Az apák dicsősége

Szülőség gőzerővel – és kegyelemből

Kisgyermekes szülőnek lenni azt jelenti, hogy rendszeresen érzelmileg kimerült üzemmódban működünk. A feleségemmel áprilisban született meg a negyedik gyermekünk. Még nem sikerült megtalálnunk azt a bizonyos, nehezen megragadható „új normalitást”, amely hosszú távon is fenntarthatónak tűnik, és kezdem azt hinni, hogy egy darabig nem is fogjuk. De úgy tűnik, Isten pont ezt akarja, ezt a kétségbeesett, kimerült, tőle függő helyzetet.

Isten nem arra hív apaként, hogy már most elegendő erőm legyen jó előre a jövő évre, a jövő hónapra, a jövő hétre vagy akár holnapra. Csak a mai napra. Légy hűséges ma! Ne add fel ma! Kérd Istent, hogy adja meg a mára szükséges energiát, hogy jól fejezd be ezt a napot ennek az otthonnak a fejeként! Elég minden napnak a maga baja (Mt 6,34). Az Ő kegyelme minden reggel megújul (JSir 3,22-23).

Isten széles vállakat adott az apáknak, nemcsak fizikailag, hanem érzelmileg is – és nem véletlenül. Azt akarta, hogy sokat elbírjunk, és azt akarta, hogy újra és újra eljussunk önnön erőnk végére, hogy hit által tudatosan csakis Őrá támaszkodjunk.

Mutasd meg nekem a dicsőségedet

Konkrétan friss energiát és atyai látásmódot merítettem az Ószövetség egyik váratlan szakaszából, Mózes 2. könyve 33-34. fejezetéből. Nem sokkal azután, hogy Isten a fáraó feletti csodálatos hatalmának demonstrálásával megszabadította népét Egyiptomból, Mózes rájön, milyen borzasztó lenne, ha Isten csupán fegyelmező Isten lenne. Népe nyilvánvalóan nem érdemelte meg az Ő kegyelmét. Sőt inkább büntetését érdemeltek volna azt követően, hogy aranyborjút készítettek, hogy azt imádják Isten helyett.

Mielőtt Mózes ezt a kemény nyakú népet elvezethette volna a Sínai-félszigetről az ígéret földjére, meg kellett tudnia, hogy milyen Istennel van dolga. Vajon ennek az Istennek a szentsége hamarosan felemészti majd ezt a gonosz és lázadó népet, vagy több rejlik az Ő dicsőségében, mint puszta igazságosság és a hatalom nyers demonstrációja? Vajon csak idő kérdése, hogy igazságos haragja mikor sújt le engedetlen gyermekeire?

A jóság megnyilvánulása

Ő megmutatja jóságát a kegyelemben és irgalomban.

Az egész Biblia egyik legfontosabb szakaszában Mózes azt kéri Istentől: „Mutasd meg nekem dicsőségedet” (2Móz 33,18). Isten így válaszol:

„Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az Úr nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok” (2Móz 33,19).

Amikor arra kéri Istent, hogy mutassa meg dicsőségét, Ő megmutatja jóságát a kegyelemben és irgalomban, valamint teljes szabadságát abban, hogy kegyelmet és irgalmat mutasson bárki felé, aki felé csak akar. Lehet, hogy Izrael nem sokkal igazabb, mint a fáraó és az egyiptomiak, de Isten irgalmassága népével szemben nem az ő erőfeszítéseiken és érdemeiken alapul. Ehelyett Istennek Istenként teljes szabadsága van arra, hogy eldöntse, kire terjeszti ki kegyelmét – és Ő úgy döntött, hogy irgalmas lesz Izraelhez.

Csak néhány verssel később Isten elvonul Mózes előtt, és kijelenti:

„Az ÚR, az ÚR, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy az irgalmassága és igazsága. Irgalmas marad ezerízig, megbocsát hamisságot, vétket és bűnt. De nem hagyja a bűnt büntetlenül, meglátogatja az atyák vétkéért a fiakat és unokáikat harmad- és negyedízig.” (2Móz 34,6-7 – ÚRK)

Félreértés ne essék, ez az Isten megalkuvás nélkül igazságos; semmiképp sem hagyja büntetés nélkül a bűnösöket. Nem söpri szőnyeg alá a bűnt. De önmagáról szóló legfőbb kinyilatkoztatása az irgalmasságról és kegyelemről szól. Nevéhez elsősorban ezeket a tulajdonságokat köti: „irgalmas és kegyelmes” – melyek dicsőségének csúcspontjaként ragyognak fel.

„Késedelmes a haragra” – ebben benne van, hogy Ő valóban haragszik, és joggal teszi. Szeretetlen lenne saját gyermekei iránt, ha nem haragudna, amikor fenyegetik és bántják őket. Mégis, még az ilyen igazságszolgáltatásban is Isten késedelmes a haragra. A harag az Ő jogos válasza a gonoszságra, de nem ez a szíve szándéka. Az igazságszolgáltatás a szár, az irgalom a virág.

