Isten szerinti kritika megfogalmazása és elfogadása 1.

„Vassal formálják a vasat, és egyik ember formálja a másikat.” (Préd 27,17)

Legtöbben óvakodunk a kritikától és a kritizálástól. Természetünkből adódóan szeretnénk elkerülni a nehéz beszélgetéseket, melyekben górcső alá veszik tetteinket, motivációinkat vagy éppen szolgálatunkat. Ugyanakkor sokunk nem szeret éles kritikát sem megfogalmazni, mert nem akarunk ítélkezőnek tűnni, vagy éppen nem akarjuk megkockáztatni, hogy megbántsuk mások érzéseit.

Bár természetünkkel ellentétesnek érezhetjük, mégis azt javaslom, vegyük fontolóra, hogy az Isten szerinti kritika megfogalmazása és elfogadása elengedhetetlenül szükséges az egészséges kapcsolatok és az egészséges gyülekezetek életében. Ha segíteni szeretnénk az embereknek, hogy növekedjenek az istenfélelemben, de nem fogalmazunk meg velük szemben Isten szerinti kritikát, akkor nem fogunk valódi segítséget nyújtani számukra. Isten az Ő népét használja fel arra, hogy megmondják egymásnak szeretetben az igazságot, ami magában foglalja a kritikát is. Ha ezt az alapvető szempontot kifelejtjük tanítványi kapcsolatainkból, olyanok leszünk, mint a pásztor, aki nem használja a botját.

Mit jelent az Isten szerinti kritika?

A „kritika” vagy „kritizálás” szó nem igazán fordul elő a Bibliában, de maga az elképzelés természetesen igen. A dorgálás, feddés, kiigazítás, figyelmeztetés és tanítás kifejezések mind ugyanazt a gondolatot ragadják meg.

Íme az én kísérletem az Isten szerinti kritika meghatározására: javító szándékú értékelést megfogalmazni a másik emberről és az Úrnak végzett szolgálatáról azzal a céllal, hogy segítsünk az illetőnek az Isten iránti hűségben növekedni.

Jelen cikkben a keresztyén kapcsolatok kontextusában vizsgálom meg az Isten szerinti kritika megfogalmazását és elfogadását. Ebbe beletartozhatnak a férj és feleség, barátok, gyülekezeti tagok vagy gyülekezeti munkatársak közötti kapcsolatok is. Azt is szeretném hangsúlyozni, hogy kifejezetten az Isten szerinti kritikáról beszélek. Ez azért fontos, mert nem minden kritika Istentől való. Van olyan kritika, ami sátáni eredetű.

Egyesek a bűnös test által indíttatva kritizálnak másokat (1Kor 3,3), ami a szellemi bölcsesség hiányából fakad (Jak 3,14-16), és csak arra való, hogy ártson a másiknak (Gal 5,15). Ez a nem Isten szerinti kritika gyakran azt célozza meg, hogy lerombolja a másikat, és felemelje saját magát, hogy a kritizáló minél szellemibbnek tűnjön (Lk 18,11-14; Péld 30,32). Az ilyen érzéketlen támadás híjával van az építő kegyelemnek, és végeredményben nem segíti, csak megbántja az embereket.

Annak érdekében, hogy ezt a fajta kritikát elkerüljük, szeretnék néhány javaslatot tenni arra, hogyan gyakoroljuk az Isten szerinti kritikát, akár annak megfogalmazásáról, akár annak elfogadásáról van szó.

Hogyan fogalmazzunk meg Isten szerinti kritikát?

1. Célunk a növekedés legyen.

Bármilyen keresztyén kapcsolatnak a fő célja az, hogy a hívők segítsenek egymásnak Krisztusban növekedni (Ef 4,14-15). Ez azt jelenti, hogy a kritikának a másik építésére kell irányulnia, nem pedig a tönkretételére (2Kor 13,10). Amikor szólásra nyitjuk a szánkat, imádságos szívvel vegyük fontolóra, hogy szavaink hogyan járulnak hozzá ahhoz az építő kegyelemhez, mely segít másoknak érettebbé válni Krisztusban (Ef 4,29). Mutassuk meg nekik, hogy a helyreigazítás, ha alkalmazzuk, hogyan segítheti őket jobban visszatükrözni Isten dicsőségét (Mt 5,16)!

2. Kritizáljunk alázattal!

A büszkeség örömét leli mások kritizálásában. Ha tehát tűzbe jövünk attól, hogy kioszthatunk másokat, az nagy valószínűséggel annak a jele, hogy a büszkeség vezérli a szívünket. Legjobban úgy növekedhetünk az alázatban, ha időt szánunk arra, hogy hálát adjunk Istennek azért, hogy kegyelméből oly sokféle módon helyreigazított bennünket. Emlékeztessük magunkat az evangéliumra, mely jó hírt hozott számunkra, és tartsuk elevenen magunkban, milyen kegyelmes volt hozzánk Isten (Ef 2,1-5). Ez segíteni fog eltávolítani a szemünkből a gerendát, mielőtt nekilátnánk kivenni mások szeméből a szálkát (Mt 7,1-5).

