymamám temploma!” – részben azért, mert a nagymamája a hatvanas éveiben jár, és soha életében be sem tette a lábát a templomba.

Fiatal gyülekezetbejárók ma

Ha belehallgatnánk a Z generációhoz tartozó, gyülekezetbe járó hívők beszélgetésébe, arról hallanánk, hogy milyen erőteljesek a dicsőítő énekek, melyek elősegítik az Istennel való találkozást; milyen keresetlen őszinteséggel beszél az igehirdető, „úgy, ahogy van” a Bibliából; milyen szépek a régebbi hagyományok, az áhítatok és a templomépítészet.

Manapság, ha egy fiatal elfogadja a gyülekezetbe szóló meghívást, valami szokatlan élményt keres. A túlzott alkalmazkodásra vagy a gyülekezet „menőnek” való beállítására tett kísérlet a szemében kétségbeesett és bizonytalan lépésnek tűnik. Ha a szolgálatunk kifejezetten a „keresőket” célozza meg, tartsuk észben, hogy a gyülekezet „gyülekezeti” jellege épphogy vonzerővel bír, nem pedig taszítóerővel!

Sajnos sok lelkipásztor még nem ismerte fel ezt. Még mindig túl sok gyülekezet gondolja úgy, hogy a fiatalok elérésének módja az, hogy leutánozzák a máshol is elérhető szórakozásokat, a helyi egyetem társadalmi aktivizmusára támaszkodnak, vagy olyan gyakorlati tanácsokat nyújtanak, aminél a podcastok gyártói sokkal jobbat kínálnak.

Komoly hit

A fiatalok ma a felszínesség medencéjében vergődnek, „mágikus” készülékeiken keresztül valóságos információözön árasztja el őket. Egy olyan tengeren sodródva, ahol nincs navigáció, egy olyan világban, ahol a szabadság nevében eltörölték a szigorú erkölcsi szabályokat, sokan vágynak a formálódás, a növekedés és az érettség útjára.

Nem meglepő tehát, hogy a szellemi fegyelem a keresztyénségbe való belépés egyik módjává vált számukra. Még a világi influenszerek is különböző „életszabályokat” hirdetnek, melyek érettséget és bölcsességet ígérnek. Sok diák nemhogy kerüli, egyenesen keresi a fegyelmet.

A bevonzást megcélzó különféle szolgálatok korábban túl gyakran kezelték a tanítványságot úgy, mint az evangélium bemutatásának „apró betűs részét”. Ma, ha fiatalokat akarunk megnyerni, épp az apró betűs résszel kell kezdenünk. Sokkoljuk őket a hit komolyságával, amely szigort követel, olyan életszabállyal, amely struktúrát hoz a szellemi életükbe, az evangélium kegyelmét alapul véve! Azok a gyülekezetek vannak hatással a fiatalokra, melyek komolyan veszik a hitet. Elmúlt a felszínesség ideje, amikor a keresztyénség csupán vallási kiegészítőnek számított, helyébe pedig egy olyan vallás (religio) lépett, amely visszamegy latin gyökeréig – religare (megkötni, összekötni) –, egy olyan hit, amely megköveteli az élet újraszervezését.

Komolyság és alázat

Amikor komolyságról beszélek, nem valamiféle borongós hangulatra vagy komor arckifejezésre gondolok, amely fogcsikorgatott önigazságból fakad. Hanem Isten imádatának súlyára és annak örök tétjére, amit hiszünk.

A komolyság az egyetlen dolog, mely képes áttörni a Z generáció iróniával átszőtt mémkultúráján. A fiatalabbak ösztönösen felismerik, ha valaki magamutogató és felszínes, és tudják, ha valaki el akar adni nekik valamit. Az alázat és a komolyság („Komolyan veszem a hitemet, de nem magamat”) kombinációja az, ami kitűnik ebből.

Sajnos módszereink és stratégiáink túl gyakran épülnek arra, amiről az idősebbek azt gondolják, hogy a fiatalok akarják (például lazaság), ahelyett, amire a fiatalok valóban vágynak (Isten természetfeletti megtapasztalására, ami tartósabbra épül, mint a legújabb trend).

