Neveljünk a családon belüli erőszakkal szemben bölcs lányokat!

„Ha a leendő férjed valaha egy ujjal is hozzád ér, csak szólj nekem, és én kinyírom.” Sok apa ezen a szinten foglalkozik a lányait potenciálisan érintő bántalmazással. Hatékonynak tűnik, mert egyszerű, védelmező és kemény fellépést sugall. És elég jó érzés is ezt mondani.

De kényelmes megoldása a problémának. Az a fajta hencegés ez, ami csak felvág, de semmi haszna nincs. Ugyanis azt feltételezi, hogy a bántalmazás könnyen felismerhető, és az erőszakra egyszerűen ellentámadással kell válaszolni. Ennél is rosszabb, hogy a fantázia táplálja. Romantizálja a „nincs nagyobb szeretet annál, mint…” parancsot, mintha valami hősies cselekedetet takarna – beugrani az áradó folyóba, vagy golyót kapni egy éles lövöldözés során, hogy megmentsünk valakit, akit szeretünk –, miközben figyelmen kívül hagyja azt a számtalan valódi élethelyzetet, melyben arra vagyunk hivatottak, hogy odaadjuk életünket azokért a valódi emberekért, akiket szeretünk (Jn 15,12-13). Lányaink felkészítése arra, hogy felismerjék a potenciális bántalmazóra utaló figyelmeztető jeleket, nem jár kéz a kézben a hősködés luxusával.

Amikor tehát a bántalmazásról beszélgetünk a lányainkkal – és minden nővel, akiről az gyülekezetünkben gondoskodnunk kell –, ezt nem hősködve, hanem tisztánlátással kell tennünk. Miért? Mert a lányainknak nem olyan férfiakra van szükségük, akik a többi férfi ellen acsarkodnak a fejük fölött, hanem olyanokra, akik támpontokat adnak ahhoz, hogyan lehet megkülönböztetni a „jó férfit” a „rossz férfitól”.

Tudom, eredendően minden férfi rossz. Ismerem a bűnről szóló tanítást. Ám itt a „rossz” szót nem az általános értelemben vett bűnösségre használom, hanem a bűn egy bizonyos fajtájára való hajlamra, amely kapcsolati szinten jelenthet veszélyt. Ez az a fajta férfi, akivel nem akarjuk, hogy a lányunk randizzon. Olyan férfi, akire jellemző a manipulatív vagy bántalmazó mentalitás.

A bántalmazást könnyű felismerni, amikor olyan formát ölt, amiről mindenki tudja, hogy rossz – egy ökölcsapás az arcba, jól irányzott lökés a lépcsőházban, bezárni a másikat a gardróbszobába. Sokkal nehezebb felismerni az inzultust, amikor valami olyan jó dologhoz hasonlít, mint az asszertív (magabiztos kommunikáció értő figyelemmel társulva) vezetés, a kizárólagos ragaszkodás vagy a világos irányítás.

Természetesen a bántalmazás bekövetkezését nem lehet előre megjósolni, de ha ismerjük működésének dinamikáját, az segíthet felismerni, hogy egy férfit aggasztó hajlamok jellemeznek-e. A bántalmazó szíve hajlamos arra, hogy az életét a „jogom van mindehhez” lencséjén keresztül lássa, és így másokat eszköznek vagy akadályoknak tekintsen az őt állítólagosan megillető vágyak elérésében. A helyzet akkor válik veszélyessé, amikor a befolyását és erejét arra használja fel, hogy csökkentse az alatta állók befolyását és erejét, annak érdekében, hogy elérje, amit akar.

Megtanítani a férfiak szigorú megkülönböztetését

A megkülönböztetés azt jelenti, hogy különbséget teszünk aközött, hogy mi tetszik és mi nem tetszik az Úrnak az adott helyzetben, annak alapján, amit a Szentírásból megtanultunk. Ez nem automatikus vagy könnyen meglátható dolog, hanem erőfeszítést igényel – „Ítéljétek meg tehát, mi az, ami kedves az Úrnak” (Ef 5,10). És a hamisított jó dolgokat sokszor nehezebb kiszűrni, mint a nyilvánvaló rosszat. Sokkal könnyebb megkülönböztetni a medvehagymát a nadragulyától, mint a gyöngyvirágtól.