3. Legyen a kritikánk bátorító!

A kritikának szinte mindig egészséges mértékű bátorítással kell együtt járnia. Ez nem valamiféle pszichológiai trükk annak érdekében, hogy elkerüljük az emberek érzéseinek megsértését, inkább annak megerősítése, hogy Isten igenis munkálkodik bennük, annak ellenére, hogy még szükségük van további növekedésre.

Például szükségem van a munkatársaimtól kapott visszajelzésekre a vezetésemmel vagy a prédikálásommal kapcsolatban, hogy meglássam, min kell változtatnom, és mit érdemes megtartanom. A kegyelem bizonyítékaira, de egyúttal a javítandó területekre való rámutatás sokkal hasznosabbá fogja tenni a kritikát megfogalmazó beszélgetéseket.

4. Legyünk körültekintőek!

Gondoljuk át, mit kell mondanunk, mielőtt elkezdünk beszélni (Péld 29,20)! Ez segít kiszűrni a jelentéktelen dolgokat és a valóban lényegesre koncentrálni, amiről muszáj beszélni.  Imádságos szívvel kérdezzük meg magunktól: Mi a fő kérdés, amiről beszélnem kell? Miben reménykedek, mi fog megmaradni ebből a beszélgetésből később? Miről kell valóban szót ejteni, és mit lehet figyelmen kívül hagyni? Ez az előzetes felkészülés a beszélgetésre minket és a szembesített személyt egyaránt szolgálni fogja.

5. Legyünk világosak!

Amikor kritikát fogalmazunk meg, legyünk világosak, amennyire csak lehet! Milyen kérdésről beszélünk: valamilyen bűnről van szó vagy személyiségből adódó problémáról? Nagy horderejű a dolog, vagy valami olyasmi, ami azzá válhat? Világosabbá teszi mondandónkat, ha példákat említünk.

Tehát ne csak annyit mondjunk: „Durva vagy”, hanem próbáljuk meg elmagyarázni például így: „Tudom, hogy jó ötleteid vannak, de megfigyeltem, hogy előszeretettel szakítod félbe az embereket beszéd közben. Biztos vagyok benne, hogy észre sem veszed, hogy ezt csinálod, de az emberek ettől úgy érezhetik, hogy nem akarod meghallgatni a mondandójukat.” Kritikánk világos megfogalmazása segít abban, hogy a kérdés lényegét ragadjuk meg.

6. Legyünk szelídek!

Csomagoljuk be helyreigazító szavainkat kedvességbe! A szeretet keresi a módját, hogy akként tálalja az igazságot, amit könnyű lenyelni. A szellemi érettség jele, hogy gyengéden segítjük az emberek szellemi egészségének növekedését (Gal 6,1). A szelídséget nem szabad gyengeségnek tekinteni, inkább a szív hozzáállásának, melyet Isten arra használhat, hogy bűnbánatra vezessen másokat (2Tim 2,24-26). Segít növekednünk a szelídségben, ha belegondolunk, mit szeretnénk hallani másoktól, ha mi magunk kapnánk ugyanazt a kritikát (Mt 7,12). Hogyan mutathatjuk ki mások iránti tiszteletünket, miközben segítünk nekik növekedni (Róm 12,10)? Ha végiggondoljuk, miként hat majd másokra, amit mondunk, megválogathatjuk a szavainkat, hogy kedvesen hangozzanak.

7. Legyünk türelmesek!

„A szeretet türelmes.” (1Kor 13,4) Ne felejtsük el, hogy néhány szokásból vagy bűnből helyreállni időbe telik, különösen, ha mélyen a szívben gyökerező problémáról van szó. Tekintsük szélesebb perspektívából a kapcsolatunkra, és kérjük Istent, hogy emlékeztessen rá minket, milyen türelmes volt velünk is korábban (2Móz 34,6)! Ez Isten előtti alázatban fog tartani bennünket, és segít türelmesnek maradni azokkal szemben, akiket helyreigazítással segítünk.

8. Legyen imádságos hozzáállásunk!

Ruth Graham egyszer azt mondta a férjéről, a híres evangélistáról, Billy Grahamről: „Az én dolgom, hogy szeressem Billyt, és Isten dolga, hogy megváltoztassa őt.” Nagy bölcsesség rejlik ebben a kijelentésben. Bár megmutathatjuk a szívnek az igazságot, de csakis Isten képes a magnak növekedést adni (1Kor 3,6). Hogy ez mit jelent? Azt, hogy ha nem imádkozunk az emberekért, akkor ne is próbáljuk megváltoztatni őket. Egyedül Isten tudja megváltoztatni az embereket, ezért könyörögjünk Őhozzá értük!

A folytatás ITT olvasható.

Garrett Kell

www.9marks.org/article/giving-and-receiving-godly-criticism-sharpening-each-other-with-your-words/

Garrett Kell a Virginia állambeli Alexandriában (USA) található Del Ray Baptista Gyülekezet vezető lelkésze.

A gyülekezet – Útmutató Isten családjához

Stephen McQuoid – 124x183mm, 144 oldal

Minden héten keresztyének milliói gyűlnek össze, hogy imádják Istent és közösségben legyenek egymással. Nem csak azért tesznek így, mert szeretnek együtt lenni, noha kétségkívül jól érzik magukat az összejöveteleiken, hanem mert felismerték, hogy valami nagyon mély jelentősége van, ha valaki része egy gyülekezetnek.