A jellem fontossága az ajándékok helyett 5. rész – Karizma és jellem bibliai személyek esetében

Előző cikkemben (A jellem fontossága az ajándékok helyett 4. rész – Karizma és jellem) hét bibliai igazságot tárgyaltam, amelyek rávilágítanak arra, hogy a vezetők értékelésekor az istenfélő jellemnek kell elsőbbséget élveznie:

1. A szellemi vezetés különbözik a világi, szekuláris vezetéstől.
2. A szellemi vezetésnek Isten jellemét kell tükröznie.
3. Isten tiszta edényeket használ a nemes feladatok elvégzésére.
4. A rendkívüli képesség, sőt a természetfeletti képesség sem feltétlenül bizonyítéka az igazi szellemiségnek.
5. Jézus szerint az emberek istenfélő jellemének gyümölcsei – és nem a nagy tettek – azok, amelyek felfedik azok valódiságát.
6. A hitetleneket – és sajnos néha a hívőket is – a hatalom látványos megnyilvánulásai vonzzák a vezetőkben.
7. A legszembetűnőbb ajándékok és szolgálatok nem feltétlenül a legfontosabbak.

Ebben a cikkben arra szeretném bátorítani az olvasókat, hogy gondolkodjanak el azon, milyen férfiakat (és nőket) választott ki Isten, hogy hatalmas módon használja őket. Vajon ezek olyan emberek voltak, akiket „a legsikeresebbnek” tartottak, vagy olyanok, akik tudatában voltak gyengeségüknek és annak, hogy szükségük van Isten segítségére?

Pál apostol így írt:

„Dicsekednem kell, habár nem használ; rátérek azért az Úr megjelenéseire és kinyilatkoztatásaira. Ismerek egy embert Krisztusban, aki tizennégy évvel ezelőtt elragadtatott a harmadik égig – hogy testben-e vagy testen kívül, nem tudom, csak Isten tudja. Én tudom, hogy az az ember – hogy testben-e vagy testen kívül, nem tudom, csak az Isten tudja – elragadtatott a paradicsomba, és olyan kimondhatatlan beszédeket hallott, amelyeket ember el nem mondhat. Ezzel az emberrel dicsekszem, nem pedig önmagammal; hacsak az erőtlenségeimmel nem. Pedig ha dicsekedni akarnék, nem lennék esztelen, mert igazságot mondanék, de mérséklem magamat, hogy valaki többnek ne tartson, mint aminek lát, vagy amit tőlem hall, még a kinyilatkoztatások különleges nagysága miatt sem. Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam. Emiatt háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban, mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.” (2Kor 12,1-10)

Különbséget kell tennünk szellemi ajándékok, szellemi felhatalmazás és emberi képességek között, illetve isteni felhatalmazás és démoni/sátáni felhatalmazás között.

Az emberi, testi képességeket nem feltétlenül szabad egyenlővé tenni a pusztán természetes, emberi képességekkel, „hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására” (2Kor 10,4; lásd még Róm 8,5-8; 1Kor 3,1-3).

Mindennek hatására úgy éreztem, át kell gondolnom, hogyan értékeltem eddig az ajándékok kérdését a gyülekezetben. Vajon ajándéknak tekintjük, ha valaki ékesszólóan tud beszélni vagy ügyes előadó? Pál nem így tesz:

• Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten bizonyságtételét. Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről. És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés között jelentem meg nálatok. Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megejtő szavaival hangzott hozzátok, hanem a Lélek bizonyító erejével, hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék. (1Kor 2,1-5)
• Pedig ha az Úr akarja, hamarosan elmegyek hozzátok, és megismerkedem majd ezekkel a felfuvalkodottakkal, de nem a beszédükkel, hanem az erejükkel. Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben. (1Kor 4,19-20)
• Mert ez a mi dicsekvésünk, amelyről lelkiismeretünk bizonyságot tesz, hogy Isten szentségével és tisztaságával, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk a világban, kiváltképpen pedig közöttetek. (2Kor 1,12)
• De hála legyen Istennek, aki Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére az üdvözülők és az elkárhozók között: ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre. De ki alkalmas erre? Mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, akik nyerészkednek Isten igéjével, hanem mint akik tiszta szívből, sőt Istenből szólunk Isten előtt Krisztusban. (2Kor 2,14-17)
• Ezért tehát, mivel Isten irgalmából ilyen szolgálatban állunk, nem csüggedünk el, hanem elvetjük a szégyenletes titkos bűnöket; nem járunk ravaszságban, nem is hamisítjuk meg Isten igéjét, hanem az igazság nyílt hirdetésével ajánljuk magunkat minden ember lelkiismeretének Isten előtt. (…) Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak. (2Kor 4,1-2.7)

