Generációnk betegsége: a túlfeldolgozás

„Még fel kell dolgoznom.”

Ezt a mondatot vagy annak valamilyen változatát sokszor hallom a korombeliektől (32 éves vagyok). Nem hiszem, hogy idősebbek gyakran mondogatnák.

Én is a „feldolgozók” generációjához tartozom. Mi mindent „feldolgozunk”: szenvedést, gyászt, nehézségeket, veszteségeket, zűrös körülményeket, vitákat, megbántott érzéseket, jól sikerült randikat, rosszul elsült randikat, „semmi különös” randikat, filmeket, könyveket, tévéműsorokat, odavetett kommenteket, tanácsokat, prédikációkat, istentiszteleteket, találkozókat, főnökök, munkatársak, beosztottak visszajelzéseit, választásokat.

Mit értünk „feldolgozás” alatt? Általában olyasmit, hogy elegendő időt szánunk egy élmény, találkozás vagy esemény átgondolására, hogy megalapozott véleményt alakítsunk ki róla és annak ránk gyakorolt hatásáról. Mielőtt készen állnánk arra, hogy beszéljünk róla vagy megosszuk másokkal, hogyan hatott ránk, időre van szükségünk a feldolgozáshoz.

A feldolgozásról szóló beszélgetések elterjedése szoros kapcsolatban áll a terápiás megközelítés általános térhódításával a nyugati kultúrában. A feldolgozás a terápia egyik fő célja, és egy terápiás beszélgetésekkel átitatott generációban logikus, hogy ez a koncepció mindenütt jelen van a fiatal felnőttek körében.

Első ránézésre ez nem rossz. Még akár olyan bibliai erényekhez is hasonlítható, mint például késedelmesnek lenni a szólásra (Jak 1,19). De ezzel kapcsolatos tapasztalataim és barátként, illetve lelkészként tett megfigyeléseim alapján úgy gondolom, hogy a túlzott feldolgozás veszélye fenyeget minket.

Ultrafeldolgozott élmények

Ahogyan az ultrafeldolgozott élelmiszerek károsak lehetnek a fizikai egészségünkre, ugyanúgy az élmények túlzásba vitt feldolgozása is mesterségesen meghosszabbítja azok élettartamát olyan nem természetes összetevőkkel, amelyek megváltoztatják az eredeti élmény, találkozás vagy esemény DNS-ét. És ez káros hatással van ránk.

Az élmények túlzásba vitt feldolgozása is mesterségesen meghosszabbítja azok élettartamát.

Mik ezek a „nem természetes összetevők”? Íme egy: a ventilálás. A feldolgozás gyakran egy közeli bizalmasnak vagy házastársnak való panaszkodás formájában jelenik meg. Én is beleestem már párszor abba a hibába, hogy az élményeimet a feleségemmel dolgoztam fel, ami után ő megkérdezte: „Segít ez neked? Tanácsot szeretnél? Vagy csak panaszkodni akarsz erre az emberre?”

Nem mindig rossz, ha biztonságos, bizalmas környezetben kiadjuk magunkból a dolgokat. De amikor ez kiadós panaszkodássá, pletykálkodássá és morgolódássá válik, akkor nem csak az ellen vétkezünk, akiről beszélünk, hanem megmérgezzük a saját szívünk kútját is. A ventilálás nem segít feldolgozni egy élményt, inkább kizárja a kegyelem lehetőségét és megkeményíti a szívünket.

Egy másik nem természetes összetevő, mely gyakran előfordul a feldolgozás során, a rágódás. Az Amerikai Pszichiátriai Társaság így definiálja: „A rágódás ismétlődő gondolkodást vagy negatív érzések, szorongás, valamint azok okainak és következményeinek átrágását jelenti. … [Ez] hozzájárulhat a depresszió vagy szorongás kialakulásához, és súlyosbíthatja a már meglévő állapotot.”

