Termékeny egyedüllét?

Női szemszögből az egyedüllétről és a párkeresésről keresztyénként

A téma kutatásához tíz egyedülálló hölggyel készítettem interjút, akik közül hármat szólaltatok meg a cikkben. Interjúalanyaim különböző felekezetekhez tartoznak, és tapasztalataik, gondolataik megosztása segíthet abban, hogy az egyedüllétet és a társkeresést megélők életébe beleláthasson az olvasó. A cikk műfaja tehát riport, és a megkérdezettek véleményét tartalmazza.

Mit jelent manapság egyedülálló keresztyén nőnek lenni a harmincadik életév küszöbén vagy jóval afelett? Tapasztalataikról kérdeztem meg három szingli életet élő fiatal nőt, Annát, Esztert és Sárát, akik őszintén beszéltek arról, hogyan befolyásolja őket keresztyén identitásuk a párkeresésben, milyen elvárásokat tartanak meg vagy engednek el az idő múlásával, és hogyan lesz az egyedüllét termékeny, a belső fejlődés melegágya.

Az egyedüllét megélése a mindennapokban

„Nincsen olyan nap, amikor ne gondolkodnék ezen, mert úgy tekintek rá, mint egy megoldandó problémára, nemcsak azért, mert engem zavar, hanem mert már a környezetem is azt sugallja, hogy nekem nincs senkim” – osztja meg velem ebédszünetében a huszonnyolc éves Eszti, aki orvosként dolgozik.

Ahogyan nyílt tekintetével az életéről mesél, világossá válik előttem, milyen érzékeny és soktényezős helyzet ez. Esztinek a mindennapjaiba ivódott a kérdés, hogy miért nincs még párja. Legnagyobb korlátnak azt tartja, hogy csak keresztyén férfiak közül szeretne választani.

Másik beszélgetőtársam a harminc éves Sára, akit egy belvárosi kávézó emeleti ficakjában hallgatok meg egy hétköznap este. Magával ragad, ahogyan teljes lényével figyel és magyaráz. Húsz éve vár már arra, hogy valakivel kölcsönösen és kizárólagosan szeressék egymást, ami lassan kezd átfordulni benne. „Igazából azt kellett észrevennem, hogy az önmagam ellen forduló gondolatok, az elismerésre és a közelségre való vágyakozás, plusz az érzelmileg tudattalanul jelen lévő vágyakozás egy tökéletesen élhetetlen mixtúrát hoznak létre” – mondja Sára a felismeréséről, melynek hatására mostanában a bensőséges, szilárd kapcsolatot inkább Istennel igyekszik megélni.

Mindketten arról számolnak be, hogy számukra az egyedüllét olyan élethelyzet, ami ugyanúgy lehet könnyű vagy nehéz, mint a házasság. Amikor barátnőik, ismerőseik megházasodnak körülöttük, az nemcsak elszigetelődést hoz a kapcsolataikba azáltal, hogy elveszítenek egy számukra kedves személyt, hanem annak felismerését is, hogy a házasságban, a vágyott élethelyzetben igazából ugyanúgy jelen vannak problémák, csak már komplexebb formában jelentkeznek az előnyökkel együtt. Eszti mégis pontosan ezekre vágyik, már unja az egyszemélyes hobbikat, és nem akarja ugyanazt csinálni, mint tizennyolc évesen. Sok lánybúcsút, esküvőt segített megszervezni, és miután barátnőit oltárhoz kísérte, egyedül megy tovább.

Keresztyén nők a párkeresés nehézségeiről

De miért küzdenek sokszor a keresztyén nők a párkereséssel, és hogyan befolyásolja mindezt az az elvárásuk, hogy hívő férfit találjanak?

„Bizonyos tanítások olyan misztériummá emelik a házasságot, hogy a hibázástól való félelem miatt nem mernek a fiúk randit kezdeményezni. És többet is várnak el tőlük, mint a nem vallásos férfiaktól. Például, hogy legyen tartásuk, céltudatosságuk, kezdeményezőképességük, el akarjanak köteleződni, vagyis ez nekik tudatosan fontos legyen” – válaszolja Eszti. Gyakran tapasztalta ennek az attitűdnek a hiányát, amikor a mindennapos csetelések és lájkolgatások szintjén marad az ismerkedés, és nem fejlődik tovább odáig, hogy a fiú elhívja egy randira, még ha kölcsönös is a szimpátia. Ezért inkább csalódással, nem pedig bizakodva gondol a másik nem próbálkozásaira. A hosszú és reménytelennek tűnő várakozás miatt pedig nehezen alakul ki benne a férfiak viselkedésével szemben elfogadóbb hozzáállás.

„Szerintem azért nehezebb keresztyénként ismerkedni, mert az amúgy is meglévő elvárások mellett még ott az a plusz szűrő, hogy hívő embert keresünk” – fogalmazza meg a harmincnyolc éves Anna. Munkaideje után az irodaház aulájában töltött órák alatt őszintén és részletesen számol be megélt élményeiről. Szerinte az ismerkedést tovább nehezíti a felgyorsult fogyasztói társadalom, ami felerősítette az emberekben a türelmetlenséget és az elköteleződés hiányát, mely komoly hatással van a kapcsolatokra is.

