A metamodern keresztyénség kihívásai és lehetőségei

Mai kulturális korszakunk a metamodernizmus, mely az 1990-es évek végén, legkésőbb 2001. szeptember 11-én (mely nap végleg lezárta a posztmodernizmust) vette kezdetét.

Az átlagember nem használja és soha nem is fogja használni a „metamodernizmus” kifejezést. De ez nem jelenti azt, hogy nem is él annak valóságában, és nem hordozza magán annak jellemző vonásait. De mik ezek a vonások? Luke Turner nagyhatású esszéjében[1] rövid áttekintést ad erről, illetve én magam is írtam tavaly egy cikket[2] a „metamodern hangulatról” és annak a Gyülekezetre gyakorolt hatásáról.

Először volt modernizmus, melyet a posztmodernizmus követett, azt pedig most felváltotta a metamodernizmus. Ám a metamodernizmus nem egyszerűen csak a helyébe lépett a modernizmusnak és a posztmodernizmusnak; sokkal inkább a kettő szintézisét vagy integrációját keresi, a metamodern hangulat pedig folyamatosan ingadozik vagy váltakozik a modern és a posztmodern álláspontok között. Ha egyszer megértjük a metamodernizmust, mindenhol felfedezzük a jelenlétét – a popkultúrában, a politikában, a beszédünkben és gondolkodásunkban.

Vessünk most egy pillantást a metamodern keresztyénség belső dinamikájára, melyet a gyülekezeti vezetőknek különösen fontos megérteniük és kezelniük! Konkrétan egy komoly kihívást és egy potenciális lehetőséget fogunk részletesen megvizsgálni, ahogy én látom.

I. Kihívás: személyre szabott spiritualitás

Ha egyszer megértjük a metamodernizmust, mindenhol felfedezzük a jelenlétét – a popkultúrában, a politikában, a beszédünkben és gondolkodásunkban.

Néhányan úgy beszélnek a metamodernségről és benne a keresztyénségről, mint a tanulás egyfajta új fénykoráról, ahol minden eddigi ismeretet felhasználunk, és új magasságokba emelkedünk Isten és a valóság megértésében. Meglátásom szerint azonban a metamodernizmus általában, beleértve a metamodern keresztyénséget, inkább a fogyasztói társadalom új fénykorához áll közel.

Nem arról van szó, hogy ragyogóan szintetizáljuk az előttünk lévő korok és filozófiák eredményeit (a legtöbbünk nem is ismeri elég jól ehhez a történelmet), hanem arról, hogy egyre kényelmesebbnek találjuk, ha különböző korokból kiválogatjuk a nekünk tetsző elemeket, és összeállítjuk belőlük a saját, személyre szabott „spiritualitásunkat”.

Ez a fajta à la carte vallás nem fogadja el egy teljes, koherens rendszer létjogosultságát. Inkább csipeget mindenből, mint a svédasztalról: egy kis baptista teológia, egy kis anglikán liturgia, egy csipetnyi katolikus esztétika és egy kis pünkösdi dicsőítési lendület.

Létezik egy új jelenség, az ún. „esztétikai megtérés”, amely nagyon metamodern. Gyakran találkozhatunk vele az evangéliumi felsőoktatási intézményekben végzett huszonévesek körében, akik baptistaként vagy felekezet nélkül nőttek fel, de az egyetem után vonzónak találják az anglikán, ortodox vagy katolikus egyház esztétikailag kellemesebb hangulatát és hagyományait.

Nemrég hallottam egy történetet egy anglikán gyülekezetről, amelynek tagjai főleg baptista háttérből jöttek, és sokaknak közülük kisgyerekük vagy kisbabájuk volt. Amikor a pap meghirdette a csecsemőkeresztség lehetőségét, egy új megtért sem jelentkezett. Megtartották baptista meggyőződésüket a felnőttkeresztségről, még akkor is, ha elhagyták a baptista tradíciót az anglikán esztétika kedvéért.

