Miért olyan nehéz ma a gyülekezeti fegyelmezés?

A vezetőknek gyakran kell harcolniuk gyülekezetükben az integritás^[1] fenntartásáért, végigküzdve magukat a gyülekezeti fegyelmezés fájdalmas folyamatán, amely gyakran tragikus eredményekkel jár. A tapasztalat arra tanított minket, hogy a gyülekezeti fegyelem kérdése egyenesen gyötrelmes dolog.

Minek köszönhető tehát, hogy a mai gyülekezetek életében olyan nagy nehézségeket okoz a fegyelmezés? E kérdés alapos megválaszolása külön könyvet igényelne, de van néhány nyilvánvaló tényező, amely kényes üggyé teszi a kérdést.

Büszkeség

Mindenekelőtt ott a büszkeség kérdése. Az a helyzet, hogy senki sem szereti, ha „megbüntetik” vétkéért, különösen a felnőttek. Ezt nehéz kezelni, így amikor a gyülekezet fegyelmez valakit, az illető természetes módon ellenzi a dolgot. A helyzetet súlyosbítja, hogy a legtöbb ember a saját gyengeségeit illetően híjával van a tárgyilagosságnak. Ha valaki rámutat egy hibámra, legtöbbször nem tartom olyan súlyosnak azt, mint a vádlóm. A legtöbb ember igyekszik igazolni a tetteit, azokat is beleértve, amelyek bűnösek és a bibliai tanítással ellentétesek. Mivel megszokták őket, nem érzik kellemetlenül magukat benne. Ezért nem tudnak tárgyilagosan tekinteni rájuk.

A társadalmi közeg

A gyülekezeti fegyelmezést megnehezítő második dolog a romlott társadalmunk minket körülvevő közege. A Biblia finomkodás nélkül teljesen bukottnak és elkorcsosultnak írja le az emberi társadalmat (Róm 1,18-32). Mivel mi is ebben a társadalomban élünk, keresztyénként sem mindig vagyunk tisztában a társadalmunk szörnyű állapotával. Ha Krisztus szemével tudnánk látni azt, gyorsan felismernénk a romlottságát, és elborzadnánk. Ám ez a világos gondolkodás sajnos nagyon ritka a keresztyének között, ezért a mai gondolkodás szemüvegén át szemléljük a dolgokat.

Bármiben bukjon is el egy adott keresztyén, a vétsége jelentéktelennek tűnik a társadalom általános romlottságához képest.

Épp ebben rejlik a probléma gyökere. Bármiben bukjon is el egy adott keresztyén, a vétsége jelentéktelennek tűnik a társadalom általános romlottságához képest. A gyülekezeti fegyelem bármilyen megkísérlése elkerülhetetlenül kicsinyes és egyházias dolognak látszik. Durva hasonlattal élve kissé olyan ez, mintha rászólnánk az ocsmány kanálisban gázoló csatornatisztító munkásra, hogy tisztítsa meg a fogát fogselyemmel, mert csúnyán fest. A világunk erkölcsi romlottságának fényében látszólag nincs értelme az egésznek.

Az objektív erkölcs hiánya

A harmadik, ezzel összefüggő probléma az objektív erkölcs hiánya kultúránkban. Többé nem olyan korban élünk, amelyben egyetemes egyetértés van a jó és rossz kérdését illetően. Természetesen az emberek nem voltak kevésbé bűnösek korábban sem, amikor létezett ilyen egyetértés. De legalább tudták, mi a bűn, és azt is, hogy helytelen, amit tesznek, bár továbbra is megtették. Ma azonban a gyülekezeti vezetőknek az is komoly fejtörést okoz, hogy hogyan győzzék meg a tagokat, hogy a bűn létezik és sérti Istent. Legyen szó a pletyka, rágalmazás, becstelenség, anyagiasság, bálványimádás, homoszexuális életvitel vagy házasság előtti szex bűnéről, korunk erkölcsi relativizmusa kényes üggyé tett minden fegyelmezési kísérletet.

A mai bibliatudomány sem mindig segít. Bár nagyra becsülöm a világ sok nagy bibliatudósának műveltségét, kétségtelen, hogy az a fajta tudományosság, mely nem veszi komolyan a Bibliát, sokat ártott a Gyülekezet tisztaságának. Az utóbbi években rengeteg megjelent mű keltette azt a benyomást, mintha a bibliai szöveget ki kellene egészítenünk a saját gondolatainkkal és előítéleteinkkel, hogy ellensúlyozzuk a bibliai írók kulturálisan elfogult szemléletmódját, és így a korunk számára „relevánsabb” értelmezést találjunk. Például Pál olyan közegből származott, ahol a nőket elnyomták, ezért az írásaiban megjelent ez az elnyomás. Ezt szem előtt tartva el kell távolítanunk a gondolkodásunkból az olyan fogalmakat, mint az „alárendeltség”, amikor az adott igeszakaszt a mai gyülekezetre alkalmazzuk. Hasonlóképpen Pál olyan közegből származott, ahol kerülték a szexuális erkölcstelenséget (legalábbis egyes körökben), ezért határozottan ellenezte a házasságon kívüli szexet és a homoszexuális életvitelt. Látnunk kell ezt a kontextust, és a szöveg minden mai olvasatából és alkalmazásából száműznünk kell ezeket a tilalmakat.

Nem olyan korban élünk, amelyben egyetemes egyetértés van a jó és rossz kérdését illetően.