Dicsőség az atyai kegyelemben

A harag az Ő jogos válasza a gonoszságra, de nem ez a szíve szándéka.

Gyermekeinknek is tudniuk kell, hogy apjuk nem csupán az igazságszolgáltatás végrehajtója – hogy több puszta fegyelmezőnél. A gyerekek is vágynak arra, hogy rendszeresen hallják és lássák azt a kinyilatkoztatást, hogy olyan apjuk van, aki irgalmas és kegyelmes, késedelmes a haragra, és bővelkedik állhatatos szeretetben. Lehet, hogy nem fogalmazzák meg Mózes konkrét kérését, de fiatal szívük minden nap ezt kéri: „Apu, kérlek, mutasd meg nekem a dicsőségedet”.

Amit gyermekeinknek látniuk kell ebből az atyai dicsőségből, amikor jósággal fordulunk feléjük, nem csupán az, hogy nem vagyunk hajlandóak kompromisszumot kötni az igazságosság kérdésében, hanem sokkal inkább az, hogy hajlandóak vagyunk személyes áldozatokat hozni azért, hogy irgalmat és kegyelmet mutassunk feléjük.

Ez nem arra szólítja fel az apákat, hogy az igazságosság és a fegyelem terén kevesebbet tegyenek, hanem többet. Ez nem felhívás arra, hogy legyünk laza apák. Ne keverjük össze a lazaságot a kegyelemmel sem a teológiában, sem a nevelésben! Az igazi kegyelem nem laza, hanem költséges. Igazán költséges. Isten Fiának a földi életébe került, és nekünk, apáknak is jelentős időbe és energiába kerül, főleg olyankor, amikor úgy érezzük, hogy már nem tudunk többet adni. Az igazi kegyelem nem veszi félvállról a bűnt, hanem teljes komolysággal kezeli, és személyes áldozatokat hoz azért, hogy szembeszálljon vele, sőt időnként még a következményeit is viselje a gyermekeink helyett. A kegyelem nem alkuszik meg: „Rendben, nem kell kitakarítanod a szobádat”. A kegyelem feláldozza a saját idejét és energiáját, és leereszkedik, hogy kitakarítsa a szobát, és nevelje a gyermeket.

Mutasd meg nekik, milyen Isten

Isten valóban a fegyelmezés Istene, de miről akarja, hogy ismerjék? Azt szeretné, ha elsősorban fegyelmezőként gondolnánk rá? Kétségtelenül fegyelmez minket. „Mert akit szeret az Úr, azt megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel.” (Péld 3,12; Zsid 12,6) És amikor ezt teszi, akkor azt szeretetből teszi. „…úgy bánik veletek Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít meg az apja?” (Zsid 12,7) Ám gyermekei mégsem szigorúságáról ismerik Őt, hanem irgalmának és kegyelmének jóságáról.

Nekünk, apáknak különleges szerepünk van abban, hogy utat készítsünk gyermekeinknek Istenhez, az ő kegyelmes és irgalmas Atyjukhoz. Abban a megtiszteltetésben van részünk, hogy elsőként mutathatjuk meg gyermekeinknek, milyen a mi mennyei Atyánk. Kimondhatatlan kiváltság és súlyos felelősség, hogy kiábrázolhatjuk nekik magának Istennek a jóságát, amikor jóságosan bánunk velük a közös nevetésben és játékban, a közös éneklésben és imádkozásban.

Adj kegyelmet, kapj kegyelmet

Talán velem együtt az olvasó is érzi ennek a súlyát. Apák, ez túlmutat rajtunk. Az Atyát kiábrázolni apaként, ez messze meghaladja a képességeinket. Mégsem adhatjuk alább ennél. És csak Isten irántunk való kegyelméből válunk egyre inkább képessé erre gyermekeinkkel való kapcsolatunkban. Az apaság az egyik módja annak a sok közül, mellyel Isten folyamatosan térdre kényszerít minket, hogy az Ő kegyelmét kérjük.

Mostanában a feleségemmel felismertük, hogy az „új normalitás” megtalálása nem azt jelenti, hogy visszatérünk oda, ahol a saját erőnkből tudunk jó szülők lenni, hanem azt, hogy a hullámhegyek és hullámvölgyek között is, bőséges energiával és anélkül megtanulunk Atyánk kegyelmére és irgalmára támaszkodni, miközben igyekszünk megmutatni gyermekeinknek az Ő jóságának dicsőségét a mi jóságunkban, mellyel feléjük fordulunk.

David Mathis

https://www.desiringgod.org/articles/the-glory-of-a-father

David Mathis a Desiring God vezető szerkesztője és a Cities Church lelkésze. Férj, négy gyermek édesapja, és az A Little Theology of Exercise: Enjoying Christ in Body and Soul (Egy kis teológia a gyakorlatról: Örvendezni Krisztusban testben és lélekben) című 2025-ben megjelent könyv szerzője.

---