Lányainknak ismerniük kell a Szentírásban lefektetett értékeket. Ezeket úgy tanulhatják meg a legjobban, ha látják ezek megvalósulását apjuk és a többi férfi életében a gyülekezetben. Pál gyakran rámutatott erre, amikor hangsúlyozta az Istenhez hasonlatos személyek utánzását (1Kor 11,1; 1Tesz 1,6; 2Tesz 3,9). Végső soron a lányaink maguk döntenek arról, hogy kihez mennek feleségül. Jól teszik. Mi apaként azt szeretnénk, ha felkészülnének arra, hogy a lehető legjobb döntést hozzák meg. Ezt értem megkülönböztetés képessége alatt.

Íme öt különbségtétel, melyre rámutathatunk annak érdekében, hogy segítsünk lányainknak megkülönböztetni, mely férfiak érdemesek a figyelmükre, különösen házasságot megcélzó kapcsolatok esetében! Isten segítségével mi magunk is példát mutathatunk ezekre a tulajdonságokra saját vezető szerepünk betöltésekor.

1. Egy jó férfi alázatos, nem pedig bizonytalan.

A bizonytalanság nagyon hasonlít néha az alázatra. Egy olyan férfi, akinek állandó megerősítésre van szüksége azzal kapcsolatban, hogy hol a helye a világban, vagy mit gondolnak róla mások, aranyosnak tűnhet egy fiatal lány számára. A sebezhetőség rokonszenvet kelt. És mivel a férfi egyre intenzívebben keresi ezt a megerősítést nála, emiatt a lány úgy érzi, hogy szükség van rá. Olyan érzés ez számára, mintha bekerült volna egy kiváltságos bizalmi körbe: „ennek a szegény fiúnak olyan alacsony az önbecsülése, hogy szüksége van valakire, aki folyamatosan építi őt, és úgy tekint rám, mintha én lennék ez a személy”.

Ez azonban nem a Szentírás szerinti alázatosság eszménye. Az állandó megerősítés iránti igény inkább abból ered, hogy nem ismerjük fel, hogy hol kellene személyes önbizalmunknak gyökereznie. Pál példát adott erre az önbizalomra, amely nem abból fakadt, hogy mások értékesnek tartják-e, hanem abból az alázatos felismerésből, hogy ő csak szolga és sáfár. És csak Isten tetszése számít (1Kor 4,1-5).

Mindenki küzd valamilyen mértékben a bizonytalansággal. Ám ha ez a bizonytalanság mélyen be van rögzülve, az komoly figyelmeztető jel. Ha az illető nem kapja meg a várt megerősítést, előfordulhat, hogy másoktól igyekszik azt kicsikarni, különösen olyanoktól, akikkel szemben a legerőteljesebben tud fellépni. A bántalmazó férfiak a szívük mélyén szinte mindig bizonytalanok. Az alázat ezzel szemben azt jelenti, hogy nem követeljük másokon személyes vágyaink beteljesülését (Jak 4,1-10).

2. Egy jó férfi erős, nem pedig védekező.

A védekezés erőnek tűnhet, mert magabiztosan lép fel az ellenkezéssel szemben. A védekező ember határozottnak és céltudatosnak tűnik, amikor ellenállást érzékel. Egy valóban gyenge akaratú és passzív férfiakkal teli világban ez a tulajdonság vonzónak tűnhet a lányaink szemében. Könnyen összetéveszthetik a valódi erővel.

De Pál nem így beszél az erőről:

Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk. Mindegyikünk a felebarátja kedvét keresse, mégpedig annak javára és épülésére. Hiszen Krisztus sem a maga kedvére élt, hanem amint meg van írva: „A te gyalázóid gyalázásai hullottak énreám.” (Róm 15,1-3)

Az igazi erő abban rejlik, ha személyes erőfeszítést teszünk – mondhatni, minden hatalmunkat bevetjük – annak érdekében, hogy jót tegyünk másokkal, nem pedig önmagunkkal. Ebben az értelemben Jézus az életének látszólag leggyengébb pontján a legnagyobb erőt fejtette ki, amit ember valaha is felmutatott.

