Isten szerinti kritika megfogalmazása és elfogadása 2.
A cikk első része ITT olvasható.
Hogyan fogadjuk az Isten szerint való kritikát?
1. Legyünk kiéhezve a növekedésre!
Vágyunk arra, hogy szellemileg érettebbek legyünk? Szeretnénk egyre inkább Jézushoz hasonlóvá válni? Ha igen, akkor minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk annak érdekében, hogy halálba adjuk a büszkeségünket, mely meg akarja védeni énképünket. Amikor mások kritizálnak minket, a természetes emberi reakciónk, hogy védekezünk és mentségeket keresünk a vádakkal szemben.
Testvérek, adjuk halálba énképünk bálványát! Ahogy a Példabeszédek 12,1 mondja: „Aki szereti az intelmet, szereti a tudást, aki pedig gyűlöli a feddést, az ostoba marad.” Azért ostobaság az intelem elutasítása, mert nincs annál nagyobb dolog, mint Isten dicsőségére formálódni. Könyörögjünk tehát Istenhez, hogy segítsen nekünk növekedni mindenekelőtt a szentségben és abban, hogy hasznos eszközei legyünk! Kérjük az Ő segítségét, hogy ne féljünk attól, hogy a megalázottság által tegyen minket erősebbé azokon a személyeken keresztül, akik beleszólnak az életünkbe!
2. Tudatosítsuk magunkban, hogy helyreigazításra van szükségünk!
A Példabeszédek 12,5 arra emlékeztet minket, hogy „Az igazak gondolatai helyesek, a bűnösök szándékai csalárdak”. Vajon tisztában vagyunk vele, hogy szükségünk van az életünkben olyan emberekre, akik kritikával illetnek és kiigazítanak minket? Tudjuk-e, hogy mások olyan dolgokat is megláthatnak bennünk, amire mi talán vakok vagyunk? Bolondság azt feltételezni, hogy még a legjobb időszakainkban is ne lenne szükségünk mások segítségére és kritikai meglátásaira.
3. Ne sértődjünk meg könnyen!
„Ha valaki rosszat gondol rólad, ne légy rá mérges, mivel sokkal rosszabb vagy, mint amilyennek ez az ember gondol téged.”
Spurgeon egyszer bölcsen a következőt tanácsolta: „Ha valaki rosszat gondol rólad, ne légy rá mérges, mivel sokkal rosszabb vagy, mint amilyennek ez az ember gondol téged.” A szívünkben lévő büszkeség gyakran fellobban, ha valaki helyreigazító szavakat intéz hozzánk. Könyörögjünk Istenhez, hogy segítsen nem elfelejteni, hogy bármit is mondjanak rólunk mások, az messze nem olyan megrázó, mint amit Isten mond nekünk az evangéliumban.
4. Tegyünk fel tisztázó kérdéseket!
Amikor valaki kritikát fogalmaz meg velünk szemben, köszönjük meg neki, hogy segít a növekedésünkben, aztán tegyünk fel neki kérdéseket! Kérjük meg, hogy mondjon példákat, melyek segítenek jobban megérteni a helyzetet! Kérjünk tőle javaslatot arra vonatkozóan, hogy min kellene változtatnunk! Ha így járunk el, a kritika beszélgetésbe fordul át, mely mindig jó táptalaj a növekedéshez.
5. Vegyük fontolóra, hogy legalább némi igazság biztos van abban, amit mások mondanak rólunk!
Az emberek nem tévedhetetlenek, tehát előfordul, hogy kritikus szavaik tévesnek és jogtalannak bizonyulnak. De nem szabad, hogy első reakciónk a hibakeresés legyen a másik mondanivalójában, inkább lássuk meg azt a morzsányi igazságot is, amit a szavai rejtenek. Ritkán van úgy, hogy ne lehetne találni egy kicsinyke kis aranyat a legnagyobb szemétkupac között.
6. Tartsuk szem előtt a gyülekezetet!
Ha mások helyreigazítanak minket, az nem csak számunkra válik nyereséggé. Mivel Krisztus Testének tagjai vagyunk, így a mi növekedésünk mindenki számára jót eredményez (1Kor 12). Valószínűleg 10-15 alkalmat is fel tudnék sorolni, amikor az évek során helyreigazítást kaptam. Ezek mind erőteljesen átalakították életem és szolgálatom irányát.
Az egyik ilyen alkalom, ami gyakran eszembe jut, abban az évben történt, amikor először kezdtem igét hirdetni. Egy barátom rámutatott arra, hogy folyamatosan csak a keresztről prédikálok, és csak igen ritkán említem Jézus feltámadását. Ez a férfi arra bátorított, hogy prédikációimban „hozzam ki Jézust a sírból”. Örülök, hogy ezt elmondta, és hálás vagyok a többieknek is, akik eléggé szerettek ahhoz, hogy Isten szerinti kritikával támogassanak.
7. Tegyük Isten dicsőségére!
Az 1Korintus 10,31 azt mondja: „Akár esztek tehát, akár isztok, vagy bármi mást tesztek [beleértve kritika megfogalmazást és elfogadását is], mindent Isten dicsőségére tegyetek!”. Ez azt jelenti, hogy a kritika megfogalmazása, elfogadása és az abból való tanulás során mindig az a legfőbb célunk, hogy tisztán láthatóvá váljon Isten az életünkben és mások életében is. Ha Isten jóhíre a legnagyobb célunk, az meg fogja őrizni a szívünket az olykor kemény és embert próbáló beszélgetésekben is.