Az ilyen tudomány nem hű a bibliai szöveghez. Teljesen helytelen önkényesen eltávolítani a szövegből a nekünk nem tetsző igazságokat, hogy kellemesebbé és tetszés szerint alkalmazhatóvá tegyük a Bibliát. A bibliaértelmezés fontos tudományág, és jól kell végezni. Abból kell kiindulnunk, hogy a Biblia Isten Igéje, és hagynunk kell elmondania, amit akar, bármennyire nincs ínyünkre az. Ha a gyülekezetek nem veszik komolyan a Bibliát, akkor nincs objektív mércéjük, mellyel megítélhetik az egyes tagok viselkedését, különösen az objektív erkölcsi normák nélküli kultúrában.

A nyugati individualizmus

A fegyelmezéssel kapcsolatos negyedik probléma, mellyel szembe kell néznünk, a nyugati kultúra szélsőséges individualizmusa. Abban a kiváltságban volt részem, hogy sok országban járhattam és dolgozhattam. Az egyik legfeltűnőbb dolog, amit észrevettem, az általam megismert kultúrák erősen közösségi jellege. Etiópiában például, ahol felnőttem, szinte nem létezik magánszféra. Mindenki beleártja magát mások dolgaiba. Ha autót vezetünk, az összes utas szükségét érzi megjegyzésekkel illetni a vezetésünket és részt venni az egész élményben. Ha közben összetörjük az autót, azonnal körülvesznek minket az arra járók – mindnyájan idegenek –, és akár kértük, akár nem, önként osztogatják tanácsaikat a teendőkre nézve. Mindent testületileg tesznek, mert abban a kultúrában nincsenek egyének.

Csak magunknak akarunk felelősséggel tartozni.

Nyugaton ennek ellenkezője a helyzet. Mi az autonóm emberben hiszünk. A tettek felelőssége az egyént terheli. Ez sok szempontból nagyon jó, és a nyugati kultúra erősségének tekinthető, ám árnyoldala is van. Az egymáshoz való viszonyulásunkat illetően népszerűtlenek az olyan szavak, mint a „számonkérhetőség”, mert csak magunknak akarunk felelősséggel tartozni. A gyülekezeti életben ez nyilvánvaló gondot okoz. Amikor fölmerül a gyülekezeti fegyelem kérdése, az emberek elszörnyedve ébrednek rá, hogy számot kell adniuk másoknak, különösen a gyülekezet vezetőinek. Ez szöges ellentétben áll mindazzal, amit helyesnek érzünk, s a fegyelmezésben részesülők könnyen feldühödhetnek azon, hogy mások kéretlenül beleavatkoznak a személyes ügyeikbe.

A gyülekezeti élet demokratikus szemlélete

Ez elvezet az ötödik problémához, amely a vezetők szerepének sajátos szemlélete individualista kultúránkban. Mint említettem, Etiópiában nőttem föl. Így az életem első nyolc évében alá voltam vetve Hailé Szelasszié császár hatalmának. Azután a kommunisták vették át az uralmat, és megtapasztaltam a totalitárius marxista rezsim alatti jóval keményebb létet. Egyik esetben sem volt szabad megkérdőjelezni a tekintélyt. Nem létezett szabad sajtó, és az utasításokat nem értelmezték újra, se nem hígították fel. Ma már abban a kiváltságban van részem, hogy egy liberális demokrácia kényelmes közegében élhetek. Itt a mindennapi élethez hozzátartozik a politikusok gúnyolása és a politikájukkal szembeni tiltakozás. A szabad sajtó is tépázza az általa kifogásolt közéleti szereplőket, ezért a vezetés igencsak nehéz feladattá válik. Nem jog ez, hanem kétes kiváltság.

Az ebben a közegben élő gyülekezeteknek jelentős kihívással kell szembenézniük. A gyülekezeti vezetőknek gyakran nehezükre esik rendet tartaniuk a gyülekezetben, mert nem az őket megillető tisztelettel tekintenek rájuk. Nemritkán találkozhatunk olyan gyülekezettel, ahol gyakran bírálják a vezetőket akár nyilvánosan is, és ahol a lelkipásztor nem több mozgó célpontnál. Ilyenkor nem a vezetők kezében van a hatalom, hanem azokéban, akik tüzelni akarnak rájuk. A vezetőnek feddhetetlennek kell lennie, ezért nem viselkedhet úgy, mint az ellenfelei, így gyakran képtelen megvédeni magát. E sebezhető helyzetben nagyon nehéz megvalósítani a gyülekezeti fegyelmezés bármilyen hatékony formáját.

Stephen McQuoid

---

STEPHEN MCQUOID Etiópiában nőtt fel, ahol a szülei misszionáriusok voltak. Írországban először ápolói végzettséget szerzett, majd teológiát tanult a Belfasti Biblia Főiskolán; a Trinity Főiskolán bibliai tanulmányokból alap (BA) fokozatot, a Trinity Teológiai Szemináriumon teológiából mester (MA) fokozatot és doktorátust (PHD), illetve a Wales-i Egyetemen mester (MTh) fokozatot szerzett. Igazgatója a Gospel Literature Outreach (GLO) nevű skót missziós szervezetnek, mely képzési intézménnyel is rendelkezik. Számos könyv szerzője.

---

[1] Egy ember akkor cselekszik integritással, ha amit tesz az összhangban van a vallott és kinyilvánított értékeivel. (Szerk.)

---