10 ok, amiért a vezetők nem úgy nevelnek tanítványokat, ahogy Jézus tette

10 ok, amiért a vezetők nem úgy nevelnek tanítványokat, ahogy Jézus tette

10 ok, amiért a vezetők nem úgy nevelnek tanítványokat, ahogy Jézus tette

Jézus tömegeknek prédikált, de csak kevesekkel foglalkozott egyénileg: összesen tizenkét tanítványa volt, közülük hárommal töltött több időt (Péter, Jakab és János), és talán eggyel ennél is többet (Péter). Sok gyülekezeti vezető azonban nem így jár el – és ez probléma. Íme néhány általam megfigyelt ok, ami magyarázatul szolgálhat erre a mulasztásra:

A vezetők a jelen idejű szolgálatukra összpontosítanak, anélkül, hogy komolyan mérlegelnék a jövőt.

  1. Azt tanítottuk, hogy a tanítványozás inkább nagycsoportos gyakorlat, nem pedig személyes mentorálás. Ifjúkoromban a tanítvány nevelés mindig osztálykeretek között zajlott. Gyakorlatilag minél több „tanuló” vett részt egy tanítványi órán, annál jobb volt. A kevesekkel való munkának nem sok értelmét láttuk.
  2. A vezetők tartanak tőle, hogy kivételezéssel vádolják őket. Valószínűleg lesz olyan, aki megszól, ha több időt töltesz egy-két emberrel, mint a többiekkel. Ezt a kockázatot azonban vállalnod kell, ha úgy szeretnél tanítani, mint Jézus.
  3. Nem tudják, hol kezdjenek hozzá. Mivel ilyen tanítványozásban jellemzően soha nem vettek részt, így mindez idegen számukra.
  4. A tanítványozás időigényes. Minden héten értékes órákba kerül, ha valaki úgy dönt, hogy tudatosan egyéni foglalkozásba kezd más hívőkkel – és kinek van erre fölösleges ideje?
  5. A tanítványozás kockázatos. Ha időt töltünk valakivel, az azt jelenti, hogy lehetősége van mélyebben betekinteni az életünkbe, mint ahogy mi szeretnénk. A legtöbben szívesebben tanítványozunk – két lépés távolságból.
  6. A vezetők tévesen azt feltételezik, hogy egyetlen feladatuk az Ige tanulmányozása és prédikálása. Jézus és Pál is bizonyította, hogy ez nem így van.
  7. A vezetők a jelen idejű szolgálatukra összpontosítanak, anélkül, hogy komolyan mérlegelnék a jövőt. Sok vezető mondja azt: „A szolgálatom mércéje valójában az, ami azután történik, ha én már nem leszek”, de mégsem tesznek semmit ma annak érdekében, hogy vezetőket neveljenek a jövő számára.
  8. Néhányan megégették magukat a múltban. Néhány vezető komolyan foglalkozni kezdett egy-egy fiatal vezetővel, akikről később kiderült, hogy „júdások”. Ez elég ahhoz, hogy elgondolkodjanak rajta, ugyanúgy végezzek-e a tanítványozást, mint eddig.
  9. Elválasztják a gondolatot a szolgálatuktól. Úgy tekintenek a tanítványságra, mint valamiféle „ráadásra” a zsúfolt időbeosztásuk mellett, ahelyett, hogy a jól végzett munkájuk „gyümölcsét” látnák benne. Elfelejtik, hogy olyan vezetőket nevelnek, akiket már most munkába lehetne állítani.
  10. Soha senki nem ösztönözte őket igazán arra, hogy úgy tanítványozzanak, ahogy Jézus tette.

Nos, én most ezzel a blogbejegyzéssel erre szeretnélek ösztönözni. Hiszem, hogy a gyülekezetvezetőknek szándékosan és tervszerűen ki kell önteniük az életüket más hívőkre – ahogy Jézus tette. Tehát kezdj el tudatosan foglalkozni legalább egy emberrel!

Chuck Lawless

chucklawless.com/2016/07/10-reasons-leaders-dont-disciple-the-way-jesus-did/



A tisztaságért folytatott harc

A tisztaságért folytatott harc

James M. Cecy – A/5, 248 oldal

Ez a könyv gyakorlatias útmutató a mai világban való tiszta élethez. Különösen időszerű munka, mert társadalmunk a vesztébe rohan, nagyrészt amiatt, hogy semmibe veszi Teremtőnk útjait, a szexualitás terén is.
Készüljünk fel a tisztaságért folytatott háború megnyerésére! Dr. Cecy a Szentírást, más keresztyén forrásokat és négy évtizedes szolgálatának tapasztalatait használja, hogy segítségünkre  legyen. 


Share this post