Nem szeretném, ha félreértenének. Hiszem, hogy törekednünk kell arra, hogy szavaink a lehető legtalálóbbak, legérthetőbbek és legmeggyőzőbbek legyenek (lásd Péld 12,14; 15,23.26; 16,24; 23,12; 25,11; 30,5–6). De nem szabad manipulálnunk vagy kétségbeesnünk, ha szavaink emberi szempontból nem olyan lenyűgözőek, mint másokéi. Személy szerint úgy gondolom, hogy Apollós jobb szónok lehetett, mint Pál, de ez nem tette szavait erőteljesebbé, sem szolgálatát hatékonyabbá.

Néha elgondolkodom, látszólag milyen érdekes ellentmondás feszül Mózes saját beszédkészségéről alkotott véleménye és István beszédében elmondott véleménye között:

• Mózes akkor ezt mondta az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én a szavak embere. Korábban sem voltam, de azóta sem lettem az, hogy szolgáddal beszélsz. Sőt inkább nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok. De az Úr ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az Úr?! Most azért csak menj: majd én segítségedre leszek a beszédben, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj! (2Móz 4,10-12)
• …amikor pedig kitették, a fáraó leánya magához vette, és saját fiaként neveltette. Megtanították Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére, és kiváló volt mind szavaiban, mind tetteiben. (Csel 7,21-22)

Sokféle módon össze lehetne egyeztetni ezt a Mózes beszédkészségéről szóló két vélekedést, de én a következő gondolatra jutottam. Mózes kétségtelenül a fáraó leányának fiaként olyan oktatásban részesült, melynek köszönhetően nagyon jól megtanult beszélni, de a zsidó néptől távol töltött évek alatt héber nyelvű beszédkészsége valószínűleg sokat romlott. Ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – Isten hatalma még nyilvánvalóbbá vált abban, amit mondott.

Ezt illusztrálja a közelmúltból Jonathan Edwards példája is.  „Bűnösök a haragos Isten kezében” című prédikációját Edwards felolvasta, és nem a legszónokibb vagy leglenyűgözőbb módon, mégis hihetetlen hatása volt. Isten hatalma nyilvánvalóan érződött Edwards szavaiban, de nem lendületes stílusa miatt.

Mi volt az, aminek hatására azok, akik a hegyi beszédet hallgatták, felismerték Jézus tekintélyét, ellentétben az írástudókkal?

Amikor Jézus befejezte beszédét, a sokaság elámult a tanításán; mert úgy tanította őket, mint aki hatalommal rendelkezik, és nem úgy, mint az írástudók (Mt 7,28-29).

Két dolgot látok, ami aláhúzta Jézus tanításának tekintélyét. Az első az volt, hogy hatalma volt a démonok felett, amit azok a szabadítások is bizonyítanak, amelyeket még beszéde közben is végzett (Mk 1,21-27). A második pedig a jelleme volt. Az írástudók képmutatók voltak, akiknek a cselekedetei nem álltak összhangban a szavaikkal (lásd Mt 23,1-3). Urunk jelleme alátámasztotta szavai tekintélyét. A jellem felülmúlja a karizmát.

Bob Deffinbaugh

A jellem fontossága az ajándékok helyett 1. rész

A jellem fontossága az ajándékok helyett 2. rész

A jellem fontossága az ajándékok helyett 3. rész

A jellem fontossága az ajándékok helyett 4. rész

Biblical Eldership Resources Bob Deffinbaugh a Dallasi Teológiai Szemináriumon végzett. Szolgált tanítóként és elöljáróként, emellett a Prison Fellowship országos előadója, valamint a Bible.org szolgálatának koordinátora, ahol számos nagy lélegzetű bibliatanulmányozási sorozata jelent már meg. Bob és felesége, Jeanette a texasi Richardsonban élnek, öt felnőtt lányuk és tíz unokájuk van.

Biblikus gyülekezetvezetés

Alexander Strauch – A/5, 498 oldal

A Biblikus gyülekezetvezetés immár 35 éve a legmeghatározóbb alapmű, mely a gyülekezetvezetés témájában íródott. A könyv a Szentírásból kiindulva mutatja be a gyülekezetvezetés újszövetségi modelljét, a Szent Szellem által kirendelt presbiterek tanácsának közös pásztori vezetését. Megjelenése óta világszerte segített a figyelem középpontjába helyezni e régóta hanyagolt és félreértett kérdést.