A fiatalok arra vágynak, hogy a gyülekezet megnyerje őket, befogadják őket a közösségbe, felelősséget bízzanak rájuk, megmutatva, hogy számítanak. De mindennél jobban keresik a mély és értékes dolgokat a felszínesekkel szemben. Az ellenszerét keresik felszínes életnek, amely a lapozgatás és görgetés nyújtotta végtelen szórakozásban fuldoklik.

Ha egy öregedő gyülekezethez tartozunk, az egyetlen dolog, ami mellettünk szól, a korunk. Keressük a kapcsolatokba való befektetés lehetőségeit, hogy mentorálhassuk és taníthassuk a következő generációt, átadva nekik bölcsességünket!

Erkölcsi ballaszt

Lehetséges, hogy a kulturális szelek, amelyek most oly erősen fújnak a Gyülekezettel szemben, arra szolgálnak, hogy megmutassák ennek a fenséges tölgyfának a jelentőségét és szilárdságát. Egy olyan fa, amely képes inogni és hajladozni anélkül, hogy eltörne, amely figyelemre méltó rugalmasságot mutat a kulturális kifejezésmódban és a missziós buzgalom terén, de nem mozdul el a helyéből, nem dől ki, hanem szilárdan áll, ki fog tűnni az erkölcsi hanyatlás világában.

Mire van szüksége ennek a szorongástól megnyomorított, digitális kényszereknek és teljesítményelvű impulzusoknak engedő nemzedéknek, melyet összetörtek a szertefoszlott erkölcsi határok romboló hatásainak következtében a kapcsolati problémák? Világos és meggyőző erkölcsi látásra, valamint komoly hitre, amely értelmes és megalapozott.

Komolysággal örvendezve

Az evangélium komoly és örömteli híre – hogy a bűneinkért keresztre feszített Messiás feltámadt a halálból – élethosszig tartó bűnbánathoz és hithez vezet, illetve a bűntől Isten felé forduláshoz, az igazságosság szigorú követéséhez, amikor a Szent Szellem erejével felvesszük a keresztünket. A Gyülekezetben reménnyel és gyógyulással találkozunk, kegyelemmel a bűnösök számára, tisztulással a megszégyenültek számára, újból és újból megújuló hitben való járással, mely a szentségben botladozva halad előre, tudva, hogy minden egyes elesésével egy olyan Megváltó karjaiban találja magát, akinek kezén ott vannak megváltó szeretetének sebhelyei.

Egy olyan világban, amelyet a túlzott érzékenység és az eltörlés (cancel culture) jellemez, szólítsuk meg a következő nemzedéket! Az evangélium igaz. Isten valóságos. Az a gyülekezet, amely képes elérni a következő nemzedéket, nem fog a bizonytalanságtól szenvedni, hanem bizalommal és alázattal fog kitartani a komoly hitben.

Trevin Wax

Trevin Wax az Észak-Amerikai Missziói Tanács kutatási és forrásfejlesztési alelnöke, valamint a Cedarville Egyetem vendégprofesszora. Korábban misszionárius volt Romániában. Több könyv és cikkek szerzője.

www.thegospelcoalition.org/blogs/trevin-wax/a-serious-faith/

[1] Az Imagine Dragons egy 2008-ban alakult, több zenei díjat megnyert amerikai együttes, amely alternatív rock, electropop, pop rock stb. stílusú zenét játszik.

A jó hír – Az evangelizáció és a helyi gyülekezet

Stephen McQuoid – 12,4×18,3 cm, 272 oldal

A szerző – egy missziós szervezet vezetőjeként és gyakorló evangélistaként – nem az egyén, hanem a gyülekezet szempontjából közelíti meg az evangelizáció témáját. A társadalmunkat formáló történelmi, kulturális és technológiai hatásokat figyelembe véve járja körbe a kérdést, különös hangsúlyt fektetve a gyülekezetek szerepére.