Hogyan működik a rágódás a gyakorlatban? Például nehéz beszélgetést folytattunk egy barátunkkal. Ahogy ezen gondolkozunk, az elménk leragad két-három sértő megjegyzésnél, amit a barátunk mondott – vagy talán valami olyannál, amit mi mondtunk, pedig másképp szerettük volna mondani. Újra és újra lejátsszuk ezeket a pillanatokat, és különböző jelentéseket olvasunk beléjük. Ahogy telnek a napok, a kellemetlen megjegyzések egyre nagyobb hangsúlyt kapnak, kiszorítva a beszélgetés során elhangzott más, esetleg szerényebb vagy kedvesebb dolgokat. Mire teljesen feldolgozzuk a beszélgetést, az azzal kapcsolatos negatív érzelmeink még erősebbé válnak, mint az elején voltak.

A rágódás belsővé teszi az „én” gondolatait és értelmezéseit, míg a ventilálás külsővé teszi azokat. Mindkét esetben én vagyok az, akinek az értelmezése uralkodik, én vagyok az, akinek a gondolatai alakítják a narratívát.

Abból tudhatod, hogy túlfeldolgozó típus vagy, ha különböző események, találkozások vagy élmények átgondolása után még zaklatottabbá válsz, még sérelmesebbnek találod a történteket, vagy sértettebbnek érzed magad, mint az elején. Ennek pusztító hatása lehet a keresztyén barátságokra és közösségekre. A túlfeldolgozás befagyaszthatja a házassági kapcsolatokat, eltávolíthat a közeli barátoktól, és a rokoni kapcsolatok megszakításához vagy a gyülekezetből való kilépéshez is vezethet. A soha véget nem érő keserűség és harag ördögi körforgásába sodorhatja az embereket.

Ennél jobb megoldásra van szükségünk.

A soha véget nem érő keserűség és harag ördögi körforgásába sodorhatja az embereket.

Jobb feldolgozási mód

Ismétlem, nem minden feldolgozás rossz. Ha jól csináljuk, segíthet észszerűbben értelmezni a helyzetet, mintha csak az ösztönös reakcióinkra támaszkodnánk, és bölcsességgel haladni előre. De hogyan juthatunk el idáig? Szeretnék megmutatni öt lépést, melyek segítenek a helyes feldolgozásban.

1. Imádkozzunk!

Gyakran, amikor egy nehéz élmény miatt imádkozunk, kérésekkel fordulunk Istenhez. „Istenem, segíts neki, hogy az én szemszögemből lássa a dolgot!” „Istenem, kérlek, oldd meg ezt a nehéz helyzetet!” „Istenem, ez nagyon fájt nekem – kérlek, vezesd őt, hogy belássa hibáját és bocsánatot kérjen!” Ezek az imák nem feltétlenül rosszak, de ha csak így imádkozunk, akkor egyszerűen csak egy másik formáját választjuk a rágódásnak.

Ehelyett a nehéz tapasztalatokat az Úr elé kell vinnünk és otthagynunk az Ő jelenlétében. Imádkozzunk a Szentírás alapján! Imádkozzunk bölcsességért! Pihenjünk meg Isten jelenlétében! Kövessük a zsoltárosok példáját, akik nem féltek attól, hogy feltárják panaszaikat Isten előtt, de ezt követően általában emlékeztették magukat Isten múltbeli hűségére, bíztak jelenbeli jóságában, és hittek jövőre vonatkozó ígéreteinek bizonyosságában.

Imádkozás közben kérjük Istent, hogy töltsön el minket az Ő Szent Szellemével – ez egy olyan ima, amelyet szívesen meghallgat (Lk 11,13). Kérjük, hogy segítsen nekünk az Ő szemével látni! Ha ezt követően úgy állunk fel, hogy minden korábbi gondolatunk megerősítést nyert, és onnan akarjuk folytatni, ahol abbahagytuk, akkor menjünk vissza és próbálkozzunk újra; szinte biztos, hogy nem a Szent Szellem vezetett minket.