Sárát kezdetben keresztyén neveltetésének szabályai befolyásolták, melyek mára már a saját szabályai is: tisztán férjhez menni egy hívő férfihez. Már szakította meg emiatt párkapcsolatát, ami mély sebet hagyott benne. Úgy érezte, miután végre megengedte magának az érzelmek luxusát, megint el kellett fojtania azokat. Szerinte ő ezért zárkózott be ezt követően még inkább, és kerültek az elvárásai irreálisan magasra.

A magas elvárások nehezítő körülmények a párkeresésben, ugyanakkor van, aki arról számol be, hogy védelem is. Anna szerint azok a férfiak, akik „maradtak”, sokszor nem véletlenül agglegények. Főképp akkor tapasztalja ezt, amikor olyan férfival randizik, aki felnéz rá, mert nem a szüleivel él, van egy telke, ahol kertészkedik, és péntek este is hajlandó füvet nyírni.

A párkereséshez való hozzáállás változása az évek múlásával

Valóban könnyű a másik nemet hibáztatni, ezért most arról kérdezem őket, mit tesznek, hogy helyzetük megváltozzon, hogyan formálódott a hozzáállásuk az évek alatt.

„Isten arra is tanít, hogy ne panaszkodjak, és ne mondjak a férfiakra negatív dolgokat, hanem harcoljak azért, hogy álljanak a helyükre. Számomra a férfiassággal az esik egybe, amire Isten elhívta a férfit, hogy legyen gondoskodó, vezető, és bele akarjon állni a szolgálatba, ne csak maga körül forogjon” – fogalmazza meg Eszti. Azontúl, hogy imádkozik a férfiakért, igyekszik megérteni a helyzetüket. Szerinte, ha a gyülekezetekben nemcsak általánosan, hitéleti témákról szólna tanítás, és nagyobb figyelem irányulna az egyedülállókra, akkor lehetőségük lenne a fiatal férfiaknak személyes beszélgetéseken keresztül segítséget kapni a fejlődéshez. Ebben a harcban Esztinek az Úrhoz való viszonya is megváltozott. Amikor megtért, úgy gondolta, Isten gondviselésébe az is beletartozik, hogy ad egy hozzáillő segítőtársat. De az évekig tartó várakozás után kételkedni kezdett Isten szeretetében és gondviselésében. Ezt a gondolatot igyekszik átfordítani magában mostanában: Isten hibáztatásának helyére az a meggyőződés került, hogy elhiszi és ragaszkodik ahhoz, Isten a gondviselő, és nem a „szenvedtető”, aki valamiféle rosszindulatból nem adott neki eddig társat. Isten vele együtt sír, vele várakozik, és vele együtt akar harcolni a férfiakért.

Beszélgetésünk közben az a kérdés is felmerül bennem, vajon az idő előrehaladtával hajlandóak-e a párkeresők nagyobb kompromisszumokat kötni és igényeiket lejjebb adni olyannyira, hogy végül egy olyan férfinak mondjanak igent, aki nem azonos az eredeti elképzeléseikkel.

„Mindenképp kell, hogy legyen valami, ami megfog benne. Nem tudom magamra erőszakolni azt, hogy olyan emberrel legyek együtt, akihez nem vonzódom, csak azért, hogy legyen valakim. Akkor már inkább egyedül élek. De már azt is el tudom képzelni, hogy elvált lesz. Mit akarok… negyven körüli férfiak jöhetnek csak szóba. Huszonévesen eszembe se jutott, hogy elvált férfival házasodjam össze, de most azért zárjam ki, mert akkor így gondolkodtam?” – válaszolja Anna, aki nyolc év után lépett ki egy párkapcsolatból, mert nem tudtak közösen indulni a házasság és a családalapítás felé: „Én is mondhatnám magamról, hogy elvált vagyok. Nyolc év alatt mások végigmennek a családalapítás összes lépcsőfokán. Hogy hozzak fel elvárásokat, amikor nekem is van egy múltam, amire nem feltétlenül vagyok büszke? Tudom, hogy hibáztam.”

Eszti azt hangsúlyozza, hogy képtelen lenne olyan fiúval elmenni egy randinál többre, aki nem hisz, mert nem azonos alapokon gondolkodnak. Életkorban viszont el tud képzelni tágabb határokat, a tíz évnyi korkülönbség is már elfogadható számára.

Az egyedüllét gyümölcsei

Hallgatva a három fiatal nő válaszait, elgondolkodok azon is, vajon az ideálok átalakulása mellett mit lehet még kapni az egyedülléttől, és hogyan válhat belőle termékeny állapot.

„Sokkal több időm van magamra, így az egyedüllét rákényszerít arra, hogy a saját prioritásaim szerint éljek, és ne a páromé vagy a családomé szerint. Ha tudatosan figyelek, sok rossz mintát és beidegződést le tudok így tenni, és fejlődik az önismeretem” – válaszolja Anna. – „Összességében én jól vagyok ebben az egészben. Azért az gyakran eszembe jut, és izgatottan várom, mikor találkozom majd a férjemmel.”