A formálódás kultúrájának megteremtése a gyülekezetben
Nem a kritizálás kultúráját akarjuk megteremteni, amikor folyton hibát keresve figyeljük egymást, hanem azt szeretnénk látni, hogy oly mértékben elmélyül a gyülekezetben az egymás iránti szeretet és az egymással való törődés, hogy a tagok hajlandóak belemenni a mély, fájdalmas, kegyelemmel teli, segítő szándékú, személyiségformáló beszélgetésekbe, melyek nagyobb dicsőséget hoznak Istennek.
Nem a kritizálás kultúráját akarjuk megteremteni.
1. Hirdessük az evangéliumot!
Minél rendszeresebben prédikáljuk és alkalmazzuk az evangéliumot magunkra és másokra, annál inkább fel leszünk készítve a kegyelemközpontú kritika megfogalmazására és elfogadására.
2. Legyünk példaképek!
A pásztoroknak és azoknak, akik szellemileg érettek, példaképül kell szolgálniuk a körülöttük lévők számára (1Kor 11,1). Hogy állunk azzal, hogy megnyissuk magunkat a kritika előtt annak érdekében, hogy példaképpé váljunk a nyáj számára? Hogy állunk azzal, hogy felajánljuk és kérjük az Isten szerinti kritikát a találkozások, családi alkalmak, munkatársi megbeszélések és tanítványi kapcsolatok szerves részeként?
3. Ösztönözzük!
Tegyük a tanítványi kapcsolatok normális részévé az Isten szerinti kritika megfogalmazását és elfogadását! Ez nem azt jelenti, hogy állandóan kritizálnunk kell egymást, de azt igen, hogy felhatalmazzuk egymást arra, hogy szabadon beszéljünk egymással. Gyakran mondom az embereknek: „Bármikor nyugodtan rámutathatsz az életemben azokra a dolgokra, melyekről úgy gondolod, hogy hallanom kéne.” Ezt persze nem mondom mindenkinek, de azok, akikkel tanítványi kapcsolatban vagyok, tudják, hogy szabad bejárásuk van a szívembe, és bármilyen kérdést feltehetnek. Ez egy csodálatosan gyümölcsöző és felszabadító gyakorlatnak bizonyult számomra.
4. Építsük be!
Találjunk rá módot, hogy a kritikai visszajelzés életünk mindennapi részévé váljon! Amikor a feleségemmel elmegyünk valahová kettesben, néha megkérdezem tőle: „Mi az szerinted, amit abba kellene hagynom? Mi az, amit el kellene kezdenem? És mi az, amit folytassak?”. Hasonlóan a munkatársi találkozóinkhoz is hozzátartozik az imádság, a tervezés és az előző vasárnapi istentisztelet kiértékelése. Ezek az alkalmak, amikor visszajelzést kapok a prédikációimmal kapcsolatban, felbecsülhetetlenül értékesnek bizonyultak a növekedésemben Isten Igéjének hirdetőjeként.
5. Kerüljük a kritikai lelkület ápolását!
Ha olyan gyülekezet tagjai vagyunk, ahol megszokott az Isten szerinti kritika megfogalmazása és elfogadása, néha kísértés lehet a kritikai lelkület túlzott gyakorlása. Minden ének, minden imádság, minden szolgálat, minden beszélgetés alapos vizsgálat alá kerülhet. Óvnunk kell szívünket ettől a bűnös tulajdonságtól. Folyton kritizálni aligha Istentől való, de másokat a kritika által segíteni bizonyosan az. A kettő közötti különbséget megérteni alapvető fontosságú minden ember életében.
6. Ápoljuk egyúttal a bátorítás kultúráját is!
A bátorítás kultúrája kulcsfontosságú az egészséges kritikai kultúrához.
A bátorítás kultúrája kulcsfontosságú az egészséges kritikai kultúrához. Nem tudom, mi az egészséges arány, de remélem, hogy a feleségem, a gyermekeim, a barátaim és a szolgálótársaim 5-10-szer több bátorítást hallottak tőlem, mint kritikát. Ha a bátorítás tudatos, folyamatos és őszinte, akkor a kritika egymás szívének tisztító-fényesítő eszközeként fog szolgálni. Ha viszont nem, akkor lángszóróvá válik.
7. Imádkozzunk érte!
Imádkozzunk, hogy Isten olyan gyülekezeti kultúrát teremtsen, melyben közös vágyunk a tagok növekedésének segítése! Imádkozzunk, hogy adjon nekünk és másoknak bölcsességet, hogy istenfélelemre buzdítsuk egymást (Zsid 10,24-25)! Imádkozzunk, hogy olyan alázatot munkáljon ki a gyülekezetben, mely örvendezik az Isten Igéje szerinti helyreigazításnak (Csel 17,11). És legfőként imádkozzunk azért, hogy az igazság szeretetben való kimondása által a gyülekezet egy Testté épüljön fel Jézus Krisztus dicsőségére (Ef 4,15)!
Garrett Kell
www.9marks.org/article/giving-and-receiving-godly-criticism-sharpening-each-other-with-your-words/
Garrett Kell a Virginia állambeli Alexandriában (USA) található Del Ray Baptista Gyülekezet vezető lelkésze.

Collin Hansen, Jonathan Leeman – A/5, 128 oldal
A gyülekezet újrafelfedezése című könyvben Collin Hansen és Jonathan Leeman arról írnak, hogy miért alapvető fontosságú a gyülekezet a hívők számára és Isten missziójában.