Egy férfi igazi ereje leginkább abban mutatkozik meg, hogy készségesen vállalja a terheket másokért. Ellenben a védekező férfi elárulja magáról, hogy valójában olyan kicsi, hogy minden erejét saját kis érdekszférája köti le.

3. Egy jó férfi bűnbánatot tart, nem pedig folyton mentegetőzik.

A mentegetőzés könnyű – legalábbis a bűnbánathoz képest. Mentegetőzni annyit jelent, mint elismerni a hibát, és magyarázatot adni a miértre: „Nem kellett volna ilyen durvának lennem; hosszú napom volt”. Benne van a rossz beismerésének eleme, mégis inkább magyarázkodás ez, mintsem bűnbánat. A mentegetőzésnek ezernyi különböző kiegészítője lehet, amit az ember hozzátold: a másik hibáztatása, bűntudatkeltés, a tett lekicsinylése. A lényeg az, hogy a mentegetőzés bűnbánatnak tűnik, de a bántalmazók rengetegszer mentegetőznek csak azért, hogy a nők ne hagyják őket faképnél.

A megbánás egészen más, ez a rossz felismerése és az ok felvállalása: „Nem kellett volna ilyen durvának lennem. Vétkeztem ellened és megbántottalak”. Nem csak szavak jellemzik; valóban el kell fordulnia a bűntől és vállalnia a valódi felelősségre vonást. Ez az a fajta elszámoltathatóság, amelyet az ember nem maga irányít, hanem alá kell vetnie magát – az a fajta elszámoltathatóság, amely fáj (Zsid 12,11). A jó férfi tudja, hogy a számonkérés kényelmetlensége Isten kegyelme, mely megőrzi attól, hogy kiszolgáltatottjává váljon saját önzésének és büszkeségének.

4. Egy jó férfi vezet, nem pedig követel.

A férfiak kudarcot vallhatnak a vezetésben úgy is, hogy nincsenek ambícióik, és úgy is, hogy követelik azok megvalósítását. Egy olyan kultúrában, amely gyakran kényezteti az ambíció nélküli férfiakat, lányainkat épp ennek ellenkezője vonzhatja. Olyan férfit látnak, aki igényeket támaszt önmagával és másokkal szemben; azt hiszik, hogy találtak egy ritka férfit, akinek van elég gerince ahhoz, hogy valóban vezessen.

De a vezetés nem követelőző. Pált, aki apostolként és Jézus szemtanújaként egyedülálló tekintéllyel rendelkezett, komoly kritika érte, amiért nem volt keményebb személyes vezetése során. Ehelyett azáltal mutatta be Krisztus szelídségét és gyöngédségét, hogy szemtől szemben alázatos maradt a korintusiakkal szemben (2Kor 10,1). Nem volt hajlandó úgy ajánlani önmagát, ahogy azt mások tették, hűséget követelve magának a vetélytársaival szemben (10,12), ehelyett azt akarta, hogy saját befolyása arra korlátozódjon, ami erősíti a hívők evangéliumba vetett hitét, hogy aztán tovább tudják vinni az evangéliumot másoknak (10,15).

Látjuk a különbséget? Pál azt akarta, hogy népére gyakorolt befolyása korlátozott mértékű legyen. Csak annyiban akarta, hogy kövessék, amennyiben ez arra késztette őket, hogy azt tegyék, ami az Úrnak tetszik. Ez az igazi vezetés – nem arra kényszeríteni az embereket, hogy alkalmazkodjanak személyes preferenciáinkhoz, hanem hatást gyakorolni rájuk, hogy Isten akarata megvalósuljon az életükben. Ez a fajta vezetés mélységes biztonságot igényel Istenben, és szívós elszántságot, hogy kevés elismerés mellett is képesek legyünk mások javára dolgozni.

A férj vezetése a házasságban ilyen – soha nem erőszakos. A feleségnek nem kényszerből, hanem szabad akaratából kell követnie. Pál utasítása a feleségeknek, hogy engedelmeskedjenek a férjüknek (Ef 5,22-24), ugyanazon az elven nyugszik, mint a keresztyéneknek szóló összes parancs az Efézusi levélben. A hívő ember engedelmessége mindig az Isten szeretetének evangéliumába vetett bizalomból fakad, ami a szeretet szabad kifejeződését eredményezi viszonzásul.