Az esztétikai okokból történő áttérések és a személyre szabott spiritualitás új médiakörnyezetünk melléktermékei. Az online élet soha nem látott sokszínűséget kínál spirituális formák, hagyományok, meggyőződések és igazságigények terén. Lehetetlen kikerülni őket. És ha tetszik nekünk, amit látunk, akkor FOMO-t (félelem, hogy lemaradunk valamiről) érzünk, ha nem engedjük meg magunknak, hogy valamilyen formában beépítsük ezt személyes, vallási felfedező utunkba.

A szekurális kor (Secular Age) című művében Charles Taylor ezt „nova-effektusnak” nevezi, mely a spirituális lehetőségek gyors robbanásszerű elterjedése, ami már az internet megjelenése előtt is megfigyelhető volt, de az internet jelentősen felgyorsította. Elmúltak azok az idők, amikor szüleink koherens hitrendszerét tesszük magunkévá és visszük tovább. Elmúltak azok az idők, amikor az emberek hosszú ideig stabilan ragaszkodnak a vallásukhoz. Egyszerűen túl sokat láttunk: nap mint nap végtelen perspektívák, számtalan életmód, hangok, amelyek megkérdőjelezik paradigmáinkat, vagy olyan lehetőségeket kínálnak, amelyeket eddig nem vettünk figyelembe. A fogyasztói társadalom logikája – amely az iPhone feltalálásával új csúcspontjára ért – arra kondicionál minket, hogy a valóságot saját belátásunk szerint alakítsuk és szűrjük.

Derek Rishmawy jól összefoglalja ezt, amikor azt írja: „Ma már senki sem örököl egyszerűen egy hitrendszert; mi magunk választjuk (és akár meg is alkotjuk) a saját hitrendszerünket, gyakran önmegvalósítási projektünk részeként.”

A fogyasztói társadalom logikája arra kondicionál minket, hogy a valóságot saját belátásunk szerint alakítsuk és szűrjük.

Ez komoly kihívást jelent a gyülekezetek és a metamodern korszakban szolgálók számára. Hogyan lehet koherens, egységes helyi gyülekezetet építeni olyan egyénekből, akik hozzászoktak a „csináld magad” spiritualitáshoz? Hogyan mondjuk el annak a párnak, akik érdeklődést mutatnak az anglikán egyházhoz való csatlakozás iránt, hogy fontos, hogy meggyőződjenek az anglikán tanításokról, és ne csak az anglikán liturgia vonzza őket? Hogyan győzzük meg a metamodern hívőt, hogy fontos, hogy stabil meggyőződéssel és hosszú távú közösséggel rendelkezzen, ahelyett, hogy folyton ide-oda váltogatná a meggyőződését, és követné az állandóan változó hangulatát?

II. Lehetőség: őszinte vágy az építésre és a növekedésre

Ahány kihívás áll a gyülekezetek előtt ebben az új korszakban, legalább annyi komoly lehetőség is. A metamodern generáció éhezik arra az értelemre, célra és erkölcsi keretre, amelyet a keresztyénség nyújtani tud.

1. Az igazság alapjai, amelyek stabil értelmet adnak

A posztigazság[3] világa a Z generáció számára tarthatatlanná vált. Ők az internetet mint a tudás kapuját használva nőttek fel, de rájöttek, hogy semmi sem megbízható, és szinte lehetetlen kiszűrni az információdömpingből, hogy mi az igazság. Ugyanakkor a hiperkritikus, posztmodern hermeneutika állandó gyanakvása szintén tarthatatlan, ahogy a posztmodern nihilizmus és a jelentés relativizálása is. A metamodern emberek tehát vágynak az igazságra.

A keresztyénség jó hely az igazság megtalálására. Azt hirdetjük, hogy az egyetlen megdönthetetlen igazságot, Isten Igéjét hirdetjük és éljük. Mivel a keresztyénség az igazság megbízható hagyományával rendelkezik többé-kevésbé stabilan már 2000 éve, ezért nagy vonzerőt gyakorol a metamodern emberekre.

A probléma azonban az, hogy miközben a metamodern emberek keresik az igazságot, és éheznek valami után, ami valódi értelmet ad az életüknek, megőrzik posztmodern szkepticizmusukat, és nagyon is tudatában vannak annak, hogy mennyire hajlamosak az emberek az igazságot a kontroll fegyvereként használni, vagy álszent módon anélkül támogatni az igazságot, hogy aszerint élnének.