Ezért is kezdett el tudatosabban programokra járni. Így nagyobb esélye van férfiakkal találkozni, mintha otthon töltené a péntek estéket. Volt, hogy a „szerencsétlenek hálójának” érezte a párkereső rendezvényeket, és jó pár ilyennel a háta mögött már úgy vélte, hogy minden keresztyén egyedülállót látott. Ezért is megy inkább mostanában uszodába vagy szaunázni, olyan programokra, melyeket egyedül is élvez.

„Érzelmileg is stabilitást adott az egyedüllét. Talán ettől a hosszan egyedül töltött időszaktól lesz az én házasságom más, mert megtanultam nem függeni annyira a másiktól. Erőssé tesz, hogy egyedül kell helytállnom helyzetekben. Egy férfi jelenlétében erre kevésbé lenne alkalmam” – válaszolja Eszti, aki ugyanakkor mindennap harcol a magánnyal. „Ha tudom, hogy egyedül leszek egész hétvégén, akkor megtervezem minden pontját, nehogy lehetőséget adjak a kiborulásra. Ilyenkor nehéz átállítani magamban, hogy ne lázongjak azért, mert Isten nem tölti be ezt a szükségemet. Inkább azt akarom meglátni, hogy amit Ő ad, az nagyobb, mint amit egy férfi fizikailag nyújtani tudna.” Eszti azzal folytatja, a Sátán eszköze azonban az, hogy a figyelmet a testi, érzelmi Isten-hiányra irányítja, ami abból fakad, hogy az Úr emberi szemmel láthatatlan. Ez ellen viszont nem is testi vagy érzelmi szinten lehet harcolni, hanem szellemben, visszanyúlva a teremtő Szóhoz, Isten Igéjéhez. Szorongásai leküzdése érdekében ezért szellemi igazságok kimondásával, Isten ígéreteivel imádkozik, hangosan is megerősítve, hogy ő Isten gyermeke, akiről gondoskodik az Atya, és minden szükségét betölti.

Sárának is vannak stratégiái a magány ellen. Amikor maga alá kerül, és jön az inger, hogy sorozatokat nézzen, vagy megegyen három tábla csokit, előfordul, hogy leírja az imáit: „Úgy szoktak kezdődni, hogy hiszti, aztán a lenyugvás és a hála”. A stratégiai imáktól függetlenül a vágy természetesen ott marad benne. Most mégis azt mondja, rá tud csatlakozni az Atya szeretetére. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem kell többé küzdenie az egyedülléttel, inkább azt, hogy van igazság, amihez visszanyúlhat. „Mondjuk úgy, hogy a kísértő nagyon ügyesen feltérképezte már a gyenge pontjaimat és használja a belső hangomat magam ellen. Hazugságok elleni szellemi harc ez. Hazugságok, melyek azt mondják, itt már csak az utolsó nyomódott barackok vannak, amiket senki nem vesz meg a zöldségesnél.” Harcol az ellen, hogy saját maga tökéletlensége miatt ne ostorozza folyton önmagát, egy olyan keserű, elvárásokkal teli élethelyzetbe sodródva, melyben sokkal nehezebb hálásnak lenni azért, amit kapott. Szerinte akkor képes megharcolni ezt a harcot, ha önmaga helyett a Sátánnal azonosítja az ellenséget, és ha a „hazugságspirál” lerántaná, akkor kibeszéli magát Istennek. Még hozzáteszi, hogy a rögeszmés, állandó harca a pártalálásért elmúlt. Ennek a nyugalmát adná tovább mindenkinek, aki magányos és csalódott.

Kivételes hozományok

Ahogyan harcaikban rátaláltak a győzelemhez szükséges eszközökre, Eszti, Sára és Anna kivételes rendíthetetlenséget nyertek. Bárhogyan alakuljon is a jövőjük, hozományuk a kipróbáltságuk és egyéni tapasztalataik, de legfőképp az a kapcsolat, amihez az Istennel való járás során jutottak a pártalálás útján is.

Kósik Dorka Liza

A témával kapcsolatban ajánljuk a Vetés és Aratás folyóirat 60. évfolyam 2. számának Muszáj megházasodnom? c. cikkét, és az 57. évfolyam 2. számának Hogyan gondolkodjunk a gyülekezetben az egyedülállókról? c. cikkét. (Szerk.)

Reménységben örvendezve

Gerrid Setzer – 164×110 mm, 208 oldal, illusztrált

A reménység és az öröm a hívő keresztyének alapvető jellemzője. Ugyanakkor gyorsan tovatűnhet, ha életünk útján szorosságba és sötétségbe jutunk, vagy az út meredekké válik. A szerző a mindennapi életre alkalmazza a Biblia bátorító szavait. Ahol az Ige kifejti a maga intenzív hatását, ott a félelem és az aggodalom átadja helyét az örvendező reménységnek. Ez a szépen illusztrált áhítatos könyv arra ösztönzi a hívő keresztyéneket, hogy reménységgel, örömmel és bátran járjanak a hit útján.