2. Vessük alá magunkat Isten Igéjének!

A Szentírásnak kihívás elé kell állítania minket. Konfliktusunk van valakivel? Isten Igéje azt mondja nekünk: „Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben” (Róm 12,18). Úgy érezzük, hogy rosszul bántak velünk? Jézus azt mondja: „Ha pedig valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre!” (Mt 5,41). Tiszta a lelkiismeretünk? Jézus még tovább megy: „Ti azért legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes” (48. vers).

Másrészt a Szentírásnak vigasztalnia kell minket (Mt 11,28; Ézs 42,3; Zsid 4,15). Isten Igéje az életmentőnk a feldolgozás időszakában. Kihívást kell jelentenie és vigasztalnia kell minket. Engedjük, hogy mindkettőt megtegye!

3. Szilárdítsuk meg a szívünket egészséges teológiával!

Érzelmeink egy vita, sértés vagy vélt rossz bánásmód után jogosak lehetnek. Az érzelmek remek hőmérők, de szörnyű „termosztátok”. Szívünk termosztátja nem az, ahogyan érzünk, hanem az, amit igaznak tudunk Istenről. Ő szuverén. Ő szent. Jézus meghalt, hogy megváltson minden összetört és bűn által megsebzett helyzetet. A megbékélés már megtörtént Krisztusban, és teljes mértékben meg fog mutatkozni az örökkévalóságban.

Ezek a teológiai igazságok – és még sok más – balzsamot jelentenek a fájó és fáradt lelkek számára. Soha nem szabad ezeket figyelmen kívül hagyva feldolgoznunk tapasztalatainkat.

4. Kérjünk bölcs tanácsot más hívőktől!

Tanácsot kérni másoktól veszélyes lehet, ha rosszul csináljuk: például, ha csak olyanokat keresünk meg, akik teret adnak nekünk, hogy kiadjuk a gőzt, vagy ha csak olyanoktól kérünk megerősítést, akik a mi oldalunkat ismerik, és valószínűleg félnek megkérdőjelezni minket.

Istenfélő tanácsadók kisebb csoportjára van szükségünk, akik nem félnek tőlünk, és megmondják, ha kissé vagy teljesen eltértünk a helyes úttól, esetleg egyértelműen bűnben vagyunk. Még akkor is, ha úgy gondoljuk, hogy a haragunk indokolt, egy bölcs tanácsadó segíthet megérteni a másik fél nézőpontját és jóindulatúan értelmezni a cselekedeteit, vagy tisztábban látni a saját vakfoltjainkat.

5. Lépjünk ki a fejünkből!

Keressünk olyan tevékenységeket, amelyek elterelik a gondolatainkat, amikor kísértést érzünk, hogy újból és újból egy nehéz helyzeten rugózzunk. Amikor beleragadok a rágódásba és a ventilálásba, testmozgásra van szükségem – elmegyek futni vagy kimegyek dolgozni a kertbe.

Neked mi segít? Talán a séta, a főzés? Vagy kimozdulni a házastársaddal és kivételesen nem beszélni arról, ami zavar? Mindezek csodákat tehetnek, és megtörhetik a túlzott feldolgozás ördögi körforgását.

A rágódás és a ventilálás ellenszere

Feldolgozni a velünk történteket hasznos lehet – segíthet bölcsen gondolkodni az élet körülményeiről és arról, hogyan reagáljunk rájuk. De a túlzott feldolgozás káros, egy bénító csapda, amely állandósítja a szorongást és a keserűséget. Óvatosnak kell lennünk, hogy ne károsítsuk ezzel a kapcsolatainkat és a szívünket.

Ám amikor kiszállok a feldolgozás vezetőüléséből, és beengedek egy másik hangot – Isten hangját, az Ő Igéje és népe révén –, akkor újra afelé fordulhatok, ami a valóság. Akkor és csak akkor lesznek gyümölcsözőek a gondolataim.

Taylor Comb

Taylor Combs (PhD, Midwestern Baptista Teológiai Szeminárium) a King’s Cross Church vezető lelkésze Tennessee államban lévő Nashville-ben. Feleségével és gyermekeivel East Nashville-ben él.

www.thegospelcoalition.org/article/processing-not-always-good/

---