A metamodern emberek vágynak az igazságra.

Így tehát, amikor befogadjuk a metamodern igazságkeresőket, mindent meg kell tennünk, hogy bizalmat építsünk ki velük, és jó példái legyünk a hiteles és alázatos életnek, azaz összhangban legyen hitünk és viselkedésünk. A metamodern emberek az igazságra vágynak. Adjuk meg nekik! De azt is látniuk kell, hogy a gyakorlatban és idővel ez hogyan vezet jósághoz és szépséghez.

2. A végső cél, melynek érdekében építkezünk és problémákat oldunk meg

A posztmodern dekonstrukció – minden lebontása és a modernizmus naiv haladásba vetett hitének elutasítása – kielégíthetetlennek és fenntarthatatlannak bizonyult. A metamodern emberek felismerik, hogy a természetünk mélyén ott van az igény az építésre, a problémák megoldására és a rend teremtésére a káoszból. Ez jó kiindulási pont a gyülekezet számára, hogy elérje őket.

A keresztyénség vonzó célt kínál. 2000 éven át a legnagyobb katalizátornak bizonyult az innováció, a haladás és az építés terén. Az egyetemek, kórházak, a művészetek, a tudomány, az irodalom és sok minden más a nyugati civilizációban a keresztyénség missziós reményének közvetlen eredménye. A keresztyénség szerint Isten okkal teremtette a világot, ami egy bizonyos cél felé tart. Az embereket arra teremtette, hogy a káoszból rendet teremtsenek – kiterjesszék Édent, és egyre inkább összhangba hozzák a világot Isten tervével az emberiség javára.

A metamodern emberek vonzódnak az ilyen pozitív jövőképhez. Az internet felhívja a figyelmüket a problémákra, az igazságtalanságokra és a szenvedésre mindenhol. Túl sok információval látja el őket, ugyanakkor nem ösztönzi őket cselekvésre, ami szorongáshoz és aggodalomhoz vezet. Pedig mi konkrét cselekvésre vagyunk teremtve: hogy belevessük magunkat a munkába, megoldjunk valós problémákat, rendet teremtsünk a káoszban. Ez általában azt jelenti, hogy helyi szinten kell bekapcsolódnunk.

A helyi keresztyén gyülekezetek ennek csatornái. Minden gyülekezet lehetőséget kínál az együttműködésre, hogy csökkenjen a szenvedés, és a káoszból rend legyen, bármilyen formában is jelenjen meg ez helyi szinten, a közvetlen környezetben, a környéken és a városokban.

De itt is felmerül probléma: még ha a metamodern emberek vonzódnak is a keresztyénséghez, mert missziós célt és kibontakozási lehetőséget nyújt az aktivizmusuknak, meg kell tanítani őket arra, hogy a hitvallás, a közösségi imádat és a személyes szentség is fontos. A gyümölcs megérését megelőzi a meggyökerezés, az evangélium. A keresztyénség nem csak építésről és cselekvésről szól. Arról szól, hogy a szőlőtőben maradunk, és Krisztusban céltudatos identitást kapunk, ahelyett, hogy cselekedeteinkkel próbálnánk ezt elérni.

3. Az egészség és a növekedés erkölcsi kerete

A gyümölcs megérését megelőzi a meggyökerezés, az evangélium.

A 80-as és 90-es évek posztmodern nihilizmusa és hedonizmusa helyét az értelmes élet és az egészség iránti vágy vette át. Érdekes, hogy a tinédzserkori terhességek száma a 90-es évek elején érte el csúcspontját, és azóta folyamatosan csökken. A tizenévesek alkoholfogyasztása is csökkent. Ez a generáció jobban odafigyel az egészségére és a fejlődésre; programokat és útmutatókat akarnak a boldoguláshoz. Ezért olyan népszerűek a fiatal férfiak körében az életminőség javítását hirdető guruk, mint Jordan Peterson. Ezért népszerű az új sztoicizmus[4] a férfiak körében, és ezért olyan nagy értéket képvisel a wellness a nők számára.

Ám ez a sokféle világi paradigma nem nyújt észszerű, fenntartható keretet a növekedéshez és a boldoguláshoz. A keresztyénség viszont igen.