5. Egy jó férfi talán nem ért veled egyet, de nem fog becsmérelni.

Ez talán a legfontosabb különbségtétel: egy férfi lehet más véleményen, mint te – akár nagyon más véleményen is – anélkül, hogy valaha is lebecsülne. Egy rendíthetetlen férfi még nem feltétlenül bántalmazó. Egy férfinek lehet erős meggyőződése valamiről, ragaszkodhat eltökélten a terveihez, vagy hihet abban szilárdan, hogy az ő álláspontja helyes egy kérdésben. Ezt időnként még olyan bűnök is kísérhetik, mint a büszkeség és az önteltség. De a véleménykülönbség önmagában még nem bántalmazás.

Ezt a határvonalat akkor lépi át valaki, ha meggyőződésének érvényesítése odáig fajul, hogy lebecsmérli a befolyása alatt álló embereket, hogy ezzel rávegye őket az elvárt viselkedésre. Amikor egy vita a vita tárgyáról a vitában résztvevő személyre terelődik, veszélyes fordulat következik be. A sértések és fenyegetések nem pusztán a személy elleni támadások, hanem az ellenszegülés megsemmisítésére tett kísérletek (Jak 3,1-4,10). Ha egy fiú, aki a lányommal randizik, ingerült lesz egy olyan kérdés miatt, amiben nem értenek egyet, érdemes lehet segíteni nekik a probléma megoldásában. Ha viszont a fiú elkezdi sértegetni és becsmérelni őt mint személyt, akkor már másképp kalkulálnék. Ha már szavakkal megpróbálja a lányomra kényszeríteni a saját gondolkodásmódját, akkor jobb, ha ennek a férfinak a lányom nem enged nagyobb befolyást az életére.

A jó férfiak nem irányítják a nőket. Ehelyett felkészítik őket arra, hogy felismerjék, melyik férfi az, aki ezt teszi. Ez az igazi férfiasság – Istentől kapott hatalom gyakorlása a gondjaira bízottak javára. Olyan férfiasság, amelyik szembeszáll annak gyáva, irányító változatával azáltal, hogy felkészíti a lányait arra, hogy erősek legyenek, és rendelkezzenek a megkülönböztetés képességével.

Jeremy Pierre

www.thegospelcoalition.org/article/daughters-wise-domestic-abuse/

Jeremy Pierre a Billy Graham School of Missions, Evangelism, & Ministry dékánja és a Déli Baptista Teológiai Szeminárium biblikus lelkigondozás professzora, a Clifton Baptista Gyülekezetben szolgál. A következő könyvek szerzője: When Home Hurts: Responding Wisely Respondely to Domestic Abuse in Your Church (Amikor az otthon fáj: A családon belüli bántalmazásra adott bölcs válasz a gyülekezetekben), The Dynamic Heart in Daily Life: Connecting Christ to Human Experience (A dinamikus szív a mindennapi életben: Krisztus összekapcsolása az emberi tapasztalattal), God With Us: A Journey Home (Isten velünk: Utazás hazafelé), ez utóbbi gyermekeknek szóló mesekönyv. Társszerzője a The Pastor and Counseling (A lelkész és a tanácsadás) című könyvnek is. Feleségével, Sarah-val öt gyermekük van, és a Kentucky állambeli Louisville-ben élnek.

Felkészülés a házasságra – Segítség keresztyén pároknak

John Piper – Fr/5, 104 oldal

Leendő házastársunk megismerése természetesen magában foglalja egymás családjának és barátainak, iskoláinak és kedvenc időtöltéseinek, valamint reményeinek és álmainak a megismerését is. Ideális esetben beszélgetünk életünk legjobb és legrosszabb pillanatairól, hátterünk legfényesebb és legsötétebb oldalairól egyaránt.
De mi a helyzet Istennel? Mi az Ő szerepe a kibontakozó kapcsolatban? Mit hiszünk Ővele kapcsolatban, és hogyan értelmezzük az Ő házasságra – a mi házasságunkra – vonatkozó elképzelését?