A keresztyénség tanítványozási paradigmája, mely 2000 éves múltra tekint vissza az emberek életének megváltoztatásában, vonzó a metamodern embereknek, akik túl akarnak lépni a nihilista kétségbeesésen, és olyan gyakorlatokat akarnak alkalmazni, amelyek segítenek nekik a növekedésben.

Ennek a „vonzerőnek” azonban vannak hátrányai is. A keresztyénség nem csak a wellnessről vagy az élet jobbá tételéről szól. Isten igazságának követése valóban növekedéshez vezet, de nem véd meg a szenvedéstől. Amikor befogadjuk a metamodern embereket, akik javítani akarnak az életükön a keresztyén közösség részeként, őszintének kell lennünk velük a tanítványság árával kapcsolatban, és arra kell ösztönöznünk őket, hogy viseljék el a megszentelődés nem egyenes, rögös útját, mely gyakran úgy tűnik, mintha két lépést előre, egyet hátra tennénk.

Metamodern ébredés?

A metamodern emberek értelemre, célra és stabil igazságra vágynak, ami a modernizmus felé viszi őket. Ugyanakkor ragaszkodnak a posztmodern szabadsághoz is, hogy bármikor radikálisan megváltoztassák, átgondolják, újraértékeljék és új irányba tereljék érdeklődésüket.

Az előbbi lehet az egyik kiváltó oka a Z generáció megújult érdeklődésének a keresztyénség iránt. Ez utóbbi azonban kétségtelenül kihívást jelent a tartós keresztyén formálódás számára, amit Eugene Peterson így nevezett: „kitartó engedelmesség ugyanabba az irányba”. Úgy kell együtt dolgoznunk a metamodernistákkal, hogy kitartást és elkötelezettséget ébresszünk bennük a gyülekezet iránt, még akkor is, ha a hangulatok változnak, vagy bajok jönnek.

De ne csüggedjünk – jelenleg valóban éhség van odakint. A hangulatváltozás valós. A Z generáció visszatérése a gyülekezetbe és megújult érdeklődése a keresztyénség iránt nagyszerű dolog… talán az elmúlt évszázad egyik legnagyobb evangelizációs lehetősége. Minden ébredési mozgalom tanítványozási kihívásokkal jár, de Isten a metamodern lelkeket ugyanúgy formálhatja és használhatja, mint a korábbi korok lelkeit. Isten minden generációban munkálkodik, és az Ő evangéliuma képes megragadni az embereket, függetlenül az uralkodó kulturális hangulattól.

A brit újságíró, Justin Brierley Az Istenbe vetett hit meglepő újjászületése című könyvében Matthew Arnold 1867-es Doveri part (DoverBeach, Lakatos Kálmán fordítása) című verséből idéz, amely művészi kifejezése a modernizmusnak és a vallásos hit nyugati világban már akkor is gyorsuló hanyatlásának:

A hűség tengere

tetőzött egykor éppen így; a part

mint bomló fényes öv vonala ing;

de nem hallok ma mást,

csak messzeségbe bágyadó morajt…

Ha a vallásos hit a modernizmusban „messzeségbe bágyadó moraj” volt, és ez a morajlás a posztmodernizmusban érte el csúcspontját – amikor úgy tűnt, kiveszett az emberekből, hogy bármiben is higgyenek –, akkor vannak jelek arra, hogy a metamodernizmus talán a dagály. A metamodernség pillanata érettnek tűnik az ébredésre.

Uram, add, hogy így legyen!

Brett McCracken

www.thegospelcoalition.org/article/challenge-opportunity-metamodern-christianity

---

[1] https://www.metamodernism.com/2015/01/12/metamodernism-a-brief-introduction/

[2] https://www.thegospelcoalition.org/article/understanding-metamodern-mood/

[3] 2016-ban az év szava. Olyan állapotot ír le, amikor az objektív tények háttérbe szorulnak, és a közvélekedést sokkal inkább az érzelmek és a személyes meggyőződések befolyásolják.

[4] görög-római eredetű filozófiai irányzat, mely a belső nyugalom és boldogság elérésére törekszik az önfegyelem, a racionalitás útján, ezt fedezte fel és öltöztette új köntösbe korunk önsegítő irodalma

---